Mikor először láttam még tavaly októberben, akkor úgy éreztem, hogy zseniális amit látok, de már akkor is fejemben volt a gondolat, hogy vajon nem csak az okozott-e bennem eufóriát, hogy 2012 óta először készítettek jó DC-filmet?
Most újranézés után már látom, hogy a központi idegrendszerem irányítópultjában éket vert képzet igaznak bonyolult. Mivel már túl vagyok a kezdeti örömérzeten, amit - ahogy fentebb is írtam - az váltott ki belőlem, hogy a DC még képes nézhető filmeket összedobni, könnyen felismerhetővé vált számomra, hogy a film valódi mélysége - amit olyan nagyon dicsérnek a mű elkötelezett fanatikusai - nem sokban haladja meg egy átlagos Marvel-film szintjét. A bemutatott rendsze... több»
Istenem, és én ezt anno végigszenvedtem moziban! Félreértés ne essék, teljesen magamtól mentem el rá - mivel az első három részt nagyon szerettem gyerekkoromban - nem pedig kisgyerek kisérőjeként. Ugyan már a negyedik rész is fáradt volt, mégis tartalmazott valamit az első három rész bájából, ezt viszont már tényleg szív és lélek nélkül, kisgyerekes családok lehúzása céljából készítették.
A történettől előre féltem, félelmeim sajnos valóra is váltak. Ugyan a harmadik rész alapkoncepciója is necces volt, a negyedik rész meg már tele volt baromságokkal, ez viszont akkora (mellesleg igen hanyagul összecsapott) hülyeségcunamit tartalmaz, hogy máig emlékszem, 2016 nyarán mekkora szekunder szégyen... több»
A hírhedt uralkodó A történelem egyik legnagyobb botrányfilmje mire elég? Egy erős közepesre.
Tinto Bass (és Bob Guccione) nagyszabású, extravagáns és mániákus műve, a principátus harmadik uralkodójáról, Caius Julius Caesar Germanicusról szóló Caligula nagyon közel járt hozzá, hogy lenyűgözzön, de a reveláció sajnos elmaradt.
A cselekmény a Malcolm McDowell által alakított Caligula uralkodásának és megőrülésének négy évét mutatja be 37 és 41 között. Nos, az a helyzet, hogy a valóságban a harmadik római császár uralkodását nehezen lehet rekonstruálni, lévén, hogy nagyon kevés korabeli forrás maradt fenn róla (pl. Josephus Flavius). Az életét sokkal inkább az Antoninus-dinasztia idején alkotó Suetonius művéből,... több»
65 Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016)