Görbe tükre a civilizált társadalomnak. A mondanivalója jó, a sztori érdekes, viszont a rendezés nekem nem igazán jött be, elég zavaros és hirtelen, ugyanakkor elnyújtott. Tetszik, hogy gyakorlatilag a két főszereplő a legkevésbé visszataszító ember. A filmzene jó, Trent Reznor eltalálta.
Rendkívül jó film. A vége igen erőteljesre sikeredett, a nyomozósdi is hiteles volt, nem beszélve a színészekről. Kicsit néha leült a film, de több negatívumot nem tudnék nagyon felsorolni. Aki szereti a sötét hangulatú nyomozós filmeket, annak biztos, hogy tetszeni fog.
Szerintem inkább dráma, mint vígjáték, azért mosolyogtam néha rajta. A két beteg főszereplő, de a férfi családja sem volt komplett. :) Egyszer meg lehet nézni, viszont akkor egyszer élvezhető, leköt és elgondolkodtató. A szereplők szerethetőek és viccesek.
Nehezen tudom megfogalmazni, azt amit ezzel a filmmel kapcsolatban érzek. Semmiképpen sem tölt el jó érzésekkel. Thriller, tehát vannak benne izgalmas csavarok, DE iszonyat szájbarágós. Végig olyan érzésem volt a filmmel kapcsolatba, hogy valami nagyon fordulatosat, nagyon művészit és valami nagyon nagyot akarnak alkotni, nekem ez egyáltalán nem jött át, sőt számomra erőltetett volt. Nem tetszett, másodjára sem.
Életem legszörnyűbb 2 órája. Utáltam. A kamerállások valami iszonyat pocsékak, pedig közöm nincs ehhez a szakmához, mégis látom, hogy ez tré. A színészi alakítások nevetségesek. Mikor néztem én nem hittem el, hogy ez komoly. Maga a sztori jó, mivel történelmi, azzal melléfogni nem lehet, de a többi... soha többet nem nézem meg, nagyon erőltetett. Ha lehetne nullást adnék rá.
Akármikor adják a tv-ben mindig hajlandó vagyok végignézni, imádom ezt a meseszerű világot. A történet elég ötletes, remek megoldásokkal, kalandokkal. Robert de Niro karaktere igazán szimpatikus. Izgalmas, kedves, szerethető mesefilm. 100s-szor is képes lennék végignézni. :)
Tetszett, ahogy visszaadják annak az időnek a hangulatát, a zenék, a ruhák, a hangulat, minden. Nagyon drámai film. Felépítették a sztorit, volt fordulat, pörgés, és döbbenet. DiCaprio nagyott játszott, és a többi színész sem volt rossz. Lekötött, szívesen néztem, a drámaisága miatt tetszett nagyon, nem az alaptörténet miatt.
Nagyon szép film. David Fincher az én szememben óriási rendezővé nőtte ki magát. Ráadásul ez a műfaj eddig egyedinek számít neki, de ezt is jól megoldotta. Jár neki az elismerés. A színészeknek úgyszintén. Brad Pitt óriásit alakított Cate Blanchett-el egyetemben. Nagyon ajánlom mindenkinek. Végig sírtam.
Vannak olyan filmek, melyeket időről időre le kéne vetíteni a népeknek, csak a miheztartás végett. Hogy ne kelljen a szemükbe mondani azt, amit maguktól is kéne tudniuk. Levetíted a V mint vérbosszút, és nem kell a szájukba rágni: nem támogatjuk a diktatúrát, hanem küzdünk ellene. Nagyon sokat mondó film.
Megrázóan gyönyörű alkotás elpusztíthatatlan szerelemről és az én korlátjainak legyőzéséről a tömegek elvtelen kiszolgálása ellenében! Nem nagyon éltem még bele ennyire magam egy főhős helyzetébe, főleg abba, ahogy érez Sylvia iránt, ahogy fénykép híján női magazinok modelljeinek arcképéből próbálja rekonstruálni igazi szerelme arcképét, egyszerűen brilliáns, ill. a film vége volt még számomra különösen megrázó és frenetikus egyszerre.
Örök kedvenc marad. Nem sok filmről tudom elmondani, ami ennyi megnézés után is még mindig a képernyőhöz vonz. Pedig még DVD-n is meg van, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ha meghallom a jellegzetes zenéjét a reklámokban ne akarjak újra belenézni. Kill Bill 1-2. Számomra mindig nagyon fontos lesz. Kicsit olyan számomra, mint a Hair :).
Sokszor nézhető, iszonyatosan vicces, a szóviccek nagyon jók. Tipikus angol. Természetes ha valakinek nem tetszik, nem lehet mindenki vevő erre az idióta humorra. Klasszikus film, mindenkinek látnia kell, legalább azért, hogy elmondja mennyire rossz.
Nagyon jó film, végig leköti az embert. Izgalmas és elgondolkodtató. A csattanó pedig csak hab a tortan. Remekmű. Tipikus Scorsese film. Leonardo DiCaprio megint jót alakított. Talán ez az egyik kedvenc thrillerem. Csillagos ötös.
Gary Oldman alakítása nagyon jó, rühelltem a karakterét. Leon karaktere is nagyon izgalmas, vannak benne jó ötletek, pl. a tej, meg a növény. A Mathildával való kapcsolata is izgalmas. A véga nagyon szomorú, sokszor láttam már, de még mindig sírok rajta.
Gyerekkoromban is nagyon tetszett, de felnőtt fejjel, egészen más, máshogy értelmezhetőek a poénok, és még így is nagyon élvezhető. Igazi örökzöld, szerintem ez a legjobb magyar animációs film. Humoros, izgalmas, ezért 5/5.
Tarantinos, tehát jó. Volt benne izgalom, vicces jelenetek, még viccesebb párbeszédek, szerethető és nagyon utálható karakterek (átmenet nekem egyáltalán nem volt) és rengeteg vér egy jelenet alatt. A szereplőgárda szuper. Az alakítások szintén, külön kiemelném Samuel L. Jacksont és természetesen Leonardo di Capriot, szerintem eddigi legjobb alakítása volt. Ja és ráadásul a sztorija is jó volt.
Egyszerű koncepció alapján megcsinált nagyszerű film. Érdekes és izgalmas volt. Leonardo di Caprio által alakított karakter nagyon szerethető volt. Mark Wahlberg alakítása meglepő, de jó volt. Azt én is osztom, hogy nem egy oscar díjas film, jó, többször megnézhető, de ez nem tipikusan oscar film.
Annyira vicces, hogy ezt az igénytelen sz*rt még mindig adják. Nem is tudom, hogy az alakítások, a rendezés, vagy az a borzalmas vágások a rosszabbak. Már azért sem tudom nézni, hogy röhögjek, már csak sírok. Najó, el tudom dönteni a színészek a legpocsékabbak, vagy a rendezés :D. Jajj meg a párbeszédek, jó isten, és ezt komolyan gondolják. Már a nagymamám sem nézi, már ő is belátta, hogy ez szörnyű. Köszönöm, hogy szavazhattam, ülj le egyes.
Úristen, talán életem egyik legélvezhetetlenebb filmje, szörnyű volt. Egyáltalán nem átgondolt, semmi izgalom nem volt benne, ez egy nagyon buta film. Konkrétan percenként röhögtem föl, hogy: te jó éj, ezt komolyan gondolták? Ha már csúcselme, akkor a csúcshatás című filmet ajánlanám, ezt soha senkinek.
Két nagy kedvencem játszik benne, tehát lehetnék elfogult de nem vagyok. A film alapjába véve jó, leköt, egyszer megnézhető, szórakoztató. A problémám a nagy csavarból adódik, túl nagyot akartak és így valami nagyon nevetségeset hoztak össze, legalábbis nekem ez jött ki a dologból.
77 Született gyilkosok (1994)