Csak elcsaltak moziba rá, pedig húztam a szám... kár volt ellenkezni, nagyon jól szórakoztam! :)
Az elején megremegtem, a szereplők zöme Barátok közt szinten mozogtak, és az első jelenet se a film minőségére utalt, de szerencsére egy 5-10 perc után a sztorik, és a vele járó poénok elnyomták a minőséget, és tényleg a hangosan - könnyesre röhögős szituációk kerülnek a középpontban. Nagyon jó, hogy az olcsó költségvetés ellenére kerültek bele igazi színészek is. Csuja Imre nem kérdés, hogy elviszi a filmet a vállán, de Elek Feri is dobott a színvonalon.
Nem tudom mennyire lett sikeres a film, de utána néztem a blognak, és van még bőven miből ihletet meríteni. Én drukkolok a folytatáshoz.
Nagy... több»
Ha az ember megnézi az előzetest, tisztába lehet vele mit kap. Én teljesen erre számítottam, sőt mondhatni a poénok többségét le is lőtték..
Azért vicces, hogy talán a vígjátékok világából pont azt a két színészt rakták bele főhősnek ebbe a filmbe, akiket SZINTE más szerepben nem is láthattunk. Most is hozzájuk hűen az egyik vinnyog, pánikol és pattog (Charlie Day,) a másik pedig flegma pofával keménykedik, és lassítva - ökölbe szorított kézzel jön a kamera felé (Ice Cube).
Az a baj a filmmel, hogy maga a témában amivel dolgozik, nincs annyi lehetőség, hogy egy vicces másfél órás vígjátékot tudjanak belőle csinálni. Nem mondom, akadt benne röhögni való, de kevés. Ráadásul felveszi a mai fi... több»
Ez igen! A komplett film úgy sikerült, amit elképzelni sem mertem. Végre nem csak utalgatnak Logan keménységére, hanem meg is mutatják azt az elszabadult gyilkológépet, amivé tud válni. Eddig a 12-es korhatár ,,mesehőst" csinált belőle.
Kellően drámai, sőt néhol lassabb folyású road movie beütése van. Elugrott a megszokott X-men tempótól a film, de javára vált. Jackman színészi tudása nem gyengén megmutatkozik, lebilincselő amit alakít. A lezárás nagyon látványos és megható, de legutolsó sorban okos is. Szépen lezár egy korszakot, és mégis megad egy új lehetőséget, hogy tovább vigyék a történetet egy új generációval. (Ha lehet hinni a pletykáknak, már tervbe van a kislány, Laura karakterén... több»
A tartalom elolvasása után olyasmi filmre számítottam mint a ,,Viszlát bajnok" c. Samuel L. Jackson dráma. De teljesen más filmet kaptam. A bunyónak itt akkora jelentősége nincs is.
Ez egy szívszorító dráma, néhol egészen hatott rám, de úgy gondolom nem élt igazán a benne rejlő lehetőségekkel. Terence Howard karaktere teljesen kidolgozatlan, mondhatni fölösleges. Így a vége fele - a nagy igazságtétele - sem ütött akkorát mint kellett volna.
A lábatlan, tolószékes veterán hajléktalan (mellékszereplő) karaktere érintett meg a legjobban. Ő általa hozták ki a legjobb drámai hatást. A film lezárása hiába van szépen megoldva, teljesen az amerikai giccs jellemzi...
Nem bántam meg, hogy megnéztem... több»
Mikor anno beharangozták, hogy lesz folytatás nem értettem, hogy lehetne a tökéletesre sikerült Förtelmes főnökökből még egy bőrt lehúzni. Szerencsére mégis jól sikerült. Tipikus folytatás film, néhol túlzásokba estek. Nem olyan jó mint az első része, de kihozták a maximumot. A förtelmes főnökök (mindkét része) az a vígjáték, amit 1-2 évente szívesen előveszek, mert tökéletes szórakozás, és képes vagyok könnyesre röhögni magam a három hülyén. Na meg persze az egyik legjobb karakter Anyab*szó Jones se utolsó, aki szerencsére még több szerepet kapott a folytatásra...
Kitűnő mozinak ígérkezett. Nem egy esemény dús film, de teljesen lekötötte a figyelmem, jelen volt végig a misztikus hangulat. Egyre több a rejtély, izgatottan vártam a végkifejletet. Végig sablonokra alapszik az egész, de a főszereplő srác és a Viharszigetes feeling feldobta az egészet.
Végül mégis csalódnom kellett. Az utolsó fél óra már nagyon beteg volt, és átértelmezi a filmben látottakat, sajnos most negatív irányba. Spoiler nélkül nehéz leírni a problémámat, de aki látta a filmet biztos tudja, miről is beszélek.
Egyszer érdemes volt megnézni, de mély nyomot nem hagyott bennem... Egy teljesen átlagos, kliséket alkalmazó misztikus thriller, a maga kis hibáival.
Elbuktam egy fogadást, így beültem az én kontómra haverokkal. Ha egyedül nézem otthon, biztos vagyok benne, hogy nem jutok a végére, de ez egy akkora agyament paródia jellegű szórakozás volt, hogy könnyesre röhögtem magam a társasággal.
A történet beteg, akár Seth Rogen féle banda is gyárthatta volna. Tele van filmes utalásokkal, és poénokkal, aminek hála a felnőtteknek is jut hatalmas falat a szórakozásból. Durva, mert a terembe a szülők jobban szórakoztak a filmen, mint a gyerekeik.
A 3D hatás nem nagy szám, szerintem arra kár pazarolni a plusz pénzt. A film a végén pedig átlép egy határt, amire már azt mondom sok volt...
Egyszer érdemes megnézni, jobb mint a Lego Kaland, és szórakoztató... több»
Két éve az első rész jogosan kavart nagy port, hisz a könyv rajongói szerint is gyenge lett a filmadaptáció. Barátnő unszolására megvettem a jegyeket a filmre, de felkészültem a lehető legrosszabbra. Lehet ennek is köze van hozzá, de úgy gondolom jobban sikerült az első résznél. Itt már van egy értelmes, kerek romantikus történet, és bonyodalom. El tudom hinni a két szereplő közötti vonzalmat, és néhol a poénok is működtek..
Sajnos az amerikai milliomos giccs jelentősen dominál a filmen, főleg a végén, de erre számítani lehetett. A könyvet nem olvastam, de a sztori előrehaladtával nem volt feltűnő a gyors tempó, mint az első résznél. Nem tudom, hogy a komolyabbra fordult történet, vagy a re... több»
Nem éri fel az első rész szintjét, de még mindig kifogástalan filmet kapunk. Belekötni nem lehet, legalábbis nem érdemes. Számomra ami zseniális megoldás, az, hogy a Keresztapa II egyben előzményfilm és folytatása a Corleone család történetének. Ha ezen most kiakadok, mennyi jól fedi egymást a két történet a filmben, el se merem képzelni 1974-ben, hogy hatott ez az emberekre. Marlon Brando ikonikus karakterét Robert De Niro csak tökéletesítette. Al Pacinot pedig csak a tekintete keményebb emberré teszi a filmben, mint a '83-as Scarface-be, pedig ott se kutya. (Nem csodálkozom, hogy Pacinonak több oscar jelölése is van, de az számomra rejtély, hogy nem kapta meg erre. Szerintem karrierje sorá... több»
Jó pár éve nem láttam, de ezt a filmet érdemes bizonyos időközönként elővenni. Hasonlót sem lehet látni, ilyen minőséggel, ehhez foghatótan összerakott gengszterfilmet soha. Nem hiába mérföldkő a filmtörténelembe. A zseniális szó nem fejezi ki amit kapunk.
Már csupán a nyitójelenettől a hideg futkos a hátamon, Marlon Brando maradandó alkotása miatt. Hiába közel három óra hossza, nem lehet unni. A rendezésnek hála, tényleg még most 50 év múlva is leesik az állunk. A történet úgy kerek ahogy van, na és Al Pacino és James Caan talán az igazi meglepetés.
A sok karakter és az olasz nevek miatt, kemény odafigyelést igényel, de olyan minőségű filmről beszélünk, hogy magával szippant. Michael Corl... több»
Néha belefutottam a tv-be és egy-két rész nagyon megfogott, majd elkezdtem szépen sorba nézni napi rendszerességgel, hogy teljes legyen a kép. Négy évadból áll, és persze ez sem úszta meg a vígjáték-sorozatokra jellemző minőségromlást az idő elteltével.
Végig szórakoztató - néhol a Rém rendes családra hajazó - családgyűlölő beszólásokkal és helyzetekkel teli jelenetek vannak. Ehhez külön ki kell emelni a főszereplő szinkron hangját. Csuja Imre még közelebb hozta nekünk Al Bundy-hoz a karaktert. :)
Lehet mert egy huzamba néztem sok részt, de a sorozat előre haladtával, minden ami szerethető volt az elején: kocka gyerek, lusta szülők, kamasz lány hazugságai stb, elnyúlik és egyre jobban abszu... több»
Jobb filmre számítottam, de ehhez biztos az is közrejátszik, hogy Ridley Scott hozzá adta a nevét. Csak a film után olvastam utána, ki is az az elsőfilmes rendező Luke Scott. Így már értem a produceri munkát. A történet szempontjából helyén van a film, a színészválasztásról nem is beszélve. De valahogy a másfél órában rengeteg az unalom, és beszélhetünk a film végén fordulatról, de a felénél rájöttem mi is az... így az sem durrant akkorát, amennyire szerették volna. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de nagyon messze van attól, hogy maradandó élményt nyújtson.
Hát vége lett a 13 résznek, így van miről beszélni. A 2000-ben készült Frequency film mai napig a kedvencem, így nem volt kérdés, hogy a róla készült sorozatot is elkezdem nézni.
Az első része kifogástalan, teljesen meghozta a kedvem, és hű maradt a filmhez. A részek előre haladtával külön ki kell emelni, hogy a pillangóhatás miatt megváltozott szálakat jól kezelték. Volt egy rész amiben három különböző szálon láthatjuk a nyomozást. Az egyik '96-ban, a másik 2016-ban, a harmadik pedig a régi (már nem létező) 2007-ben, ami csak a lány emlékeiben van. Tátott szájjal bámultam, ez zseniális ötlet, ilyen részletesen a filmben nem volt idő kitérni az idősíkokra.
Sajnos aztán olyan érzésem támadt... több»
Sejtettem, hogy ilyesmi film lesz, de hajtott a kíváncsiság a holland származás miatt. Sajnos az amerikai pite óta sz*rni lehet az ilyen filmeket, és mindig van lejjebb. Szeretem az ilyen jellegű vígjátékokat, főleg társasággal, mert meg tudnak röhögtetni. Itt sajnos ez nem működött. A poén vagy gyenge, és idétlen, vagy gusztustalan és sablon. A film lezárása tetszett csak, azon elmosolyogtam. Egy szimpatikus szereplő nem volt a 4 fiatal srác közül, és ami a legjobban szórakoztatott a német turista srácok, akik mindig ,,entschuldigung"-ot kértek. (Ez körülbelül a filmben 3-szor 5 másodperc.)
Roppant gyenge, kínos, undorító és erőltetett, de legalább a hollandoknak is van egy szelet a pitéből... több»
Mondhatnám, hogy értelmetlen volt a filmet elkészíteni, mert csupán két évvel korábban készült Hanta Palinta c. francia vígjátékot dolgozza fel amerikai köntösben (egyébként szóról szóra ugyan az, és a főszereplő Depardieu is megmaradt).
De mégis - azon ritka esetek közé tartozik - amikor ez közelebb áll hozzám. Lehet azért, mert gyerekkoromban többet láttam, de az is erősíti a minőségben, hogy több pénzből készült, látványosabb környezetbe csomagolta újra ezt az aranyos történetet. Katherine Heigl is mára befutott színésznő, itt még nagyon zöldfülű, de gyönyörű, és jól alakítja a ráírt szerepet. Rengeteg jelenetnél megröhögtetett a film, és Depardieu is jobban oda tette magát, mint az ered... több»
Nem számítottam nagy durranásra a borzasztóan gyenge ötödik rész után. Nem hiába, szerintem ez a film már kifújt az első két résznél. Megpróbálták a lezárásra kerek történetté tenni a Kaptár filmeket, de szerintem nem sokunk tudta már ezt követni. Látványban sem tudja már újítani magát, és az akciójelenetek többnyire kameraráncigálásból állnak, a 3D szemüveg alatt követni nem tudtam mit is látunk.
Elismerem, jobban rámentek a történetre, és jót tett a film végi csavar, meg a helyszín (ami visszavisz a gyökerekhez), de a pozitívumok itt ki is fújtak. Akik látták az előző öt részt, már csak a ,,lezárás" miatt is érdemes megnézni, de számomra ez a történet régen elbukott!
Számomra Ben Affleck jobb rendező, mint színész. Ezért semmi kétségem nem volt a felöl, hogy jó filmet fogok nézni. Aláírom, nem lett a legjobb rendezése - a Tolvajok városát nehezen tudná überelni -, de még így is egy erős gengszter filmet kaptunk tőle. Lassú folyású film, de nem hagyta, hogy unatkozzak, teljesen lekötött a bűnöző bukása - felemelkedése és terjeszkedése, amit láttam. Kiváló színészeket választott a mellék szerepekre. A helyi seriff és Zoe Saldana is szuperált. Affleck volt unott. Kb. olyasmi alakítást nyújtott, mint Bruce Willis a Die Hard 5-be. Majdnem, hogy semmilyent.
Lehetne kötekedni, de fölösleges. Kisebb hibái ellenére, még így is kimagaslóbb gengszterfilm, ami telj... több»
Nem tudtam miről fog szólni, de Clint Eastwood, mint rendező, és Tom Hanks, mint főszereplő nálam garancia volt a jó filmre. Így is lett. Normális esetben, egy ennyire egyszerű történetet nem is kellett volna filmre vinni, de Eastwood, annyira jól játszott a történetvezetéssel, hogy cseppet sem lett unalmas. Nem egyről a kettőre halad a történet mesélés, hanem variálja kicsit. Maga a kényszerleszállás utáni időben játszódik, és többször visszagondolnak az eseményre. A film közepén elénk tárják az utasok nézőpontjából mi is történt, majd a végére már a két főszereplő szemszögét is megismerjük. Mesteri befejezés, és tényleg egy nem túl akció dús, vagy hosszadalmas eseményről, csupán egy happy ... több»
Az itt olvasott vélemények győztek meg arról, hogy meg kell néznem. Nem bántam meg. Azt mondják, az a jó romantikus történet, ha tudunk azonosulni a szereplővel, szereplőkkel. Hát nekem itt sikerült. Átjött a film mondani valója, és kitűnően filmre viszi, hogy egy ehhez hasonló kapcsolat mennyi előítélettel jár.
Nem mindennapi, és biztos vagyok benne, hogy ilyen bájjal, és humorral egy amerikai film nem tudta volna mindazt átadni, mint ez. Szinte végig mosolyogva tudtam nézni. Kitűnő randi film, és tényleg romantikus filmek rajongóinak kár lenne ezt kihagyni.
Néhol a CGI szembetűnő, de sokszor kerülik az egész testes jeleneteket mikor több szereplő van a képen, így többnyire kiküszöbölik e... több»
Végre egy akciófilm ami rendelkezik kicsit egyediséggel. Nem juttat eszembe más filmet a jelenetek alatt. Ben Afleck az évek alatt bebizonyította, hogy remek színész, és ez most sincs másként.
A film kezdetben elég titokzatos, ami talán némelyekből unalmat válthat ki, de szerencsére a visszagondolások idővel megmagyaráznak mindent, ami kérdéses volt. Talán a végén halmozni akarta a fordulatokat, ami nem tudott akkorát durranni mint kellett volna, de ezt megmenti a látványos és hosszú akció, amit kapunk.
Nem hibátlan, de kicsit kizökkent a Statham-féle mozikból, és egy lassabb folyású ám kerekebb akciófilmet kapunk.
66 Tékasztorik (2017)