Értékelések (369)

2017. 06. 21.
Ez a film túlságosan is csak az oscar díjra ment. Ez a rabszolgás téma már pár éve elég menő és mindig díjazzák. Nekem már unalmas. Amúgy nem lenne rossz
2017. 06. 21.
Nekem nagyon adta ez a film. Nagyon jó hogy bűvész de mégis olyan valóságosan van megcsinálva hogy alár igaz történet is lehetne. Örülök hogy láttam néhol még jó poénok is vannak.
Nekem ez a film kicsit összeszedetlen, túl sokat akart egy történetbe és így csak inkább egy összevisszaság lett mint egy film. De amúgy ha nem nézzük ilyen szempontból akkor egy elfogadható film.
2017. 06. 21.
Nem semmi film. Rengeteg mondanivalója van és kemény társadalmi kritikával rendelkezik. Egyedül az nem tetszett benne hogy az egész film sötét hangulatú.
2017. 06. 21.
Én ezt még jobban szerttem mint az első rész pedig az is jó volt. Ritka mikor a második rész jobb mint az első.tetszettek benne a poénok és a történetvezetés is.

77 Samba  (2014)

2017. 06. 13.
Remek kis dráma és nagyon aktuális most ez a téma. Egyből emberként tekintünk egy egy ilyen film után a migránsokra. Örülök hogy láttam és ajánlom mindenkinek!

86 Oroszlán  (2016)

2017. 06. 13.
Az év egyik legjobb filmje. Már az legelején lehet érezni hogy nem egy átlagos film lesz és bizony nem is az. Kifejezetten jól állt a filmnek hogy ennyit ugrottunk az időben a történet közben.
2017. 06. 09.
Igényes kivitelezésű nem szokványos és látványú akció film. Igazából csak dicsérni lehet még mögöttes tartalom, mondanivaló is van benne nem is kevés.
Ritka jó tinédzser film. Minden benne van ami kell egy jó filmhez, vicces, egyedi történet, csavaros vég. Mindenkinek tudom ajánlani, nem csak fiataloknak.

79 A Grincs  (2000)

2017. 06. 09.
Ez a valami még azt sem érdemelné meg hogy filmnek tekintsük. :D Nagyon rossz sajnos karácsony körül sokszor játsszák a tévékben. Engem nagyon irritál.

76 A klán  (2015)

2017. 06. 09.
A film elejétől fogva kicsit unalmas volt és ebből az unalomból nem is tudod kijönni. Az alap történetből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Az sokkoló hogy igaz történet.
2017. 06. 07.
Gyerek korom egyik kedvenc mese filmje volt ez. Nagyon szerettem az egész történetet. Szeretem hogy vicces és csavaros. Én még azóta is várom a második részt de sajnos nem csinálják pedig úgy hagyták abba hogy folytatják is akár.

81 300  (2006)

2017. 06. 07.
Számomra nem volt egy nagy élmény ez a film. Csomó felesleges öldöklés és harc. Nem tudom mit esznek ezen a többek.Ennek most csak 10-ből 4 pontot tudok adni!

83 Avatar  (2009)

2017. 06. 07.
Legendás tudományos fantasztikus film. Az egyik legtöbb bevételt hozó film amit meg is érdemel. Aki meg a hosszát szidja annak nincs igaza szerintem. Várom a következő 2 részt.
2017. 06. 07.
Nem egy átlagos akció film. Nem mondanám tökéletesnek mert azért a történet az még mindig egy nagy nulla de azért a akció jelenetek nagyon szépen kivitelezték. Az első rész színvonalát hozza, sőt!
2017. 06. 07.
Remek film. Kedves, elejétől a végéig teljesen fent tudja tartani a figyelmet és néha még vicces is. Aki szereti a tinédzser filmeket annak ez alapmű.
2017. 06. 02.
2017. 06. 02.
Nagyon jól bemutatja hogy milyen csak sodródni az életben és milyen hogy ha nem tudunk elengedni dogokat az életben. Lehet belőle tanulni de vigyázni kell mert demotiváló tud lenni. Hosszúra sikeredett de szerintem ez koncepció volt.
2017. 06. 02.
Kicsit nekem csalódás volt mert sokkal "spirituálisabbra" magasabb eszmékkel foglalkozó mesére számítottam. Ráadásul a történetvezetés sablonos volt ebből adódóan meg unalmassá is vált a végére.
2017. 06. 02.
Meglepően jó film. A néző szinte olyan mintha a csoport tagja lenne és ő turnézna velük. Remek dráma van benne és a párbeszédek is gördülékenyek és életszerűek. Mindenképp erős forgatókönyvű, de minden más is rendben volt a filmben!