elekm90

Egy sci-fi road movie és egyben egy robot "felnövéstörténete", nem gondoltam, hogy Tom Hanks elvállal egy ilyen projektet. Kedves film, én elvoltam vele, pedig látom, hogy a története annyira nem eredeti, inkább csak új köntösbe bújtatták.

Igazi kuriózum, egy fekete-fehér posztapokaliptikus történet, amely érdekes tudott lenni úgy is, hogy csak képek sorozatán keresztül, narrációval meséli el a cselekményt. Ez 28 percbe még pont belefér, egy egész estés filmet már nem tudtam volna így végignézni. A "12 majom" című alkotást látva, erősen érződik, hogy honnan merített Terry Gilliam.

Tipikus Scorsese-narratíva a csúcsra feljutó, majd csúnyán elbukó főhőssel, nem egyszer vette elő ezt a témát (lásd Nagymenők, Casino, A Wall Street farkasa). Ezúttal mindezt nem nagyszabású gengsztersztoriba, hanem sportfilmbe ültetve láthatjuk, LaMotta története valóban filmvászonért kiált, erre alkalmasabb rendezőt pedig keresve sem találtak volna. Valami elképesztő, amit Robert De Niro művel ebben a filmben, talán élete legjobb (de biztosan egyik legjobb) alakítását nyújtja Jake LaMotta szerepében, de azért Joe Pesci mellett sem szabad elmenni, itt is kiváló párost alkotnak.

Edgar Wright a hangulatteremtés mestere, ezt ismét bizonyította számomra. Elképesztő képi világgal és csodálatos zenékkel elérte, hogy akárcsak Ellie, én magam is a 60-as évek Londonjába kerültem. A 2017-es Baby Driver után azt hiszem, hogy ismét egy Wright-film teszi le az asztalra az év filmes soundtrackjét. Maga a történet sem rossz (bár inkább Sandie szála tetszett, mint a modern londoni vonal), de az igazi ereje a stílusban van. Aki pedig horrorra számít, annak csalódnia kell. Még ha vannak is horrorelemek a filmben, ez inkább egy misztikus thriller.

Remekebbnél remekebb színészek, szép felvételek, mégis nagy csalódás volt számomra, mert elképesztően lassú folyású és eseménytelen még az átlagos, kétórás hosszához képest is.

Mindenki rohadt kemény és menő ebben a Tony Scott-filmben, cserébe elképesztően kaotikus a történetvezetése, emiatt nem is túl élvezetes. Egyébként sem a szívem csücske Scott rendezési stílusa az agyonvágott, túlfilterezett jelenetekkel, de itt még magához képest is túltolta. A legfőbb pozitívuma Keira Knightley alakítása.

Egy beteg, de szórakoztató fekete komédia, mindenkinek nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani, de nekem nagyon ült a film humora. Eleinte csak egy szerencsétlen félénk és introvertált embert látunk, aki egy karate tanfolyamban látja gyengeségének leküzdésének kulcsát. Majd a film olyan gyorsan kezd el sötétedni, mint Izland decemberben, de ez is jót tett, egyedi ízt adott neki. Jesse Eisenberg és Imogen Poots már a Vivarium című filmben is jó párost alkotott, de itt egyértelműen Alessandro Nivola lopta el a show-t Sensei szerepében.

Én értem a filmtörténeti jelentőségét, de mai szemmel nehezen élvezhető, és nem a horrorelemek miatt. A sokkfaktor kétségkívül jelen van, nagyon hirtelen történik egy éles váltás a cselekményben, a semmiből megy át véres horrorba, ami egy jó megoldás. A szokásos slasherklisékkel sem lenne probléma egy 74-es film esetében. A karakterek viszont elképesztően gyengék, a történet pedig vérengzés és sokkolás mellett nem sokat tud felmutatni, mindez abszolút B-film hatást kölcsönöz az egésznek. Lehetne mondani, hogy régi darab, ugyanakkor, ha megnézem a négy évvel későbbi Halloweent vagy az egy évvel korábbi Ördögűzőt (tudom, nem slasher), ezek jóval időtállóbb alkotások.

Aki látta a rendező előző két filmjét ("A hulla" 2012-ből és a "Láthatatlan vendég" 2016-ból), az nagyjából hasonlóra számíthat egy kis sci-fivel megspékelve. Egy csavaros, több szálon futó és sokszereplős thriller, ami kirakósszerűen áll össze a néző számára a cselekmény előrehaladtával. Számomra túlzó volt, ahogy minden mindennel összeér és a legkisebb dolgok is értelmet nyernek a végére, ettől függetlenül tetszett, profin össze volt rakva a sztori. Számomra Oriol Paulo előző 2 alkotása így is egyaránt jobb élményt nyújtott.

Klasszikus road movie, vicces, naiv, könnyed és szórakoztató, szerethető karakterekkel. Természetesen, ahogy az ilyen filmeknél lenni szokott, főhőseink egyik balszerencsés szituációból a másikba keverednek az Isztambul felé vezető úton. Badár Sándor is feltűnik egy vicces cameo szerepben.

Hivatalos: Ridley Scott még mindig tud
Az előzetese alapján nem győzött meg a film, de látva az első kritikákat, beültem rá és nagyon nem bántam meg. Eleve váratlanul ért a film felépítése, hagyományos történetvezetés helyett több szemszögből bemutatott eseményeket kaptam, ami nagyon érdekessé tette. Az egyes szegmensekben a karakterek más benyomást keltettek attól függően, kinek szemén keresztül látjuk őket, apró gesztusok, egy-egy nézés vagy mosoly teljesen újraértelmeződött. Az elején nem igazán értettem, hova halad a cselekmény, kicsit későn tért a lényegre, de utólag azt mondom, így volt kerek egész. A film címében szereplő párbaj pedig körömlerágósan izgalmas és remekül megkomponált jelenetként koronázza meg a filmélményt.

Lassú film, Villeneuve-től egyébként sem áll távol az ilyesmi (lásd Sicario vagy Szárnyas fejvadász 2049). Itt sem a pörgős cselekménnyel, sokkal inkább a hangulattal próbálja megnyerni nézőt. Én egy kicsit túlzásnak tartottam a 2,5 órát egy fél történetre, mégis úgy álltam fel a végén, hogy várom a folytatást. A korai csapongás és információs túltöltöttség után szerintem megtalálta a hangját (akárcsak a filmben Paul) és volt néhány igen emlékezetes jelenete. Technikai szempontból viszont kikezdhetetlen a film, emiatt érdemes volt moziban nézni.