puszta

Először is: a szinkron nem sikerült túl jól, ajánlott eredeti hanggal nézni. Így az egyébként figyelemre méltó színészi alakítások még inkább élvezhetők. Az egész film teljesen jól összerakott, nem sok mexikói sorozatot láttam, de ha ilyenek, akkor jöhetnek még (egyébként az eredeti argentin verziót sem láttam, az argentin filmekben még nem kellett csalódnom, sajnos kevés jut el idáig...). Tetszett a környezet is, ahol játszódik, és úgy általában, ami a megvalósítást illeti (fényképezés, rendezés stb.) tényleg jó. A sztorin azért már lehet fogást találni... Eleve áthallásos más sorozatokkal, bár nem tudni, melyik volt előbb (pl. a Hatalmas kis hazugságok), de ez még nem is lenne a baj, hanem... több»

A Netflix átlagából a jobbak közé tartozik, bár kétségkívül emelkedik a színvonal (legalábbis egyre több a jó content, de a „szokásos” kicsit gyengébb is jelen van azért, persze ez épp nem saját produkciójuk...). Legalább annyira dráma, mint krimi, a színészi játék elég jó, ráadásul jók a karakterek (és megint egy egész ifjú gyermek, kiváló alakítással...), a díszlet, a képi világ (ami egy kicsit a Darkra emlékeztetett), és úgy egészében minden teljesen rendben van. Semmi különös, mégis lekötött (persze itt is az utolsó rész szinte csak ballaszt, az öt részben minden szál elvarrható lett volna, de nem baj). Nincsenek benne felesleges töltelék cselekményszálak sem, se egyéb beleerőltetett tar... több»

Németes precizitással elkészített sorozat, a sztori erős közepes... Az jó, hogy már-már realisztikus, és legalább annyira dráma, mint krimi, nem is annyira kiszámítható, bár néhány fordulat kissé ügyetlen. A karakterek jók, és a színészek is hozzá, a rendezés, a fényképezés tisztes iparosmunka. A „kötelező” PC sugalmazások pedig nem annyira ízléstelenül kerültek bele, mint ahogyan az mostanában szokás...

Mai szemmel már talán nem annyira ütős (16 éve, amikor készült, még hatásosabb lehetett), és van némi tévéfilmjellege, de egyáltalán nem rossz. Mondjuk a nagyon naturálisan mutatott műtét kissé hatásvadász, de maga a sztori érdekes, illetve nem teljesen szokványos, sem a karakterek, sem a kifejlet, azért persze némileg kiszámítható. A színészek kifejezetten jók benne. Egynek jó, főleg, ha nincsenek jelentős elvárásaink.

Kiváló sorozat, az úgynevezett skandináv noir körbe illeszkedik, de egy hasonló sorozatokat sokat látott szemnek is érdekes lehet. Jó a történetvezetés, a rendezés, a színészek (különösen a gyerekszínészek...). Néha a zene a kicsit túl feszültségkeltő, de kibírható. Szerencsére viszonylag kevés benne a klisé (persze a „tökös” nyomozónő ebből sem hiányozhat), épp felvillannak benne, és sokkal inkább a történetre koncentrál, mint bármilyen hasonló „üzenetre”. Sajnos egy-két apróbb, de nem zavaró logikai bukfenc is jutott, de nem vészes. Annyira nem is kiszámítható, tehát tényleg végig leköti a figyelmet, üresjáratok nélkül. A műfajában egy figyelemre méltó munka.

Részben csatlakozom az előttem szólóhoz... Jellegzetes török film: viszonylag érdekes alapsztori, esetenként érthetetlen, vagy bárgyú (néha érdekesebb) fordulatokkal, nagyrészt bugyuta párbeszédek, közepes, vagy harmatgyenge színészi alakítások, béna vágások... Viszont sok szép nő, táj, enteriőr, díszlet, ruha stb. van benne, és van valami bája, hangulata, ami miatt azért végig lehet nézni, végül is nem is rossz... Látom, hamarosan jön a folytatása...

Érdekes pszichothriller, ami egyértelműen bizonyítja, hogy egy jó ötlet, jól megírt forgatókönyv, néhány kiváló színész és rendező – egyszóval némi kreativitás – elég, nem kell tengernyi pénz, CGI és művér meg ilyenek. Sajnos nem túl sok ilyen film van. Ahogy mások is írták, szépen, apró mozaikokból áll össze a kép, nincs szájba rágva, nem tekinti hülyének a nézőt... Persze nyomasztó a téma, meg ki lehet találni, mire megy ki a játék, de mégis érdekes, lekötött végig... (A labirintusos szomszéd lakás meg egyenes remekül volt megcsinálva.)

Igen kedvelem Anders Thomas Jensen filmjeit, de sajnos ez nem épp a legjobb... Tulajdonképpen az „menti meg”, hogy ismét zseniális színészi alakításokat láthatunk, illetve jó a rendezés, a zene, a környezet, néhány apróbb poén... De a történet meglehetősen visszataszító, eleve nem túl elegáns, ha mások nyomora jelenti a fő „poénforrást”, de ez még ebből is meglehetősen szélsőséges, és ez nem valami fanyalgás a részemről, hiszen a Zöld henteseket kedveltem, az valahogy megáll egy határon, vagy nem tudom, mindenesetre ez erőltetettebbnek tűnt, mint eddig bármelyik filmje, mintha pusztán valami sokkolás, vagy ilyesmi lett volna csak a célja.

Közhelygyűjtemény
Amerikai patrióta giccsparádé hiteltelen fordulatokkal (és „szerelemi szállal”). Minden szereplő vagy laza, mint a Riga-lánc, vagy dühös (vagy mindkettő), szóval egy hatásvadász maszlag, irritáló zenével. (És ráadásként kiosztották a színészek között a legröhejesebb Ray-Ban napszemüvegeket.)

Érdemes megnézni.

Hatodik évad: nem olyan rossz, ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez a Black Mirror. Mert az első három évadhoz képest ez lapos, ötlettelen és közhelyes, legalábbis ami a történeteket illeti, mert a kivitelezés tartja a színvonalat. Természetesen itt is a PC a fő üzenet, még ha néha meg is lapul a sztoriban, mintha más baj nem is lenne a társadalomban, csak a rasszizmus, meg hogy nem ajnározzák a nőket meg a szexuális másságot. Az első három(-négy) évad viszont nagyon jó (ha valaki még nem látta, azokat nézze meg).

Ha az elmúlt néhány év filmes felhozatalát nézzük, akkor ez egy kiemelkedő alkotás, több szempontból is. Kiváló színészi alakítások, jó értelemben vett emberi történet, gyönyörű fényképezés, remek zene és nem tolakodó, mégis hatásos hangulat. Nemzetközi szinten is jelentős, a magyar filmek pedig alig-alig említhetőek ezzel összehasonlítva. Viszont, ha nagyobb távlatban nézzük, akár mondjuk a Simon mágussal összevetve, már nem ennyire nagyszerű a helyzet. Persze ez a film önmagában is értéket képvisel, amit az alapmű, Füst Milán regénye is alátámaszt. Külön meg kell említeni Léa Seydoux-t, aki nagy mértékben járul hozzá a film értékeihez, és aki mellett a többiek szinte „másodhegedűsök”. Talá... több»

Azon nagyon nagyon ritka sorozatok egyike, amit szinte egyben megnéztem. Elég szomorú, hogy nem folytatják, mert kiemelkedik az egyensorozatok tömegéből. Nekem amúgy jobban bejött, mint a Sötétség, az kicsit vontatott volt, de persze az is nagyon jó. Az 1899 sztorija is elég érdekes, és ígéretes volt a befejezése, ráadásul valóban meglepő.

Remek film. Ugyanabban az évben készült, mint a Keresztapa első része, és kétségkívül kevésbé jó a rendezése, de legalább kevésbé romantikus képet fest a maffiáról, a sztorija elég jó (tényleg megtörtént eset), és persze egészen kiváló a két főszereplő, Lino Ventura (a személyes kedvencem) és Charles Bronson.