qwer

Kétség sem fér hozzá, hogy valamennyi színész remekül alakítja a karakterét, mégis hiányzik valami a filmből, s miután nem kaptam kielégítő választ arra, mit jelent az "ajtó", mi a szerepe az írónő és Emerenc életében, elolvastam Szabó Magda regényét. Bár a főbb epizódokat cselekményhűen követi a forgatókönyv, a film mégsem tudja elég árnyaltan bemutatni a személyiségüket, a kettejük világa közti szakadékot, ahogyan az sem derül ki, hogyan és miért kerülnek egyre közelebb egymáshoz és az Emerenc titkait rejtő ajtóhoz. Emiatt nehéz értékelni; ha csak drámaként tekintenék rá, eltekintve az alapjául szolgáló regénytől, gyenge közepest adnék rá. Könyvadaptációként nézve viszont nem tudom figyelm... több»

Hiánypótló dokumentumfilm, bár elég óvatosan nyúl a témához, mintha a rendező tudatosan kerülné a konfrontációt. Lassan feledésbe merülő történeteket elevenít fel, családi tragédiákon keresztül hívja fel a figyelmet a második világháború utáni időszak jogtalanságaira. Bíztam benne, hogy lesz folytatása, mert rengeteg témába vágó kérdést lehetne még ehhez hasonló könnyed, közérthető módon feldolgozni, de úgy tűnik, Plančíková "csak" egy családi titok szálait szerette volna összefonni.

Olyan ez a film, mint egy élő néprajzóra, falusi életképeket fon füzérré. Udvaron kapirgáló tyúkok, szekér elé befogott lovak, a ház előtt üldögélő és pletykáló nénikék kissé egyhangúnak tűnő jeleneteit láthatjuk Sós Ágnes dokumentumfilmjében, melyben a címhez közvetlen kapcsolódó jelenetek 10-15 percben összesűríthetők lettek volna. Mégis megdöbbentők a néha elejtett 1-2 mondatok, melyek egy nem is olyan régi, mégis teljesen archaikusnak ható világot mutatnak be. Merész és formabontó dokumentumfilm, mert lássuk be, egyikünk se merne a szerelemmel és szexszel kapcsolatos kérdésekkel a nagyszülei, dédszülei elé állni. Külön dicséretet érdemel a feliratozás, sokszor így is nehezen érthető, mir... több»

Pihentető kikapcsolódás
Nem egy klasszikus vígjáték, inkább egy derűs, megmosolyogtató történet, amiben a komikum forrása az, hogy a köztiszteletben álló bicikliszerelő köré egy gyerekkori véletlen baleset folytán olyan mítoszt építettek, ami miatt mindenki helyi hősként tekint rá, aki bravúros mutatványokat képes végrehajtani a biciklijével. Eközben Raoulnak nincs megfelelő egyensúlyérzéke a biciklizéshez, és az egész életét megkeseríti a titka és a megfelelési kényszer, ami miatt nem meri felvállalni a "hiányosságát". Andalító, szinte eseménytelen másfél órában mutatja be a film a férfi belső vívódását, miközben mélyebb filozofálgatás nélkül is folyamatosan utal rá, hogy személyes kudarcainkkal megbékélve az élet... több»

Talán nem is láttam még olyan animációs filmet, ami annyira kiábrándítóan hatott rám, mint az Állati jó kekszek. Meseszerű, kicsit őrült történet sok töltelékkarakterrel, elnagyolt figurákkal; a pozitív szereplők jellemábrázolása émelyítő, a rosszakat próbálják nagyon rosszként ábrázolni, Horatio és motoros segédje poénja csak először érdekes (viccesnek nem nevezném), több humorforrás pedig nem igazán van benne, bár lehet, hogy az "ááááá, ez egy beszélő oroszlán"-t annak szánták. Hemzseg az unalmas kliséktől, a végén pedig végtelenül elnyújtottnak és hatásvadásznak éreztem a harcot a rosszak és a jók tábora közt. Még csak azt se mondanám, hogy annyi vele a gond, hogy nem én vagyok a célközön... több»

Bár a transzneműség ma már kevésbé számít tabunak, mint 1926-ban, továbbra is az egész társadalmat megosztó, érzékeny téma, s talán pont emiatt a rendező is óvatosan közelítette meg, ami szerintem nem gond, mert így a filmje polgárpukkasztás nélkül ad leckét toleranciából. Eddie Redmayne és Alicia Vikander játéka nagyszerűen, művészi pontossággal érzékelteti azt a hihetetlen változást, ami Einar és Gerda életében bekövetkezett, és nemcsak Einar (Lili) átalakulására összpontosít, hanem Gerda vívódásának is teret enged. A felismeréstől az elfogadáshoz szükséges bátorságig mindenféle érzelem megjelenik a filmben, melynek nem is annyira a cselekménye, sokkal inkább az ábrázolásmódja az erőssége.

Inspiráló történet, mégis van bennem egy kis hiányérzet. Ha "csak" egy halálos betegséggel diagnosztizált, csupán a forgatókönyvíró képzeletében született emberről szóló romantikus dráma lenne, elégedetten nyugtáznám, hogy jó volt. Mivel azonban korunk egyik legnagyobb lángelméjének életrajzi drámájaként definiálja magát a film, hiányoltam belőle a tudós Hawkingot. Kaptunk egy szépen ívelő történetet a magánéletéről, megismerhettük az állapota romlásának fázisait, láttuk, hogyan roppan össze és távolodik el tőle fokozatosan a felesége, de a tudományos nézeteinek csak az utolsó pár percben szorítottak 2-3 mondatnak elegendő helyet. Emiatt kicsit felületesnek érzem, azt viszont el kell ismerni... több»

Szösszenetnyi animációs rövidfilm egy elválaszthatatlan párosról, akiknek a barátságában egy nap törést okoz Őz mániájává váló új hobbija. Röviden ennyiről szól a történet, melyben a rendező a 2D és 3D ütköztetésével ábrázolja a kapcsolatokban rendre előkerülő konfliktusokat a probléma felismerésétől a megoldás megtalálásáig. A film nagyszerűsége talán az egyszerűségben rejlik, és abban, hogy minden egyes nekifutásnál felfedezhető benne egy-egy újabb apró részlet, ami lehetőséget ad az alapkonfliktus továbbgondolására.

Ha jól emlékszem, ez volt az első sorozat, amit láttam, és bár nem volt viszonyítási alapom, abban biztos voltam, hogy nehéz lesz kiütni a az élmezőnyből. Azóta eltelt pár év, de továbbra is kitartok amellett, hogy az egyik – ha nem a legjobb – történelmi sorozat, ami valaha készült. Messze nem tökéletes, vannak apróbb hibái, de történelmi hitelesség és történetvezetés szempontjából is látszik rajta az alapos háttérmunka. A színvonala ugyan néhol alábbhagy, és azt is nehezen nyeltem le, hogy a második évadban Octavainus remekül felépített karakteréből egy szürke, szadista szexuális hajlamokkal rendelkező figura lett, s az ifjú politikuspalántát nagyszerűen alakító Max Pirkis helyét átvette ... több»

Mi történt Róbert Gidával?
Tudom, nem leszek népszerű, de nem éreztem azt a varázst, amit a legtöbb kritika említett a filmmel kapcsolatban. A felnőtt Róbert Gida számomra teljesen karakteridegen; értem, hogy azt példázza, hogy a játék nélküli, csak a munkáról és kötelességről szóló felnőttkor szürkévé és fásulttá teszi az embert, de szerintem kicsit eltúlozták ezzel a siker- és teljesítményorientált, a boldog gyermekkort elfeledő, a lánya problémáját meg nem értő figurával. Ami pedig a kislányt illeti, a mimikája és ahogyan gesztikulál, néha olyan volt, mintha egy színpadon állna, és nem egy filmben szerepelne. Az anyját alakító Hayley Atwell sem győzött meg, többnyire érzelmes jelenetek jutottak neki, mégsem tűnt ... több»

Azt gondoltam, attól lesz különleges ez a film, hogy a második világháborús filmek tömkelege mellett végre a "nagy háborúból" is mutat valamit. Valójában azonban nincs jelentősége, mikor és hol játszódik, mert az allegorikus címtől a karaktereken, a cselekménybe ágyazott szimbólumokon és rövid párbeszédeken, a szereplők kiüresedett tekintetén át minden a háborúk értelmetlenségéről szól benne. Nem próbál hőskultuszt teremteni, ép ellenkezőleg, arra mutat rá, hogy a katonák csupán senkik voltak a háború gépezetében, és szó sem volt hősi halottakról, a háborúnak szerencsés túlélői vagy szerencsétlenül járt áldozatai voltak. Komor hangulatával, szürkeségével és egyszerűségével a háborús filmek k... több»

Az utolsó Cartoon Network élményem a gyerekkoromhoz köthető, majd jött kb. 20 év kihagyás, aztán rátaláltam erre az animációs sorozatra, ami nagyon gyorsan az aktuális kedvencemmé vált. A három különc medve kalandjai epizódonként röpke 10 percben tipikusan 21. századi társadalmi problémákat érintenek, terítékre kerülnek a civilizációs betegségek, társas kapcsolatok, magány, családi élmény hiánya, a medializált élet, közösségi média stb. De nem feltétlen kell mögöttes tartalmat keresni, a medvék – különösen a magáról egyes szám harmadik személyben beszélő Jeges – sajátos karakterei és poénjai önmagukban is képesek szórakoztatni.

A klasszikus Disney rajzfilm kissé modernizált, egy adag giccsel nyakon öntött változata Will Smith-szel és a laza poénjaival megspékelve. Az élőszereplős adaptációk közül talán az egyik legkorrektebb, aminek sikerült ugyan megőriznie az eredeti rajzfilm hangulatát, de azért némi újdonsággal is szolgál.

Nem igazán tudtam mihez kezdeni ezzel a filmmel. A látványra és a kalandra helyezi a hangsúlyt, és ez a része egész jól működik is, unalmasnak semmiképp nem mondható. A CGI-kutyák viszont annyira mesterkéltek és természetellenesek benne, hogy nem tudtam zavartalanul nézni. Mintha egy giccses gyerekmagazin képeit illesztették volna bele a jelenetekbe.

Sokszor csalódtam már regényadaptációban, ezért anno félve kezdtem bele a sorozatba. Úgy éreztem, Bulgakov műve túlságosan komplex és tökéletes ahhoz, hogy képernyőn vissza lehessen adni mindazt, ami benne van. Vladimir Bortko azonban nagyon ráérzett a mágikus realizmus ízére, félelmetesen hasonló hatást váltott ki belőlem a sorozat, mint a regény. Ez volt talán az első olyan adaptáció, ami után nem volt hiányérzetem.

Ráfért már a vérfrissítés a háborús drámák műfajára, Waititi ötlete mégis példátlanul merész próbálkozás. Nevetségessé tenni egy olyan ideológiát, ami a maga idejében halálosan komolyan vette magát, csak a sikerbe vetett teljes bizonyossággal lehet. A Jojo Nyusziba annyi kreativitást és érzelmet sűrített, hogy sikerült szórakoztatóan ábrázolnia egy korszak és propaganda minden abszurditását és keserűségét. Rétegzett történet, remekül megírt karakterek, jól működő irónia – a kiváló szatíra minden fontos alkotóeleme benne van.

Az egyszerűsége ellenére provokatív rövidfilm, mert bár a demoralizált, megalázott gyerekek szempontjából látjuk, így reflexszerűen ebből a megközelítésből értékeljük a történetet, a további nézőpontok bevonása számos olyan, a társadalommal, oktatási rendszerrel, emberi mivoltunkkal kapcsolatos problémát felvet, melyek a "sorok közt" benne vannak a röpke 25 perces cselekményben. Annyi bizonyos, hogy ha a tisztaságra, szolidaritásra vagy lélekrombolásra keresünk látványos példát, Deák Kristóf filmjében minden benne van.

Van valami varázslatos Miyazaki meséjében, abban, ahogyan teljesen eredeti módon jeleníti meg a gyermeki látásmód egyszerűségét és tisztaságát. Nincs izgalmakban és fordulatokban teli cselekménye, csupán azt mutatja be, hogyan fedezi fel két kislány a világot, és hogyan tárul fel előttük egy mindenki más számára láthatatlan álomvilág. Az erőszakmentes történet, a ráérős tempó és az ehhez tökéletesen eltalált zene, a kissé bizarr, mégsem ijesztő fantasy lények eredménye egy olyan anime, amit bátran megnézhet az óvodás korosztály is, szinte nyugtatóan hat.

Elkövettem egyszer azt a hibát, hogy nem néztem meg, mire veszek jegyet, gondoltam, megnézem, amit éppen vetítenek a moziban. Sikerült kifognom ezt a filmet... Szürreálisan rossz volt, tele közönséges és alpári poénokkal, a semmin is vihorászó, semmitmondó női karakterekkel. Próbáltam benne felfedezni valami pozitívumot, de sajnos nem sikerült.

Nem voltak túl nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, így nem is okozott csalódást annak ellenére sem, hogy nem voltam tőle elragadtatva. A történet gyermeteg, a kivitelezés – bár sokak szerint zseniális – nem fogott meg, a karaktereket sem találtam különösebben szórakoztatónak, kivéve persze Dr. Robotnyikot (az lett volna a valódi csalódás, ha Jim Carrey belebukik a szerepébe). A kb. kiskamasz korú nézők reakcióit elnézve a célközönségnél betalált, szerintem az átlagosnál kicsit jobb, de könnyen feledhető film.