Már idejét sem tudom, mikor láttam először, de emlékszem rá, hogy meghatározó élmény volt. Talán az egyik első 'igazi' dráma volt, amit a tinédzser éveim alatt láttam, és biztosan tudom, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megkedveljem a zsánert, és hogy nekiessek Stephen King könyveinek.
Kellemesen szórakoztató sorozat, aminek a drámai vonal ad egy külön mélységet. Nem feltétlenül újranézős darab, de olyan, aminek a második évada is meg fogja érdemelni az esélyt.
Hamar megszerettük a sorozatot, nem is volt kérdés, hogy belevágjunk-e a második évadba, ami szintén nem okozott csalódást. Asa Butterfield még mindig nagyon jó, Gillian Andersonnak pedig kimondottan jól áll ez a szerep. Szerethető, humoros, nem az évtized legjobbja, de jó szívvel ajánlható széria.
A tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Igazság szerint nem vártam túl sokat a trailer után, de aztán megfogott és el is vitt magával az évad végéig. Egy próbát szerintem mindenképp megér, rövidek az epizódok, de pattogósak, a humor és az alakítások is a helyükön vannak, és a romantika is abszolút kezelhető mennyiségben van jelen.
Nem is tudom, mit mondhatnék, de ennél a filmnél nagyon azt éreztem, hogy ez már nem az én korosztályomnak való. Kedvelem azokat a családi filmeket, amelyek több generációt is szórakoztatni tudnak, de azt hiszem, a Mindenkiből lehet hős tényleg egy olyan produkció, ami nagyon a fiatal közönségre koncentrál. Persze, kellenek ilyen filmek is, mindössze arról van szó, hogy egy bizonyos kor felett nehéz már ráhangolódni.
Na az ilyen sorozatokra mondom én azt, hogy kielégítőek. Azt nem állítom, hogy kultsorozat lesz belőle, de minden ízében nagyon jól összerakott széria a zseniális Anya Taylor-Joy-jal a főszerepben. Érett alakítás, izgalmas rendezés és történetvezetés, és vizuálisan kiemelkedő operatőri munka. Az egyik legjobb 2020-as eredeti sorozat, ami jó szívvel ajánlható bárkinek.
Nem volt ez rossz, bár néha egy kicsit már túlságosan elszabadult, de Kurt Russell azért vitte a prímet. A maga módján tanulságos és szórakoztató, de inkább a fiatalabb korosztálynak lehetne ajánlani. Mindenesetre, ha ez bejött, akkor érdemes nekiugrani a második résznek, a kettő közül talán mégis inkább az a jobban sikerült darab.
Magasan a legjobb eddigi évad. A Dianát és Károly herceget alakító színészek parádésak, akárcsak Olivia Colman és Gillian Anderson. Ezt a szezont tényleg nagyon összerakták, jó szívvel tudom ajánlani.
Remekül összerakott széria volt, az első évad után azt mondom, jöhet a folytatás is. Igaz, nem ez lesz a következő Trónok harca, de egy nagyon igényes és jól összerakott munka, ami elé érdemes odaülni.
Ez nekünk nagyon nem akart összeállni, fél óra után inkább a váltás mellett döntöttünk. Ha rossz döntés lett volna, javítsatok ki, és megpróbálkozhatok vele újra, de nagyon meglepődnék... A Netflixen ezer jobbat találni, de még a műfaján belül is.
Afféle ártalmatlan, de nem is éppenséggel emlékezetes vígjáték. Kristen Schaal magasan viszi a prímet, de ahol ő felbukkan, ott általában működnek is a dolgok, és a Kémecskémmel is nagyjából ez volt a helyzet. Bautista hozza a kemény figurát, ami testhezálló, de ez a komikus vonal nem biztos, hogy az ő műfaja. Nálam ez egyszernézős darab, nem kínos, nem fájdalmas, de olyan könnyen megy, ahogy jött.
Nem volt ez rossz, leszámítva egy-két felesleges zenés betétet és pár fárasztó popkulturális utalást. SpongyaBob és Patrik hozzák a formájukat, kapunk egy értékelhető történetet a barátságról (a finálé ezt aztán eléggé a maximumra pörgeti, de nem rossz értelemben), és egy jópofa Keanu Reeves cameót. Bennem maradt némi hiányérzet azért, de a maga módján szórakoztató darab, ezt meg kell hagyni neki.
Alapvetően kellemesen indult, megható történetnek ígérkezett a családról, a veszteségről és az álmokról, aztán egyszer csak félóránál beütött valami, ahonnan kezdve nézhetetlen lett számomra. A modern zenés technopop és rap betétek olyan irányba vitték el a filmet, amit valahogy nem tudtam már élvezni, és bár ritkán csinálok ilyet, de végül félbehagytam, anélkül, hogy tervezném befejezni. Kár érte, mert az első harminc perc tényleg valami egészen mást ígért.
Hát erre nehéz mit mondani. Ami sablon belefér egy romantikus vígjátékba, az mind benne volt, az eredetiségnek még a nyomát sem lehetett látni benne. Bosszantóan fantáziátlan film. Jó, mondjuk nem kínos vagy fájdalmas élmény, csak nagyon üres.
Megvoltak a maga pillanatai, de összességében azért elég kevésnek érződött ez a vígjáték. Talán értem, hogy Robert De Niro miért vállal ilyen filmeket, van mögötte egy olyan életút, hogy beleférjen egy kis szórakozás, csak hát ezt a filmet nagyon nem támogatta a forgatókönyv, és az alpárisága már inkább kínosba hajlott, mint humorosba.
Spike Lee elmúlt rendezéseinek egyik legjobb darabja, ami magán viseli a rendezői jól ismert stílusjegyeit. Driver és Washington remek párost alkottak, és bár már mindketten bizonyítottak elégszer, de ez egy újabb ékes példája annak, hogy mindketten generációjuk legjobbjai közé tartoznak.
93 A remény rabjai (1994)