Uma Thurman és Ethan Hawke neve hallatán gondoltam ez a mozi tuti siker lesz viszont ebben a filmben semmi olyan nem volt ami miatt magával tudná ragadni a nézőjét. Én így éreztem mindenesetre és max azon tudtam szórakozni, hogy ilyen botorságot is ki lehet adni.
Nekem személy szerint bejött ez a fajta Stephen King adaptáció, egész tűrhető módon visszaadta azt amit a könyv is bár azzal nem lett egyenértékű. De horrornak megjárja.
Nekem Jason Statham-ről nem ez a film jut eszembe elsőnek, mert ez kissé alpári és elnagyolt. Erős kételyekkel álltam a filmhez és sajnos be is igazolódott a feltevésem miszerint nem üti meg a kellő mércét.
Nagyon kár érte mert vártam a filmet és Zemeckis-től nem ezt vártam. Annyira kevés még próbálkozásnak is, hogy fél óra után simán bealudtam rajta, majd amikor újra neki veselkedtem ismét elfogott az unalom.
Keanu Reeves-t jobb szerepben is láttam már, maga a történet tetszett volna de valamit én hiányoltam. Nem mondom, hogy mindig emlékezni fogok rá de nem is szörnyedtem el az film végén. Masszív módon tartja az erős közepes szintet ami lássuk be nem teszi feledhetetlenné a dolgot.
Kora ellenére én még mai napig megtudom nézni ezt a csodálatos Steven Spielberg filmet. Nem csalódtam benne. Az ilyen kikapcsolódásra mondom, hogy megéri a pénzét. Ez olyan volt amit bármikor újra elővennék és megnézném egy nyugis délutáni szórakozás gyanánt.
Rachel McAdams neve már jó érzéssel töltött el és beigazlódott a tippem. Csodás volt. Hát ez valami eszement módon csúcs állati lett. Nekem legalábbis teljesen hozta azt amit elvártam tőle és totálisan kikapcsolt. Egyszerűen imádtam.
Nagyon sokáig halogattam eme filmnek a megtekintését mert leírása alapján és a romantikus besorolás nem tette vonzóvá. Pedig ez egy tanulságos és szeretni való történet.
Szerintem nagyszerű film lett, igazán hátborzongató és hiteles lett. Nicole Kidman rohadt jól játszotta szerepét. Aggódtam érte mert ez a kategória sok csalódást tud okozni.
Nem lett egy nagyon nagy durranás igazából. Viszont ez a tény nem rontott a filmen, egynek tökéletesen megteszi. Egyszerű közepes kategória de szerethető.
Elmondhatom, hogy nem lettem rajongója az Indiana Jones sorozatoknak pedig Harrison Ford jól játszik. Rémes lett ez az alkotás. Az első húsz percben még reménykedtem aztán már feladtam még azt is hogy talán kijön belőle valami emészthető dolog. Kegyetlen lett szerintem.
Nagyon szeretem a japán kultúrát és Tom Cruise is egész jó színész nagy gond nem lehetett. Én látom benne a fantáziát és külön tetszett a zenei aláfestés valami hihetetlen jó módon elkapták az film stílusát vele. fantasztikus volt és ennyi elég is.
Leonardo DiCaprio ahogy máshol se itt se tetszett, nagyon gyenge kategóriás a játéka.Többet vártam volna ettől a filmtől. Nem lett bűn rossz de nem is egy remekmű. Azonban akik szeretik a könnyed hangvételű dolgokat talán bejöhet.
Lehet, hogy nincs benne semmi egyedi vagy eredetiség de attól még egy átlagosan jó és humoros akciófilm. Bruce Willis még mindig nagyon ott volt a szeren. Ajánlom.
Nagyon a béka feneke alatt mozog ennek a filmnek a humorérzéke. Semmi olyan poén nem volt amire azt mondhatnám, hogy ez remek volt. Gyenge és unalmas az egész.
Amikor először láttam azonnal oda voltam érte mert mindent megadott amire vágytam. Folytatta az első rész kiváló hangulatát és humorát. A színészek feledhetetelenek bármikor újra nézném.
Véleményem szerint piszkosul jó rész volt ez és a trilógia is jól sikerült. Nem hinném, hogy bármiben is az eredeti sztori mögött lemaradt volna. Tetszett ez a film nagyon.
Marvel film így nekem nagyon nagy bakik kellettek volna ahhoz, hogy ezt a filmet ne kedveljem. Nagyszerű volt most is, zeneileg kiváló, poénokban is erős az akcióról nem is beszélve.
Nekem inkább hajlik az átlagos felé viszont Matthew McConaughey nagyon feldobta a hangulatát a filmnek. Ez olyan is-is film lett amikor nem vagyok képben, hogy milyen érzéseket táplálok iránta. Egynek elmegy és kész.
Bradley Cooper tökéletes választás volt, pedig nem a kedvenc kategóriám a háborús filmek. Tele volt azzal amit én mindig is nagyon preferálok egy filmben méghozzá az, hogy értelmes legyen a sztorija. Emellett nem hanyagolták el a látványt sem és így nincs is panasz.
85 Gattaca (1997)