Gyermekkorom egyik kedvenc börtönös akciófilmje Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt az 1989-es Lock Up (A bosszú börtönében), melyben Sylvester Stallone testesítette meg azt a pozitív karaktert (Frank Leonét), aki az életéért és igazáért harcolt afféle vagány és megtörhetetlen hősként. Stallone kidolgozott izmaival, vagányságával, kemény helytállásával rendkívül népszerű lett ezzel a filmmel. Pedig még csak ezt követően jött a Tango és Cash, a Pusztító, a Cliffhanger, a Dredd bíró, a Daylight és a Copland. A Lock Up alaptörténete nagyon egyszerű: Frank Leonét börtönbe zárják, ám mivel nem engedik ki annak az idős szerelőnek a temetésére, akit apjaként tisztelt (és aki visszatartotta a bűnözéstől), kiszökik az eseményre. A szökésért egy ... több»
Ilyen lesz a jövő? Esélyes. Alfonso Cuarón, aki a Gravitációt is rendezte 2013-ban, 7 évvel korábban, 2006-ban tette le nálam direktori névjegyét, amikor elkészítette Az ember gyermekét. A sztori lényege egy olyan disztópikus jövőkép felvázolása, melyben nincsenek már gyermekek, mert ismeretlen okból egyszerűen nem fogannak meg többé a nők. Ez a jövő egy diktatórikus világot mutat meg, melyben katonák járőröznek, mindenért deportálás vagy halál jár, és nyomor uralja az utcákat. Ebben a közegben él Theo is (Clive Owen), aki bár régen harcos ellenálló módjára élt, mára inkább meghúzza magát. Ám egy nap megismer egy fiatal nőt, aki hihetetlen módon várandós. Abban a világban, ahol az egész Földön 19 éve nem született gyer... több»
A Covenant utáni leggyengébb Alien-rész (leszámítva a versus részeket) A Covenantot és a versus részeket leszámítva az Alien 4. epizódja a leggyengébb láncszem a franchise-ban. Pedig jól indul: tetszetős megoldás, hogy ezúttal egy űrállomás a fő helyszín, ahol őriznek Alieneket (xenomorfokat), és kísérleteznek rajtuk. Ám onnantól, hogy megjelenik az ember-alien hibrid, mely iszonyúan idétlen, átmegy az egész gagyiba. Az is szürreális, hogy Ripley egy hibrid, akiben vannak már Alien tulajdonságok is. Ami a szereplőket illeti: Winona Ryder és Ron Perlman feldobják kicsit a filmet, de hiányzik egy erős karakter Sigourney Weaver mellől (mint például a második részben a Hicks alakját megjelenítő Michael Biehn). A végső jelenetek nagyon gázosak, mint az űrhajón megje... több»
Egyszerűen gyenge Sokan bírálták Az akolitust, különböző okokból. Nálam azért kettő csillagot érő ez a produkció, mert a többi Star Wars-sorozathoz képest jelentős színvonalbeli visszaesést jelent. Gyenge a sztori és a script is, csakúgy, mint a rendezés. De a leggázabb a szereplők alakítása, mely egyszerűen nem sorolható A kategóriába. Az élőszereplős Csillagok háborúja-sorozatok közül egyébként nálam a Manadlóri és az Andor az első, a többi középkategóriás. Az akolitus nem mérhető ezek egyikéhez sem, mélyen alattuk van.
Stílusos Alien-fejezet David Finchertől Az Alien-franchise filmjeibe David Fincher is beszállt 1992-ben, amikor elkészítette az Alien 3-at, mégpedig óriási sikerrel. Ez a rész kicsit kakukktojás lett a többi fejezet között, hiszen nem profi űrhajósok vagy katonák, hanem egyszerű fegyencek között játszódik egy börtönbolygón. Itt egy nem túl népes kis kolónia éldegél Dillon (Charles S. Dutton) vezetésével, amikor idevetődik Ripley (Sigourney Weaver) kapszulája, fedélzetén mélyálomban a túlélő Ripley hadnaggyal. A továbbiakban magukhoz veszik a nőt, hogy felerősítsék, ám közben kiderül: a fedélzetről bizony egy idegen is a kolóniára került. Megkezdődik a szokásos harc, ám ezúttal a fegyencek szállnak szembe a xenomorfokkal. Az is egy... több»
Marvel-paródia inkább, mint valódi Deadpool-film Hatalmas csalódás volt számomra a Deadpool & Rozsomák, pedig én nagyon szeretem a Deadpool-filmeket. Ez azonban inkább a Marvel és a valódi Deadpool kigúnyolása volt, afféle paródiaverzió. Zagyva sztori, katyvasz konfliktusok, elnagyolt karakterisztika, halvány poénok, unalmas rendezés. Az egész úgy, ahogy van, nagyon ZS kategória sajnos. A Deadpool első részét Tim Miller, a másodikat David Leitch rendezte, ezt a mostanit pedig Shawn Levy rakta össze. Iszonyúan gyenge lett, kín volt kivárni a 127 perces vetítési időt, amit nem is nagyon értek, hogy miként lett ennyi. Indokolatlan teljesen. Mindig Marvel-rajongónak vallottam magam, szeretem ezt a különleges (kissé infantilizált és meseszerű) ... több»
Már 1992-ben előrevetítette napjainkat Hihetetlen, hogy ez a film 1992-es, noha előrevetíti napjainkat vagyis 2024-et, amikor a számítógépes hálózatok feltörése szinte mindennapos. Ráadásul a Komputerkémek (Sneakers) valódi sztárparádét vonultat fel: Robert Redford, Dan Aykroyd, River Phoenix, David Strathairn, Sydney Poitier és Sir Ben Kingsley főszereplésével. A középpontban egy kis csapat áll, akik legfőbb feladata Cosmo (Sir Ben Kingsley) megállítása lesz, aki hatalmas veszélyt jelent nem csupán Amerika, de az egész világ kiberbiztonságára. Kapunk remek alakításokat, melyek közül Robert Redfordot emelném ki első helyen. Megunhatatlan nagy kedvenc számomra ez a film, noha a kevésbé ismert és még kevésbé felkapott produkciók kö... több»
A legjobb valós alapú holokauszt-dráma Roman Polanski 2002-es holokauszt-drámájának fő karaktere, Wladyslaw Szpilman (Adrien Brody) valódi személy, aki ténylegesen túlélte a nácik üldöztetését Varsóban, végig a háború alatt. Zsidóként végigszenvedte a német megszállás borzalmait, ám egy ponton a bujkálást választotta. Bár családját haláltáborokba vitték, őt megmentette egy németeknek dolgozó kápó, aki miatt nem került fel a végzetes szerelvényre. Szpilman innentől különböző helyeken bujkált, többször egy hajszál választotta el a lebukástól és az agyonlövéstől. De mindent képes volt túlélni. A legvégén már csak a szovjet front megérkezését kellett bevárnia. Az utolsó napokban az egykori gettó területén húzta meg magát, de szerencs... több»
Látványos és izgalmas sztori a századfordulós Amerikában Még egyetemista voltam, amikor először láttam a Túl az óperenciánt, és rögtön megtetszett, nem csupán a rendezés (Ron Howard direktori stílusa), hanem az alaptörténet miatt is. A cselekmény ugyanis komoly történelmi vetülettel bír. A századforduló környékén járunk (egészen pontosan 1892-ben), amikor Amerika földosztás ígéretével csalogatja magához a nyomorgó európai földműveseket. Ilyen főhősünk is, Joseph Donnelly (Tom Cruise), aki Írországban nyomorog egy helyi földesúr, Daniel Christie bérlőjeként. Miután megpróbál fellázadni, elfogják, és párbajra kényszerítik. Ekkor azonban felbukkan az uraság csinos és modern leánykája, Shannon (Nicole Kidman), aki alkut ajánl a fiúnak: legyen a kísérő... több»
Lehangoló, de érdekes A halált úgy megmutatni, hogy egy jóképű, fiatalos férfi képében jön el (a női szíveket megdobogtatva), érdekes koncepció, az biztos. Mindenesetre Fekete József (Joe Black) karakterében Brad Pitt helytáll, amikor felkeresi a Parrish családot, hogy elvigye az öreg Williamet (Sir Anthony Hopkins). Közben megismeri gyönyörű lányát, Susant (Claire Forlani), aki csak sokára érti meg, hogy kicsoda a férfi, és miért is jött valójában. A film szerintem szürreális dráma, ami lehangoló és romantizált egyszerre. Mivel nálam a szürrealitás volt erősebb, nálam 3 csillagos.
Egy nagyon jól összerakott film és sztori A The Gambler (Hazárdjáték), melyet Rupert Wyatt rendezett 2014-ben, a kezdetektől az egyik nagy kedvencem. A középponti figura egy 40-es, fiatalos egyetemi tanár, Jim Bennett, akit Mark Wahlberg alakít zseniálisan. Bennett életének érdekessége, hogy miközben gazdag és sikeres családból származik, és ő maga is irodalmár, illetve egyetemi tanár, aközben olyan játékszenvedéllyel bír, mely tönkreteszi őt. Mégsem tudja abbahagyni. Hiába veszít olykor nagyon nagy összegeket, hiába tartozik több alvilági szervezetnek is, és hiába él tartozásai miatt állandó életveszélyben, képtelen leállni azzal, hogy szerencsejátékokkal foglalkozzon. Kártya, rulett, jöhet bármi, ő felteszi mindenét. Közben gyengé... több»
Többet vártam. Krasinski jobban csinálta Sokkal többet vártam ettől a filmtől. Az ötletgazda John Krasinski valahogy eredetibb sztorikat készített az első két rész alkalmával, ám ezúttal ezzel az új rendezővel (Michael Sarnoski) leült a dolog. A középpontba olyan karaktereket tett, akik nem csak hogy érdektelenek, de közük nincs a franchise egészéhez. Mintha túl nagyot akart volna fogni a pasas, és egy horror sztoriból mélyebb érzelemvilágú drámát faragni. A végeredmény egy gyenge színvonalú hibrid lett, ami egyik műfajban sem túl színvonalas: drámának túl horrorszerű, horrornak túl drámai. A főhősnő halálos beteg (valszeg rák), menekülő társa meg egy kicsit teszetosza átlagfickó. Ketten próbálják megvalósítani a nő utolsó kívánság... több»
A látvány pótolja a színészetet Olyan kevés manapság a magas értékű és nagyívű színészi alakítás (és egyáltalán az olyan produkció, amely teret adhatna ilyesminek), és olyan sok a látványfilm, hogy lassan elállítódik belső mércénk (magamon veszem észre), és értékeléseinkben átveszi a színészet helyét a látvány értékelése. A Twisters is ilyen alkotás. De sebaj, ha ez a tendencia, akkor ez a tendencia, ehhez kell alkalmazkodni. A Twisters pedig sztoriban és látványban egyértelműen átlag feletti. Nagyon sajnálatos, hogy nem lehet 10 fokozatú (és így árnyaltabb) az értékelés, mert erre most három és fél csillagot adnék. Így felkerekítem 4 csillagra, mert tényleg jó. A tornádókkal rodeózó cowboy srác és a szende tudóslányka sze... több»
Érdekes stílusú, de szórakoztató Az 1969-es Neil Armstrong-féle legelső Holdra szállás, vagyis az Apollo–11 űrprogram egy hatalmas pillanat volt az emberiség történetében. Minden film, ami cselekményébe beleszövi ezt az eseménysort, eleve sikerre van ítélve. Legalábbis nálam. A Vigyél a holdra című legújabb feldolgozás ráadásul még vicces is, főleg azok a jelenetek, melyekben a NASA a kormányzat nyomására műtermi körülmények között eljátszatja az egészet (mert félnek, hogy lebőgés lehet a dologból, amit a szovjetekkel vívott versengésben nem engedhetnek meg maguknak). Ezen felül kapunk egy romantikus szerelmi szálat is a még mindig gyönyörű Scarlett Johansson és Channing Tatum között. De a film fő erőssége inkább a másik ké... több»
Történelemhű, izgalmas Valósághű alapokra építkezik a film története, hiszen 1868-ban, az utolsó sógun idején valóban zajlott egy fontos csata a régi, szamurájkultúrát képviselő harcosok és az új, modern hadviselésben érdekelt kormányerők között. E volt a híres Toba-Fushimi csata. Ebben alig 5 ezer puskákkal felszerelt japán legyőzte a 15 ezer fős szamurájhadat, akik hagyományos fegyverekkel harcoltak. Utóbbiak közel 900 embert vesztettek, miközben a puskások csak 300-at. A film Edward Zwick rendezésében olyan módon mutatja be a szamurájukat, hogy nekik kezdünk el szurkolni (holott valójában egy kegyetlen és elavult, illetve igazságtalan berendezkedés képviselői). Tom Cruise szerintem nagyot alakít Algren százados... több»
Kiakasztó és gusztustalan, de horrornak horrorszerű Első megtekintésre kiakasztott a Mártírok az egyszerre gusztustalan, szadista és értelmetlen jeleneteivel, melyhez egy szürreális alapsztori is társul. Emberek egy titkos csoportja rájön arra, hogy a történelemben azok az emberek, akik hatalmas szenvedések után haláloztak el, betekintést nyertek a túlvilágba. Így arra a következtetésre jutnak: ha elfognak és sokáig kínoznak embereket (főleg nőket), akkor azok mártírokká válva a halál küszöbén majd elmondják nekik, mi van a túloldalon. Gyermeteg elképzelés, és csak nagyon alacsony IQ-val hihető el. De ebben a történetben sok a rossz képességű szereplő, akik mind támogatják az emberek megkínzásait. Így a néző is láthatja, miket csinálnak velük... több»
Szórakoztató és látványos Élvezetes és látványos szórakozást nyújt a James Clavell-regény új feldolgozása, A sógun, melyben Hiroyuki Sanada alakítása a legjobb. Remek a rendezés, jók a harci jelenetek, és nagyon látványosak a helyszínek is. Számomra óriási élmény volt a gyermekkori kedvenc regényem szereplőit viszontlátni a képernyőn. A régi Chamberlain feldolgozás látványban mindenképp gyengébb. Értékelésem erős négy csillag, vagyis 85 százalék. Többször nézős, élvezetes és emlékezetes sorozat, mely kedvenc lett számomra.
Összetettebb, mint elsőre tűnik Kapott ez a film hideget-meleget és nagyon ostoba vádakat is, mint például, hogy PC (politically correct) mozi, ahol a női feminizmus miatt kerül főszerepbe az indián leányzó. Pedig szerintem egyáltalán nem tesz rosszat az egésznek, hogy fiatal indián nő áll középpontban, Ripley hadnagy óta tudjuk, hogy a nők is képesek elbánni a szörnyetegekkel. Itt kiderül, hogy Naru eszesebb a férfi indiánoknál, és erőbeli hiányosságait pótolni tudja elszántságával és eszével. Tetszetős, hogy egy 18. századi közegben bukkan fel a Predátor, ahol gyarmatosító franciákkal is megküzd. A film egyre izgalmasabb, ahogyan haladunk a végkifejlet felé. Az utolsó harmadban már Naru lesz a Ragadozó legfőbb ellenfele,... több»
Közepeske, sok kihagyott lehetőséggel Biztosan nem könnyű jó horrort készíteni, bírálni sokkal egyszerűbb, de ahhoz is kell azért szem, hogy az ember észrevegye a problémákat, illetve a kihagyott lehetőségeket. Az új, Renny Harlin rendezte Hívatlanokban pedig van pár kihagyott lehetőség. A két főszereplő oké egyébként: a macsó külsejű fiatal hőstípus és a csábos bombázó. Mondjuk, Madelaine Petsch több is lehetne ennél. A sztori szerint a két fiatal egy vidékies területen utazik keresztül, megszáll egy erdei faházban, ahol persze rajtuk üt a három tagú rémcsalád. Az apa zsákkal a fején, baltával gyilkol, az asszonyka és a gyerek meg idegesítő maszkokban támad késekkel. Az egész vircsaft elintézhető lenne egy puskával 1 perc alatt... több»
Idegesítő történet néhány jó poénnal és tűrhető akciókkal A kaszkadőr afféle hollywoodi műfilm rendelésre, hogy feldobják kicsit Emily Blunt és Ryan Gosling ázsióját. Azt gondolom, kb. 10-ből 10-en hitték, hogy nagyot szól majd, beleértve David Leitch rendezőt is, aki nagyon melléfogott ezzel az egésszel. Nem is értem, hogy aki megcsinál egy Bullet Traint, az hogyan tud két évvel később ennyire nívó alá csúszni. A kaszkadőr ugyanis mindenben gyenge, kivéve a látvány-akciókat. (Azokat a technikai stáb jól összerakta, egyedül őket lehet dicsérni A kaszkadőr kapcsán.) Ryan Gosling egyre idegesítőbb jelenség számomra: kezdte a Barbie-val, amelynél egyszerűen nem értettem, hogy hogyan lehet valaki számára ennyivel fontosabb a pénz, mint saját értékének ... több»
83 A bosszú börtönében (1989)
Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt az 1989-es Lock Up (A bosszú börtönében), melyben Sylvester Stallone testesítette meg azt a pozitív karaktert (Frank Leonét), aki az életéért és igazáért harcolt afféle vagány és megtörhetetlen hősként. Stallone kidolgozott izmaival, vagányságával, kemény helytállásával rendkívül népszerű lett ezzel a filmmel. Pedig még csak ezt követően jött a Tango és Cash, a Pusztító, a Cliffhanger, a Dredd bíró, a Daylight és a Copland. A Lock Up alaptörténete nagyon egyszerű: Frank Leonét börtönbe zárják, ám mivel nem engedik ki annak az idős szerelőnek a temetésére, akit apjaként tisztelt (és aki visszatartotta a bűnözéstől), kiszökik az eseményre. A szökésért egy ... több»