Ebben a filmben van történet, ha nem is valami eszméletlenül csavaros, de nem is ez a lényeg. A főszereplők kedvesek, szerethetőek voltak, próbáltak minden színészi eszközt "bevetni", hogy valamennyire feldobják a filmet, ez sikerült is nekik, voltak jó beszólások, poénok, a különböző karakterekből adódó szórakoztató gesztusok. A filmekben a látvány "mindent visz.
Nagyon szép és megható film, egy érdekes történettel. A színészek remekül játszanak, megmozgatja az ember fantáziáját a történet. A történet és a cselekmények, számomra végig érthetőek voltak.
Rám elég nagy hatással volt a film, nem túl jó értelemben. Érdekes, mert ahogy elgondolkodtam rajta, rájöttem, hogy jó pár baki van ebben a filmben. Pl. Kicsit furcsa, hogy senki nem tud a kicsi lány beszállásáról. Hogy megpiszkálták a számítógépet, ami regisztrálja a jegyfoglalást? De senki nem is látta a gyereket? Hol van ilyenkor a személyzet? Na meg az, hogy azt is elintézni, hogy nemcsak a férjről, de a gyerekről is halotti bizonyítványt állítsanak ki egy hullaházban, és ezt még éjnek évadján el is faxolják egy repülőgépre, az már kicsit hihetetlen volt.
Szerintem sokkal gyengébbre sikeredett, mint az első rész. Meglátásom szerint az első jobb volt, én azon eléggé „rettegtem”, de ez eléggé kiszámítható volt, sok volt benne az ismétlés is.
Izgalmas, helyenként igencsak félelmetes film, az alap sztori jó, nagyon ötletes. A film végig leköt, nem tudni előre, hogy milyen ijesztő képek fognak bevillanni, amire nem számítunk. Ez talán az utolsó olyan horror film, amire azt merem mondani, hogy jó, maradandó élményt hagyott maga után, sosem fogom elfelejteni azt az érzést, mikor először láttam.
Ez egy jó film a mindennapok emberéről. Van benne dráma, és poén is. Az biztos, hogy nem vígjáték, ha nem dráma abból is a jobbik fajta. Kell hozzá egy érettség, hogy az ember megértse a mondanivalóját, azt, hogy mit is csinálunk, miért és hogyan élünk, és hova fog az kifutni. Jó ez a film, remek színészi játékkal, jó zenékkel, néhol megható jelenetekkel.
A történet érdekesen indul, izgalmas, és egy darabig az is marad, de aztán jönnek a kiszámítható dolgok. Ilyen pl. hogy a diszpécsert vissza kell hívni, mert csak vele hajlandó tárgyalni a túszejtő, vagy pl. amikor az elszabadult metró kocsin a kiscsávó a laptopján érzeleg a barátnőjével, nem hogy üzenne az őket látóknak, vagy a barátnőt kérné, hogy telefonáljon, hogy "halló, a túszejtők már leszálltak, mi meg nem tudunk megállni!". Érdekes dolgok ezek.
Denzel Washington egyik legjobb filmje. Az eleje lassan indul be, de amikor a film átmegy sci-fi-be érdemes figyelni, mert könnyen ellehet veszíteni a fonalat. Nagyon tetszik a film, bár a vége felé meglepődtem a dolgok alakulásán. Viszont egyvalamit nem értek: Ha Doug meghalt a robbanáskor, akkor hogyan él mégis? Hiszen ha meghal a múltban, a jövőbeli énje is elpusztul, az, aki eleve véghezviszi a cselekvést.
Nekem nagyon nem tetszett ez a film, Johny Depp lévén többet vártam volna. A film iszonyatosan hosszú, vontatott és rettenetesen unalmas. A főhős olyan jellegtelen, hogy egy percig sem szurkolunk érte, Depp figurája pedig valami rémesen erőltetett és idegesítő.
Klassz kis film, számomra megunhatatlan, az egyik kedvenc Depp filmem. Johnny Depp nagyon jól alakítja Jack Sparrow karakterét, de Orlando Bloom meg Keira Knightley is nagyon jók benne. Mindenkinek ajánlom, akik szeretik a minőségi, izgalmas és vicces filmeket.
Ez az egyik legszebb film, amit valaha láttam! Szerintem minden érzelem átjön a filmen és nagyon élethűen ábrázolta a háborút és a csatamezőt, hihetetlen mennyire ki van dolgozva ez a film, minden kis apró részletét tökéletes tervezés és kivitelezés jellemzi! Élethű alakítások, iszonyú jó színészek, kitűnő látvány, szép zenék, és vérbeli hazafiság jellemző a filmre.
Ez a film egyszerűen magával ragadott. Erre a filmre azt hiszem a finom, törékeny, és mégis az egyik legkeményebb jelzőket tudnám írni. Nem olvastam a könyvet, de engem ámulatba ejtett a film. Nem ismerem ezt a kultúrát, csak annyira amennyire a köznép is ismerheti, de azt gondolom ebből a filmből sokat meg lehet tudni ebből a világból és ámulni, csodálkozni rajta. Ezt a fajta titokzatosságot, bűbájt, törékenységet, és finomságot remekül visszaadta a film, egyszerűen fantasztikus alkotás.
Nekem nagyon nem tetszett, pl. ha egy olyan fejlett technológiával rendelkező világban, ahol simán bele lehet látni és menni - egy szál elektródával - mások gondolataiba, tök logikátlan és halál béna, hogy az első, döntő tesztet egy szál trikós csaj csinálja, senki nem kontrollálja vagy rögzíti legalább az eredményt, simán beírhat bármit. Aztán pedig rengeteg bonyolult teszttel és módszerrel próbálják kiszelektálni és kiirtani az elfajzottakat. Ha kis eszük lenne, ezt simán megtehetnék az első teszten, ami egyértelműen megmondja, ki hova tartozik, akár rögtön meg is ölhetnék őket.
Az alap történet érdekes lett volna, de a felétől kezdve a film szinte nézhetetlen. Nem értem, hogy miről akart szólni. Pláne azt az átjárós izét nem vágtam, amikor a pasi egy kocka vízben lebegett. Kik voltak azok a zombik a könyvtárban? Meg a babyszitter aki behülyült? Zagyvaság volt az egész. Senkinek nem ajánlom.
Én először a filmet láttam, ami felkeltette a kíváncsiságomat és elolvastam a könyvet is. Csak pislogtam, hogy mizu, mert a könyvben ugye sokkal részletesebben írtak a dolgokról. A film látványos és szórakoztató verziót talált ki, de jócskán elrugaszkodott a könyvtől.
Sajnos nekem csalódás ez a film, mert látszik, hogy a készítők a Project X, és a Másnaposokból építkeztek ,ha ezeket a filmeket nem láttam volna még eredetinek is mondanám, de így egy koppintás. Nekem egyedül a rendőr beszólásai tetszettek, miközben nézték vissza a videót.
Nekem nagyon tetszett ez a film, mert már alapból a sztori jó, nem sablonos, végig izgalmas, és figyelemfelkeltő volt. A színészi játék tökéletes volt, mondjuk a vége nem igazán tetszett, mert a film közepétől már lehetett tudni, hogy mi fog következni. De mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer nézze meg.
Sajnos azt kell, hogy írjam, hogy nem tetszett. Hosszú, és unalmas volt, ez a 2, 5 óra. Amíg nem jön a Tízcsapás, semmi nem történik .A színészi játék egyszerűen pocsék. Bale láthatóan igyekezett a főszerepben, de ettől függetlenül csak ritkán sikerült elkapnia a karaktert, rajta kívül azonban mindenki más egy érdektelen sablonfigura maradt, Joel Edgerton különösen béna volt Ramszesz szerepében.
Hát nekem ez a rész nagyon nem tetszett. Tudtam, hogy nem kellett volna tovább erőltetni, mert ez a film csupa gagyi és számítógépes jelenetek egyvelege. Nagyon rossz. Egyedül, ami ért valamit ebben a filmben az a vége, ami nagyon megható.
84 Red (2010)