Értékelések (125)

51 Házasokk!  (2012)

2015. 02. 11.
A filmet 24-en kezdtük el nézni, 8-an az első fél óra után elhagyták a mozit (ugyanúgy, ahogy gondolom a pironkodó szereplők is a brit premieren). Mi még reménykedtünk, hogy jó lesz, kitartottunk, de hiába. Azt hittem a Jack&Jill-nél rosszabb filmet nem tudnak leadni a mozik, de tévedtem. Rossz forgatókönyv, rossz rendezés, silány színészi teljesítmény, vontatott, elcsépelt sztori, nem létező poénok, fakezű operatőr. Sajnálom a moziban elvesztegetett időt. Egyedül az vigasztal, hogy nem kellett fizetnem érte.
2015. 02. 11.
Förtelmes film. Végig se tudtam nézni. Van benne ugyan néhány poén, de maga a film tartalma, cselekménye úgy nulla, ahogy van. Kizárólag szobafikusznyi értelemmel megáldott egyéniségtelen agyhalottaknak ajánlom.
2015. 02. 11.
Ilyen jó vígjátékot már vagy 10 éve nem láttam! Ez nem erőltetett poénokból áll, mint az amerikai tucatfilmek, hanem nagyon jó a szövege, szakadtam a röhögéstől. Vígjáték kategóriában nálam 10/10.
Az első két részben éppen csak megmosolyogtató poénok újra felhasználása már egyenesen idegesítő. Gyengus lett a harmadik rész.5/10.Az első kettő sem eget rengető, de ha már a családdal mozizok, akkor legalább nézhető és néha még élvezhető is volt, most viszont kínosan feszengtem a film alatt,a bemutató 3 perce pont elég lett volna.
2015. 02. 11.
Természetesen nem éri el az első szintjét, de azért más világ volt akkoriban és azóta számos filmet láthattunk debilekről ,ugyanezzel a határtalan viccelődéssel. Önmagában nézve ez sem rossz, én itt is szakadtam néha, lehet, hogy nem lesz kultfilm, mint az első, de én már 3 szor láttam és egyre jobban röhögtem.8/10....és már ebből is tudok idézni !
2015. 02. 11.
Jó animációs filmet, már sűrűbben látok, mint rendes filmet. Ez egy felnőtt mese! Nem kisgyerekkel kell megnézni... A mondanivalója aktuális... Mintha a jó karaktereket, direkt nem dolgozták volna ki annyira, hogy feledhetetlenek legyenek. Az egész moziból, a gonosz oldal az, ami megmaradt, ami miatt újranézem többször is.

80 Demóna  (2014)

2015. 02. 11.
Nekem nagyon tetszett! Alapból imádom a meséket és ez a történet is elvarázsolt. Az elején voltak kis fenntartásaim a szereposztással - nem hittem, hogy AJ jó lesz, de tévedtem. Megérte megrendelnem a MediaMarktból. 10/10
2015. 02. 11.
Ez egy gyerekfilm, gyerekeknek és annak tökéletes. A 7 évesek nagyon szeretik :-) kedves, értelmes történet, és híven követi a megtörtént eseményeket. Az igazi wintert a valóságban webkamerán lehet figyelni :-) Morgan Freemantől jófejség, hogy elvállalta, nem ér kevesebbet ez a szerep sem, mint a sok sztár sok-sok szinkronszerepe a rajzfilmekben...
2015. 02. 11.
Szép és kedves spanyol férfiak és nők gyönyörű tájban könnyfakasztóan érzelgős és életszerűtlen történetet játszanak el erősen ingadozó színészi teljesítménnyel. Mindezek ellenére is elismerést érdemel önmagában a fogyatékkal élő karakter szerepeltetése (a hitelességet ne kérjük számon) és a zene. Én végignéztem, de igazából bánom, annyi jó film van, elpocsékolt 100 perc volt.
2015. 02. 11.
Ilyen nálam egy tíz per tízes film. Nem sok filmnek adtam tíz pontot, mert ilyet csak az a film kap nálam, amelyik után felállva teljesen átszellemülök, nem tudok másra gondolni csak arra a filmre. Ilyen volt az Életrevalók is, de ez csak egy a kevés közül. És most már ez a film is ide csatlakozik. Gyönyörű volt, megringatott, és el is sírtam magam....

68 Behálózva  (2013)

2015. 02. 11.
Nagyon jó történet, szerintem a történetvezetés is rendben volt, izgalmas, fordulatos, végig fenntartotta a figyelmet. Ahogy elnéztem az angol titkosszolgálat működését, arra gondoltam, nálunk az ú.n. romagyilkosságokról is lehetne egy hasonló, vagy még durvább filmet forgatni.
Ez egy érettebb, összeszedettebb, komolyabb, sötétebb rész, mint az előző kettő, amolyan bevezető a fináléhoz, már a könyv harmadik kötete is ilyen volt, tehát összességében jól adaptálták és bár nincs benne annyi akció és viadal sincs, a feszültséget pedig nem építi annyira fel, hogy aki nem olvasta az remegő térddel várja a folytatást (legalábbis nem olyan szinten, mint eddig) azért bravó, lassan eljut odáig is, hogy elgondolkoztasson.
2015. 02. 11.
Se tartalom se mondani való. Én általában szeretem az elvont kissé non-figuratív, akár álomszerű filmeket, de ez....Jobban vártam a végét, mint egy bármilyen jó film kijövetelét. Totálisan elhibázott koncepció.
2015. 02. 11.
Jó kis akciófilm ez - a maga módján kikapcsol, leköt, és "szórakoztat". Az egyik utolsó jelenetsorozat (ami Oroszországban játszódik), már erős túlzás szerintem, de amúgy határozottan "kellemes", két órás csihi-puhi (bár az első fél óra kicsit unalmas, utána viszont jól felpörög)!
2015. 02. 11.
Nagy csalódás volt a film. Gyerekkoromban ez volt az egyik kedvenc mesém, és jó pár feldolgozást láttam, gondoltam, hogy nosztalgiázom egy kicsit így karácsonykor. De a szépség nem is szép, ráadásul előnytelenül van sminkelve. A szörnyeteg emberbőrben sem az a kimondottan ifjú herceg. De szörnyetegként sem volt szeretetreméltó, valahogy ez a szál hanyagolva volt. Nekem 5/2, ez is csak azért, mert a díszlet megállta a helyét.
2015. 02. 11.
Elment. A történet egész jó volt, a karakterek szépen meg voltak csinálva, azt kaptam amit egy mesétől elvártam. Külön tetszett, hogy a főhős nem kap elismerést a végén, de ez így neki jó, ő inkább megy tovább segíteni. A gyerekek szeretni fogják.
2015. 02. 11.
A film a küldetését abszolút teljesítette, remek kikapcsolódást biztosított, jókat nevettem a pingvineken :) Hatalmas formák. Az engem is zavart picit, hogy a legtöbb poén máshogy jelent meg az előzetesben, mint a filmben. Ezt leszámítva, talán a Nemo nyomában óta nem láttam ilyen szórakoztató animációs filmet. 10/10
2015. 02. 11.
Döbbenetes, hogy hova jutott el a filmes látványtechnika. Szegény szerencsétlen George Lucas - gondolom - maga is forog az ágyában attól, amit a még igen nyers cgi-vel kiokádott magából mintegy másfél évtizeddel ezelőtt. Egy képzeletét vesztett alkotón persze semmilyen technika nem segít. Ezért kell a jó forgatókönyv és ötlet. A Feledés-ben gyenge volt a színésznő Tom oldalán, itt ez is rendben.
2015. 02. 11.
hát akárki akármit ír, ez a film 10-es. nekem nagyon bejött. nem oscar színvonal, de szerintem elég látványos, benne van az, amit a trailer alapján vártam (ami ritkaság mostanában). egy bajom volt vele. túl rövidre sikerült. 1-2 órát még el tudtam volna nézni.
2015. 02. 11.
Ez a film jó volt. Nem elsőrangú, de nem is a rossz kategória. A történet és a kivitelezés is tetszett, nem tudom koppintották-e. Egyébként nagyon is jól néz ki. Lehet, hogy a CGI nem tökéletes, de nincs is belőle túl sok, ami van, az bőven viselhető. És gondoljatok bele, hogy ha kivesszük a fantasy-t, a sci-fi-t, az akciót, a thriller-t és a horrort (marad pl. vígjáték, romantikus, dráma, életrajzi) akkor a filmek jó részében nincs is CGI. Tim játéka pedig kiemelten tetszett. Nem is túl robotias és nem is túl emberi. Tökéletes.