A város hősei című animációs rajzfilm-sorozat érdekes és tanulságos történetekkel színesíti a gyerekek életét, hiszen hősei a hétköznapok során használt járművek, akik nagyban megkönnyítik az emberek életét. Fiona, a tűzoltóautó, Pali a rendőrautó, Szili a kukásautó és barátaik mutatják meg, mivel járulnak hozzá az ember életének biztonságosabbá, könnyebbé és tisztábbá tételéhez.
Rendező: Pelle Ferner
Szereplők: Serra Hirsch, Rebecca Becker
/ Sorozat / vígjáték
A Stanley család című vígjátéksorozatban egy érdekes család mindennapjaival találkozhatunk. A Stanley família lényegében olyan, mint akármelyik család, kivéve, hogy Luke nevű 'fiuk' egy rajzfilmfigura. A kamasz Luke-nak van egy ikertestvére, Larry és egy zseni húga, Lori. A fiúk nagyon összetartóak, s Luke rugalmas teste miatt nagyon szórakoztatóak az iskolai napok. Az édesanya, Lisa kissé rögeszmés, míg a képregényrajzoló édesapa enyhén kétbalkezes. A család feje, Lane Stanley online képregényben örökíti meg az otthoni kalandokat.
Rendező: David Winning, Melanie Orr
Szereplők: Alan Thicke, Michael Gross, David Hewlett, Jaleel White, Natalie Ganzhorn
A Ghost Rockers című tinisorozat öt fiatal, Jonas, Mila, Jimmy, Charlie és Alex DAM Akadémián megélt kalandjairól mesél. Köztudott, hogy aki a legjobban teljesít az iskolában, az előtt megnyílnak a sikerhez vezető ösvények. Idővel a fiatalok szembesülnek a ténnyel, hogy nem ők a legtehetségesebb zenészek az egyetemen. Amikor az intézmény pincéjében felfedezik egy korábbi együttes tagjainak szellemeit, egy csapásra megváltozik minden, mivel a kóbor lelkek úgy döntenek, hogy segítenek a fiataloknak a zenélésben.
Rendező: Gertjan Booy
Szereplők: Juan Gerlo, Elindo Avastia, Wout Verstappen, Matthew Michel, Hans De Munter
A Crashing című tévésorozatban hat huszonéves 'kórházi' kalandjaival ismerkedhetünk meg. A fiatalok egy használaton kívüli kórházban élnek, mivel munka gyanánt elvállalták annak őrzését.
Rendező: George Kane
Szereplők: Phoebe Waller-Bridge, Kathy Burke, Adrian Scarborough, Oliver Maltman, Jonathan Bailey
A The Path című sorozat középpontjában egy ellentmondásos vallási közösségben élő család áll. A szériában az ő életüket, kapcsolataikat és megpróbáltatásaikat követhetjük nyomon a hit perspektívájából.
Rendező: Michael Slovis, Mike Cahill
Szereplők: Aaron Paul, Michelle Monaghan, Melanie Griffith, Hugh Dancy, Kathleen Turner
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
A Csak színház és más semmi című dramedy a színházi világ kulisszái mögé kalauzolja el a nézőt. A humoros, de egyben drámai jelenetekben is bővelkedő sorozatban bepillantást nyerhetünk abba, miként jelenik meg a teátrumi és az azon kívüli életben a szakmai irigység, az ármánykodás, a féltékenység és a szerelem. A három párhuzamos szálon futó, időnként egymásba fonódó történet főszereplője a neves díva és színházi direktor férje, akiknek párkapcsolati válságukat az olvasópróbáktól a premierig követhetjük nyomon.
Rendező: Orosz Dénes, Nagypál Orsi
Szereplők: Fillár István, Csányi Sándor, Schell Judit, Szombathy Gyula, Szabó Erika
/ Sorozat / dráma
A Törvénytelenek krónikái: A pokol angyalai című sorozat a hírhedt motoros banda, a Pokol angyalai belső kis titkait fedi fel. A bűnszervezet egykori tagja, George Christie, a Ventura csoport vezetője elmeséli a beavatási szertartások menetét, de a bérgyilkosságokról is kendőzetlenül beszél.
Rendező: Josh Richards
Szereplők: George Christie, Jay Dobyns, Ronald Puckett, Julian Sher, Jeremiah Benjamin
/ Sorozat / vígjáték
A Cooper Barrett's Guide to Surviving Life című tévésorozatban Cooper Barrett és barátai - akik mellesleg lakótársai is főhősünknek - szórakoztató hétköznapjait ismerhetjük meg. A hedonista életmódot folytató hármas szomszédságában lakik Kelly, aki iránt Cooper erőteljes érdeklődést tanúsít, de életével kapcsolatban számos okos tanácsot kap testvérétől, Josh-tól és annak feleségétől, Leslie-től.
Rendező: Jeremy Garelick, Phil Traill
Szereplők: Victoria Justice, Jane Kaczmarek, Justin Bartha, Christopher Heyerdahl, Ashley Hinshaw
3. ávad: Az HBO felnőtteknek szóló animációs sorozatának harmadik évada három esztendővel az előző után játszódik az emberek nélküli, posztapokaliptikus New Yorkban. Az állatvilág ezernyi jó és rossz dologgal szembesül az emberek nélküli világban. (HBO)
Rendező: Dominic Polcino, Wesley Archer
Szereplők: Jessica Chastain, Jonah Hill, Whoopi Goldberg, Emilia Clarke, Lucy Liu
A Fújhatjuk című sorozatban a játékvezető Juarez Gomes da Silva életébe nyerhetünk betekintést. A férfi álma, hogy egyszer világbajnoki döntőt vezethessen. Habár élete romokban, hiszen házassága tönkrement, ő még reménykedik fia és felesége visszaszerzésében.
Rendező: Kátia Lund, Johnny Araújo
Szereplők: Eucir de Souza, Paulo Tiefenthaler, Cynthia Falabella, Vitor Moretti, Carlos Meceni
A Jericho című drámasorozat eseményei az 1870-es években játszódnak. A kisváros lakosainak, szoros, összetartó közösségének mindennapjait ismerhetjük meg. Mindenkinek van valamilyen titka és mindent megtesznek azért, hogy ezek a sötét kis titkok rejtve maradjanak a többiek elől. Az emberek az újrakezdés reményében érkeznek ide, azonban ez a vágy nem mindig teljesedik be...
Rendező: Paul Whittington, David Moore
Szereplők: Hans Matheson, Mark Addy, Sophie Thompson, Clarke Peters, Jessica Raine
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A Vadászat Hitlerre című dokumentumsorozat a rettegett náci vezér, Adolf Hitler esetleges megjátszott halálának körülményeit vizsgálja. 2014-ben az FBI feloldott a titkosítás alól egy csomó aktát, melyek Hitler öngyilkosságának körülményeit vizsgálták. Egy nyomozócsoport hozzálátott, hogy további kutatások révén kiderítse, mi is történt a német birodalom egykori első emberével. A modern technika eszközeivel kiderítették, hogy valószínűleg Dél-Amerikában talált menedékre a háború befejezése után...
Rendező: Jeffrey R. Daniels, B.J. Golnick
Szereplők: Dave Hoffman, Robert Baer, Tim Kennedy, Lenny DePaul, James Holland
A Sunday Without God című japán animációs filmsorozat főhőse egy fiatal lány, aki szemtanúja volt annak, amint egy ismeretlen számtalan embert megölt az ő kis falujában. Ai megtudja, hogy a férfit Hapnie Hambartnak hívták, s életét ezt követően arra teszi fel, hogy őt megtalálva megmentse a világot a gonosztól.
Rendező: Yuuji Kumazawa
Szereplők: Caitlynn French, David Matranga, Genevieve Simmons, Andrew Love, John Johnston
/ Sorozat / dráma | életrajzi | történelmi
A korona című sorozat történetének középpontjában a 25 éves II. Erzsébet királyné áll. A fiatal nő vállaira komoly teher nehezedik, ugyanis át kell vennie a világ leghíresebb és leghatalmasabb monarchiájának vezetését, és jó kapcsolatot kell kialakítania az ország ikonikus miniszterelnökével, Winston Churchillel. A Brit Birodalom hanyatlik, a világpolitikában zűrzavar uralkodik, azonban amikor új királynő kerül a trónra, új korszak veszi kezdetét. Peter Morgan zseniális, hosszú évek kutatása során kiérlelt forgatókönyve merész őszinteséggel tárja elénk II. Erzsébet életútját.
Rendező: Stephen Daldry, Christian Schwochow
Szereplők: Helena Bonham Carter, Gillian Anderson, Charles Dance, John Lithgow, Michael C. Hall
A Baskets című sorozatban, miután sikertelenül zárultak próbálkozásai a nívós francia bohóciskolában, Chip Baskets arról álmodozik, hogy profi bohóc lesz belőle. A népszerű humorista, Zach Galifianakis főszereplésével.
Rendező: Jonathan Krisel
Szereplők: Zach Galifianakis, Andrea Marcovicci, Larry Hankin, Meg Foster, Lyric Lewis
A The Get Down egy zenés dráma a hiphop korszak hajnaláról két fiatal New York-i művész nézőpontjából az 1970-es évekbeli Dél-Bronx háttere előtt.
Rendező: Michael Dinner, Ed Bianchi
Szereplők: Jimmy Smits, Jaden Smith, Justice Smith, Yahya Abdul-Mateen II, Billy Porter
/ Sorozat / dokumentum
A Hétvégi harcosok: katonásdi felnőtteknek című sorozatban olyan férfiakat ismerhetünk meg, akik megszállottan kutatják, majd eljátsszák korábbi korok legendás ütközeteit. Korhű ruhában találkozhatunk egy viking harcossal, egy második világháborús közlegénnyel vagy a waterloo-i ütközet egyik katonájával.
Rendező: Ryan Gaffney
Szereplők: Alex Jordan, Richard Allmark, Liam Babington, Paul Blakey, Max Bracey
Az Attack on Titan című sorozatban egykor az emberek arra kényszerültek, hogy magas, koncentrikus köröket alkotó falak mögött éljenek. A falon túl ugyanis titánok lézengtek, és bekebelezték a falon átsurranó embereket. 100 év békés lét után azonban két titán – egy hatvan méter magas és egy páncéllal védett kisebb – miatt az emberek kénytelenek voltak elhagyni a Mária fal és a Rózsa fal körüli termőföldeket, s ez a lépés káoszhoz és éhínséghez vezetett...
Rendező: Yoshiyuki Fujiwara, Keisuke Onishi
Szereplők: Jason Douglas, Marina Inoue, Yūki Kaji, Yui Ishikawa, Josh Grelle
/ Sorozat / dráma
A Szeretned kell! című mexikói telenovellában Eladio és Arturo állandóan rivalizál az üzleti életben. Arturo mindenben becsületes, míg Eladio ravasz és agyafúrt, s csak a haszon érdekli. Kiderül, hogy ez utóbbi feleségébe Arturo is szerelmes volt egykor, s kettejük versengésének ez az egyik alapja. Arturo rosszul házasodott, hiszen felesége számító és gonosz természet. A párnak egy lánya van, Regina, aki építészmérnöknek készül. Az esküvőjére készülő lány egy véletlen folytán találkozik Eladio fiával, Daviddal, s ez mindkét család életét örökre megváltoztatja...
Rendező: Roberto Escamilla Garduño, Alejandro Gamboa
Szereplők: Fernando Colunga, Isabella Camil, Marlene Favela, Jorge Salinas, Susana González
A Stan Lee's Lucky Man című tévésorozatban egy nyomozó a véletlenek különös játéka folytán képes lesz uralni a szerencsét. Egy titokzatos nő felbukkanása és egy antik karkötő csuklóra kerülése mindent megváltoztat a férfi életében...
Rendező: Andy de Emmony, Jon East
Szereplők: Sienna Guillory, Andrew-Lee Potts, Kamil Lemieszewski, Burn Gorman, James Nesbitt
A Siblings című sorozatban két testvér nem csupán a vérkötelék miatt áll egymáshoz közel, de mivel együtt is laknak, ezért napi szinten látják egymást. Ezzel még nem is volna gond, hiszen alaposan ismerik egymás szokásait és reakcióit. Viszont amikor kapcsolatba lépnek környezetükkel, pl. a szomszédokkal, számtalan cikis, kínos és vicces szituációt élnek át.
Rendező: Dan Zeff
Szereplők: Sally Phillips, Rosie Day, Nicholas Farrell, Gemma Whelan, Jamie Demetriou
A Fejvadászok című animációs sorozatban négy jó barát elhatározza, hogy saját fejvadász céget alapít. Jeff, Larry, Bill és Lisa nem igazán ért a dologhoz, ezért amerre ügyködnek, ott kő kövön nem marad. De a szórakozás garantált.
Rendező: Cory Morrison
Szereplők: Larry the Cable Guy, Samantha Bee, Jason Jones, Jeff Foxworthy, Dave Thomas
/ Sorozat
A Csak utazás, semmi más című filmsorozatban Robert G. Rose beutazza a fél világot. Nincs sem kalandvágyó terve, nem kíván hajmeresztő dolgokat bemutatni, csupán az utazás élvezetéért száll repülőre vagy hajóra, hogy megmutassa, milyen csodálatos érzés mozgásban lenni.
Szereplők: Leyton J. Cougar, Robert G. Rose, David Krueger, Michele Westmorland, Megan Knight
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
Miként talál egymásra két ember? Egy őszinte sorozat Judd Apatowtól Gillian Jacobs és Paul Rus főszereplésével a szerelemről, menyek főszereplői Gus és Mickey, a két egyedülálló fiatal, akiknek egy véletlen találkozást követően összefonódik az életük.
Rendező: Judd Apatow, Lynn Shelton
Szereplők: Robin Tunney, David Spade, Kathy Baker, Mädchen Amick, Sandrine Holt
/ Sorozat / dokumentum
Az Az Edward-kori otthonok alattomos gyilkosai című sorozatban a huszadik század elejének legújabb felfedezéseivel, találmányaival és forradalmian új vívmányaival ismerkedhetünk meg. Ezek a megoldások sajnos sok ember halálát okozták, mivel vagy nem voltak eléggé biztonságosak vagy káros hatásaikat csak a későbbiekben fedezték fel. Dr. Suzannah Lipscomb kalauzolásában megismerkedhetünk pl. az azbesztharisnyával és a radioaktív fogkrémmel is.
Rendező: Suzanne Phillips
Szereplők: Suzannah Lipscomb, Kate Williams, Nathan Goss, Jane Hamlett, Colin King
A The Village Achiara's Secret című thrillerben Han So Yoon megérkezik a csendes és békés kisvárosba, Achiarába, hogy a helyi iskolában angolt tanítson. Már első tanítási napján különös felfedezésre tesz szert: talál egy holttestet. A városra egyáltalán nem jellemző a bűnözés és az erőszak, ezért az egész közösség megdöbben a történteken. A lány a fiatal rendőr, Park Woo Jae segítségével igyekszik kideríteni a bűntett hátterében rejtőző okokat...
Rendező: Yong-suk Lee
Szereplők: Geun-Young Moon, Seo-Hyeon Ahn, Jae-woong Choi, Jang Hee-jin, So-yeon Jang
/ Sorozat / vígjáték
Az Idiotsitter című vígjátékban egy félénk és idegbajos nő elvállalja egy jómódú asszony gyerekének felügyeletét, aki házi őrizet alá került apja hatalmas kastélyában...
Rendező: Nicholas Jasenovec, Alexander Buono
Szereplők: Channing Tatum, Matthew Modine, Jake M. Johnson, T. J. Miller, Ethan Embry
Beowulf visszatér Shieldlandsbe, hogy lerója tiszteletét az elhunyt király, Hrothgar előtt. Azonban a hős hosszú éveken át tartó vándorlását követően hideg fogadtatásban részesül, legfőképp Hrothgar felesége, Rheda és fia, Slean részéről. Miután szülőfaluját megtámadja a Grendel nevű szörny, Beowulfnak hőssé kell válnia, hogy megvédje népét.
Rendező: Jon East, Colin Teague
Szereplők: William Hurt, Richard Brake, Laura Donnelly, Grégory Fitoussi, David Harewood
/ Sorozat / dokumentum
A Csalók Amerikája című sorozatban szélhámosok egész sorával ismerkedhetünk meg. Az emberek zöme tudja, hogy hatalmas összegtől szabadítják meg őket ezek a profi csalók, azonban sokan mégis bedőlnek az ámításnak. Alexis Conran televíziós műsorvezető most szembeszáll velük és megpróbálja mindenükből kiforgatni ezeket az agyas tolvajokat.
Rendező: Harry Marshall, Martin Turner
Szereplők: Alexis Conran, Bill Rudolph, Franck Raharinosy, Todd Robbins, Brian Zembic
A Bionika című sorozat főhőse az átlagos életet élő Jamie Sommers, aki egyedül neveli húgát. Boldog párkapcsolatban él barátjával, akitől egy nap megtudja, hogy gyermeket vár. Az örömteli várakozást azonban egy szörnyű baleset töri meg, melynek következtében a fiatal nő súlyosan megsérül. Amikor magához tér a kómából arra lesz figyelmes, hogy érzékszerveinek észlelése felerősödött és ereje megszázszorozódott...
Rendező: Steve Boyum, Paul Shapiro
Szereplők: Lucy Hale, Mae Whitman, Thomas Kretschmann, Katee Sackhoff, Michelle Ryan
Az Érintés című sorozatban Martin Bohm egyedül neveli autista fiát. A férfi tisztában van a gyermek különleges képességével. Jake ugyanis a matematika alapjait felhasználva határoz meg olyan embereket, akiknek kapcsolatba kellene lépniük egymással azért, hogy egymásnak segítsenek vagy épp ellenkezőleg, hogy ártsanak egymásnak. Amikor a családgondozó Clea Hopkins felkeresi a férfit és fiát, hogy felülvizsgálja helyzetüket, a nő szinte azonnal ráébred Jake képességére és elhatározza, hogy besegít Martin és a fiú küldetésének teljesítésében.
Rendező: Ian Toynton, Jon Cassar
Szereplők: Kiefer Sutherland, Danny Glover, Maria Bello, Gugu Mbatha-Raw, Frances Fisher
/ Sorozat / vígjáték
Jerry Seinfeld vendégül látja barátai és kávéra és egy kocsikázásra egy klasszikus autóban, akik cserébe megosztják vele és a nőzőkkel érdekesebbnél érdekesebb történeteiket.
Rendező: Jerry Seinfeld, Larry David
Szereplők: Jim Carrey, Eddie Murphy, Christoph Waltz, Jamie Foxx, Sarah Jessica Parker
Az Örökösök című dán minisorozat története Veronika Gronnegaard, a különc milliomos művésznő életének megismertetésével indul. Az excentrikus asszony vidéki birtokán mindig történt valami a '60-as években, melyről az emberek beszéltek, melyre mindenki felfigyelt. Az életmód Veronika gyermekeire is nagy hatással volt. Miután az asszony meghalt, a gyerekek összegyűlnek, hogy rendezzék anyjuk vagyonát és megosztják egymás között az örökséget. Nem várt titkok és feledésbe merült hazugságok kerülnek ismét felszínre, melyek a gyerekek egymás közötti kapcsolatainak rendezésének kérdését is előmozdítják.
Rendező: Trine Dyrholm, Pernilla August
Szereplők: Trine Dyrholm, Pernilla August, Jesper Christensen, Martin Wallström, Lene Maria Christensen
/ Sorozat / dokumentum
Az India ízei című tévésorozatban Rick Stein három hónapot töltött Indiában azért, hogy megkóstolja az összes lehetséges curry-s ételt. Az epizódok révén mi is elkísérhetjük erre az izgalmas utazásra, ahol megtudhatjuk, miben rejlik a curry egyedi varázsa.
Szereplők: Rick Stein
/ Sorozat / dokumentum
A Chelsea Does című sorozatban az ismert komikus és írónő, Chelsea Handler olyan témákat jár körbe, mint a házasság, a rasszizmus vagy a kábítószer-fogyasztás.
Rendező: Eddie Schmidt
Szereplők: Leah Remini, Jason Biggs, Willie Nelson, Mary McCormack, Chelsea Handler
A futurisztikus környezet övezte, mégis középkorias Knighton királyság adja az otthont és a küldetések helyszínét az öt NEXO-lovagnak. Clay, Macy, Lance, Aaron és Axl a gonosz udvari bolond, Jestro és a Szörnyek Könyve hatalomra kerülése ellen küzdenek a birodalmi béke helyreállítása érdekében. A sok kalanddal és humorral fűszerezett akciósorozat egy high-tech világban játszódik. A lovagokat nem csak a küzdőtéren, hanem mindennapjaikban is láthatjuk, ezáltal jobban megismerhetjük személyiségüket. Lebilincselő párbajok, digitális varázslat, a Megtévesztés Könyve megszerzéséért folytatott harc és egyedi humor jellemzi a Nexo Knights-ot.
Rendező: Jerry Forder, Jean Paul Vermeulen
Szereplők: Michael Adamthwaite, Alessandro Juliani, Heather Doerksen, Samuel Vincent, Erin Mathews
1. rész Sandra Winckler a nyugdíjazott rendőr legendával, Paul Maisonneuve-vel kapcsolatba hozott gyilkosság-sorozat ügyében nyomoz.
Rendező: Hervé Hadmar
Szereplők: Catherine Mouchet, Judith Henry, Laurent Lucas, Thierry Lhermitte, Audrey Fleurot
A Tapsi - A Bolondos dallamok című sorozat központi karaktere a Bolondos dallamok című rajzfilmből megismert Tapsi Hapsi, a kissé kerge, de annál élelmesebb nyúl.
Rendező: Ian Wasseluk, Sean Petrilak
Szereplők: Snoop Dogg, Dee Bradley Baker, Candi Milo, Jeff Bennett, Crispin Freeman
/ Sorozat / dokumentum
Az Éleslövészet című sorozat az amerikai katonák kemény kiképzésébe enged bepillantást nyernünk. Epizódról epizódra szemtanúi lehetünk az újoncok edzéseinek és az éles lőszerrel történő szimulációs gyakorlatoknak.
Rendező: Tim Evans
Szereplők: Anthony Jennings, Erik Thompson
/ Sorozat / dokumentum
A Vadászat (Prédák és ragadozók) című ismeretterjesztő film nem mindennapi módon mutatja be a világ legnagyobb ragadozóinak és az elejteni szánt áldozatnak a kapcsolatát. Vadászhatunk a lebilincselő vadakkal a sarkvidékeken, a síkságokon, óceánok mélyétől a partvidékekig. Láthatjuk a vadász becserkészésének tervét, de az áldozat menekülési eshetőségei is felvillannak.
Rendező: Rob Sullivan
Szereplők: David Attenborough, Damien Boisseau
A Lehetetlen küldetés című vetélkedőben a versenyzőknek egy komoly nehézséggel összeállított akadálypályán kell végigmennie, s ha ez sikerül, szép summa üti a győztes markát.
Rendező: J. Rupert Thompson
Szereplők: Jill Wagner, Jessie Graff, Michael Irvin, John Henson, John Anderson
A Claude című animációs mesesorozatban a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Claude számos új barátra lel a közösségben; így lesz hűséges társa Dorisz és Borisz. A három jó barát számos izgalmas kalandot él át és napról-napra többet fedeznek fel az őket körülvevő világból.
Rendező: Owen Stickler
Szereplők: Sena Lou Niebling, Josie Lawrence, Martyn Ellis, Alfie Field, Imogen Bailey
/ Sorozat / thriller
A SZÉRUM című magyar thriller-sorozat története 1986-ig nyúlik vissza. A csernobili katasztrófa helyszínén és idején egy turistákat 'sétáltató' hajónak nyoma vész. A hajón illegális emberkísérletek zajlottak, melyek révén egy gyógyszergyár-mogul kifejlesztett egy rejtélyes vakcinát. Angéla, Lauren és Pierre a helyszínre vetődnek és egy kórház alagsorában megtalálják a hajót. Nyomozásuk révén kiderítik, hogy a szálak a legfelsőbb körökig nyúlnak...
Rendező: Gergely Tóth
Szereplők: Czukor Balázs, Nagypál Gábor, Fodor Annamária, Pető Kata, Seress Zoltán
/ Sorozat / dráma | történelmi
A Harcos császárné című sorozat főhőse Cheon Hu császárné, aki felmenőitől a trónhoz való jogon kívül még két dolgot örökölt: bátorságát és előrelátását. Életét, szeretteit és boldogságát feláldozza azért, hogy visszaszerezze ősei földjét - lemond a szerelemről, meghal testvére és fia is. Célját csak ilyen áron sikerül elérnie, s harcos királynőként vonul be a történelembe.
Rendező: Chang-suk Shin, In Hyuk Hwang
Szereplők: Kim Seok-Hun, Shi-ra Chae, Hyo-jeong Ban, Choi Cheol-ho, Choi Jae-sung
A Hunters című sorozatban az önfejű baltimore-i FBI ügynök, Flynn (Nathan Phillips) rejtélyes körülmények között eltűnt felesége után nyomoz, amikor rátalál arra a titkos kormányzati egységre, melynek tagjai mindent elkövetnek azért, hogy egy könyörtelen terroristákból álló csoportot felkutathassanak és levadászhassanak. Ezek a keresett személyek azonban nem minden esetben a mi világunkból valóak. Flynn csatlakozik ehhez az egységhez, s olyan társakat kap maga mellé, mint a titokzatos Regan (Britne Oldford), aki a kormány egyik legértékesebb kémje, valamint az elmebajos és narkós McCarthy (Julian McMahon), aki a vadászegység bevetéseinek a vezetője.
Rendező: Ernest R. Dickerson, Rowan Woods
Szereplők: Julian McMahon, Nathan Phillips, Britne Oldford, Christopher Kirby, Lewis Fitz-Gerald
A Rakéta majmok című sorozatban az űrbéli gonosztevők és kalózkodó űrlények rendre utasításának specialistája a testvérpárt alkotó Gus és Wally, akik habár bűzös leheletűek és értelmi képességeik hagynak némi kívánnivalót maguk után, de mégis bátran és kalandvágyóan vágnak bele a csillagok közötti hajszába.
Rendező: Mark Evestaff, J. Falconer
Szereplők: Mark McKinney, Scott Thompson, Mark Robert Edwards, Seán Cullen, David Berni
An MUFON egy olyan független szervezet, amely a földönkívüliekkel kapcsolatos jeleket és nyomokat gyűjti. Az egész világból származó jelenségeket kutatja, amelyeket a Hangár 1 nevű titkos helyen tárolnak.
Rendező: Mitch Marcus
Szereplők: Nik Petcov, Cornell Womack, John Ventre, Yana Trofimova, Dwight Equitz
A Fuller House című filmsorozat egy nőről, D.J. Tanner-Fullerről szól, aki özvegy és három gyermek édesanyja. Amikor a dolgok kezdenek számára kezelhetetlené válni, segítséget kér a nővérétől Stephanie-tól és a legjobb barátjától Kimmy-től...
Rendező: Joanna Kerns, Candace Cameron Bure
Szereplők: Lainie Kazan, Mckenna Grace, Kirk Cameron, Hal Sparks, Donnie Wahlberg
Eve egy tizenkilenc éves amerikai turista, akit kiszemel magának egy őrült sorozatgyilkos, Mick Taylor. A lány túléli a támadást, és bosszút tervez...
Rendező: Geoff Bennett, Kieran Darcy-Smith
Szereplők: Josephine Langford, Henry Golding, Robert Taylor, Miranda Tapsell, John Jarratt
/ Sorozat / dokumentum
Az Agyunk titkos élete című sorozatban az emberi agy működésével ismerkedhetünk meg. Ez a kutatási terület még tágabb területet foglal magába, mint a világűr. Az epizódok során nyomon követhetjük az agy fejlődését csecsemőkortól egészen az öregedésig.
Rendező: David Grubin
Szereplők: Blair Brown, Heidelise Als, Frank Duffy, Mary E. Hatten, Patricia K. Kuhl
/ Sorozat
A Jamie és a karácsony című főzőműsor Jamie Oliver konyhájába kalauzolja el a nézőt. A látogatás különlegessége, hogy ezúttal az év egyik legszebb ünnepén, karácsonykor lát vendégül bennünket a mesterszakács. Ötletes fogások, ízletes köretek és csokoládécsodák kerülnek az asztalra. Praktikus tanácsaival időt takaríthatunk meg, hogy a családra és a vendégekre is maradjon időnk és energiánk.
Szereplők: Jamie Oliver, Gennaro Contaldo
/ Sorozat / dráma | kaland | romantikus | történelmi
A vörös sátor című minisorozat bibliai asszonysorsokkal ismerteti meg a nézőt, pontosabban Jákob feleségeinek és egyetlen lányának, Dinának élete kerül bemutatásra. Az asszonyok a vörös sátor alatt beszélték meg egymással a szülés, a bánat és öröm élményeit, s itt adták át egymásnak titkaikat is.
Rendező: Roger Young
Szereplők: Rebecca Ferguson, Debra Winger, Morena Baccarin, Minnie Driver, Iain Glen
/ Sorozat
A Kirstie és Phil tökéletes karácsonya című tévéműsor az év legszebb ünnepéről szól. Kirstie és Phil nem csupán ízletes ételek elkészítésére tanítja meg a nézőket, de hasznos tanácsokat ad az ünnepi dekoráció, az ajándékok és az öltözködés terén is.
Szereplők: Kirstie Allsopp, Phil Spencer, Natasha Allsopp, Brooke, Cheryl
/ Sorozat / vígjáték
Vannak tanárok, akik insprálnak, kihívás elé állítanak és példaképként jelennek meg előttünk. Nos, a sorozat főszereplői nem éppen efféle oktatók....
Rendező: Roger Kumble, Bobcat Goldthwait
Szereplők: Michael Madsen, Sarah Michelle Gellar, Peter Stormare, Eric Roberts, Madison Iseman
Cukor, fűszer és minden ami jó, kiegészítve a professzor különleges hozzávalójával, és kész is vannak a Pindúr Pandúrok: Sziporka, Puszedli és Csuporka. Ha összefognak, talán képesek lehetnek megmenteni a világot, de legalábbis Townsville-t a gonosz teremtményektől.
Rendező: Nick Jennings, Bob Boyle
Szereplők: Rob Paulsen, Jim Cummings, Dwight Schultz, Kate Micucci, Catherine Reitman
A Descendants: Wicked World című filmben a koronázási ünnepséget követően az ördögi tündérgyerekek, Mal, Evie, Jay és Carlos elpuskázzák az utolsó esélyt, hogy valami jót tegyenek, miközben szüleik az Elveszettek szigetén járnak...
Rendező: Eric Fogel, Aliki Theofilopoulos
Szereplők: Sofia Carson, Cameron Boyce, China Anne McClain, Booboo Stewart, Dove Cameron
A Könyvek könyve című animációs filmben Chris és Joy a Könyvek könyvének segítségével invitálj izgalmas kalandozásra a kicsiket és nagyokat, ill. szüleiket.
Rendező: Tony Bancroft, Craig Anthony Grasso
Szereplők: Keegan Connor Tracy, Ken Camroux, Brett Dier, Michael Kopsa, Reece Thompson
/ Sorozat / akció | animáció | romantikus
A Valkyrie Drive: Mermaid című sorozatban Mamori, a fiatal szűz lány egy különös szigeten belecsöppen egy harcba, melyet úgy sikerül megnyernie, hogy felfedezi különleges képességét, mely erőteljes szexuális energiáiban keresendő, s mely számos lányt vonzz magához a szigeten...
Rendező: Hiraku Kaneko
Szereplők: Mamiko Noto, Yuka Iguchi, Mikako Izawa, Yurika Kubo, Morgan Garrett
/ Sorozat / animáció
A Leonardo kalandjai című animációs mesének főhőse a tizenhárom éves Leonard, aki újabb és újabb találmányaival örvendezteti meg családját és barátait. Tartsatok ti is főhősünkkel, hogy megismerjétek a zseni elméjéből kipattanó újdonságokat!
Rendező: Sergio Manfio
Szereplők: Rick Jones
A Mad Dogs című sorozat főszereplői nem túl sikeres negyvenes éveikben járó baráti társaság tagjai, akik összejönnek Belizeben, hogy megünnepeljék barátjuk idő előtti nyugdíjazását. Az együtt töltött idő során számos komikus helyzet alakul ki, de mindeközben sötét titkokra, hazugságok hálójára és egy gyilkosságra is fény derül.
Rendező: Guy Ferland, Ted Griffin
Szereplők: Steve Zahn, Ted Levine, Michael Imperioli, Allison Tolman, Sutton Foster
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A Making a Murderer című dokumentumfilm sorozat egy tíz éves periódust ölel fel. A történet középpontjában Steven Avery és példátlan élete áll, aki miközben egy korrupciós ügyet próbál felderíteni, maga is egy zűrös bűncselekmény elsőszámú gyanúsítottjává válik.
Rendező: Moira Demos, Laura Ricciardi
Szereplők: Steven Avery, Dolores Avery, Ken Kratz, Brendan Dassey, Len Kachinsky
/ Sorozat / dráma | romantikus
A Paloma című szappanopera a nyüzsgő La Lagunilla-ban játszódik, ahol a csinos, fiatal lány, Paloma az átlagemberek éltét éli. Miközben a megélhetésért küzd, szívesen segít másokon, s közben az igaz szerelem után vágyakozik...
/ Sorozat / dokumentum
A milliárdosok mesés és sanyarú élete arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért depressziósak, szomorúak, magányosak a milliomosok, s miért látják olykor céltalannak az életet?
Rendező: Rod Williams
/ Sorozat / dráma | életrajzi | történelmi
1529-et írunk VIII. Henrik uralkodik Aragóniai Katalinnal oldalán, egyelőre még mindig fiú örökös nélkül. Már két éve kérleli a pápát, hogy bontsa fel a frigyüket, ám még mindig eredménytelenül. Wolsey kardinális a lord kancellár, Henrik helyettese, a Rómával való egyezkedések sikertelenségének súlya alatt kudarcot vall. És Henrik senkivel sem kíméletes, aki nem szolgálja érdekeit, és nem teljesíti elvárásait.
Rendező: Peter Kosminsky
Szereplők: Tom Holland, Thomas Sangster, Damian Lewis, Claire Foy, Mathieu Amalric
Tíz idegent egy rejtélyes alak hív meg magához egy külvilágtól elzárt szigetre. Az érkezés után a vendégek gyilkosság áldozatai lesznek. Lehet, hogy a gyilkos egy közülük?
Rendező: Craig Viveiros
Szereplők: Charles Dance, Sam Neill, Miranda Richardson, Aidan Turner, Toby Stephens
/ Sorozat / dráma
A Dickensian című tévésorozat a kiváló angol író, Charles Dickens regényeinek hőseivel készült, akik egy fiktív birodalomban találkoznak a 19. századi London utcáin.
Rendező: Philippa Langdale, Mark Brozel
Szereplők: Stephen Rea, Pauline Collins, Peter Firth, Tuppence Middleton, Ned Dennehy
/ Sorozat / dokumentum
A Breakthrough (Áttörés) című sorozatban bepillantást nyerhetünk abba, miként változtatják meg a közeljövőben az életünket a vezető tudósok innovatív kutatásai. Tudományos áttörések, és ami mögötte van: emberi történetek és a technológia.
Rendező: Ron Howard, Peter Berg
Szereplők: Chris Pine, Adrien Brody, J.K. Simmons, Jason Bateman, Paul Giamatti
/ Sorozat / vígjáték
A Telenovela című vígjátéksorozatban egy szappanopera kulisszái mögé, és főszereplőinek életébe nyerhetünk bepillantást, ahogy még soha korábban nem láthattuk.
Rendező: Steve Pink, Reginald Hudlin
Szereplők: Zachary Levi, Eva Longoria, Roselyn Sánchez, Diora Baird, Amaury Nolasco
A Dawn of the Croods című animációs sorozatban Eep, Grug, Thunk, Ugga, Sandy és Gran visszatérnek a képernyőre, hogy kalandos és egyáltalán nem hétköznapi történeteikkel szórakoztassák a közönséget.
Rendező: Alex Almaguer, Erik Wiese
Szereplők: Christian Slater, Thomas Lennon, Chris Parnell, Dee Bradley Baker, Ana Gasteyer
/ Sorozat / dokumentum
A Vad Yellowstone című ismeretterjesztő filmsorozat a legújabb technikai vívmányok segítségével mutatja be a Yellowstone Nemzeti Park lenyűgöző állat- és növényvilágát. Drónok, infravörös- és lassító kamerák segítségével egyedülálló képkockák révén olyan világ tárul fel előttünk, melyben korábban nem gyönyörködhettünk.
A Missing Noir M című akciósorozat főhőse a bravúros képességekkel megáldott Gil Soo-Hyun, aki már tízévesen egyetemre járt. A csodagyerek miután elvégezte a Harvardot, az FBI-nál dolgozott csaknem egy évtizedig, majd visszatért hazájába, Dél-Koreába, ahol kinevezték a Különleges Eltűnt Személyek Egységének vezetőjévé. Új kollégát is kap a szabályok pontos betartása szerint élő Oh Dae-Young nyomozó személyében, aki már húsz éve foglalkozik eltűnt egyének felkutatásával.
Rendező: Lee Seung-Young
Szereplők: Park Hee-Soon, Kang Ha-neul, Kim Kang-Woo, Bo Ah Jo, Kim Kyu-chul
/ Sorozat / dokumentum
A Leghatalmasabakk és legveszélyesebbek című sorozatban Niall McCann a világ legegzotikusabb helyein járva kutat érdekes, félelmetes, iszonytató és bámulatos állatok után. Bekúszhatunk vele az Amazonas őserdeibe, hogy találkozzunk az anakondával, majd Nepál nyugati részén Ázsia legnagyobb elefántjait szemlélhetjük meg testközelből, de az észak-ausztráliai sósvízi krokodilban is gyönyörködhetünk.
Rendező: Peter von Puttkamer
Szereplők: Niall McCann
/ Sorozat / családi
Lóti és Futi, a két egész alakos bábfigura olykor összezörren egy-két dolgon, de alapjában kedvelik egymást. Az ő színes kalandjaikkal ismerkedhetünk meg.
Rendező: Szabó Szonja
Szereplők: Csőre Gábor, Elek Ferenc
/ Sorozat / dokumentum
Az Elrabolt műkincsek című tévésorozatban olyan magyar vonatkozású műkincsek kerülnek terítékre, melyeket a második világháború utáni időszakban, 1944 és 1945 tájékán lovasítottak meg, s ma valószínűleg magángyűjtők házi galériáját gazdagítják.
Rendező: B. Farkas Tamás
Szereplők: Dunai Tamás
/ Sorozat
Az O'Shea nagy kalandja című tévésorozatban Mark O'shea, a félelmet nem ismerő hüllőszakértő járja be a világ legegzotikusabb helyszíneit, hogy megvizsgálja, tanulmányozza és a nézővel megbarátkoztassa a Föld legbizarrabb élőlényeit, a hüllőket. Lesz itt kígyóméreg-begyűjtés, szaharai krokodilok és óriás zöld anakondák is.
Szereplők: Mark O'Shea
/ Sorozat / dokumentum
A Mesterkémek című sorozat a világtörténelem leghíresebb kémjeit mutatja be. Ezek a férfiak és nők óriási hatalommal bírtak és módszereiket a későbbiekben a leghatalmasabb titkosszolgálatok használták fel később. Megbízóik parancsait azonnal teljesítették; számukra semmi sem volt lehetetlen. A sorozat révén lehull a lepel a mesterkémek módszereiről.
Rendező: Bruce Burgess
Szereplők: Ross Andrews, Sean Francis George, Steve Griffin, Andrew N Hill, Tamsin Lewis
A Cuffs című angol krimi egészen más megközelítésből mutatja be a rendőrök életét. A filmsorozat izgalmas és adrenalinban gazdag jelenetekkel és színes karakterekkel próbálja meg illusztrálni a béke és rend fenntartására felesküdött szervek tagjainak hétköznapjait. Találkozhatunk itt egy házaspár külvárosi cannabis-ültetvényével, italozó fiatalok rendbontásaival és gyorshajtás miatti autóüldözéssel is. Eközben a rendőrök között is megy a rivalizálás és egymásnak feszülnek a különböző személyiségekből adódó ellentétek is.
Rendező: Bill Eagles, Anthony Philipson
Szereplők: Lucy Carless, Amanda Abbington, Rosie Day, Tim Plester, Paul Ready
/ Sorozat / dokumentum
Az Időutazás Ausztráliában című sorozatban a Föld egyik legérdekesebb kontinensére látogathatunk el, ugyanis Ausztrália őrizte meg a legvalósághűbb módon a bolygó keletkezésének, formálódásának és az élet megjelenésének nyomait. Fantasztikus utazásban lehet részünk, hiszen találkozhatunk dinoszauruszokkal, kengurukkal, tengeri szörnyekkel és egyedi természeti képződményekkel.
Rendező: Richard Smith
Szereplők: Richard Smith
/ Sorozat / dokumentum
A Discovery: Küldetés a Föld című tévésorozat a klímaváltozás témakörét járja körül, s bemutatja azokat a helyeket, ahol fel lehetne venni a harcot napjaink ezen legsúlyosabb problémájával. Napjaink legérdemlegesebb tudósaival járunk a Hawaii-szigeteken, de ellátogatunk Grönlandra is, ahol a lelkes természetvédők egy védőlepedő leterítésével próbálják megvédeni a a gleccsereket az olvadástól. Vannak, akik facsemetéket dobnak le repülőgépekről, hogy ezzel próbálják meg újratelepíteni a kipusztult erdőket...
Rendező: Simon Ludgate, Sid Bennett
Szereplők: Mocean Melvin, Jennifer L. Languell, Kevin O'Leary, Basil Singer
A nagyisikerű Csúcsformában franchise televíziós adaptációjában egy Los Angeles-i zsaru, és újdonsült társa, a Hong Kong-i nyomozó fergeteges kalandjait követhetjük nyomon.
Rendező: John Badham, Steve Boyum
Szereplők: Scott Lowell, Byron Mann, Jennifer Holland, Shantel VanSanten, Wendie Malick
/ Sorozat / akció | animáció | fantasy | romantikus | vígjáték
Egy világban, ahol kizárólag a nemesi családból származó szüzek tudják felvenni a kapcsolatot a szellemvilággal működik az Areishia Spirit Akadémia, melynek diákjai elit képzésben részesülnek.
Szereplők: Ai Kakuma, Makoto Furukawa, Ibuki Kido, Shizuka Ishigami, Saori Oonishi
/ Sorozat / akció | animáció | fantasy | romantikus
A Mágia Lovagja olyan harcos, aki képes kardot formálni lelkének egyfajta leképezéseként, s képes a mágiát mindenben alkalmazni. A közelharcban a vívás elemeit is használja, ugyanakkor a mágikus hatalom által távol tudja tartani az ellenfelet testétől. A kiképzésükre specializálódott iskola egyikébe jár Ikki Kurogane. Az iskolatársai közt csak rossz eredményeiről híres, ezért is gúnyolják őt a Legrosszabbnak, vagy a Bukdácsoló Lovagnak. Egy nap, ugyanebbe a suliba érkezik egy hercegnő egy távoli királyságból, Stella Vermillion, akit megelőz ügyességének híre. Eleinte feszültségek vannak köztük, ami idővel összecsapnak. Megegyezésük szerint a legyőzött fél a győztes szolgálója lesz, és annak minden parancsát teljesíti. majd..
Rendező: Kôji Sawai, Yoshinobu Tokumoto
Szereplők: Ryôta Ôsaka, Shizuka Ishigami, Bryson Baugus, Nao Tôyama, Shintarō Asanuma
A Goldie és Mackó című animációs sorozatban Goldie véletlenül találkozik össze a mackóval, hiszen egy alkalommal megette annak zabkásáját és székét is összetörte. Mackó nagyon elszomorodott az eset kapcsán, ám miután rendezték a nézeteltérést, nagyon jó barátok lettek. Közös felfedezőútjukon csatlakozik hozzájuk a népmesék klasszikus hősei, így felbukkan Piroska és a három kismalac is.
Rendező: Chris Gilligan
Szereplők: Jane Lynch, Debby Ryan, Thomas Lennon, Jim Cummings, Marsai Martin
/ Sorozat / dokumentum
A Világbajnok mérnöki megoldások című ismeretterjesztő sorozat a rekordméretű HMS Queen Elizabeth hajó létrehozásának jár utána: hogyan sikerült az akkori technikai ismeretek révén megépíteni ezt a hajóóriást?
Rendező: John-Pierre Newman, Doug Camberis
Szereplők: Mike Bratton, Rhys Morgan, Daniel Dickrell, Andrew Steele, Luke Bisby
/ Sorozat
A Szuperhős vagy szélhámos? című sorozat az emberi képesség legfelső határait mutatja be. Olyan embereket vonultat fel, akik valamilyen különleges képesség birtokában vannak, majd szakértők elemzik a felvételeket és próbálják meg kideríteni, hogy csalókról vagy valóban rendkívüli emberekről van-e szó?
Rendező: Pete Couste
A Béku és barátai című holland televíziós animációs filmsorozat főhőse egy zöld béka, aki barátaival, Kacsával, Nyúllal, Malaccal, Patkánnyal, Kis medvével és Rókával számtalan izgalmas kalandot él át.
Rendező: Karsten Kiilerich
Szereplők: Jamai Loman, Lot Lohr, Levi van Kempen, Rop Verheijen, Daphne Groot
/ Sorozat / animáció
A Bajusz Birodalomban öt kedves kis háziállat egy mesebeli világba cseppen. Miközben igyekeznek eleget tenni az uralkodói igényeknek, megtanulják milyen jó kedvesnek és segítőkésznek lenni, s mit is jelent az igaz barátság...
Rendező: Benjamin Hoppe, Alan Lau
Szereplők: Maia Mitchell, Debi Derryberry, Max Charles, Cozi Zuehlsdorff, Jennifer Stone
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
Az Az egyiptomi civilizáció titkai című tévésorozat a világ egyik legkülönlegesebb és legősibb kultúrájáról mesél: az egyiptomi civilizáció titkait és gyökereit kutatja.
Rendező: Daniel Gerlach, Stephan Koester
Szereplők: Kent Weeks, Gunter Dreyer, Salima Ikram, Donald Redford, Cheryl Ward
/ Sorozat / családi
A Christmas Stars című tévésorozatban Sus szüleivel együtt vidékre költözik, mivel azok átveszik a helyi óvoda irányítását. A kislánynak nem ízlik a költözés, ám hamar összebarátkozik egy magányos kissráccal, akinek évekkel ezelőtt csillagnézés közben eltűnt az édesanyja. Bob azóta minden idejét csillagvizsgálóban tölti. Hozzájuk csapódik a minden lében kanál Tom is. Bob egy éjszaka felfedez egy új csillagot, majd másnap csillagászok jelennek meg a városban és kutakodni kezdenek az új égitest után. A trió hamarosan izgalmas kalandok egész sorát élő át...
Rendező: Steen Rasmussen, Michael Wikke
Szereplők: Nicolas Bro, Birthe Neumann, Rasmus Bjerg, Henrik Koefoed, Troels Lyby
/ Sorozat / családi
A Ludvig és a Mikulás című tévésorozat főhőse egy tizenkét éves kisfiú. Ludwig családjával beköltözik egy 500 éves kolostorba, melyről idővel kiderül, hogy mégsem lakatlan, ugyanis szellemek birtokolják. A kísértetek vezére a ház egykori tulajdonosa, egy volt püspök. A volt egyházi elöljáróság Ludwig segítségét kéri, mivel nagy álma, hogy ismét ember lehessen. A kisfiú előbb azonban szeretné megtalálni Szűz Mária koronáját, mivel annak értékéből végre megvalósulna az ő álma: folyton üzleti úton levő apukája több időt tölthetne családjával. Minden a feje tetejére áll, amikor váratlanul beállít a Télapó, miután alaposan összeszólalkozott feleségével...
Rendező: Søren Frellesen, Tilde Harkamp
Szereplők: Lars Hjortshøj, Thomas Norgreen Nielsen, Andreas Bo Pedersen, Julie Zangenberg, Andreas Jessen
/ Sorozat / krimi
A Tetszhalott című krimisorozatban az emberek testközelből találkozhatnak a tudomány furcsaságaival.; megtapasztalhatják a természet titokzatos és meghökkentő különlegességeit.
Rendező: Mickey Freeman, Evan Cecil
Szereplők: Jim Anderson, Mark Lavell, Steve C. Porter, Thomas Dalby, Kevin Eggers
/ Sorozat / dráma | fantasy | krimi | misztikus | történelmi
John Marlott felügyelő egy bűnténysorozat ügyében nyomoz a 19. századi Londonban. Úgy tűnik, az esetek mögött egy tudós áll, akinek az a célja, hogy feltámassza a hallottakat.
Rendező: Benjamin Ross, Alex Gabassi
Szereplők: Sean Bean, Vanessa Kirby, Elliot Cowan, Ian McElhinney, Steven Berkoff
A Shimmer és Shine című animációs mesesorozat főhőse egy ikerpár, akik számtalan izgalmas és érdekes helyzetbe keverednek. A lányok Leah nevű nővérükkel együtt irigylésre méltó életet élnek, hiszen Shimmer és Shine minden nap kívánhat három dolgot, mely azonnal teljesül is.
Rendező: Matt Engstrom, Scott O'Brien
Szereplők: Lacey Chabert, Jim Cummings, Barbara Eden, Carl Reiner, Alina Foley
/ Sorozat / történelmi | vígjáték
A De Pontis című sorozat az angol Monthy Pyton spanyol verziója is lehetne. Történetében I.sz. a 39. században járunk, amikor a Római Birodalom császárát (Tiberius) meggyilkolják és a véreskezű Caligula lép helyébe. Ezalatt Hispániában élik gondtalan és kellemes kis életüket a De Pontis névre hallgató katonai alakulat harcosai. Az ő kalandjaikkal ismerkedhetünk meg.
Rendező: Pedro Rodrigo, Juan Rodrigo
Szereplők: Álvaro Márquez, Ricardo Pérez, Maloy, Carlos Troyano, Antonio Meléndez Peso
/ Sorozat / dokumentum
Az Az Alpok madártávlatból című tévésorozatban a lenyűgöző szépségű Alpok hegyvonulataival ismerkedhetünk meg. A madártávlatból készült felvételek révén gyönyörködhetünk a tájegység élővilágában és egy kicsit betekinthetünk a hegyvonulatok uralta öt ország - Szlovénia, Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország - kultúrájába is.
Rendező: Sebastian Lindemann, Jean Afanassieff
Szereplők: Simon Roden, Patrick Floersheim, Ivo Adam, Bernhard Albrecht, Hermann Albrecht
/ Sorozat
A Titkolt terhesség című sorozatban olyan nőkkel találkozhatunk, akik terhességük utolsó szakaszáig kénytelenek voltak titkolni várandósságukat szüleik, férjük, főnökük, barátaik előtt.
/ Sorozat / misztikus
A Pusztító járványok című dokumentumfilmben egy lépfenés megbetegedés ütötte fel a fejét New Yorkban. Az eset körülményeinek kivizsgálására a CDC, a NYPD és az FBI is azonnal reagált. Ezzel párhuzamosan a CDC egy fiatal lányokat megtámadó rejtélyes betegségre is reagál...
Rendező: Philippe Denham
Szereplők: Vivienne Leheny, Madeleine Falk, Ronnie Loaiza, Gugun Deep Singh, Gerry Orz
A Real Bob című vígjátéksorozat középpontjában a népszerű amerikai humorista, Rob Schneider hollywoodi élete áll.
Rendező: Rob Schneider
Szereplők: Adam Sandler, Michael Madsen, Rob Schneider, David Spade, Danny Trejo
/ Sorozat / dráma | kaland | thriller | történelmi
Az Underground című drámasorozat középpontjában olyan rabszolgák állnak, akik elkeseredettségükben egy 600 mérföldes utat terveznek, hogy megszökjenek a Georga állambeli ültetvényekről. Útjuk során egy, a rabszolgaságot eltörlésében hívő pártól kapnak segítséget, akik egy földalatti vasútvonalat üzemeltetnek, azonban egykori rabszolgatartóik vérdíjat tűztek ki a szökevények fejére, és mindent elkövetnek, hogy meghiúsítsák a terveiket.
Rendező: Christopher Meloni, Anthony Hemingway
Szereplők: Angela Bassett, James Lafferty, John Legend, Jussie Smollett, Christopher Meloni
/ Sorozat / dokumentum
Az Oroszország titkos aktái című dokumentumfilmben a volt Szovjetúnióban zajló titkos projektekről és eseményekről készült jegyzetek és iratok látnak most napvilágot. A vasfüggöny lehullása után a nyugati sajtó képviselői végre begyűrűzhettek az országba és utánajárhattak olyan mendemondáknak, mint a zombikutyákról vagy a hegyi vademberekről szóló történetek.
Rendező: Paul Olding, Gareth Sacala
Szereplők: Iain Glen