kabel

Bugyuta bokszolás
Nehezen tudtam túltenni magam ezen a lyukas történeten. Valahol mélyen van egy megható történet egy apa-gyerek kapcsolatról, de ez olyan mélyen bújik a bugyuta robotbokszolásban, hogy szinte nem is éri meg kiásni. Na jó, menjünk bele, a robotbokszolásnak semmi értelme sincs. A boksz célja az ellenfél lefárasztása, reflexei felismerése és kihasználása. A robotbokszban ezek mind nem jelennek meg, hisz egy gép nem tud elfáradni, mozgása előre megírt, és nincs taktika, csupán programozás, amit nem emberi tudás tud csak kihasználni. A film végén hangosan nevettem, hisz lehetetlen, hogy egy kisebb, egyszerűbb robot emberi taktikával le tudjon győzni egy nagyobb, intelligensebb, gyorsabb robotot, a... több»

Zodiákus 2.0
A film elsősorban korkép, másodsorban egy izgalmas, Zodikás jellegű film. Nagyon szépen hozza a David Fincheres hangulatot, mind a történetben, mind a karaktereiben, olyannyira, hogy egy ideig nem voltam biztos benne, hogy ez nem Fincher film-e. A központi konfliktus fordulatos és megdöbbentő, rengeteg érdekességgel, és bár a film második fele kicsit túlbonyolítja magát, és a történelmi valóságok miatt nem feltétlen egy pozitív végkifejletet kapunk, mégis van egy eredeti jellege a megjelenített világnak, pont azért, mert nem egy filmes gyilkos története.

Kicsit idejétmúlt
Egész kreatív sztori egyveleget kapunk a covidos szituációk fantáziába való csomagolásával. Azonban ezeket a kisfilmeket folyamatosan megtöri egy monoton, karizmamentes csávó, aki a legrosszabb hangalámondásokat megszégyenítő beszéddel összefoglalja a tanulságot, mintha a Szomszédokat nézném a kilencvenes évekből. Felfoghatatlan számomra, hogy mért tették be ezt a csávót, ha ilyen rosszul működik egy amúgy kompetensen összerakott antológiasorozatban. Sajnos az epizódok sem tökéletesek, szinte mindig a csattanó előtt van vége a történeteknek, így sok befejezetlennek hat, mintha valaki csak egy alapötletet filmesített volna meg ahelyett, hogy a történetet elvitte volna a természetes konklúziój... több»

Majdnem kiváló
A Sárkányok Háza nagyon közel került az eredeti sorozat korai évadjainak minőségéhez, azonban karakterei nem annyira karizmatikusak és története nem annyira izgalmas egyelőre. Ugyanakkor ez még mindig egy igényes, kidolgozott és átgondolt fantasy sorozat, mely saját történelmünket dúsítja és idézi fel, pár sárkánnyal. Számomra érthetetlen okból az első évadban több nagyobb időugrás is felbukkan, melyek felkavarják a karakterek követhetőségét, mert a sorozat színészeket cserél. Bár a gyerekszínészek kiválóak voltak, az időugrás miatt megöregített néhány karakter furának hat, mivel más karakterek színészeit nem cserélték le. Tovább erősíti a disszonanciát, hogy egyszerre rengeteg új karaktert ... több»

Teljesen átlagos
Ez egy középszerű sci-fi sorozat, melynek igazából minden történeti elemét már láthattuk máshol, csak szebben kivitelezve. Egy furcsa egyveleget kapunk, ahol elvileg egy galaktikus háború folyik, meg szuperkatonák léteznek, akik mind érzelemmentesek, meg nem is, és van idejük bolygók közt rohangálni, de aztán néha rossz cgi szörnyeket kell lőniük, és mindenki ok nélkül titkolózik, meg civilek irányítanak katonai egységeket, amik alapvető logisztikai és stratégiai hibákat követnek el majdnem mindig, ha látjuk őket. Nem tudom, a játék milyen, de úgy sejtem, nem ennyire zilált és céltalan, mint ez a sztori. Sci-fi sorozat esetében a világépítés kimondottan fontos, de a Halo nem igazán csinál se... több»

Zombik nélkül
Bár a sorozat egy gombazombik által elfoglalt világot mutat be, ahol a civilizáció összeomlott, meglepően kevés zombit látunk. A hangsúly a karaktereken van, és a történtek mind az emberi elvetemültséget, a kultúrától való sodródást és az emberség elvesztését dolgozzák fel. Lényegében a The Road sorozatba alakítva. Mindezt remek színészi játékkal, komor szituációkkal és izgalmas cselekménnyel teszi. Mindkét főszereplő alakítása kiváló, és kapcsolatuk alakulása nem erőltetett vagy nyálas. Ugyanakkor a The Last of Us néha egy kicsit túltolja az érzelemfaktort a története rovására, és narratív szempontból fölösleges sztoriszálakat mesél el, ahelyett, hogy főszereplői fő konfliktusát segítené. E... több»

Fantasztikus látvány és történet
Az Undone egy majdnem minden szinten kiváló, időugrásos, tér-idő változtatós sorozat, hihetetlen jó forgatókönyvvel, izgalmas karakterekkel és érzelmes konklúzióval. A dialógusok természetesnek hatnak, pedig a cselekmény minden, csak nem az. A rengeteg bonyodalom és kérdés mind-mind szépen megtalálja a helyét és magyarázatát két évadon keresztül. Talán leginkább egy updatelt Alice Csodaországban történethez tudnám hasonlítani, egy kis megspékelt családi traumával, végtelen optimizmussal és energiával. A történet soha sem áll meg pihenni, mégis elgondolkodtató és magával ragadó minden eleme. A sorozat talán legjobb része, hogy nem tekinti butának a nézőt, sokszor epizódnyi cselekmények kimara... több»

Lovecraftos covid film
Egy helyszín, kevés szereplő, lelki sztori, indie költségvetés. Ez egy nem túl izgalmas szabadulószobás film, lightos body horror elemekkel és nem túl jó karakterekkel. Leginkább így tudnám összefoglalni. Valami izgalom vagy misztikum, vagy valamilyen creepy faktor hiányzott a filmből. Valamiért nem tudtam sem a konfliktust, sem a főszereplőt komolyan venni, pedig a dialógusok hihetőek voltak. Lehet, hogy csak a sztori haladt csigatempóban.

Ez egy háborús film
Egy gyönyörűen felvett és bemutatott háborús film, ami azonban semmi újat sem mond vagy mutat. Szinte minden jelenetet többször láthattuk már más filmekben, ezért a remek zenei aláfestésen és a kiváló hangmérnöki munkán kívül másért nem tudom ajánlani filmet azoknak, akik sok háborús filmet néznek. Gondolom, az átlag filmezőnek ez biztos izgalmas, és vannak pontok, ahol tényleg az, de nem igazán láttam semmit itt, ami új szemszögből mutatott volna be egy borzasztó történelmi eseményt.

A világ mesél
A Watchmen egy hihető, élettel és múlttal teli hidegháborús Amerikát mutat be. Egy világban, melyben mindenki abszolút megoldásokat keres szürke problémákra, egy országot látunk, melynek hősei kegyvesztettek és kiöregedtek, ahol az ideálok torzultak. Mindezt Snyder remek vizuális effektekkel, és kicsit erőltetett zenei és képi metaforákkal teszi. Ugyanakkor ebben a filmben még nem esik át a ló túlsó oldalára és nem áldozza be a történetet a stílus oltárán, mint majdnem minden másik filmjében. Az eredeti képregény erőssége, hogy a sztori alig változik a filmben, Snyder filmes világa pedig meglepően jól passzol az esztétikájába.

Szimbolikus halál
A Whale főszereplője utolsó napjait mutatja be rengeteg érzelemmel és feszültséggel. A túlsúlyos Charlie sorsa, világképe és múltja elevenedik fel a filmben, ahogy megpróbál kapcsolódni különféle emberekhez, ahogy keresi a jót másokban, vagy ahogy a saját traumáját feldolgozza. Mindezt Aronofsky hihetetlen drámaian kezeli, egy olyan filmélményt adva, ami után egy ideig csöndben nézed a képernyőt.

Thriller egy eredeti téma körül
Egy horror elemekkel megspékelt, izgalmas, misztikus drámát kapunk. Eva Greent rég láttam már filmben, itt szépen játssza a mentálisan széteső designert. A film horror elemei szépen építkeznek, magyarázatukat és jelentésüket ügyesen belekomponálják a film a csavarjaiba. Örültem volna, ha a film még egyet csavart volna a történetén, és eggyel mélyebbre vitte volna a karakterek motivációit és dilemmáit. Idő lett volna rá, mivel pár jelenet egy kicsit túl hosszúra nyúlik most, fölöslegesen. Ha bejönnek a The Invitation jellegű filmek, szerintem ez is tetszeni fog.

Jobb, de még mindig egy bugyuta szuperhősfilm
Az eredeti vízió lényegesen jobban átjön ebben az alkotásban, és egy-két dolog jobban lett kifejtve, mint az eredetiben, ugyanakkor ez nem egy új vagy más sztori. Ez még mindig ugyanaz a film, minden narratív elem ugyanott van, és minden szereplő ugyanazt teszi, a lezárástól eltekintve, ami valóban javított a film minőségén. De ez nem változtat azon, hogy ez egy DC tucat szuperhősfilm, egybites karaktermotivációkkal, gyerekes üzenettel és agyonerőltetett antagonistával. Ne tekintsünk már úgy rá, mintha a második eljövetel lenne!

Christoph Waltz jó, de elég ez?
Ha valakinek ennyi elég, akkor ebben a sorozatban megtalálja majd, amit keres. Azonban nekem kicsit több kell, hogy egy történet jó maradjon. A sztori lényegében egy misztikus személy megjelenése körül forog. Ki ez az új főnök és miért csinál annyi furcsaságot? Sajnos a válaszok nagy része vagy metaforikus, vagy nincs megválaszolva. A főszereplőink zavaróan idióták sok esetben, és viselkedésük egyáltalán nem valóságos. A férfi főszereplőnk jegyese eltűnik, a csávó meg egy feljelentést sem tesz, és nulla erőfeszítést tesz a keresésében. Sokszor random szereplőket követünk egy ideig, hogy aztán ne tudjunk meg a szituációról semmit. Van egy enyhe vallásos vonala a szériának, de még ez sem világ... több»

Túl mélyen a saját valóságában
A SHIELD ügynökei egy vicces, apróbb melléksorozatból nőtte ki magát, mely először csak néha-néha utalgatott a vele párhuzamosan futó filmekre, néha egy-egy ismertebb színész bevonásával. Azonban a sorozat túlnőtte magát ezen a státuszon, és – hogy relevanciáját megtartsa – folyamatosan egyre vadabb és vadabb történetek mesélését vállalta magára, annak ellenére, hogy ezek gyökeresen ellentmondtak annak, amit a sorozat korábbi epizódjai képviseltek. A karakterek nem bírták ezt a tempót, és nem tudtak elég gyorsan kinőni a sztereotipikus szerepeikből. Nem tudott a kapcsolatuk mélyebb lenni, mert a széria még mindig a „heti egy ügy” vonalat csinálta ahelyett, hogy egybefüggő történetet meséljen... több»