Nagyon érdekes mese, de egyben ilyesztő is valamiért. Kicsit A halott mennyasszony című Tim Burton filmre emlékeztet mind történetben, mind pedig stílusban, grafikában. Érdekes varázsa van a történetnek, de persze csakfelnőtteknek ajánlom az ijesztő stílusa miatt.
Ritka gyenge animációs mese. És gyermekek számára szerintem nem is való. Szinte biztos, hogy rémálmai lennének tőle. De felnőttek számára pedig azért nem jó mert vontatott és humor nem található benne, vagy legalábbis nem túl sok.
Nem igazán értem, hogy mit akartak ezzel a készítők. Sem gyereknek, sem felnőttnek nem való igazán ez a meseszerű cucc. Egy gyereknek túl ilyesztő egy felnőttnek meg unalmas sajnos. Semmi kiemelkedő nincs benne maximum a technikája ahogy készült.
Klasszikus musical. A története időtálló marad mindig akárcsak a benne található zeneszámok is. Volt szerencsém színházban is látni többször. Úgy nekem valahogy jobban tetszett. Ebben a színészek valahogy nem nyerték el a tetszésemet de a zenék ugyan úgy klasszak.
Zooey Deschanel a kedvenc színésznőm mostanában, úgyhogy mindenképpen muszáj 5 csillagot adnom, mégha elfogult is vagyok ezen tény miatt. A film is nagyon humoros, bár már ezt megszokhattuk hogy a színészpáros rossz forgatókönyvet, filmet nem fogad el.
Nemrossz vígjáték, de ezt a történetet már sokszor feldolgozták, talán már túl sokszor is. Ritka hogy még mindez után is tetszik egy film. Valószínű Zac efron és a főszereplők miatt tetszett ennyire. Poénokban nincs hiány az biztos. A zene meg egyenesen tökéletesen van összeválogatva benne.
Sajnos nem sokan ismerik ezt a vígjátékot, pedig szerintem zseniális. Igazi fontos mondanivalót tartalmaz, ami talán a 21. században a legfontosabb hogy megértsük mert sokszor csak a külcsíny számít és nem a belső. A színészek zseniálisak és a történet is.
Eredeti és ötletes a film belső szemlélete, alaptörténete. Érdekes lenne, ha ez tényleg megtörténhetne. Eljátszik az ember a gondolattal mindezek után. Fontos pillanatok vannak a filmben, amiket meg kell őrizni. Tudni kell élni és ebben a filmben életigenlő minden karaktere. Klasszikus mondanivaló.
Zseniális vígjáték. Ez az egyik legjobban összerakott romantikus film amit eddig láttam. Zseniálisan egyensúlyoz a szomorú és a reményteli vidám történetfonalak között. Kár hogy olyan keveset adja a TV. Ha többet adnák valószínű híresebb is lenne a film.
Nem túl jó romantikus vígjáték, de egyszer érdemes megnézni. Én is csak a színészek miatt néztem meg főleg. Pár jól eltalált poén , történetszál van benne de sajnos semmi több. Emma miatt nézhető egyedül a film. Az ő karaktere kifejezetten szerethető.
A karácsonyi szórakoztatás, karácsonyi filmek szent grállja ez a tévéknek és nekem is. Mindig imádom ha ismétlik, de persze megvan DVD-n is és már számtalanszor láttam életem során. Imádom kevin és a betörők karaktereit és rendkívül vicces ahogy védi a házat.
Zseniális Disney mese igazi modern vázban. El sem hiszem, hogy megértem ezt a pillanatot, hogy végre egy Disney hercegnőt nem megmenteni kell, hanem ő a főhős és ő a mozgatórugója az egész történetnek. Ha ő nem lenne minden félresiklana a rossz irányba.
Nagyon szórakoztató mesefilm ez a film. Bár a címe eléggé laposra sikerült de a történet megállja a lábát. Aranyos állatok jó humorú történetvázban. Felnőtteknek is értelmes jóhiszemű poénok és nem erőltetett egyáltalán. Majd egyszer megnézem a folytatását is.
Tavalyelőtt egyik ismerősöm gyerekével muszáj volt megnéznem mert megígértem, de kicsit sem bántam meg. Izgalmas, humoros és gyerekkorom óta úgyis rajongok a Lego-ért, úgyhogy érdekes volt látni ilyen történetben is a szereplőket. Ajánlom mindenkinek.
Zseniális vígjáték. Paródiák közül ez a legkedvesebb számomra. Mivel a főszereplő sajnos nem olyan rég elhunyt, ez a film igazán jó kikapcsolódás, de a halál miatt sajnos már szomorúvá tesz. De méltó emléket állít szerett színészemnek. Remélem sokáig nézni fogják még.
Gyönyörű romantikus vígjáték. Még nagyon rég láttam először, de azóta már számtalanszor újranéztem, mert egyszerűen megunhatatlan. A musical stílusú filmek amúgy is nagy kedvenceim. A zenéi még jó sokáig fennmaradnak még, az biztos.
Nem semmi régi vígjáték ez. Eredeti humorú és nagyon jól keveri a kártyáit az egész film alatt. Ritkán lát az ember ennél eredetibb filmet. Pedig nem igen mai, de nem rossz, sőt. Izgalmas a látványvilág és a színészek meseszépek. Ilyen a minőségi szórakozás.
Az alapötlet tetszett, az nagyon jól ki van találva, de az a gond hogy kb semmi más újat nem is mutat a két óra alatt. A végén a csattanó miatt érdemes csak talán megnézni. Vígjáték létére nem igazán lehet sok poént észlelni benne...más gond nincs is vele.
Az egyik legkedvesebb vígjáték a szívemhez. Nagyon szeretem amúgy is a karácsonyi, télen játszódó, jó havas karácsonyi filmeket, de ez még eredeti is és rendkívüli humorú. A színészek igazi klasszikus hősök, igen hősök, a modern világ túlélői. A mormotás poén zseniális.
Zseniális vígjáték és rengetegszer láttam már, akárcsak a szüleim. Régi nagy klasszikusok közé tartozik. Humoros, vicces és megfelelő mennyiségű érzelmi töltet és remény is bele van töltve ami szükséges mindenképpen. Gyönyörű ahogy megalkották.
85 Az élet könyve (2014)