Csak közepes Tökéletesen látszik a sorozaton a cél: hozzunk össze egy ütős, közönség-kedvence produkciót. Kitalálták a hozzávalókat (amnézia, se veled, se nélküled kapcsolat, tipikus ausztrál környezet és emberek stb.), szakszerűen összemixelték, csak éppen papír-ízű maradt az egész. Sematikus figurák, amikbe nem leheltek életet, sokszor látott szituációk, a rejtélyesség ellenére is kiszámíthatók. A szereplők lehetnének a saját karikatúráik is, de idáig nem megy el a szándék, valódiak szeretnének lenni, de hát… Egyedül a rendőrnő vőlegénye tűnik igazinak, olyan jól adja a verbális bántalmazót, hogy ökölbe szorul tőle a kezem. Három részt néztem meg, de csak akkor folytatom, ha nagyon nincs más.
Anyának és embernek lenni Elena Ferrante regénye, és így a belőle készült film az anyaságról szól elsősorban, személyes és egyetemes szinten. Igazán az tudja értékelni, aki maga is rendelkezik ilyen tapasztalatokkal. Maggie Gyllenhaal első rendezése kellő érzékenységgel és profizmussal jeleníti meg a történetet, aminek főhőse egy idősödő, már magányosan élő, értelmiségi nő, két felnőtt lánygyermek anyja, egy tengerparti nyaraláson. Vele párhuzamosan-ellentétesen jelenik meg a fiatal anya, szépséggel, pénzzel, nagy családdal felszerelkezve.
Az egész film szervező ereje a párhuzamok és ellentétek ütköztetése, hosszan lehetne ezeket sorolni. A főszereplő múltbeli és a fiatal anya mostani problémái hasonlóságot mutatna... több»
Majdnem 5 csillag Én is csak dicsérni tudom a gondosan összeillesztett, élvezetes zenei anyagot, ami a film szervező ereje. A srácok is nagyon jók, hitelesek az első pillanattól kezdve végig. A poénok nem túl eredetiek, de így is érdemes megnézni. Akár egy folytatást is megszavaznék.
Nem tökéletes, de maradandó Luca Guadagnino merész és nagyszabású tervet valósított meg ezzel a filmmel, ami részben sikerült, de nem lett hibátlan. A közönség és a kritikusok körében is lettek rajongók és heves ellenzők, attól függően, kit varázsoltak el a film erősségei, és kit csaptak inkább arcul a hibák.
Engem lenyűgözött és elborzasztott a világa, a hangulata, ez alapból nem rossz egy horrornál.
Tény, hogy meghaladja az egyszerű remake elvárásait. Nem veszi át Argento a maga idején újító és egyedi eszközeit, ami sok várakozót csalódással töltött el. Harsány helyett sivár, szürke, de grandiózus a díszlet, amiben ütőssé válik a testhorror. Kibővíti a misztikus hátteret, többet tudunk meg a boszorkányok közösségér... több»
Merj élni Talán nem a legismertebb vagy legkedveltebb animációs film, de én újra-újranézem, ha kell egy kis hangulatjavító. Lazán, "szörfösen" poénkodik, erőlködés nélkül. Őszintén kedves és vidám, azt üzeni: nem kell félni az élettől, csak mindent bele!
Igazi TV-sorozat hangulata van, nem lépi át a középszerűség mezőnyének határait, de a felső határon mozog, szépen teljesíti a feladatát. Mindkét évadnak jó a sztorija, Jeremy Slater profi író, ügyesen vezeti a néző figyelmét. Nem ad újszerűt, ragaszkodik a már ismert ördögűzési praktikákhoz és jelenségekhez, de azt jól hozza. A klasszik Ördögűző film világához gond nélkül tud becsatlakozni. Külön örültem Geena Davisnek, ritkán látom, és nem okozott csalódást. A második évad "sztárja", John Cho is jó volt. Nem fergeteges, de aki szereti a műfajt, bátran belevághat.
A hitelesség mindig vonzó Pillanatok alatt beszippant a produkció, mert nincs vonzóbb, mint önazonos, hiteles embereket látni az életben, vásznon, színpadon vagy képernyőn. New York színes bőrű, transznemű és meleg kisebbségének életét és kultúráját láthatjuk a 80-as, 90-es években, pazarul megjelenítve, a közösséghez tartozó szereplőkkel. Kis szelet a város történelméből. Egy szubkultúra, ami csodás dolgokat teremt, fejlődik, szintet lép, miközben mindenki más átnéz rajtuk, az AIDS pedig a nehezen megszerzett kis boldogságokat is letarolja. Pompázatosan harsány, szókimondó világ, ami nagyon messze van a köznapitól. Ez lehet magával ragadó (az alkotók mindent megtesznek ezért, és nekem bejött), vagy ellenszenves aká... több»
Kicsit lassan esett le nekem, hogy paródiát látok, mert nem tolja a néző arcába, de amint rájöttem, a helyére kerültek a dolgok. Azokra az áldokumentumfilmekre emlékeztetett, amik apránként egyre több hülyeséget tesznek a sztoriba, tesztelve a nézőt, mikor esik le neki a tantusz. Persze, már a cím- és főszereplő-választás is sokatmondó.
A "Lány a vonaton" típusú könyv- és filmszériát figurázza ki, finoman és ügyesen. Kicsit meglepő az amerikai filmgyártástól, de örültem neki.
Magára a jelenségre is ráirányítja a figyelmet, mikor az épp felkapott témát az unalomig ismételgetve, egyre gyengébb megvalósításban is megvetetik a közönséggel. Szórakoztató.
Értem, mit szeretett volna az alkotó, egy jó kis pszichohorroros kamaradrámát a felnőtté válás jellemfejlődésével, de sajna nem sikerült. Nagyon unalmas, a felépítése zavaros, az eszközei gyengék.
Átlagos Inkább az érzelmeket, nem az intellektust célozza meg a film, egyszerű eszközökkel. Ha nem pszichopata a néző, nyilván zsigerből meghatódik az önfeláldozó szereteten, de ezt nem nevezném eredménynek: ha megcsiklandoznak, lehet nevetni fogsz.
Nem tudom már megbocsájtani az ilyen elég jól megcsinált, de jelentéktelen filmeknek, hogy a logikát sutba dobják. Nem számít, csak haladjon a történet valamerre. Már az alapfelvetést sem értem: miért lázadnak fel az androidok, ha a film szerint nincsenek érzelmeik, bármikor gondolkodás nélkül feláldoznak bárkit (magukat is) a céljuk érdekében. Akkor milyen céljuk lehet? Nincs hatalomvágyuk, nem értékelik a saját életüket sem, mi a problémájuk? Elgépe... több»
csalódás Sci-fit szerető embereknek kellemes élmény a holdbázis belseje és a holdtáj, de ennél többet sajnos nem tud adni a sorozat. Kevés a történet, unalmassá válik, nincs igazi meglepetés vagy csattanó.
Túl régen olvastam (gyermekkoromban) a könyveket, így nem is tudnék hozzájuk kötődő elvárásokat táplálni a film iránt. Egy rész van még hátra az évadból. Nagyon amerikai produkció, de ha ezt megbocsátjuk neki, akkor egy lélegzet-elállítóan látványos sorozat, jó történettel, atmoszférával. Nem bírom, ha látvánnyal pótolják a hiányosságokat, de itt a grandiózus méretek kellenek a történet megjelenítéséhez. Kevés is lenne, ha a szereplők és a fordulatok nem érnének fel hozzá, de (többnyire) sikerül. Kedvencem a császár és a robot, remek páros. Bár mindenki olyan jó lenne a sorozatban, mint ők! Időnként picit leül, a megszokott szeretkezéses jeleneteket például nyugodtan kihagyhatták volna. Nem ... több»
73 Átutazó (2022)
Tökéletesen látszik a sorozaton a cél: hozzunk össze egy ütős, közönség-kedvence produkciót. Kitalálták a hozzávalókat (amnézia, se veled, se nélküled kapcsolat, tipikus ausztrál környezet és emberek stb.), szakszerűen összemixelték, csak éppen papír-ízű maradt az egész. Sematikus figurák, amikbe nem leheltek életet, sokszor látott szituációk, a rejtélyesség ellenére is kiszámíthatók. A szereplők lehetnének a saját karikatúráik is, de idáig nem megy el a szándék, valódiak szeretnének lenni, de hát… Egyedül a rendőrnő vőlegénye tűnik igazinak, olyan jól adja a verbális bántalmazót, hogy ökölbe szorul tőle a kezem. Három részt néztem meg, de csak akkor folytatom, ha nagyon nincs más.