Az ötlet nagyon jó volt, a casting viszont nem. Stallone és Schwarzeneger ebben az alkotásban nem működött. Ami a "Feláldozhatók"-ban hiteles és kiváló volt, az itt sokkal inkább kínos volt, mint izgalmas.
Ennek a résznek már szerintem nem kellett volna megszületnie. De egyértelmű volt, hogy két sikeres rész után folytatni fogják, de itt már nem volt meg az a húzása a sztorinak, ami az első kettőt jellemezte.
Chuck Norrissal még jobban működött a film, mint az első rész, így szerencsére még nem vált kínossá. Izgalom, akció és idősödő sztárok, akik még mindig oda tudnak csapni, hogyha arra van szükség.
Az alapkoncepciót veszélyesnek tartottam, hiszen nagyon sok olyan eset volt már, hogy összecsődítettek sztárokat és nagy blama lett belőle. Ez a film nagyon jól működött és igazi akciófilmként elérte azt, ami az egésznek a célja volt. A szórakoztatást és a ellazítást.
Nem tette magasra a lecet az első része a profitmaximalizáló befejező duplarésznek, így még ki is tudtak hozni egy picivel többet belőle. Volt egy fél óra, amiért érdemes volt megnézni, bár egy ilyen hosszú alkotásnál ez édeskevés.
Valami katarktikus lezárásra számítottam, valamire, ami leszedi a fejemet, erre kapok egy ilyet...Egy olyan semmit, aminek még lesz egy második része is...
Egy fokkal rosszabb, mint az első, de azért az izgalomfaktor még itt is megvan. Van pár kivételesen jól sikerült párbeszéd, illetve monológ, amik érdemessé teszik a filmet a megnézésére.
Nagyon sokat hallottam róla, mielőtt belecsaptam a megnézésébe és nem csalódtam, mert végig fordulatos, izgalmas és magával ragadó volt a sztori. Jennifer Lawrence kiválóan hozta a szerepet.
Az első 10 percben érdekes és vicces, de után elveszítette az érdeklődésemet..Sajnos nem tudtam végignézni, mert rövid idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ezt nem nekem találták ki. De biztos megvan a célközönsége, hiszen készült belőle nagyon sok rész.
Nem vártam tőle sokat, de mégis nagyon sokat kaptam tőle. Nem hittem volna, hogy ilyen merészek lesznek és bevállalnak egy ennyire radikális, sötétebb részt. Sokkal árnyékoltabbá vált a "Lázadók" szerepe. A casting hihetetlenül jól sikerült, hiszen a mellékszereplők is akkorát dobtak rajta, hogy az arcom leszakadt tőle. Egy olyan ellenálló csapatot sikerült összetoborozni, akik igazán ellentmondásosak, mégis szerethetőek.
A legellenszenvesebb filmek egyike. Dolph Lundgren miatt van az, hogy nagyon nem szeretem, mind a karakterét, mind a szerepét. Elpazarolt jó sok ember életéből számtalan órát..
A 3. résztől számomra süllyed lefele a szint. Még itt azért nem adtam 1 csillagot, mert azt Dolphnak tartogattam. Azonban is se lehet elmenni az ellenfél mellett, aki lehet, hogy kemény de olyan egyszerű, mint a 100as szög.
Még jó és illeszkedik az első részhez. Kis lelkiörlődés egyszerű megoldókulccsal az ami jellemzi. Azonban Apollo szerepe itt is szerethetőbb, mint magáé a főhősé.
Egy ikonikussá váló sportfilm-sorozat kezdő része. Az újdonság erejével és Stallone elementáris erejével robbant be a köztudatba. Nagyon szerettem főleg a lelki vonalát, de persze a meccs is feledhetetlen.
Néhol túlságosan is sok a poénkodás, ami már kicsit túllő a célon. Viszont alapvetően egy jó sztori, érdekes poénokkal. De nekem a zebra egy idő után inkább kínos volt mint vicces..
Az egyik nagy kedvencem ez a zenei produkció. Feledhetetlen dalok és kiváló poénok. Néhol kicsit "túltolják" azonban a végeredmény egy többször nézős film, amelyet Jack Black és Kyle Gass kiválóan összeállított.
Nekem az egyik kedvenc magyar filmem a 90-es évekből. Egy kiváló témát dolgoz fel nagyon érdekes módszerrel. Tudom, hogy milyen rossz előre tudni, hogy mi is lesz az eredmény, így még inkább kíváncsi voltam arra, hogy mit szólnak az adott kor szereplői.
A kezdeti időszakban nagyon jól sikerült poénok, nagyon jó előadások jellemezték a Showder Klubot, de felhígult a mezőny, illetve a húzónevek közül is akadtak olyanok, akikkel elszaladt a ló a rossz irányba.
Ami a 3. részre érvényes volt, az itt hatványozottan volt igaz. Izzadságszagú, erőltetett, bár a nagyon fiatal korosztály számára lehet, hogy még mindig érdekes volt. De engem már nem kapott el..
A 2. utáni részek szerintem már nem kellettek volna. Lehet én vagyok túl kritikus, de már erőltetetté, izzadságszagúvá váltak egy idő után mind a poénok, mind a történetszálak.
82 Szupercella (2013)