Értékelések (356)

89 Ragyogás  (1980)

2021. 10. 04.
Jól indított a film, de a vége szerintem furcsa lett, nem értettem teljesen. A színészek jól tették a dolgukat, Nicholson tényleg szinte minden műfajban tud játszani, a rendezés is jó, Stanley Kubrick tudja kelteni a feszültséget, de pl. a végén Jack Torrance jelenetei mai szemmel nem durvák/ijesztőek. Sokan dicsérik a filmet, többet vártam tőle. Összességében egy 7/10-est érdemel, de horrorfilmnek csak 3 csillag.
2021. 10. 02.

90 Viharsziget  (2010)

2021. 09. 30.
Nem rossz kis film, azonban klasszikusnak nem nevezném. A sztori nem túl erős (maga a rendező egyenesen sz*rnak nevezte), a két színész poénkodása teszi nézhetővé, akik egyébként szinte végig ordibálnak, egy idő után már sok volt, persze este is volt már (igen, fáradtan nem érdemes nekiülni, mert akkor belefáradhatsz könnyen). A vicc pedig, hogy Martin Lawrence itt kiemelkedett Will Smith-től, pedig utóbbi sokkal nagyobb sztár lett. Igazi limonádéfilm, ami megnézhető akár többször is, de nem lesz kedvenc. 6/10
2021. 09. 29.
2021. 09. 29.
Hasonlóan jó, mint az első rész, történetileg kicsit gyengébb, de kicsivel poénosabb, és a látványilag sokat fejlődött, el se hiszi az ember, hogy ‘99-ben készült. Nem kötelező kategória, de felnőtteknek is kellemes élmény lehet. 7/10
2021. 09. 25.
2021. 09. 25.
Csak most jutottam el oda, hogy megnézzem a Toy Story filmeket. Szerintem jó film, bár az animációs filmek között vannak jobbak, amik felnőtteknek is jobban élvezhetők, de ez is kellemes élményt nyújt. A szinkronhangok is jók. A grafika mai szemmel is viszonylag jó, bár a következő rész sokkal jobb lett ebből a szempontból. Bár azt nem értem, a kritikusok miért magasztalják az egekbe, de azért nem rossz. Viszont nem a “kötelező” kategória. 7/10
Jó kis francia vígjáték, szétnevettem magam párszor. Viszont néha már túl sok duma volt benne, ami a minőség rovására megy. A két főszereplő színész viszont nem is lehetett volna más, nagyon összeillettek. Nem egy világmegváltó alkotás, de szórakozásnak jó. Régebben valamivel jobban tetszett. 8/10
2021. 09. 25.
2021. 09. 25.
Nekem nem igazán tetszett, nem volt ijesztő számomra. Sajnálom, pedig sokat vártam a filmtől, lehet, régen jobbnak számított. Ja, és a film jó része nem is horror hangulatú, pl. a kórházi jelenetek. Rövidebb lehetett volna. Csak 5/10-et tudok adni, olyan se nem jó, se nem rossz kategória.

79 Az  (2017)

2021. 09. 21.
Nem olyan nagy szám film, horrornak átlagos szerintem. Kicsit idegesítőek voltak Richie beszólásai (a szinkronhangja miatt inkább). A bohóc is inkább vicces, mint félelmetes volt. Azt meg pláne nem értem, miért kapott 18-as karikát. Ha nem láttad még, egyszer érdemes megnézni. 6/10

85 Hannibal  (2001)

2021. 09. 18.
Igazából nem rossz film, de több probléma is van vele. A forgatókönyv néha zavaros, kicsit értelmetlen a végkifejlet, a látványa olyan, mintha a 80-as években készült volna a film. A szinkron is rosszul lett megcsinálva, néhány helyen a zene miatt alig hallani. Julianne Moore is kevésbé jól hozta Starling szerepét, mint Jodie Foster. Anthony Hopkins viszont itt is jó volt, és elég durva jelenetek voltak benne, viszont nem volt a filmben olyan feszültség, mint a Bárányok hallgatnak-ban. Ridley Scott neve láttán többet vártam volna. 7/10, mert leköti az embert, nekem mondjuk a Bárányok sem annyira zseniális, ahogy sokaknak.

67 Jackie  (2016)

2021. 09. 17.
A film nem olyan nagy szám, meg sok minden nem is történik benne, csak a főszereplő érzelmeit mondja el, de Natalie Portman olyan jól alakít, hogy miatta mégis jónak mondom. Bár a Fekete hattyúban lévő szerepét nem múlja felül, de megérdemelte az Oscar-jelölést itt is. Kár hogy kevés filmben szerepel mostanság, pedig elképesztő színésznő. 7/10
2021. 09. 16.
A Schindler listája nagyon nem tetszett, ez viszont szerintem jó film. Előnye szerintem, hogy nem amerikai, és hogy van egy főszereplő, nem úgy, mint a Schindlerben. Az első óra kicsit szokásos volt, de utána izgalmasabb lett. Bár ez is kicsit túl van sztárolva (IMDb 8,5 pont, 33. hely sic!), de azért jó film. A színészek is jól teljesítettek. 8/10
2021. 09. 16.
Jó film, de szerintem túl van sztárolva, az Oscar-díj áradat is túlzás volt érte. A képi világa olyan, mintha a 70-es években készült volna a film, pedig ‘91-es. Anthony Hopkins zseniálisat alakított, Jodie Foster is jó volt, de a története csak első alkalommal tudott úgy magával ragadni. Lehetett volna ijesztőbb a film, igazából az is gond, hogy Lecter csak mellékszereplő. 8/10, remélem, a folytatása minimum nem lesz rosszabb.
Szerintem egy közepes film, aki szereti a romantikát, annak jobban bejöhet. Brad Pitt nélkül tuti nem lett volna ilyen népszerű, még a rendező ellenére sem (Pitt szerintem amúgy is túlértékelt színész, itt viszont magához képest még jó is volt). Az alapkoncepció jó, de sajnos a történet nagyrészt a romantikára van építve, amit nem nagyon szeretek. Az is furcsa, hogy senki nem csodálkozik különösebben, hogy főszereplőnk “visszafelé” éli az életét, pedig ez nem mesevilágban játszódik, mint az Ollókezű Edward. Ja, és az első félórában alig történik valami, lehetett volna rövidebb a film. Egyszer megnézhető simán, de nem érdemes többször. 6/10
2021. 09. 14.
Szerintem elég átlagos film lett. Poénból kevés van benne, a színészi alakítások közül Brad Pitt szerintem nem túl erős, Angelina Jolie sem, de ő legalább dögös, elég szexi volt a ruháiban. Akciófilmnek nem igazán jó. A története a vége felé unalmassá válik. Élő példája, hogy attól, mert felkapott színészek játszanak benne, és sok bevételt hoz egy film, még nem lesz jó. 5/10 A.J. miatt.
2021. 09. 11.
2021. 09. 11.
Jó akciófilm, ami nem csak az akcióból áll. Liam Neeson nagyon jó színész, és kedvelhető is. Diane Kruger is jó volt. A végén csavar van, én kicsit furcsán álltam előtte, de ettől eltekintve is szuper film. 8/10