cynicalrealist

Jumbo Jet helyett Cesna
Csaknem teljesen sterillé lúgozott afrikai állatmentős-romantikus történetről van szó, aranyos elefántokkal és persze fontos társadalmi üzenettel. A filmkészítők végig vigyáztak arra, hogy nehogy megrendítő alkotást hozzanak össze, és bár a film eleje felé megjelenik egy leölt elefánt a háttérben, mindezt sikerült rendkívül visszafogottan, már-már szégyenlősen interpretálni. Szóval garantált a siker, mondanám, de igazság szerint a történetvezetés elég szellős, sztori helyett a film leginkább egy afrikai stílusú zenével aláfestett állóképekből összeollózott tablóra hasonlít. Rob Lowe persze elviszi a filmet a női nézőknek, Kristin Davis remek MILF-ként a férfi nézőknek, John Owen Lowe a tinil... több»

Apánk a punk
Ismerős történet, kiszámítható elemek, beleértve a végkifejletet, amit már a film felénél bőven lehet tudni, egydimenziós színészi játék, rengeteg mosolygás, öröm és hepinessz jellemzi a filmet, amely annyira bárgyú, hogy igazából haragudni sem lehet rá. Mondanám, hogy szórakoztató, de szórakoztató létében is eléggé kínos, olyannyira, hogy a megnézésére szánt idő abszolút felesleges. A film mentségére egyedül az szolgál, hogy a műfajában egyáltalán nem borzasztó, ha lenne „infantilis tinglitangli film” kategória, még jónak is mondanám. A főszereplőről egyébként érdekes módon Steven Seagal jutott eszembe, körülbelül az ő színészi eszköztára ilyen széles. Csak a filmjei nem rózsaszínűek.

Who you gonna call? Ghostbusters!
Kezdjük a dolog kritikai részével: szóval annak idején a Szellemekkel suttogó (Ghost Whisperer) készítői egy ilyen sztorit lerendeztek 45 percben, és az is kerek és érthető volt, még a társadalmi üzenetek is belefértek. Nem beszélve Jennifer Love Hewitt igéző szemeiről és mellkasáról. Amúgy tipikus konzervsztoriról van szó: minden elemét ezerszer láttuk már, meglepetés nincs benne, az átlagosnál nem igazán tud többet. Akkor mégis miért a 4 csillag? Hát mert egy újszülöttnek minden vicc új, és ilyen értelemben tényleg egy élvezhető családi moziról beszélhetünk. Amiben ráadásul megjelennek a nagy elődök – a Ghost például az ikonikus „fazekas”-jelenettel –, tehát a kikacsintásért mindenképpen j... több»

Reméljük, nem az utolsó akcióhősös film
Kétségtelen, hogy az ikonikus mozdulatot megörökítő első jelenetet követően a film nívója folyamatosan csúszik lefelé, de Van Damme és a francia humor miatt sok mindent meg lehet bocsátani az alkotásnak. Ráadásul itt is működik a Feláldozhatók-trükk, hogy az „öreg” akcióhős saját magát is kigúnyolja. A történetet ismert sémákra építették az alkotók, de ezeket szintén öniróniával, nem egyszer gúnnyal kezelik. Ennek ellenére sok tekintetben így is slendrián és lötyögős a sztori, de összességében jó és nézhető a film: jár a négy csillag.

Ha erősen hiszel benne, sem lesz jó film
Azon lehet vitatkozni, hogy létezik, pláne működik-e a bevonzás törvénye – szerintem nem, ez az egész csak önámítás, de mindegy –, de önsegítő könyvből játékfilmet forgatni, nos, az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. A sztori egyébként jól összerakott, az események szépen és kiszámíthatóan követik egymást, olyannyira, hogy igazából a dráma sem bír dráma lenni. Tudjuk, mi fog történni, és az is történik, még hinni sem kell benne, bekövetkezik. Egyedül talán anyóspajtás tűnik ki a játékával valamennyire, persze a vége felé ő is beáll a sorba, és az isteni Nagy Jó támogatója lesz. Ennél többet nem is nagyon lehet elmondani a filmről, talán csak egy ál-coelhói idézettel annyit: hitesd el az em... több»

Kilenc: kis Ferenc
Tekintettel arra, hogy már a cím és a leírás alapján sejteni lehet, majd az első tíz percben ki is derül, hogy egy újabb időutazós filmmel van dolgunk, talán induljunk innen. Az időutazós filmeket készítők legnagyobb problémája, hogy nemcsak fogalmunk nincs, hogyan fog működni az időutazás, de igazából nehéz is – ha egyáltalán nem lehetetlen – koherens keretrendszert kitalálni, elképzelni róla. Ezt a problémát ez a film sem oldja meg, sőt a végén talán még egy kicsit össze is kuszálja az addigiakat. A sztori amúgy egyáltalán nem rossz, és bár vannak kitalálható fordulatai, ettől függetlenül élvezhető. Az értékelés kapcsán gondolkodtam a négy csillagon, de a film hátrányául szolgál, hogy – ne... több»

Fekete Mamba, Párduc, humor, leves
Ez a film az első perctől az utolsóig paródia és bohóckodás, leöntve nagy adag francia, önkritikus humorral. A néző tényleg csak kapkodja a fejét, hogy az egyik pillanatban a Kill Billt ekézi, a következőben a James Bond-filmeken gúnyolódik, aztán a Marvel szuperhősös alkotásait kezdi ki, majd a francia gyarmati, illetve államigazgatási gondolkodást állítja pellengérre. Komolyan venni semmiképpen sem szabad – persze, ha valaki nem nyitott vagy nem kész ennek élvezésére, esetleg nem szereti ezt a műfajt, az csalódni fog. Az is kétségtelen, hogy a mozgóképek infantilizmusát mérő Dumb-és-Dumber skála szerint 0,5 és 1 között van a film, azaz elég fárasztó, így bár az 5 csillag jár neki, zseniáli... több»

Megható, de szórakoztató
A legcinikusabb realistának is szüksége van néhanapján arra, hogy szívmelengető emberi történetet lásson. A filmipar sajnos a legtöbbször késztetést érez arra, hogy az emberi történeteket ne szépen, pláne ne humorral, hanem minél drámaibban, minél több fájdalommal mesélje el. Nos, ebben a történetben nincsen elperelt unoka, kirúgott és az alkoholba menekülő főhős, nincs elárverezett lakás stb. Vannak viszont kétkedő, de jóakaratú emberek, emberi dilemmák és sok humor. Túl pozitív, esetleg steril így a történet? Lehet, de az a helyzet, hogy kissé sok a hétköznapi szörnyűség a filmekben, így hálásak lehetünk, hogy végre láthatunk egy humorral átszőtt, szórakoztató drámát. Megérdemli az öt csil... több»

Woody-ellenes effekt
Művészeti alapvetés, hogy pár ötletmorzsából – legyen az sztori, poén, dallam, szín stb. – még nem lesz sikeres alkotás. Hiába lehet végigrötyögni a sorozatot, valahogy nem áll össze, nem lesz belőle értelmes és ütős mozi. Arról nem is beszélve, hogy van egy-két érthetetlen, sőt kifejezetten kínos jelenet a történetmesélés során (én például nem tudtam hova tenni a macskakaka eldugásáról szóló részt, bár a mélypont kétségkívül a kémtörténeti szál). Az amerikai középosztály nyűglődéseit Woody Allen mutatta be évtizedekkel ezelőtt, több filmben is – lehetett volna tanulni tőle. Másrészt az embernek óhatatlanul eszébe jut a Szex és New York, szerencsére itt a szirup hiányzik. Helyette vannak veg... több»

Punxsutawney feeling
A jelen darab két „előzményfilmjének” mindegyike – mind az Idétlen időkig, mind pedig A holnap határán – remekmű, ennek megfelelően nagy fába vágja a fejszéjét az, aki bármilyen szinten remake-elni akarja bármelyiket. Vagy mindkettőt egyszerre. Nos, a Boss level készítői jó munkát végeztek: bár a film sok felismerhető elemet merít a két elődből, mindezt jópofán teszi. A sztori annak ellenére végig élvezhető, hogy igazából kiszámítható, a poénok ülnek, a főhős sármos, és Mel Gibson sem rossz, bár nem kell megerőltetnie magát. A befejezés is jó, a két fő lehetséges változat – happy end vagy nyitott vég – közül jól választottak a készítők. Összességében jó szórakozást nyújt a film, megéri megné... több»

Csatornaszag
Kétségkívül el kellett telnie egy kis időnek, mire rájöttem, hogy a Netflix egyetlenegy dologban profi, ez pedig a kiábrándítás. Ha egy mozicsatorna a legalapvetőbb feladatát sem képes ellátni, azaz szakmányban gyártja a nézhetetlen filmeket, ott tényleg baj van. Pedig a filmiparban vannak simán megugorható feladatok, ilyen például a magányos akcióhős műfaja, ami tényleg nem bonyolult. Olyannyira nem az, hogy ebből a fajtából már több ezer készült, így bár kiismerhető, mégis szórakoztató lehet, ha másért nem, hát azért, mert tudjuk, mit várhatunk tőle. Ezzel szemben a jelen alkotás gyakorlatilag egy rossz vicc. Pocsék történet, egydimenziós szereplők, alapvető történetmesélési hibák jellemzi... több»

Rossz zsaru, még rosszabb zsaru
Rossz-zsarus filmből nem ez az első a mozgóképes univerzumban, ennek ellenére bizakodással töltött el, hogy a jelen darabot franciák készítették. És nem is csalódtam: a vigyorgós fejcsóválást egy idő után a főhősnek drukkolás követte, annak ellenére, hogy a főszereplő – dicsérendő módon – egy pillanatra sem esett ki a szerencsétlen-lúzer-negatív szerepből. Lehet, hogy csak én láttam bele, de volt egy vicces utalás az Ötödik elem kőkeresős jelenetére, és amúgy is végigkísérte a sztorit a francia humor, ami csak a javára vált. Persze a legvégére is jutott egy jópofa poén, és bár az öt csillagot összességében (talán) nem érdemli meg a film, mindenképpen remek szórakozást nyújtott, így bátran aj... több»

Úriember leszek
Vajon mi az ebben a filmben, amit nem láttunk már korábban, persze leginkább Ritchie-nél, meg nyilván Tarantinónál, illetve másoknál? Nem sok minden, a dolog mégis működik. Igaz, az első fél órában óhatatlanul eszébe jut a nézőnek, hogy ebből lesz-e valaha film, de aztán kiegyenesednek a dolgok, elsősorban az által, hogy összekuszálódnak, azaz csavar csavart követ, az izgalom végig fennmarad, sőt fokozódik. Mondjuk a filmes kikacsintás fölösleges a végén, az embernek egy pillanatra az az érzése, hogy pont a végére fogyott el a kraft, vagy Ritchie mindenáron be akart kerülni a saját filmjébe – ami egyébként már Tarantinónál is unalmas volt –, de igazából ez a billenés is megbocsátható. Összes... több»

Excellente œuvre d'art
A francia film(vígjáték)készítők régóta rendelkeznek az önirónia olyan képességével és szintjével, amihez még Hollywood sem fog tudni soha felnőni (minket magyarokat pedig talán említeni sem szabad ebben a ligában, leszámítva esetleg a Magyar vándort). A film 2014-ben jött ki, azaz bőven a nagy 2015-ös migránsválság előtt fogant meg az ötlete és készült el: nos, ennyit arról, hogy a Nyugat, illetve annak egyes részei mennyire vannak tudatában a bevándorlás hátulütőinek. A történet persze ebből a szempontból kellően kisimított, a vejek polgári élete és családi háttere minden szempontból Európa-konform, és mégis: mindannyian a beilleszkedés problémáival és a többségi társadalom előítéleteivel ... több»

Top gány
Nyilvánvaló, hogy a második rész bírálatakor nem tekinthetünk el „A” Top Guntól, és annak kultuszfilm státuszától. A mostani film nagy szerencséje, hogy ezen az optikán keresztül nézzük, mert így (majdnem) minden lustaság, fantáziátlanság megbocsáthatóvá válik. A történet bonyolultsága nem sokkal marad el az eredeti opusétól, aminél amúgy szintén nem erőltették meg magukat a készítők. Természetesen adott egy boomer zseni, aki leiskolázza a teljfelesszájúakat, természetesen adott egy régről eredő személyi és személyes konfliktus, ami az égi harcmezőn aztán kisimul, természetesen adott egy szerelmi szál, ami végül jóra fordul, szóval minden adott egy szirupos, de mégis vagány amerikai mozihoz.... több»

Hétvégi kiábrándulás
Azt már megszokhattuk, hogy a Netflix egyik fő technikája, hogy fog egy régi sztorit, kilúgozza, újra leforgatja, és elénk teszi, hogy nézzük. Jelen darab sztoriját is láttuk már ezerszer. Annak nyilván semmi funkciója, hogy a történet Splitben játszódik, az arab (bocs, szíriai menekült, háborús traumával), de horvátul és angolul is jól beszélő taxisofőr pedig kifejezetten megmosolyogtató. Az sem bizalomgerjesztő, hogy a Netflix fölösleges képkockákkal próbál segíteni a nézőnek (pl. amikor a főbérlő elégedetten – gonoszul? – elmosolyodik), talán azért, hogy ne érjen bennünket meglepetés, és tudjuk, ki a jó és ki a rossz. A meglepetés amúgy egy thrillerben nem lenne nagy baj. Mindezek mellett... több»

Mindegy hová, csak innen el
Nehéz szavakba önteni azt az ürességérzést, ami a filmet nézve, illetve azt követően fogott el. Romantikusnak nem volt romantikus, vígjátéknak nem volt vígjáték, még akkor sem, ha mindezek szükségszerű kellékeiből azért egyet-kettőt ímmel-ámmal elő is vettek a készítők. Az persze jogos kérdés, hogy vajon mégis mit szerettek volna elmesélni nekünk. Mindenesetre, ha nem Reese, Aston és Jesse játszaná a fő(bb) szerepeket, egyszerűen rossz lenne a film, így viszont megérdemli a gyenge minősítést.

Nem volt kedvük filmet csinálni
Van az úgy, hogy az ember azzal kel fel reggel, hogy nincs kedve dolgozni. A többség nem teheti meg, hogy nem megy be melózni, azonban a filmkészítők dönthetnek úgy, hogy aznap inkább visszafekszenek, vagy egyéb módon szabadítják meg magukat és az emberiséget a frusztrációiktól. Nos, a jelen alkotás készítőinek nem volt annyi önkritikája és lélekjelenléte, hogy az erre a filmre fordított időt más, hasznosabb tevékenységgel töltsék. A film zagyva, sekélyes, koncepciótlan, összehányt, gyakorlatilag semmilyen. Minden percért kár volt, amit a megnézésére fordítottam.

A női bosszútól ments meg, uram, minket
A kiváltságosok bűnei, a férfiak (férjek) félrelépései, egy a kölcsönös beleegyezés szempontjából eldönthetetlen nemi aktus, múltbéli traumák, elhallgatások, árulások – nos, ezekből az emberi történetekből már több ezer film készült. Jelen szóban forgó darabbal sincs különösebb baj, függetlenül attól, hogy a történet fő csavarját a kiderülése előtt kb. 5 perccel a feleségem megfejtette, no meg attól, hogy azzal kb. egy időben felhoztam az Undoingot, és annak fordulópontját: azt, amikor a feleség a férj ellen fordul. Megjegyzem, hogy a történet fő cselekményszála rendkívül gyenge, a nemi aktusról az első tárgyaláson kiderül, hogy minimum rohadt nehéz, ha nem lehetetlen lenne bizonyítani, hogy... több»

Két csillagról kezdve
Sokáig nem szerettem ezt a sorozatot – a mélypont kétségkívül a 2. epizód volt –, olyannyira, hogy már túl voltunk a felén, amikor még mindig azt mondtam, hogy ezt a nyűglődést el lehetett volna intézni egy kétórás filmben. Az 5. rész után azonban elkezdett „kinyílni” a történet, és rá kellett jönnöm, hogy ezt a szép és szomorú történetet csak ilyen lassan lehetett elmesélni. A szereplők a helyükön vannak, remek alakításokat látunk, nincs olyan, aki kilógna, túljátszana vagy kevesebbet hozna a szükségesnél. Az emberi, társadalmi üzenetek is átjönnek, a készítők nem tolnak semmit az arcunkba, ránk bízzák a fontos gondolatok feldolgozását. Külön pont jár azért, hogy 2022-ben az alkotók nem gye... több»