Nielsen felejthető darabjai közé tartozik, annyira túl van erőltetve az egész hogy szinte egyáltalán nem vicces, inkább sokszor csak szánalmas. Meglátszik hogy nem Zucker-ék követték el...
Nem tudom Reeves mi okból vállalta el a szerepet, biztos könnyen szerzett pénznek gondolta, csak az nézze meg aki szereti két ember megismerkedését nézni másfél órán keresztül, hol jobb, hol rosszabb párbeszédekkel, szép tájképekkel meg egy vicces szexjelenettel. Hát igen, kb ennyi a film, de a két A listás színész azért hozza a formáját és elviszik a hátukon ezt a finoman szólva sem emlékezetes alkotást.
Keanu Reeves sosem fog Nicholson vagy De Niro szintű színészkedést levágni, de van kisugárzása és erre a szerepre ezért volt ő a telitalálat. Puszta nézése, megjelenése elhiteti velünk, Terminátornál is veszélyesebb gyilkológép. Az alkotók fegyverekben tovább mentek ebben a részben, még több, még jobb, a kóstolós jelenet hatalmas, és prezentációt kapunk az első részben felütött ceruzás killerre is....a film vége igazi nagy finálé, megidéződik Bruce Lee tükörtermes mászkálása és a készítők természetesen nyitva hagyták a filmet a folytatásra ami már készül. Vérben és golyókban tocsog ez a rész is, ami többször nézős feledhetetlen alkotássá teszi.
Újra szól a Parabellum! A John Wick széria attól emelkedik ki az átlagos akciófilmek közül, hogy végtelenül kreatív megoldásokkal operál a vérfürdőkben, veszettül brutális és még kidolgozott sztorival is rendelkezik. Nincs ez másképpen a harmadik részben sem: Stahelskiék mindig kitalálnak valami zseniális húzást, csak hogy Wick tovább öldökölhessen.
Keanu Reeves most is lazán hozza a megalkuvást nem tűrő bérgyilkos karakterét, ezt a szerepet tényleg ráöntötték, senkinek nem állna ilyen jól Wick karaktere az álomgyárban. Halle Berry keveset van színen, de erős alakítást nyújt. Felbukkan a felső kör gonosz démona is, a kopasz japán pali, és bandája pedig még több színt visznek a cselekménybe, akárcsak a profin kiképz... több»
Nosztalgia a Pokémonok világában A film azt adja, amit ígér. Egy korrekt Pokémon feldolgozást, bár én jobban örültem volna, ha az eredeti sorozatot viszik filmre, ugyanis én még azon nőttem fel többek között. Persze sok mindent átemeltek onnan, így a Pokémonok egy részét is. Charizard féktelen, Ditto bénán másol, Psyduck elsül ha fáj a feje, Pikachu meg egyszerűen ennivaló. Nem csoda, hogy a villámfarkú ekkora népszerűségnek örvend, és a mai napig bármit el lehet adni vele.
A sztori egész kidolgozott, cselekmény is akad szép számmal, még Pokémon csatát is kapunk a végére. Az egyetlen, ami belerondít az összképbe, az a néger gyerek vér gyenge játéka. A Jurassic World 2-ben láttam először, hát ott sem volt egy nagy durranás, ... több»
Agatha Christie örökérvényű klasszikusa Tíz kicsi indián, tíz kicsi néger, tíz kicsi katona, a lényeg ugyanaz. A krimi királynője egyik legismertebb és legjobb írásának lényege, hogy mindenkinek van titkolnivalója, mert a képmutató felszín alatt mindenkinek ott a saját mocska. Szerintem ez lett a legjobb adaptációja a zseniális regénynek, ráadásul még olyan világhírű színészek is felbukkannak benne mint pl. Sam Neill. Adott egy csodálatos sziget, egy hatalmas villa és tíz ember, akiknek van bőven titkolnivalójuk. A rendező páros nagyon ügyesen vezeti két síkon a sztorit, fő vonalon természetesen a csodás helyszín, mellékszálként pedig folyamatosan csepegtetik főszereplőink múltbéli helytelen cselekedeteit. Ettől lesz igazán erős a... több»
Nagy kár érte, mert vannak benne remek pillanatok, főleg mikor próbálnak lejutni a Marsra és a kábel túl rövid...az a jelenet nagyon el lett találva, valamint az űrhajós részek is nagyon jók, De Palma zseniális kamerakezelése most is üt, valamint még egy csak rá jellemző háttér kiemelő jelenetet is belecsempész, gondoljunk csak arra, mikor Sinise nézi felesége videóját, a háttérben pedig megjelenik Robbins. De Palma az ilyen manírjaitól több egy átlagos rendezőnél, más kérdés hogy mindezt lerombolja a film vége, ami olyan szinten gagyi és blöd, hogy az ember csak fogja a fejét, a legendás rendező hogy adhatta ilyenhez nevét. Kihagyott ziccer sajnos.
Egy durvább jelenet volt benne, mikor a nőnek az üvegszilánktól kifolyik a szeme, egyébként ezt is beleértve minden lényegesebb jelenet benne volt az előzetesben. Szóval nettó időpocsékolás.
Átkozottul unalmas, semmitmondó és hitvány. A gyilkosságokról szinte semmit nem tudunk meg, helyette nézhetjük Bundy magánéletét és tárgyalását. Most komolyan, Amerika egyik leghíresebb sorozatgyilkosáról ennyit sikerült összehozni? Teljesen felesleges film, ha felmegy az ember a Wikire sokkal többet megtudhat róla...
Peele-t elnézve érthető miért lett inkább rendező, komikusként olyan kevés volt mint Kiszel Tünde egy műveltségi vetélkedőn, társa viszont elég jól nyomta és sokat derültem a benyögésein. Keanu pedig bájos volt, amúgy is imádom a cicákat, megható jelenet mikor a végén egymásra találtak ismét. Vígjáték mivolta ellenére jól bemutatja, mennyire szívünkhöz tudnak nőni kedvenceink és mi mindent meg ne tennénk értük.
Steven Seagal első és egyetlen rendezése. Nem is csoda, hisz hihetetlen blőd dolgok vannak benne, kezdve az indiános rituálékon át a vérciki párbeszédekig, a film végén az a környezetvédelmes duma pedig csak hab volt a tortára. A verekedések legalább jók voltak.
Az aikido nagymester kapott maga mellé egy humoristát, így egy egész kellemes akció-vígjáték kerekedett az egészből. Az éttermi jelenet pedig feledhetetlen.
Seagal utolsó jónak mondható filmje. Innentől kezdve csak B,C,D és Zs vagy Y kategóriás csodákban szerepelt. Persze harcművészeti tudását itt is csillogtatja, ahogy a kocsmában seperc alatt leveri a tahókat, zseniális, csak sajnos soha nem lett színész belőle, és nem volt hajlandó kitörni az örökös FBI vagy CIA ügynök skatulyából. Azért tart most ott, ahol...
Seagal rúdja itt már igencsak kifelé állt Hollywood A osztályából, hamar ki is írták a filmből. Amúgy a mai napig szórakoztató alkotás, egy mindig zseniális David Suchettel. Az a mosoly, mielőtt agyonlövi a politikust, fenomenális, de igaz ez minden rezdülésére. Jól mutatja, mekkora színész, hogy csont nélkül hozta a könyörtelen és rideg terroristát, miközben mindenki inkább a legjobb Poirotnak ismeri. Már csak miatta is érdemes megnézni ezt a filmet.
Nekem ez ugyanolyan gyenge volt, mint a sorozat bármelyik része. A film háromnegyede – ami nem kevés idő – felkészülés a végső harcra, aminek csúcspontja egy csettintés... azt se értem, minek kellett ezt 3 órásra nyújtani. Ja, de, tudom. A sok műdráma miatt. Ez az egész Bosszúállók sorozat egy agyonajnározott katyvasz, ami világmegváltó műnek kiáltja ki magát, de csak egy gyenge popcorn mozi.
Van benne egy-két eltúlzott poén, gondolok itt főleg a csajszi kilövésére a plafonra, de összességében roppant szórakoztató, és még csavar is van a végére. Kap itt főleg a Sikoly, a Mátrix, de még az Ideglelés is.
Zseniális paródia, akárhányszor látom, mindig jobb kedvre derít. Az emberben pedig felötlik a gondolat, tényleg mekkora baromság is valójában az egész Star Wars, de pont ezért szeretjük. Kedvencem, mikor az Alien kibújik, majd kalapot vesz, és elkezd táncolni. Ez mekkora már! A szereplők is zseniálisak, főleg a mára elfeledett Rick Moranis, vagy a már sajnos elhunyt John Candy. Ilyen, mikor a messzi-messzi galaxis elé görbe tükröt állítanak.
79 Drágám, add az életed! (1996)