qwer

Remek dokumentumfilm, méltó tisztelgés az élővilág előtt. Kimerítő képet fest a hazai erdők életéről, a bennük élő milliónyi mikroorganizmus szerepéről a természet körforgásában. Felhívja a figyelmet arra, hogy ha nyitott szemmel járunk, ezernyi apró csodát fedezhetünk fel, és olyan érdekességeket is bemutat, melyekre könnyen lehet, hogy az erdőket járva magunktól nem figyelnénk fel. A képi megjelenítés gyönyörű, a narráció egyszerűen, érthetően ad tudományos magyarázatot a vadonban zajló folyamatokra. Természetkedvelőknek mindenképp érdemes megnézni.

Informatív, látványos dokumentumfilm az erdők életéről. Francis Hallét hallgatni számomra hasonló élmény volt, mint az egyik kedvenc szerzőm, Peter Wohlleben műveit olvasni – mindketten hasonló beleéléssel mesélnek a fákról és az élőlényekről, a köztük zajló kommunikációról, arról a tökéletes rendszerről, ami a természetben működik. Ajánlom megnézni, hibátlan, elgondolkodtató film.

Annak ellenére, hogy egy tragikusan végződő, pusztító folyamatot mutat be, Attenborough pozitív üzenettel, bizakodva zárja a mondandóját. Bevallom, én kevésbé hiszek abban, hogy az ember képes újra teljes összhangban élni a természettel; mára a bolygó legértelmesebb lénye annyira fogyasztásorientálttá vált, hogy a globális megoldások mellett óriási erőfeszítésre és rengeteg, alulról jövő kezdeményezésre lenne szükség ahhoz, hogy felfogjuk, túlságosan eltávolodtunk attól, aminek a részei vagyunk. Mindenesetre ez a film is a kiváló dokumentumfilmek sorát gazdagítja, remélem, minél több emberhez eljut, és értő fülekre talál.

Sokáig halogattam a megnézését, de meglepően jól összerakott, szórakoztató történetet sikerült összehozni az alkotóknak. Előzménytörténetként nekem kicsit sántít, ez a Szörnyella nem a 101 kiskutyából jól ismert, kegyetlen Szörnyella, legalábbis az én emlékeimben másként él a karakter. Ez esetben azonban elvonatkoztathatunk az eredeti rajzfilmtől, a Disney filmje önmagában is élvezhető. Részemről a mínusz 1 pont a rettenetesen gagyin megjelenített kutyákért jár, de összességében családi filmként nekem nem okozott csalódást.

Soha nem nézek horrort, de erről a filmről annyi jó véleményt olvastam, hogy gondoltam, adok neki (és magamnak) egy esélyt. Az első 10 perc után leállítottam, egyrészt, mert sokkolt, másrészt felbosszantott, hogy mégis milyen sügér szülő az, aki egy olyan világban, ahol a pisszenés is végzetes, ekkora amatőr hibát követ el. Pár perc szünet után folytattam, de végig az órát lestem, és próbáltam válaszolni a folyton a fejemben kattogó, „ha ez így van, miért nem csinálták ezt vagy azt…?” kérdésre, és igyekeztem túllendülni a logikátlanságokon. Mindenesetre fellélegeztem, amikor végre vége lett, de sajnos csak annyi maradt meg belőle, hogy jó ötlet volt beszéd nélküli filmet készíteni. Nekem nem... több»

A 67-es sorozatot (még) nem láttam, Fekete István regényét azonban kisiskolásként is nagyon szerettem, és ma is remekműnek tartom. Ez a film hangulatában sajnos a nyomába sem ér a könyvnek, bár érezhetően nagyon próbálja megragadni a berekbeli élet szépségét. A nádi világról készült felvételek szépek, kb. ennyi pozitívumot tudok kiemelni. Tutajos és Bütyök karaktere nagyon irritáló, mintha a színészeknek nem sikerült volna beleélniük magukat a szerepükbe, az pedig, hogy 2000-es évekbeli fiúkként jelennek meg a történetben, akiket valahogy próbáltak elhelyezni egy letűnt, nyugodt, idillikus világban, ötletként még akár működhetne is, de ebben a megvalósításban nálam – a vélhetően várttal – te... több»

Egy fiatal lány és orvosa közt szövődő különös kapcsolat története, melynek alapmotívuma a szenvedés feledése, a feldolgozás és újrakezdés, az emberi kapcsolatok mélysége. Végtelenül melankolikus és érzelmes film remek színészi játékkal, kevés szöveggel, “megmondó” bölcselkedés nélkül gondolkodtatja el a nézőt.

Annak ellenére, hogy Oscar-jelölést kapott, és sokan Svěrák legjobb filmjének tartják, nem fogott meg annyira, mint a történet előzményeként készült Mezítláb a tarlón (2017). Korrekt korkép a háború utáni újrakezdésről, amikor a mindennapokat még javarészt az átélt események határozták meg. Amolyan “nagyszüleink így mesélték”-szerű, konkrét történet nélküli film, egyfajta visszaemlékezés.

Korunk hőseként, egyben áldozataként mutat be egy karrierista nőt, remekül ábrázolva belső vívódását, miközben próbál egyensúlyt találni az álmai és az anyaság közt. Igazából semmi meglepetést nem tartogat, hozta, amit az ismertetők ígértek.

Ez a film számomra egyértelműen a “nem lett volna rossz, ha...” kategóriát képviseli. A történet jó, de túlságosan nagyok benne a kontrasztok, melyek egyetlen célja az erős, céltudatos, mindenkit eltaposó, rettenthetetlenül bátor nő ábrázolása. Szájbarágós, a jelenet szempontjából indokolatlan feminista megjegyzések, alamuszi férfi karakterek, kínosan lagymatag, amatőr hibákat elkövető maffia, és még sorolhatnám. Mindezek kihagyásával sokkal izgalmasabb és élvezhetőbb lett volna, így csupán egy ez is kipipálva, lapozhatunk érzést hagyott maga után.

Több filmjét látva ki merem jelenteni, hogy Köbli Norbert a kedvenc magyar forgatókönyvíróm; filmjei zseniálisan jelenítenek meg egy letűnt kort, és bár többnyire sejthető, hogy a történet végén jön egy csavar, így különösebb meglepetés nem éri a nézőt, mégis hagynak maguk után egyfajta döbbenetet. Ezt a hatást nálam A vizsga is elérte. A 20. századi magyar történelem egy olyan időszakát mutatja be, mikor a „rendszer” még nem ocsúdott fel az 56 okozta sokkból, és mindenkire rátelepedett, a mindennapokat az árulás, bizalmatlanság, rettegés határozta meg, s párton belül sem volt bizonyos, ki kinek az oldalán áll, ki mikor döfi hátba a másikat. A rendszerhűség végeláthatatlan vizsgája zajlott, ... több»

Van egy sajátos varázsa annak, ahogy a film bemutatja a német megszállás hatását a mindennapokra; nincs túldramatizálva, mert az eseményeket egy kisfiú szemszögéből láttatja, aki még nem érti az események mögött húzódó ok-okozati összefüggéseket. A történetbe beleszőtt családi dráma bennem hagyott némi hiányérzetet, nem volt elég hangsúlyos, bár valamelyest érzékelteti a korban még jellemző, családon belüli hierarchikus rendszer fennállásának hátulütőit, s azok megnyilvánulását az emberi kapcsolatokban. Végső soron hangulatos film, amit mindenkinek ajánlok, aki szeretne egy kis időutazást tenni a negyvenes évek vidéki életébe.

Könnyen megkedvelhető mese, mely a maga egyszerűségével mutatja be a sose látott, mégis konkrét tulajdonságokkal felruházott idegentől való paranoid félelmet és az ezzel szemben álló, előítéletektől mentes, őszinte barátságot. Nem mai darab, és nyilván kicsiknek készült, mégis van egy kis aktualitása. Óvodások társaságában élvezhető, és mivel kifejezetten tetszett nekik, részemről jár az 5 csillag.

Messze alulmúlta az elvárásaimat, rettenetesen lapos családi komédiává silányították a klasszikus rajzfilmet. A két főszereplő tkp. csupán mellékszereplője az egy mondatban összefoglalható, gyerekek számára érdektelen kerettörténetnek, melyből hiányzik a humor, helyette azonban vannak bőven irritálóan bugyuta karakterek és kiszámítható befejezés. Töröltem a megnézendő családi filmek listájáról, egyszer bőven elég volt látni.

Mindig is szerettem a történelmi drámákat, de emlékeim szerint még egy sem kötött le annyira, mint Az utolsó párbaj. Ugyanannak az eseménynek a tálalását és megítélését láthatjuk az elkövető, az áldozat és a sértett fél (férj) szemszögéből, s mindezt olyan zseniálisan megoldva, hogy az apró kis részletekben, a szubjektív értelmezésekben próbáljuk az éppen bemutatott fél igazságát megragadni. Részemről azonban pont azért nem jár az öt csillag, mert épp ezt a zsenialitást öli meg a felirat, amely elárulja, melyik történetmesélés fedi a valóságot, így az ezt követő percekben már nem kell azon gondolkodni, hogy az adott karakter fondorlatossága vagy a teljes igazság győz-e. Ezt leszámítva remek ... több»

A kissé összecsapott befejezés miatt adok csupán 4 csillagot a filmre, amit egyébként majdnem kiválóra értékelek. A szabadságvágy erejét mutatja be, a dráma intenzitását az fokozza leginkább, hogy a forgatókönyv igaz történet alapján készült. A cselekményből szépen kirajzolódik a szocialista rendszer több abszurditása, ahogyan az is, hogy sokszor a politikai berendezkedés legeltökéltebb(nek tűnő) hívei is szenvedtek a maguk által épített börtöntől. A thrillerek kedvelőinek a műfaji besorolás ellenére ne legyenek túl nagy elvárásai, történelmi drámák kedvelőinek azonban mindenképp ajánlom.

A Zárójelentés nem lett közönségkedvenc, és a kritikusok is elég lesújtóan nyilatkoztak róla, de meg kell hagyni, remekül ábrázolja a provincializmust annak minden negatív velejárójával, kezdve a csökött gondolkodástól a hatalmi visszaéléseken át egész a hagyománytisztelet és a "régen is így volt, ma is jó lesz így" téves összemosódásáig. A gond csak az, hogy mindez már valahol az első ötven percben világossá válik, ahogyan a karaktereket is megismerjük a film első felében, de fölöslegesen várja a néző, hogy a hátralévő bő egy órában felpörögnek az események, jön egy fordulat, bármi, ami egy kis lendületet adna a történetnek, marad a végtelenül elnyújtott, andalító eseménytelenség. Emiatt ve... több»

Nagy várakozással ültem le a film elé, de nem ütött akkorát, mint vártam, sőt. Már az első 15-20 percben erőltetettnek tűnt, ahogyan próbálta éreztetni a magányosan élő pásztor életérzést, a csaknem az egész filmet végigkísérő zene pedig inkább idegesített, főleg, mert vagy a hegedű hangja, vagy épp a teherautó zúgása nyomta el a párbeszédeket. A továbbiakban azonban kiderült, hogy talán nem is nagy baj, mert teljesen életszerűtlen volt szinte minden elhangzó mondat, s ebben a tálalásban az egész cselekmény is. Lehet, csak rossz hangulatban néztem, s ha eleve művészfilmként állok hozzá, nem ér csalódás, így azonban nem azt kaptam, amit egy háborús drámától elvárok.

A (szerintem indokolatlanul) hosszú játékidő és Richard Jewell néha bosszantóan együgyű viselkedése miatt többször is érdektelenné vált számomra a cselekmény, elmaradt a várt drámaiság, de összességében egy egész korrekt film, ami leginkább azt domborítja ki, hogyan képes a média manipulációja pillanatok alatt tönkretenni az érintettek életét. Nem hagyott bennem mély nyomot, de már csak a történet valóssága miatt is érdemes megnézni.

A szerintem kicsit eltúlzott akciójelenetek miatti csöppnyi ellenérzésemet félretéve próbálok objektív maradni, és a célközönség szemszögéből értékelni, akik egyértelműen azt mondták, nagyszerű volt, és szeretnék újra látni. Végül is volt eleje és vége, mondanivalója, értékelhető tartalma; felnőtteknek kevésbé szórakoztató, de a gyerekek szeretik.