Értékelések (291)

Megunhatatlan! Minden egyes percét élvezet nézni. Akárhányszor nézzük meg, remek szájízzel állunk fel a képernyő elől. Az a színészi játék pedig zseniális!
Ez az a film, amire elégedetten biccent szinte mindenki. Nekünk is nagyon tetszett. Igazából nem is tudunk felhozni semmiféle hibát, pedig a cél ez lett volna. (Pláne úgy hogy rengetegszer láttuk már.)
2024. 02. 06.
Érdekes volt, hogy kicserélődött jóformán minden, de abszolút pozitívum, hogy valós történelmi eseményekkel fűszerezték meg. (Vagy épp csempésztek bele a filmbe.)
2024. 02. 06.
Hozza azt a színvonalat, mint az előző rész, de most is hiányérzetünk maradt valami miatt. Pedig a színészek jól lehozták a rájuk bízott szerepet. Mindenesetre érdemes megnéznie annak, aki még nem látta.
2024. 02. 06.
A színészek jól lehozzák a rájuk bízott szerepet, a történet nem rossz, de mégis valami hiányzott számunkra ebből a filmből. Úgy gondoljuk, ebből egy cseppnyi „fűszer” hiányzott.
Remek rész lett ez is, abszolút elégedetten beszélgettünk a látottakról. Teljes mértékben ki tudott kapcsolni minket, és ami a legfontosabb, elejétől a végéig át tudtuk érezni a történetet.

75 Űrdongó  (2018)

2024. 02. 06.
Úgy veszem észre, a férjemnek meglett az egyik kedvence a szuperhősök között (természetesen még nagyon hiányos tapasztalattal rendelkezik), de az eddig tapasztalatai alapján Űrdongót emlegeti a favoritnak. Remek film, csak ajánlani tudjuk.
2024. 02. 06.
Zseniális alkotás! Egyszerűen megvett kilóra bennünket, és ezt írom úgy, hogy párom nagyon is tartózkodó a szuperhősös/robotos filmek terén. Elégedett mosollyal állt fel a film végeztével.
2024. 02. 06.
Igazából nem értjük, hogy miért lett ennyire leértékelve ez a rész. Mi úgy ültünk le a film elé, hogy tuti rossz lesz, és kellemes csalódás ért bennünket.

69 Shaft  (2000)

2024. 02. 06.
Kissé csalódnunk kellett ebben a filmben, sokkal többet reméltünk ettől a produkciótól. Átlagos volt a színészi alakítás, maga a sztori is, illetve a film kivitelezése is.

61 Kék Bogár  (2023)

2024. 02. 06.
Nem voltak elvárásaink, mielőtt leültünk megnézni ezt a filmet, de azt kell mondjuk, hogy nekünk abszolút bejött, és igenis érdemes volt rászánni az időt.

72 Thor  (2011)

2024. 02. 06.
Abszolút lenyűgözött bennünket ez a mozi. Végig izgalomban tartott a film története, és a színészi alakítások is zseniálisra sikeredtek. Nem is tudjuk, miért mellőztük eddig.
2024. 02. 06.
Ez a film számunkra abba a kategóriába került, amit jobb lett volna kihagyni. Igazság szerint végig untuk ezt a „remekművet”, de valahogy végigszenvedtük.

81 A diktátor  (2012)

2024. 02. 06.
Érdekes film volt, nem igazán tudtuk eldönteni, hogy ez most mi is akar lenni. A színészi alakítás rendben volt, illetve voltak vicces jelenetek, de még egyszer biztosan nem néznénk meg.
2024. 02. 01.
Sajnos ez a rész se alkotott bennem maradandót. Kezdi úgy érezni az ember, hogy egyre gyengébb részek jönnek ki, ami természetesen betudható sok mindennek.
A második részhez képest sajnos gyengébbre sikeredett ez a harmadik rész. Emiatt maradt bennünk kisebb hiányérzet, de ugyanakkor lenyűgözött. Talán a színészi alakítások is rontottak a magasra tett elvárásainkon.
2024. 01. 30.
Számunkra nem volt semmi baj ezzel a résszel sem. Voltak gyengébb jelentek, de Mi elégedettek voltunk a film megtekintése után, így kijelenthetem azt a tényt, hogy nem volt időpazarlás.

76 Elvis  (2022)

2024. 01. 28.
Kíváncsian ültünk le ez elé a történet elé, és igazság szerint azt is kaptuk, amire körülbelül számítottunk. Érdekes történet tárul a néző szeme elé, ami miatt azt mondjuk, hogy érdemes volt rászánni az időt.

84 Titanic  (1997)

2024. 01. 28.
Ez a film egyszerűen megunhatatlan. Olyan szinten a képernyő elé szegezi az embert mind a színészi játék, mind a történet, hogy órák múlva is ez jár csak az ember fejében.
2024. 01. 28.
Hatalmas „csalódás” volt számunkra ez a film, de természetesen jó értelemben. Végre kaptunk egy akciódús történet remek színészi játékkal párosítva, ami végig a képernyő elé szegezett bennünket.