qwer

Sára Sándornak sikerült megelőznie a korát, ugyanis már 1963-ban, 6 évvel azelőtt, hogy megkezdték volna a dokumentumfilmek módszeres megújítását, szociográfiai módszerek alkalmazásával olyan filmet készített, melyben ő maga csak résztvevő megfigyelőként van jelen. Ennél a témánál azonban hiányolom a részletekbe menő riportokat, a kortörténeti megjegyzéseket, a társadalmi és gazdasági háttér ismertetését. Semmi nem derül ki a filmből a cigányságról azonkívül, hogy szörnyű körülmények közt élnek. A mélyszegénységből kitörni társadalmi támogatás és egyéni akaraterő összehangolása nélkül lehetetlen, de ahhoz, hogy objektíven ítélhessük meg a problémát, nem elég egy kontextusból kiragadott élet... több»

Már-már bántóan túlzásba vitt feminista felhang keveredik egy gyermekien leegyszerűsített, kalandos cselekménnyel. Kriminek csak nagyon nagy jóindulattal nevezném, családi kalandfilmként sokkal inkább megállja a helyét. Annak ellenére, hogy sokszor csóváltam a fejem, hogy ezt most miért (...nem vette észre, nem látta, nem csinálta, hagyta ki, csinálta így), engem lekötött, a látvány és hangulat teljesen rendben volt. Egy kétórás filmtől azonban elvárnék egy összeszedettebb, erősebb befejezést, nekem kissé csalódás volt a történet lezárása.

Nehéz eldönteni, hogy egy hihetetlen csalás vagy a kudarcot vallott igazságszolgáltatás története-e a sorozat, mindenesetre remekül, az érem mindkét oldalát bemutatva, de azért egy kis sejtelmességet sugallva dolgozza fel a történteket. A maga komótos tempójával remekül hozza az ezredforduló hangulatát, két évtized távlatából nézve néha olyan érzés fogott el, mintha egy letűnt világot néznék. Egy biztos, nem irigylem az esküdtek helyzetét, mert egyik fél sem tudott száz százalékosan meggyőzni, de nem róható fel a sorozatnak hibaként, hogy az ügy lezárása ellenére sem mer egyértelműen állást foglalni, mert a vádló és a védelem érvei is legalább annyira tűnnek igaznak, mint spekulatívnak.

Fekete István természetszeretetéből fakadóan különös érzékenységgel írt az erdők, mezők lakóiról; a rókacsaládról szóló regénye önmagában is egy remekmű, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy Dargay Attila animációs filmje nélkül kevesen, vagy legalábbis jóval kevesebben ismernék Vuk történetét. Nem is tudnék még egy olyan mesét mondani, amiben minden annyira a helyén van, mint a Vukban; gyönyörű rajzok, hibátlan zene, jól megírt karakterek, érdekes történet, melyet nézve ember és állat nézőpontjából is átérezhetjük az ösztönös viselkedés és a tulajdon védelmének, na meg a kettő látszólagos összeegyeztethetetlenségének minden problémáját, és egy kis humor és fantázia, amivel a fogatókönyvíró... több»

Valamikor aktuális kedvencem volt, amolyan könnyed krimi-thriller sorozat. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Robin Tunney miatt szinte minden rész után abba akartam hagyni, volt valami kellemetlen az ő Teresa Lisbonjában, Tim Kang viszont mindig meggyőzött, hogy folytassam. És persze a kíváncsiság, hogy kicsoda Red John; itt jött az óriási pofon, amit nem tudtam megbocsátani a forgatókönyvírónak. A több évadon keresztül remekül felépített, a CBI-nak dolgozó Jane minden lépését és gondolatát előre látó, tökéletes sorozatgyilkos karaktere után az a szürke kisegér, aki a macska-egér játék végén Red Johnként megjelenik, szinte megölte a sorozat lelkét, eltűnt belőle a feszültség. A folytatás pedi... több»

Se az eredeti Lassie történethez hasonlítva, se családi filmként nem győzött meg; semmitmondónak éreztem, a viccesnek szánt karaktereknek sem sikerült igazán humort csempészniük a cselekménybe, pedig érezhetően csak ezért írták őket bele a történetbe. Szerintem a Lassie mint "családi filmes márka" már jó ideje nem tud újat nyújtani, ha csak az a cél, hogy az ember elüssön valamivel bő másfél órát, vannak ennél sokkal jobb filmek is.

Jean-Jacques Annaud filmje kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy állatokat főszerepbe helyezve, emberi szereplők minimális bevonásával is lehet érdekes, izgalmas és tartalmas filmet készíteni. Bár A medve nem egy mai darab, a benne ábrázold zord valóság, a medvebocs érzelmi fejlődésének megjelenítése és az egész film mögött meghúzódó kemény üzenet kifogástalan természetdrámává teszi. Kissé ugyan manipulatív, mert a hím medvék – legalábbis az én ismereteim szerint – a természetben egészen másként viselkednek, de azt hiszem, ezzel a kis trükkel sikerült igazán drámaivá és ütőssé tenni a filmet, ami a végére minimum elgondolkodtatja a nézőt az ember és a természet kapcsolatáról.

Hihetetlen történetet dolgoz fel a film, és talán pont emiatt maradt egy kis hiányérzet bennem. A légi katasztrófa túlélői tkp. megjárták a poklot, és olyan döntéseket kellett meghozniuk, amilyenekkel max. egy rémálomban találkozunk, de pont ezt nem sikerült eléggé kidomborítania a filmnek (állítólag a történteket feldolgozó könyv ebből a szempontból sokkal részletesebb és vérfagyasztóbb). A túlélők helyzetének súlyosságához képest a párbeszédek túlságosan laposak, a drámaiság érzése engem inkább akkor kapott el, amikor tudatosult bennem, hogy ez tényleg megtörtént, nem csak egy forgatókönyvíró fejéből pattant ki. Nem rossz film, érdemes megnézni, mert sokat elárul az emberi természetről és ... több»

A harmadik évad utolsó részénél úgy éreztem, ez a történet így kerek, és bár már elérhető volt a folytatás, nem néztem tovább. (Így az értékelésem is az 1–3 évadnak szól, bár nincs kétségem afelől, hogy a továbbiakban is ügyeltek a minőségre.) Bátor húzás volt Brody karakterének kiírása a további részekből, a személye köré épülő, minden részben felbukkanó fordulatok tették igazán izgalmassá és eredetivé a sorozatot. De pont emiatt éreztem úgy, hogy nekem ennyi elég is volt a Homelandből. Az aktuálpolitikai kérdések kritikus megközelítése, a masszívan akciódús történetvezetés, az egyéni és társadalmi drámák miatt (szerintem) vitathatatlanul kiváló thrillersorozat, amibe érdemes belevágni.

Nem vártam sokat ettől a filmtől, de kellemesen meglepett. A humora nem túl minőségi, mégis szórakoztató, ahogy a három főszereplő gyermeki ártatlanságát kikezdi a tabuk fokozatosan kitáruló világa. Néha kicsit alpári és túlzó, de szerintem egész jól működik; ha csak az a cél, hogy kikapcsold az agyad és közben szórakozz egy teljesen könnyed vígjátékon, nem hiszem, hogy melléfognál vele.

Jó ideje nem láttam jó vígjátékot, és mivel a Palm Springs a kritikák és az ismerőseim szerint is szórakoztató, mi több, az év egyik legjobb filmje, azt hittem, végre lesz egy jó szombat esténk egy tényleg humoros filmmel. Nem kellett volna ennyire rákészülnöm, a 41. perc után az unalomtól elfáradva kikapcsoltam, mert nem bírtam tovább nézni, mi mindent csinálhat a két főszereplő következmények nélkül. Másnap úgy döntöttem, folytatom, hátha a film második felében van a csattanó, de továbbra is csak Cristin Milioti idegesítő hadonászása és sikítozása, meg a rengeteg "mi a f*sz, mi a sz*r" fogadott. Szeretném legalább 3 csillagosra értékelni, de igazából annyira se élveztem, mint egy teljesen ... több»

Szerintem kissé túlértékelt film. A "jó"-nál többet nyújt, az 5 csillag azonban nálam elúszott azzal, hogy sem közben, sem a végén nem éreztem, hogy bármelyik fordulat meglepett volna, igazából a cselekményben elrejtett apró jelek elárulják, mikor mi következik, így csak a "megmondtam, hogy ez lesz" nyugtázása maradt. A hangulata viszont nagyon jó, igazi klasszikus, a régi nagyokat idéző krimi.

A maga nemében zseniális film, ami olyan módon mutatja be 7 rövid fejezetre bontva az iskolai zaklatást és az arra érdemben reagálni képtelen családi és iskolai környezetet, hogy szinte fáj nézni. Kicsit talán eltúlozták, hogy minden szereplő – a piszkálódás célpontját leszámítva – szélsőségesen gonosz és/vagy együgyű, talán a rendező ezzel is próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad elbagatellizálni a legártalmatlanabbnak tűnő agressziót sem. Tanároknak, diákoknak, szülőknek egyaránt érdemes megnézni, de nem könnyű befogadni és feldolgozni a látottakat.

A kezdő képsorok a mindenki által ismert, klasszikus orosz népmesét idézik, a nyugtalanító zene, a szürkeség, a szereplők szótlansága és az arcukra kiülő közöny azonban sejteti, hogy nem fog vidám véget érni a történet. Erős hatású rövidfilm, aminek minden egyes pillanata nyomaszt és elborzaszt, a benne kirajzolódó egyéni és családi tragédia pedig közhelyessége ellenére is felveti a kérdést, meddig képes elmenni a ember, ha a túlélésről van szó.

Sokkoló dokumentumfilm, és kicsit sem pozitív értelemben. Bár elvileg az a célja, hogy bemutassa, hogyan jönnek világra a babák a különböző földrészeken és kultúrákban, én inkább egy burkolt reklámnak éreztem, aminek minden, a mi kultúrközegünkhöz közelebb álló nő esetét bemutató jelenete azt sugallja, hogy menekülj a kórházaktól és utasíts el minden orvosi beavatkozást, mert a nők erejüknél és természetüknél fogva képesek szülni. Háborítatlan szülés-párti vagyok, amire – bár e téren meglehetősen lassan fejlődik az egészségügy – szerencsére egyre több helyen van lehetőség orvosi felügyelet és a megfelelő biztonsági feltételek megteremtése mellett is; épp emiatt nem kellene az otthoni, harmon... több»

Szocialista üdvözlettel
Kiváló tragikomédia, melyben remekül megfér egymás mellett a mélabú és helyzetkomikum, és olyan mélységben mutatja be a rendszerváltásnak és Németország újraegyesítésének az egyénre és a társadalomra gyakorolt hatását, hogy akár egy dokumentumfilmmel is vetekedhet. Remekül ábrázolja, hogyan fedezte fel a kapitalizmust a szocializmusban felnőtt nemzedék, és olyan provokatív kérdéseket sem kerülget, hogy mit éltek át a keletnémetek, miután felmérték, mit veszítettek a szocializmus eltűnésével. Azáltal, hogy a főszereplő egy hazugságra épülő jelent épít fel, hogy megvédje beteg anyját a történelmi változások okozta sokktól, az egész film egy humoros visszatekintéssé válik egy olyan rendszerre, ... több»

Retró hangulatú vígjáték, bár inkább szatírának nevezném, a rendszerkritikán és az ablakon át kukkoló nyugdíjas pár megjegyzésein kívül nem sok poén szorult bele. Szatíraként viszont a nyomába sem ér Bacsó Péter filmjének, ami (szerintem) a valaha készült legjobb rendszerkritika. Igazából sokkal többet vártam tőle, számomra kicsit csalódás volt.

Nyomasztó és meghökkentő - kb. ez a két szó ugrott be, miután megnéztem a filmet. Felkavaró, de inkább valószerűtlen jelenetek, jól kidolgozott, mégis ellenszenvet kiváltó karakterek, nyitott befejezés, ami után egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan zárták le az ügyet, de inkább megkönnyebbülést éreztem, mert a harag és a fájdalom ábrázolása végig olyan intenzív, hogy ennél többet talán nem is szerettem volna látni belőle.

A film, amit mindenki látott legalább egyszer, mindenki tud belőle legalább egy poént idézni, és mindenki kíváncsian várja, hogy kiderüljön, ki Oszkár. Óriásit bukott (három Arany Málna-díjat is bezsebelt), végtelenül színpadias és túljátszott, mégis megunhatatlan és szórakoztató.

Több szempontból is jó film, Bleiber, a nyilas hadnagy, Ádám és Farkas ügyvéd karakterei Cserhalmi György, Stohl András, Franco Casstellano és Jérôme Anger nagyszerű alakításában szinte hidegrázós élménnyé tesznek minden egyes jelenetet, amiben felbukkannak. Na meg a történet is nagyon erős, ráadásul Giorgio Perlasca személye és hőstette kevésbé ismert, mint például a svéd diplomata, Raoul Wallenberg szerepe a zsidók megmentésében. Mégse érzem kiemelkedőnek, háborús és életrajzi filmként is inkább közepes értékelést adnék neki. Nagyon hosszú (közel 200 perc) a játékideje, és bár nem mondanám, hogy eseménytelen volt, mégis olyan érzésem volt, mintha a nézők idegein citerázna és a "fájdalomtűr... több»