Legutóbbi vélemények
71 2022
62 2022
Én személy szerint nem láttam még ehhez hasonló filmet, tehát az ötlet a horror műfajban igen ígéretes.
Már az elején kiráz a hideg, az anyuka viselkedése és tette számomra teljesen idegen ...Több
65 2022
Jó, ezen is túlvagyunk. Emlékeztem a végkifejletre, ami nyilván rontotta a filmélményt, ugyanakkor legalább a részletekre tudtam koncentrálni. Most "vagy az van", hogy ezeket a történeteket ...Több
75 2017
Tekintettel arra, hogy már elkészítették az Olasz melót és az Ocean's 11-t, így sok újdonságot nem mutatott a film, elég kiszámítható volt, de sokkal több üresjárattal, mint a fent említett ...Több
62 2022
Felkavaró, kaotikus film
A film mind tematikája, mind a prezentációja miatt egyedi. A benne felvázolt világ és karakterek már csak azért is érdekesek, mert nehéz kitalálni hogy gondolkoznak. Azonban szinte minden s...Több
A film mind tematikája, mind a prezentációja miatt egyedi. A benne felvázolt világ és karakterek már csak azért is érdekesek, mert nehéz kitalálni hogy gondolkoznak. Azonban szinte minden s...Több
80 2010
/ dokumentum | krimi
Kötelező darabbá kéne tenni iskolákban. Tény, erősen figyelni kell, hogy az átlag ember számára ismeretlen kifejezések között ne vesszünk el. Amit hiányoltam, hogy nem taglalta a többi konti...Több
89 2015
Hiánypótló darab, ami mégis hiányérzetet keltett bennem. Sokaknak rendkívül megdöbbentő lehet, amit a film bemutat, ezért nagyon ajánlom a megnézését. Viszont nagyon egyoldalú a bemutatás, a...Több
60 2021
Adott egy dokumentumfilm, ami hatalmas dobpergés mellett akar bemutatni egy olyan szánalmas jelenséget, mely már 15 éve a mindennapjaink része. Újat nem tud mutatni, ellenben akaratán kívül ...Több
A történet kissé szenzációhajhász, közel sem akkora sztori, mint ahogy elő van adva. Ráadásul a történet végét nem tudhatjuk meg belőle, mivel az 2022-ben ér véget. A legfőbb kérdésekre sem ...Több
Mit lát a szemem?
Mathieu Ratthe bemutatkozó rövidfilmje, a Lovefield megtekintése után, pedig az mindössze hat perces, határoztam el, hogy megnézem ezt a sci-fi és misztikus found footage filmet, ami a kedve...Több

Jól indult, de aztán összekuszálódott. Nagyon remélem, hogy a németországi politikusok és a rendőrség okosabb a valóságban. Egyébként volt néhány jó színészi alakítás.
93 2021
/ Sorozat / dokumentum | krimi
Nagyon lebilincselő volt ez a sorozat, szerintem több ilyet kellene, hogy csináljanak.
53 2022
/ dráma | romantikus | vígjáték
Olaszországból szeretettel!
Egy remek kis hangulatú, olasz temperamentumú történetet kapunk. A könyvet nem olvastam, de valahogy az volt az érzésem, hogy ebből kimaradt valami. Igazából a szerelem ízét, pillanatát sem ...Több
Egy remek kis hangulatú, olasz temperamentumú történetet kapunk. A könyvet nem olvastam, de valahogy az volt az érzésem, hogy ebből kimaradt valami. Igazából a szerelem ízét, pillanatát sem ...Több
73 2022
Kár érte...
Lehetett volna ez jó is, de gyenge sztorit írtak Ewan McGregor visszatéréséhez. :( Inkább lett volna 10 epizód, hogy legyen idő kifejteni az inkvizítori szálat, bemutatni, kik ők. A gyerekek...Több
Lehetett volna ez jó is, de gyenge sztorit írtak Ewan McGregor visszatéréséhez. :( Inkább lett volna 10 epizód, hogy legyen idő kifejteni az inkvizítori szálat, bemutatni, kik ők. A gyerekek...Több
70 2022
Egyszernézős, de a jobbik fajtából. Maga a bankrablás túl egyszerűnek tűnt - bár még nem döntöttem el, hogy ez előny vagy hátrány.
Felkapott filmek
Gyűlölet és csábítás (2026)
Pokoli meló (2026)
Mise éjfélkor (2021)
A mennyország ára (2026)
Háború mindenki ellen (2016)
Under Salt Marsh (2026)
Hetedik (1995)
Outlander: Vér a véremből (2025)
Kiemelt videó
Több »
A Mafab.hu számokban
Film adatlapok:
774 190
Film tartalom:
86 493
Vélemények:
209 525
Tények, érdekességek:
96 993
Színész adatlapok:
958 498
További hírességek adatlapjai:
380 884
Életrajzok:
22 428
Képek:
798 363
Videók:
87 669
Poszterek:
360 916

A Jack Carr tengerésztiszt kalandjait bemutató regénysorozatból adaptált minisorozat, A végső lista, az Amazon streaming felületein debütált. Akciójeleneteinek többsége ugyan megállja a hely...Több