Értékelések (1384)

2019. 04. 03.
Egy évtized után végre visszatér a két pofonosztó, ám hiányoltam a régi csapatot, akiknek a jobb horgokat osztották ki. A történettel nem is volt gondom, jók voltak a poénok, ám valahogy hiányoltam belőle a lelket. Nem teljes mértékig. Hill odatette magát, lelkes volt, hisz végtére is a fia írta a forgatókönyvet, ám Bud Spencer szemében nem láttam azt a fényt, mint régen, amikor a párosuk a csúcson volt, de nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkozott, mert látszott rajta, hogy igyekezett.
2019. 03. 31.
Jó kis film. Van benne pár húzó név, és még is nagyon jól össze tudtak dolgozni a vásznon a színészek. A nagy ágyúk nem nyomták el a kevésbé ismert színész társaikat. Jó a humora, látványosak a meccsek. Bátran merem ajánlani.
2019. 03. 31.
Jó volt a film, parádés szereposztással, de az igazi poénokat Rodney Dangerfield szállította. Aztán neki voltak elégé izmos beszólásai, aranyköpései.

68 Dumbó  (2019)

2019. 03. 31.
A történettel nem volt semmi gond, csak úgy éreztem, hogy Tim Burton visszafogja magát. Különösen tetszett benne, hogy nem egy az egyben másolták le az eredeti, 1941-es klasszikust, de mégis több elemet átemeltek belőle, ami nosztalgikus hangulatot ad a filmnek. Bár azt sajnáltam, hogy a varjakat teljesen kihagyták belőle. A filmben viszont sok az érzelgősség, és kevés a humor, de talán meg is lehet érteni a történet mondandója szempontjából. Ugyanakkor szerepet kap benne az emberi kapzsiság, de azt is megmutatja, hogy aki sokat akar markolni, az keveset fog. És akkor ott vannak a színészek. Burton jól bevásárolt belőlük. Ott van Eva Green, Colin Farrell, Michael Keaton, Danny DeVito vagy Al... több»
2019. 03. 30.
Tetszett a film. Jó a történet – egy pici csavarral a végén –, némi humorral megspékelve. A szereplőkre sem lehet panasz, Matthew McConaughey nagyot alakít ebben a filmben is.
2019. 03. 29.
Majdnem sikerül a jégkorongos kisfilmjének a színvonalat megütnie, amint ezt a sportágat mutatja be viccesen.
2019. 03. 29.
Részemről egy nagyon szórakoztató családi filmnek tartom. Jó a grafikája, a története és telepakolták humorral. Ami, tegyük hozzá, egy Tapsi Hapsi és barátai filmtől el is várható.
2019. 03. 29.
Kevésbé humoros, mint a Jégkorongos műsora, de azért ez is tud örömteli perceket nyújtani.
2019. 03. 29.
Régen láttam és most véletlenül találtam rá erre a frenetikus részre. Nincs 8 perc az egész történet, de a könnyem is kicsordult, annyit röhögtem rajta. Itt nem a beszéden van a hangsúly, hanem a cselekményeken.
2019. 03. 28.
Egy újabb film, ami olyan érzést kelt, mintha a Die Hardot nézné az ember. Egy ember a túlerővel szemben, egy épületen belül. Csak itt még a fehér trikó is elmaradt, de a stúdiónak több jó nevet is sikerült megnyernie magának a produkcióhoz. A sötét tónus meg dob is a film komor hangulatán. Abban az évben ez volt az első nagy hollywoodi elnökmegmentős film, és számomra egy icipicivel el is maradt a másikhoz képest. De ez is bővelkedik kellő mennyiségű akcióval.
2019. 03. 28.
Nekem kifejezetten tetszett, talán mert Die Hard érzeted ad, pláne ahogy Tatum a fehér trikóban feszít. Pörgős, akcióval telepakolt alkotás. Nem unatkoztam alatta. Tatum és Foxx jó párost nyújtanak a vásznon. Igaz, hogy Die Hard fílingje van, de talán csak a trikó teszi azt és, hogy egy ember száll szembe a túlerővel egy épületen belül. Igaz, hogy abban az évben ez volt a második ilyen jellegű film, de talán csak egy icipicivel tetszik jobban, mint a másik alkotás.
2019. 03. 28.
Csak azért kap 3 csillagot és nem egyet, mert látványos és pörgős akciófilm Johnsonnal a főszerepben. De annyira Die Hard 1-2 koppintás, hogy az már fáj. Pláne a film végi jelenet, amikor eszeveszetten üvöltözve keresi a nejét a tömegben, és akkor ne is beszéljünk a többi hasonlóságról a két (három) alkotás között. És akkor ott vannak még az ellentmondásos dolgok, és itt nem éppen a nagy témának örvendő, a daruról az égő toronyházba való átugrásra gondolok.
2019. 03. 27.
Nekem túl érzelgős, de ugyanakkor van is mondanivalója. Látványos, a zenéi a mai napig fülbemászók és jó poénok is vannak benne, melyeketTimon és Pumbaa párosa szolgáltat. De azért Rafiki is tud alakítani. Ja és a lökött hiénákat se feledjük.
2019. 03. 27.
Véleményem szerint sikerült azt a színvonalat hoznia, mint az egynek. Hallottam, hogy vannak, akik túlzásnak tartják a Szabadság-szobros jelenetet, én inkább humorosnak. Még látványosabbra és még humorosabbra sikeredett a film, a színészek hozzák a formájukat.
2019. 03. 27.
Gyermekkorom egyik nagy kedvence, de akkor még igazából a látvány vonzott, csak idővel kezdtem értékelni a poénokat és a színészek játékát. Jó a sztori, nem igazán a látványra akartak építeni, hanem a humorra, de mégis mind a kettő sikerült. Az effektek elavultak, látszik is mai szemmel rajta, de engem ez nem érdekel, mert ez a film az örök klasszikusok közé tartozik.

84 Déjà vu  (2006)

2019. 03. 26.
Minden tekintetben egy nagyszerű film. Denzelt mindig is egy jó színésznek tartottam, kevés szerepnek nyúlt mellé, ez most is így van. A történetet is eltalálták, a készítők elég jól odafigyeltek a részletekre, ami az időutazást illeti. De azért van benne érzelem némi akcióval megfűszerezve. Többször is meglehet nézni.
2019. 03. 25.
Az első részhez képest itt van pár jelenet, ami kissé gyerekesnek tűnik, és olyan is, amiben más filmeket parodizálnak , de ugyanakkor ezt is telirakták rengeteg poénnal, ami megdolgoztatja a rekeszizmokat, és amiket az emberek szintén előszeretettel idéznek. Jim Carrey hozza a formáját.
2019. 03. 25.
Jim Carrey egyik nagy alakítása, még, ha egy ilyen fura, hóbortos karaktert alakít is benne. A poénok nagyok benne és, ha szóba kerül a film, nem sokan vannak, akik ne tudnának legalább egyet idézni belőle.
2019. 03. 24.
Egy olyan Supermant kaptam végre, ahol az emberfeletti erőkkel bíró egyedek romba döntik a világot. Látványos és hatalmas csatajelenetekkel teszik a földdel egyenlővé a csataterek helyszínéül szolgáló városokat. Van egy jelenet, amikor a film vége felé Henry Cavill az űrhajó sugárnyalábjában áll és felnéz, mintha Christopher Reeve vonásait véltem volna felfedezni, és nem csak én. Talán így akartak az ő emléke előtt tisztelegni, vagy csak a véletlen, nem tudom.