Nagyon jó! Nem tudom , hogy ki mit gondol, de én nagyon régóta vártam már egy olyan mesét, ami után felkelek a kanapéról, és azt mondom: igen, megérte. Na ez a mese végre ilyen volt. A kinézet maximálisan frankó, a karakterek kedvelhetők, a kutya pedig egyenesen imádnivaló. Úgy érzem, hogy ezt még többször meg fogom nézni.
Nem lett rossz Annyira magával ragad az, ahogy kinéz az egész. A karakterek, helyszínek, effektek, képregényes megjelenítések. Nem elég, hogy baromi jól néz ki, de humoros, érzelmes, vicces is. Ez az a kategória, amit gyerekek és felnőttek egyaránt nézhetnek.
Régi kedvenc... (volt) Sok idő elteltével eszembe jutott ez a film újra, hogy milyen király lenne megnézni, mert vicces volt. Hát, annyira nem fogott meg. A szőke nő, akivel elutazik, felettébb irritáló (persze ez a célja), de néhány helyen olyan "poénok" vannak, hogy inkább kínosak, mint viccesek.
Nem nyűgözött le Be kell valljam, hogy amikor a leírást olvastam és az előzetest megnéztem, akkor valami nagyobb durranásra számítottam. Maga az elképzelés remek, a filmtéma tetszett, de ez így ennyi is. Lassú volt, néhol felesleges szálakkal.
Mind a két évad pipa Ez a sorozat az, amire azt mondják , hogy igenis megéri megnézni. Lehet , hogy mondjuk 1-2 rész unalmas vagy vontatott, de egy kisebb sorozattól ez nem akkora probléma. Nekem nagyon tetszett, végignéztem, és az a helyzet, hogy már alig várom a 3. évadot.
Nagyon jó! Nagyon szép, kellemes mese volt fantasztikus látvánnyal. A története végig leköti az embert, fel se tűnik, hogy nem 90 perc mondjuk a játékidő. Egy valami volt nekem furcsa, a sárkány kinézete. A későbbiekben rájöttem, hogy pont így volt ez szerethető.
Egyszer meglehet nézni, úgy megéri Igazából nincs gond a filmmel, csak szerintem eléggé vontatott volt. Simán fel lehetett volna pörgetni, vagy több akciót belecsempészni. Viszont ami nekem tetszett, hogy a film vége egyedi volt. A két "gonosz" között vagy "ellenség" közt egy elég jó megoldást választottak befejezésként. Aztán jön egy kis csattanó. Nem volt rossz. Egyszer.
Háááát... Voltak elvárásaim a film felé, de nem teljesültek. Én azt mondanám, hogy ezt többször sose akarom megnézni. Szokták mondani, hogy minden filmet egyszer megéri megnézni, de nálam ez erre a filmre nem volt igaz. Ha tudtam volna, hogy ilyen unalmas lesz, neki se állok.
Annyira imádom! Nagyon sokszor láttam már ezt a filmet, tudni kell, hogy Adam rajongó vagyok. Nyilván vannak rosszabb, gyengébb filmjei, de a Kavarás abszolút nem az. Előfordulnak benne túlzások, de nagyon vicces film lett, és biztos elő fogom még párszor venni.
Izgalmas Igazából nem értem, hogy miért van így "alul"értékelve. Ez a film igazán jóra és izgalmasra sikerült. Bemutatta azt, hogy sajnos a mai stresszes világban igazából nem mindegy, kibe kötünk bele. Jó, mondjuk persze nem kezd az ember rögtön ekkora őrjöngésbe, de a film megmutatja, hogy a szavaknak, tetteknek súlya van. Végig lekötötte a figyelmemet, és élvezettel néztem.
Többször is megnéztem A film tudott valami újat mutatni szerintem. Remek a hangulata, humoros, néhol pedig eléggé megérintő. Szerintem nagyon jó kis vígjáték lett, a szereposztás is találó volt. Már többször is megnéztem.
Imádnivaló Az előzmény is rettenetesen jó volt. Minimálisan félve álltam neki a másik részének, mert nem tudtam, mire számíthatok. Be kell látnom, néha vannak olyan filmek, amiknél a második rész is ugyanolyan jó, mint az első. Nem okozott csalódást. Imádtam.
Tökéletes, eszméletlen A történet egyedi, és nagyon kiválóan meg is lett alkotva. Izgalmas, feszültséggel teli, zseniális. A vége meg... huhh! Ajánlom mindenkinek.
Remek Eddig kétszer néztem meg ezt a filmet, de úgy érzem, hogy lesz ez még több is. Vicces, tanulságos, jó a cselekménye, a karakterkiosztás is találó. Nagyon szeretnivaló film szerintem.
Erőltetett Vannak benne túlzások, felesleges részek. A nagy hírű színészek, akik részt vettek a filmben, azért azt meg kell mondani, hogy nyújtottak már jobb alakítást is. Viccesnek vicces volt, de ahogy említettem is, sok helyen már túlzásokba mentek át. Egy átlagos vígjáték, amin egyszer jót derül az ember.
Az elgondolás nem volt rossz Maga az elgondolás nem volt rossz, hogy szerelmet keres a főszereplő. Szeretné megérteni, hogy mi az igaz szerelem. Ez egy szép alapötlet volt. A kivitelezéssel voltak már azért problémák. A karakterek furcsán néztek ki, a zenék mondjuk bennem jó benyomást keltettek. Maga a mese nem volt egy nagy szám, egyszer érdemes megnézni, de nem egy Oroszlánkirály vagy egy Zootropolis.
Egynek jó volt. Én Adam Sandler rajongó vagyok. Rettenetesen szeretem a munkásságát. A Hubie viszont egy olyan film lett, amit egyszer elég volt megnézni. Se nem jó, se nem rossz film. Egynek elment.
Unalmas Nagyon lassú, unalmas és nem túl izgalmas. A nagy "csavar" igazából nem is volt olyan hatalmas dolog. A végén az a 20perc jóra sikerült, azzal nem volt különösebb probléma.
78 A Mitchellék a gépek ellen (2021)
Nem tudom , hogy ki mit gondol, de én nagyon régóta vártam már egy olyan mesét, ami után felkelek a kanapéról, és azt mondom: igen, megérte. Na ez a mese végre ilyen volt. A kinézet maximálisan frankó, a karakterek kedvelhetők, a kutya pedig egyenesen imádnivaló. Úgy érzem, hogy ezt még többször meg fogom nézni.