A film eleje és a vége jó, a közepe elég unalmas bár akkor is van benne pár jó poén. A történet jó elgondolkodtató. Egyszer nézhető, ha csak a poénok érdekelnek elég az előzetest megnézni.
Egy nagyon jó történelmi sorozat, amihez megtalálták a legjobb szereplőket. Még úgy is izgalmas ha tudja az ember, hogy mi lesz a történet vége. A látvány sem utolsó benne.
Nagyon pihent, de jó sorozat. Sokat lehet rajta nevetni, de egy idő után már unalmas Peter és a kakas csatája. Néha vannak benne tipikus Seth MacFarlane-os időhúzós jelenetek, azok nagyon nem kellenek bele. Az utolsó évadokra már vesztett a lendületéből a sorozat.
A legjobb kórházas sorozat. Rengeteget lehet rajta nevetni, de ugyanakkor sokszor elgondolkodtató a mondanivalója. Az utolsó két évadot kár volt elkészíteni, az nem méltó a korábbiakhoz.
Jóbarátok feeling. Rengeteget lehet rajta nevetni. A végére azért már gyengült a sorozat és a befejezést nagyon elhúzták, de az oda vezető utat érdemes megnézni.
A szereplőket nagyon eltalálták a filmhez. Volt benne egy két jó poén, de összességében nagyon elnyújtották ezt a filmet (pedig nem is rétes tészta volt). Két óra bőven elég lett volna. Egyszer nézhető, de semmi extra.
A filmben végig meg van a feszültség. Ennek ellenére az egyszer nézhető kategóriába tartozik a film, de egyszer megéri megnézni. Tom Hanks ismét zseniálisat alakít.
Remekül megcsinálták a filmet és Leonardo DiCaprio is nagyot alakít benne. Az egészet az teszi még hihetetlenebbé, hogy tudjuk, hogy ez megtörtént valójában. Érdemes megnézni.
A történet nagyon kiszámítható. A verdák és az autós jelenetek rendben vannak. Ha rövidebb lenne a film, lehet élvezhetőbb lenne. A filmben a legnagyobb húzóerő a cím. Összességében nem veszi fel a versenyt a Halálos iramban filmekkel, de nézhető.
Érdekes és ugyanakkor nagyon elgondolkodtató film. Jake Gyllenhaal nagyot alakít a filmben. Az előbbiek ellenére mégis inkább az egyszer nézős filmekhez tartozik.
Nem lett olyan jó, mint az első rész volt. Vannak benne jó poénok, de egy két ízléstelen is bele került a filmbe. A történet egy kicsit olyan se eleje se vége jellegű. Ezektől eltekintve azért érdemes egyszer megnézni.
Már az alapötlet is tetszett és jó színészeket is találtak a filmhez. Erre a filmre egyáltalán nem igaz, hogy kiszámítható. Fordulatokból és humorból nincs hiány. Mindenképp érdemes megnézni.
A történet a szokásos. Kapunk mellé egy adag akció jelenetet jó adag túlzással. Valamint néha az az ember érzése, hogy az egyik autógyár reklám filmje akart lenni részben a film. Egyszer nézhető.
Tipikus amerikai katasztrófafilm nagyon könnyen kiszámítható történettel, aminek a végére a főhős megmenti a rászorulókat. A legjobb, ami elmondható róla, hogy látványos. Popcorn film.
A lassú kibontakozás után egyre fokozódik a feszültség, ami fent tartja a néző figyelmét. Mindemellett hihetetlen tájakat látunk a filmben. Egyszer mindenképp megéri megtekinteni a filmet.
A film nagy része az előkészületekről szól, emiatt eléggé unalmas a film. 3D-ben biztos nagyon látványos volt, 2D-ben már kevésbé volt nagy szám. Egyszer érdemes megnézni, de semmi több.
Annak ellenére, hogy túl hosszúra sikerült a film és finoman szólva sem a legizgalmasabb végig fent tartja az ember érdeklődést. A látványra sem lehet panasz. Egyszer érdemes megnézni.
74 Legújabb testamentum (2015)