Thibo84

Piedone visszatér és tovább osztogatja a pofonokat. Míg az első résznek egy picit nyomasztó hangulata volt, addig ez a rész pörgős akciófilm Spenceren kívül pár visszatérő arccal, akik a segítségére vannak. Míg az első részben a Kránitz Lajos féle, addig itt a Bujtor István hangjával készült szinkront szeretem jobban.

A történet nem valami nagy kunszt, semmi extrát nem nyújt, de Winslet és Elba nagyszerű párost alkot, működik köztük a kémia, és a tájak, amerre elkalauzolja a nézőt a film, káprázatosak.

Mai szemmel az effektek elavultak, de a történet egyedi, Robin Williams mint mindig, most is nagyszerű. Hiába volt nagy színész – nyugodjon békében –, és vihette volna el a hátán az egész filmet, nekem úgy tűnt, hagyja a többieket is előtérbe kerülni. Egy nagyszerű kalandfilm az egész családnak.

Vannak benne bakik, de fülbemászó a zenéje, és jó a humora, ezek mind kárpótolnak érte. Ráadásul van pár mondandója is. Bud viszont egyedül is jól megállja a helyét pofonosztogatás terén.

A film számos olyan beszólást, aranyköpést hordoz, amit a mai napig is felemlegetnek a rajongók és, akik kevésbé ismerik a párost, főleg a „Rablótámadás, kezeket fel! Jobb, ha te mondod, a te hangod mélyebb". A páros hozza a megszokott formát, pláne, amikor a pofonokat osztogatják a megszokott arcoknak. A történet még számtalan megtekintés után is annyira magával ragadott, hogy észre sem veszem, és már el is repült az idő.

A western filmek number one-ja. A sztori szuper, jól fel van vezetve. Hiába a majd három órás játékidő, végig izgalmasak és mozgalmasak az események. Ráadásul van benne humor is, hála Eli Wallach-nak. Némi változatosságot hozott Clint Eastwood és Lee Van Cleef marcona arcuk mellett.

Mikor először láttam, nem voltam elájulva tőle, már nem tudom megmondani, mi volt az oka. De évekkel később, mikor újra megnéztem, rá kellett jönnöm, hogy pazar a humora, akárcsak az első résznek. Hozta az elvárt színvonalat.

Az első film, amiben felismerik a párosban rejlő hihetetlen lehetőséget. Számtalanszor láttam, de nem tudom megunni, és ehhez hozzájárulnak a zseniális szinkronhangok is. Jó a humora, számtalan megnézés után is megmosolyogtat.

A film számomra helyenként kapkodós, főleg, amikor az erejét tesztelik Shazamnak. A humorral nem volt gond, többször is jót derültem rajta. A játékidő pikk-pakk elment, észre sem vettem. Mark Strong mint gonosz zseniálisan hozza a karakterét. Jack Dylan Grazer viszont annyira ráfeszül és nyomja a szuperhős témát, meg humoros akar lenni, hogy helyenként én éreztem magam kínosan. De ugyanakkor van benne érzelem és meghittség, meg persze összetartás. Viszont a címszereplőt alakító Zachary Levi brutálisan gyerekesre vette a figurát, még Asher Angel is komolyabb volt nála. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni Shazamot. Talán, ha majd többször megnézem, akkor tudok vele azonosulni, de egyelőre nem... több»

Nekem kimondottan tetszett és szórakoztatónak találtam a filmet, és akkor a látványról még nem is beszéltem. Jók a poénok, ahogy egymással csipkelődnek a szereplők, még azután is, hogy számtalanszor megnéztem. Pörgős, eseménydús a történet, végig fenntartja a néző érdeklődését. Mókásnak találom, ahogy az öt különböző személyiség igyekszik egy csapattá összekovácsolódni. A CGI elsőosztályú. A filmnek vannak sötét és színes hangulatai. A Bosszúálló filmek után ezt kedvelem a legjobban.

Robin Williams nagy kedvencem, és mint mindig, most is nagyot alakít a filmben, ám a többi színészre sem lehet panasz, hisz elég húzós nevek olvashatók a listán. Spielberg bácsi viszont egy nagyszerű filmet hozott nekünk össze mind történetileg, mind látványügyileg. Szórakoztató film, jó a humora és az ember ismét gyereknek érezheti magát.

A második rész után egy sokkal komorabb történetet kapunk, ami a humorra is rányomja a bélyegét. A Kalózok háborúja után ezt mondanám a második leggyengébb filmnek kedvenc párosunktól.

Ebben a filmben már megmutatkozik a pofonosztási tehetsége a párosnak. Az első részhez képest ez egy könnyed és szórakoztató történet, aminek Eli Wallach emeli csak a fényét.

Sokáig azt hittem, hogy ez a film indítja el a szörnyes univerzumot; talán úgy is volt, míg a kasszáknál nem produkált a jegyeladás nagy számokat. Kár érte, pedig szerintem a történet kifogástalan és a látvány is magáért beszél. Ráadásul, ha úgy vesszük, nincs a filmnek vége.

Próbálták meglovagolni az első rész sikerét, és a látványos csatákkal sikerült is, de azon túl csak Eva Green emeli a film imázsát. Ezen felül nem hagyott bennem maradandó nyomot úgy, mint az első rész.

Erről a filmről nem lehet rosszat mondani. Zseniális a rendezés, a színészi játékok, pazar a látványvilág. A felvezetés kissé vontatott az én számízének, de valahol el kell kezdeni a történetet, szóval erre nem lehet igazán panaszom. A csatajelenetek szemet kápráztatók és jól kidolgozottak. Izgalmas film, az ember a 300 katonának szurkol, még akkor is, ha tudja, mi lesz a végzetük.

Számomra igen érdekes volt látni, honnan és hogyan indult a páros. És itt még nem is osztogatták a pofonokat, maximum csak egymásnak. A történet kissé frusztráló azokhoz képest, amik ezután jönnek, de ugyanakkor mégis mozgalmas.

Sajnálatomra nagyon gyenge lett, csak arra volt jó, hogy egy újabb bőrt húzzanak le hősünkről. Gyerekesek és röhejesek az akciók az első részhez képest. Kicsit nagyobb lelkesedést láttam minden színész szemében, mint a 3. részben. De a randevús rész hiába akart vicces lenni, nemigen szórakoztam rajta, inkább kínosnak tartottam. Az alap elképzelés, hogy Superman igyekszik megtisztítani a Földet az atomfegyverektől, jó, csak a főellenség volt fantáziátlan.

Sajna hiába Richard Pryor és a humora, még ő is kevés volt ahhoz, hogy színvonalas filmet kapjunk. Szinte olyan érzésem volt, mintha a stúdió késztetést érzett volna, hogy még egy bőrt lehúzzon Supermanről. Több színésznél is azt láttam, unottan áll a karakteréhez. Persze kivételek voltak. Mondjuk azt jó ötletnek találtam, hogy a hős végtére is saját magával nézett farkasszemet, de ennyi. Azt viccesnek találtam, hogy egy szuper számítógép nem tartja veszélyesnek a savat, ami aztán a vesztét okozta.

Míg a Richard Donner féle verzió inkább úgy tűnt nekem, mintha az érzelmekre alapozna, addig Richard Lester a látványra fektette a hangsúlyt. Több akció, több Superman. Ugyan nem hozza az első rész színvonalát, de a több – és az akkori kornak megfelelő – látványos akciónak hála, mégis jó filmet kaptam. Számomra ez is a klasszikusok közé tartozik.