A karakterek viccesre vannak kitalálva, de a forgatókönyv nem szolgáltat elég jó alapanyagot a színészeknek, így nem is tud a film igazán vicces lenni. Nem a színészekben keresném a hibát, hanem a rendezőben és a forgatókönyvíróban. Amit az első részben szerettünk, vagyis az üde humor, az a folytatásban csak nagyon halvány, erőtlen formában lelhető fel.
Megértem, hogy nem rajonghat mindenki MacFarlane humoráért, de akármennyit is gondolkodjak rajta, nem tudok jobb vígjátékot mondani 2012-ből. Egyedül a 21 Jump Street rúghat mellette labdába. A TED-ben minden benne van, amiért egy korhatáros vígjátékot szerethetünk. Néhol kicsit erősebben van jelen a romantikus szál, mint a humor, de összességében nem tudnám ezt negatívumként felhozni. A humora eredeti, jó ütemben jönnek a poénok, és meglepő módon valódi összhang mutatkozik az animált karakter és az elő szereplők között.
Nem túl komoly ez a film, de attól még vicces. Az a kis mondanivaló mindenki számára ismert, de attól még igaz: a pénzért az emberek megváltoznak. Adam Sandler főleg az ilyesféle komédiáiról ismert. Nem ez a színész legerősebb filmje, de meg lehet nézni egyszer. A filmesek nem vállalták túl magukat, de amit ígértek, azt maradéktalanul be is tartották, készítettek egy átlagos vígjátékot.
Ez a film annyira nyolcvanas évek, mint amennyire Matthew Broderick vagy Jennifer Grey. Van benne minden, rettenetes ruhák, műanyag fuxok, tupír, melír és kreppelt haj, hogy az embernek kicsit fájjon, amikor nézi - ezt leszámítva viszont egy nagyon kedved-kellemes-könnyed kis vígjáték, ami mindenkinek kielégítheti az igényeit, ha valami ilyesféle szórakozásra vágyik. Mondjuk vasárnap kora délután a tévé helyett.
Igazi olasz noir alkotás, valahol úton a giallo felé. A története és a hangulata is kiváló, helyenként néha veszít a tempójából kicsit. Antonioni feelingje van, Fulci tehetsége érződik rajta.
Ez tipikusan egy olyan film, ami annyira híres, hogy az emberek fele meg sem nézi, csak beszól annak, aki nem látta, közben meg iszonyúan rossz. Nem csak hogy semmi sztorija nincs, nem csak hogy a főszereplő fapofával néz végig, de ráadásul ott van a hihetetlenül röhejes rajzolt animáció a végén. És mi ez a marhaság, hogy az a jutalom, hogy belelát a világ vezetőinek a fejébe vagy micsoda? Whaaat? Na mindegy, ezután jöttem rá, hogy nem kell minden "klasszikust" komolyan venni.
Meglehetősen unalmasan indul a film, de aztán amikor beindul, akkor rendesen felpörögnek az események. Megfelelő arányban van benne humor és akció is, bár az akciójelenetek nem igazán színvonalasak, és a poénok egy része is erőtlen. A film ezzel együtt is képes megütni azt, amit egy középszerű vígjátéktól elvárhatunk.
Ami nagyon működik a filmben: a kamuváros, a komplett stúdió, az éjjel-nappal készenlétben álló stáb, Jim Carrey és az alapötlet. Ami nagyon nem: a történet. Én valahogy sokkal többet képzeltem bele ebbe a sztoriba, és sokkal többet néztem volna belőle - annyi pedig nem volt elég, amennyit kaptam. Felvetődnek persze bizonyos kérdések, amikre így-úgy kapunk választ, de nem hiszem el, hogy a rendező nem látott ebben még sokszor annyi fantáziát, mint amennyit belerakott.
Nem egy egyszerű film, de nagyon tetszett. Denzel Washington elképesztő színész, annyira jól hozza itt a figurát, hogy az nem igaz. A zene is tökéletes, a rendezésről nem is beszélve. Egy szóval úgy jó ez a film, ahogy van.
Mit is mondhatnék. Pop és corn. De milyen sótlan az egész! De pénzcsinálónak biztos bevált, hiszen sokan vártunk a folytatásra... Meglepően unalmas volt. Tudom, hogy azt kellene mondanom, tinitölteléknek megteszi, de sajnálom szegény tinédzsereket is.
Láthattunk Adam Sandlertől már sokkal jobbat, de rosszabbat is. Alapvetően ez a film egy közepes komédia akar lenni, és az is. Ízléstől függően nevezhetjük kicsit, de akár nagyon viccesnek is. Aki szereti az alpári humort és a helyzetkomikumokat, annak tetszeni fog ez a film. Aki viszont kifinomult vígjátékra vágyik, inkább meg se nézze.
McFarlane végre felkavarta a hollywoodi tucatvígjátékok állóvizét, és bár van ezzel még munka bőven, az irány nagyjából rendben van. Ezt kell, csak többet és jobban, utána már sínen leszünk.
Szívmelengető, nosztalgikus film volt, aki szereti/szerette a Muppet Showt, annak biztos, hogy tetszeni fog a film, sok minden emlékeztet benne az eredeti hangulatra, a zenei betétek stb. Nagyon élvezetes volt a számomra.
Megvan az ilyen filmeknek is a közönsége, az kétségtelen, de ez a film már a szenilitásig van csupaszítva és egyszerűsítve. Nincs benne semmi bonyolult, egy pillanatig sem gondolkoztat el, viszont annál jobban nyugtat és pihentet, olyannyira, hogy én el is aludtam rajta.
Ahogy a legtöbb újabb Almodóvar filmnél, ennél is megfigyelhető, hogy a sztori sokkal összeszedettebb, az események megjósolják önmagukat. Egyébként arra is csak Almodóvar képes, hogy ne tűnjenek ízléstelennek olyan dolgok, amik egyébként, ha nem ilyen jelenetekbe, nem ilyen módokon, nem ilyen Pedrosan lennének megkomponálva, annak tűnhetnének.
Kilencvenes évekbeli vígjáték. Elsőre eredetinek tűnt a története, de sok jelenetnél éreztem laposnak a poénokat. Ennek ellenére nem éreztem, hogy ezt most nem kellene tovább néznem, alapvetően nem volt rossz, csak azt hittem, többet fogok nevetni.
Kétszer nevettem csak rajta igazán szívből, a többi rész eléggé untatott. Viszont hatalmas pozitívum az a pár jelenet Rowan Atkinsonnal, mintha valami más galaxisból lenne, hihetetlenül vicces.
65 Másnaposok 3 (2013)