Jó, hogy elkészült, szeretjük A befejező részek hiányában a teljesség igénye nélkül: jól sikerült ez az évad (is). Az első rész, mint egy bravúrosan megkomponált nyitány egy nagyszabású opera elé, egyetlen pillanatát sem akartam elmulasztani. Katartikus. A második résztől már a szokott tempót és stílust adja a sorozat, én nem mondanám, hogy felülmúlja az eddigieket, de csalódást nem okoz. Nem éreztem újszerűnek, itt-ott megfáradt is, rövidke ideig, de nem hagyja el magát.
Humorban sem túl erős most a film, inkább csak kellemes, viszont a horror-részek remekelnek. King mellett Barkert is felidézik nekem, ami már igencsak színvonal. Itt sem kapunk újdonságot, de bőven elég, hogy tudják az alkotók, mit kezdjenek a nagy ... több»
Sok pozitívuma van a filmnek, többször is nézhető. Könnyedén keveri a műfajokat, van egyénisége. Ügyesen dolgozik a történet egy ősi mitológiai jelképtárral, miközben lazán modern marad. Jót tesz neki a szarkasztikus humor. Radcliffe tökéletesen teljesít. A mellékszereplők is említésre méltók, például Joe Anderson, a drogos báty alakítója.
Liverpool nem a Paradicsom Remek alakítások, feszültség, realitás. Van némi humora, de nem vidám. Egyetlen gyengéje, hogy a vége már kicsit filmesen könnyedebbre sikerült, a való életben nem ilyen egyszerűek a lezárások és elvarrások. Úgy látom, sok filmnek a befejezés a rákfenéje, kevés köztük a telitalálat. Nagyon tetszett a drogos lányt alakító színésznő és az együgyű haverját játszó színész párosa, tökéletesek voltak. A történet izgalmasan tárulkozik fel, a tanulságok nem laposak vagy erőltetettek, az egész nagyon átérezhető. Olyan, amiről lehet aztán beszélgetni a többiekkel.
Jó, de nem átütő Ötletes képi, vágási megoldások teszik érdekessé a sorozatot. Jó a rendezés, profik a színészek. A társadalmi elit természetéről szól, elemző, kritikus hangon, sajnos kicsit felszínesen. Éreztem rajta némi erőltetettséget és elfogultságot, ami nem tesz jót a hitelességnek. A nemi erőszak "csendesebb" változatainak elítéléséért száll síkra a film, de én nem találtam elég meggyőzőnek a történetet. Így is ajánlom megnézésre, a vizuális megoldások élvezetesek, a téma elgondolkodtató, a megvalósítás szórakoztató eredményt ad.
Ügyes, de élettelen A Gyilkosság az Orient expresszen című filmnél kifejezetten zavart Kenneth Branagh burleszk-szerű megközelítése, de itt már számítottam rá. Továbbra sem tetszik, de igyekeztem elfogadó lenni. Az elején valóban unalmas egy kicsit, mert a szereplők nem életszerűek, így nem tudnak figyelmet és együttérzést generálni. Egyedül az énekesnőt játszó Sophie Okonedo hoz érdekes, élő figurát, mégsem lóg ki a kicsit felszínességet igénylő műfaji keretekből. A többi színész is követhette volna a példáját, akkor egészen jó film lenne. Ők sajnos mind unalmasak maradnak, hiteltelenek. Főleg a fiatalabb korosztály képviselői. A karakterek épp csak felvázolásra kerülnek, Branagh ripacskodik. Lehet, ez mind re... több»
Csak közepes Tökéletesen látszik a sorozaton a cél: hozzunk össze egy ütős, közönség-kedvence produkciót. Kitalálták a hozzávalókat (amnézia, se veled, se nélküled kapcsolat, tipikus ausztrál környezet és emberek stb.), szakszerűen összemixelték, csak éppen papír-ízű maradt az egész. Sematikus figurák, amikbe nem leheltek életet, sokszor látott szituációk, a rejtélyesség ellenére is kiszámíthatók. A szereplők lehetnének a saját karikatúráik is, de idáig nem megy el a szándék, valódiak szeretnének lenni, de hát… Egyedül a rendőrnő vőlegénye tűnik igazinak, olyan jól adja a verbális bántalmazót, hogy ökölbe szorul tőle a kezem. Három részt néztem meg, de csak akkor folytatom, ha nagyon nincs más.
Anyának és embernek lenni Elena Ferrante regénye, és így a belőle készült film az anyaságról szól elsősorban, személyes és egyetemes szinten. Igazán az tudja értékelni, aki maga is rendelkezik ilyen tapasztalatokkal. Maggie Gyllenhaal első rendezése kellő érzékenységgel és profizmussal jeleníti meg a történetet, aminek főhőse egy idősödő, már magányosan élő, értelmiségi nő, két felnőtt lánygyermek anyja, egy tengerparti nyaraláson. Vele párhuzamosan-ellentétesen jelenik meg a fiatal anya, szépséggel, pénzzel, nagy családdal felszerelkezve.
Az egész film szervező ereje a párhuzamok és ellentétek ütköztetése, hosszan lehetne ezeket sorolni. A főszereplő múltbeli és a fiatal anya mostani problémái hasonlóságot mutatna... több»
Majdnem 5 csillag Én is csak dicsérni tudom a gondosan összeillesztett, élvezetes zenei anyagot, ami a film szervező ereje. A srácok is nagyon jók, hitelesek az első pillanattól kezdve végig. A poénok nem túl eredetiek, de így is érdemes megnézni. Akár egy folytatást is megszavaznék.
Nem tökéletes, de maradandó Luca Guadagnino merész és nagyszabású tervet valósított meg ezzel a filmmel, ami részben sikerült, de nem lett hibátlan. A közönség és a kritikusok körében is lettek rajongók és heves ellenzők, attól függően, kit varázsoltak el a film erősségei, és kit csaptak inkább arcul a hibák.
Engem lenyűgözött és elborzasztott a világa, a hangulata, ez alapból nem rossz egy horrornál.
Tény, hogy meghaladja az egyszerű remake elvárásait. Nem veszi át Argento a maga idején újító és egyedi eszközeit, ami sok várakozót csalódással töltött el. Harsány helyett sivár, szürke, de grandiózus a díszlet, amiben ütőssé válik a testhorror. Kibővíti a misztikus hátteret, többet tudunk meg a boszorkányok közösségér... több»
Merj élni Talán nem a legismertebb vagy legkedveltebb animációs film, de én újra-újranézem, ha kell egy kis hangulatjavító. Lazán, "szörfösen" poénkodik, erőlködés nélkül. Őszintén kedves és vidám, azt üzeni: nem kell félni az élettől, csak mindent bele!
Igazi TV-sorozat hangulata van, nem lépi át a középszerűség mezőnyének határait, de a felső határon mozog, szépen teljesíti a feladatát. Mindkét évadnak jó a sztorija, Jeremy Slater profi író, ügyesen vezeti a néző figyelmét. Nem ad újszerűt, ragaszkodik a már ismert ördögűzési praktikákhoz és jelenségekhez, de azt jól hozza. A klasszik Ördögűző film világához gond nélkül tud becsatlakozni. Külön örültem Geena Davisnek, ritkán látom, és nem okozott csalódást. A második évad "sztárja", John Cho is jó volt. Nem fergeteges, de aki szereti a műfajt, bátran belevághat.
A hitelesség mindig vonzó Pillanatok alatt beszippant a produkció, mert nincs vonzóbb, mint önazonos, hiteles embereket látni az életben, vásznon, színpadon vagy képernyőn. New York színes bőrű, transznemű és meleg kisebbségének életét és kultúráját láthatjuk a 80-as, 90-es években, pazarul megjelenítve, a közösséghez tartozó szereplőkkel. Kis szelet a város történelméből. Egy szubkultúra, ami csodás dolgokat teremt, fejlődik, szintet lép, miközben mindenki más átnéz rajtuk, az AIDS pedig a nehezen megszerzett kis boldogságokat is letarolja. Pompázatosan harsány, szókimondó világ, ami nagyon messze van a köznapitól. Ez lehet magával ragadó (az alkotók mindent megtesznek ezért, és nekem bejött), vagy ellenszenves aká... több»
73 Préda (2022)