Feszültség az van benne, túráztatják a nézőt. Politikából sincs hiány azt meg kell hagyni. A színészek is nagy nevek, megteszik a magukét, elvégzik a munkájukat. Valamiét mégsem éreztem azt a végén, hogy teljesség igényével, minden szempontból elégedett lennék a filmmel. :(
Szerethető, élvezhető és értékelhető, jobb fajta romantikus / dráma filmek közül való. Valami azonban, az a bizonyos szikra, a főszereplők egyénisége és a köztük lévő harmónia ellenére is nem igazán áll össze az egész egy mély nyomot hagyó, maradandó alkotássá.
Szórakoztató, többször nézős, vicces, bulizós vígjáték. A színészek rendben vannak, a történet is, viszont néha túlzásba esik egy-két jelenet, viszont ettől eltekintve pofás kis vígjáték lett. :)
Nézhető, de nem kiemelkedő dráma. A szereplők jól lettek összeválogatva, a sztori rendben van, sőt, talán kicsit komolyabb hangvétellel még értékelhetőbb lenne, de az már más műfaj, és a néző pedig a vígjátéki vonalat kedveli inkább.
Ez alap film. :) Úgy értve, hogy vígjáték és csajos vígjáték szempontjából kötelező megnézni. :) Itt még értékelhető Lindsay Lohan, ma már eléggé felejtős. A karakterek tökéletesek, nagyon a helyén van mindenki és csak úgy szórják a poénokat és a vicces helyzeteket percről percre. Szórakoztató, laza kis film, meg kell nézni. :)
Első ránézésre vice,s könnyed vígjáték, csipetnyi romantikával. Azonban, ha folytatjuk a megtekintését, sőt, végig nézzük rá lehet jönni, hogy egy érdektelen film, ismert nevekkel telepakolva, semmi több.
Gondoltam, hogy Jim Sturgess és Geoffre Rush miatt megéri megnézni. Hát tévedtem. Eszméletlenül eseménytelen és hihetetlenül érdektelen film, ami a lassúságával szinte álomba taszít. Abszolút időpocsékolás. :/
A szatírikus vígjáték tökéletes példája, váratlan, kiszámíthatatlannak tűnő befejezéssel. A színészek egyszerűen remekelnek,, mint ha erre a szerepre születtek volna, de nem hiába van ez így, hiszen nagyon jó arcokat sikerült választani az adott karakterekhez. Talán kicsit "szélsőségesnek" tűnik, de egy pici gondolkodás után élvezhető. :)
az csak hab a tortán, hogy Bruges-ben volt szerencsém járni és meglátogatni a film forgatási helyszíneinek nagy részét. :)
Megható és szép dráma. Bár a két főszereplő furcsa párosítás, de ettől eltekintve, hogy eddig különböző szerepeik voltak, más szinten mozogtak, nagyon megvan köztük és az egész filmben is az összhang, harmónia. Ez a "flashback", visszaemlékezés részekkel tarkított mesélő mód csak segít jobban megérteni és átélni a történteket!
Eredeti, drámai, páratlanul fordulatos és magával ragadó történet. A vége felé közeledve még inkább elbizonytalanodik a néző, hogy akkor most ki is igazán az őrült és mi a valóság, mi fog történni? Szerintem remek és méltó adaptáció E. A. Poe írásához, amitől függetlenül ez önmagában is egy remek romantikus dráma. 8/10 pont :)
Az első filmhez méltó folytatás, a humor a megszokott, a szereplők hozzák az elvárt színvonalat. Újat nem mutat, de 1,5 órára teljesen kikapcsol és szórakoztat. :)
A szokásos szooksáso csajos vígjáték, akcióval és három szerethető főszereplővel. A csajos hármas itt tényleg elviszi a hátán a filmet, teljes mértékben leköti a nézők figyelmét, legalább a külsejük miatt, bár olyan sokat nem mutatnak. Könnyed kikapcsolódás, semmi több, de annak tökéletes. :)
A két főszereplő láttán sokkal, de sokkal többet vártam. Ennyi erővel két noname b/c kategóriás színészt is betehettek volna a helyükre, csak, hogy így a film eladhatatlanná é még inkább nézhetetlenné vált volna. Nekem bőven elég volt egyszer megnézni, mert akció-drámánk gyenge. :/
Nem mondom, hogy a vége túlságosan kiszámítható, de várható, hogy az lesz a befejezés, ami. Kevin Costner és a sztori részéről nincs panasz, egy átlagos, jól megkomponált üldözéses, hajsza az idővel mielőtt valami megtörténik típusú akciófilm, ami rendben van. Akár többször is nézhető.
A főbb szereplők miatt látni kell. De egyébként csak ők és maga a film címe vonzza be a nézőt a képernyő, vászon elé, amúgy elég sokszor tenyérbemászó módon sok az erőltetett humor. Ez számomra első ránézésre még elviselhetőnek tűnt, de később, kiértékelve az egészet, már soknak találtam. :/
A szatírikus műfaj kedvelőinek mindenképpen ajánlom, remek választás volt a két főszereplő. A műfaj keretein belül értékelhető színvonalúnak minősítem, de vígjátéki szempontból gyenge, nekem nem tetszett, unalmas összességében nézve.
Ez már majdnem tökéletes romantikus vígjáték. Remek párosítás egy francia és amerikai főszerelő, a sztori szempontjából, hogy férfi főszereplőnek lányai vannak, és az egészet családi légkörbe helyezni, ami fokozza a problémás és vicces helyzetek kialakulásának esélyét. 9/10 pont :)
Woody Allen olyan távol áll tőlem, mint... szóval nagyon távol. Ez a film viszont a szereplők és főleg a sztori, de leginkább a kivitelezés a megvalósítás szempontjából eszméletlenül jó lett. Minden nagyon összhangban van, passzol egymáshoz, nagyon a helyén van. :)
Nagyon aranyos, életvidám élettel teli vígjáték! A két főszereplő szinte pezseg a vásznon és megtölti humorral a bő 1,5 órás játékidőt. Whoopi Goldberg, mint Isten? Naná, látni kell, tényleg jó romantikus vígjáték. :)
Több szereplő, több sztori, romantikus parádé és kiszámítható fordulatokkal teli klisés történet. De mégis jó, és az adott időszakban (február közepe), évente egyszer elmegy. Többször szükségtelen megnézni.
75 A dolgok állása (2009)