Who wants to make a perfect film? Nagy sokára néztem csak meg a filmet, mert jellemzően az asszonnyal együtt mozizok, és miután egy alkalommal felkínáltam, hogy Rocketman vagy Bohém rapszódia, és ő Eltont választotta, a film megnézése után már meg sem akarta nézni Freddie-t. Pedig nagyon szereti. Szóval, mire rákattintottam azon a bizonyos repülőúton, már régen lecsengett a film körüli hype, már régen elolvastam minden kritikát – ami nem szokott zavarni az önálló vélemény kialakításában –, így szinte szűz szemmel vethettem bele magam az alkotásba. Nos, meg kell mondjam, az itt értékelést adók mindegyikének igaza van: ez a film egyszerre jó (kimagaslónak azért nem mondanám), és egyszerre pocsék. Az alakítások egyszerre jók és... több»
Már majdnem megijedtem Nos, ha már ott ültem a repülőn, és benne volt a kínálatban, az első után megnéztem a második részt is. Remek és profi alkotás. De tényleg. Ha nem lett volna az első rész, még négy csillagot is érdemelne nálam. De így, másodikként csak annyit mondhatok, hogy semmivel nem nyújtott többet, mint a korábbi rész. Persze, a tétet valószínűleg csak úgy lehetett volna emelni, ha egy fontos szereplő meghal, azt meg valószínűleg nem akarták az alkotók. Így lett a filmből egy egyszer nézhető, de nem különösebben kiemelkedő darab.
Démonoklik nélkül Oké, az (eredeti) Ördögűző régen volt már, tán igaz sem volt, muszáj volt emlékeztetni a nézőket, hogy milyen egy hagyományos(nak mondható) horror. Persze, a horrorelemek működnek, és a rendezésnek is hála, itt jól működnek. A környezet kellően rideg, a hangulat kellően fagyos, a szereplők is odateszik magukat, szóval az összkép jó. És mivel eltelt néhány évtized, a technikai megoldások is nagyságrendekkel profibbak, hihetőbbek. Szóval nézésre érdemes, bár nyilvánvalóan nem venném meg belőle a Golden Editiont.
Minden stimmel Oké, a zseniális talán túlzás, nevezzük ezt az öt csillagot inkább hibátlannak vagy tökéletesnek. A film minden elemében megfelel a komédia (vígjáték) műfajának: a karakterek jók, életszerűek, a dialógusok jók, humorosak, a sztori jó, élvezhető, a végkifejlet a szükséges és elvárt, és ami számomra mindenképpen öt csillagot jelent, az az, hogy végre egy magyar film hangja is rendben van! Ha valakit zavarnak a termékelhelyezések, az valszeg a BMW-re is orrolt a bizonyos James Bond-filmben, nem beszélve a Nokia egykori filmes tündökléseiről. De ez igazából nem számít, leginkább, mert nem zavaró. Szóval, még sok ilyen filmet szeretnék, nem utolsósorban, mert „agyas” és agyalós magyar filmekkel m... több»
Minek? Minek? „Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem...” – kezdtem eldúdolni magamban, nem sokkal a film kezdete után. Persze, értem én, hogy minden filmet újra kell forgatni, mert a filmek már csak olyanok, hogy időzített önmegsemmisítő van bennük, így ha valaki az Alien-történetre kíváncsi, nem tud hozzáférni az eredetihez. De persze mindig újat is kell mondani ugyanarról a sztoriról, márpedig egy tökéletes történethez nehéz hozzátenni, így lett ebben a filmben a nóvum az ember-alien kombó. Ha ez a moziélmény nem egy hosszú repülőúton történt volna velem, valószínűleg hangosan és hosszan kacagtam volna, de hát az utastársak többsége édesdeden aludt, mégsem illett volna felébreszteni... több»
– Nagy mókamester a pali! – Igen? És mikor mond valami vicceset? Mivel a filmben visszatérő elem, hogy ismert filmek ismert párbeszédeiből rendeznek a szereplők Ki mit tud?-ot, gondoltam, én is beszállok a játékba a véleményem címével.
Ja, maga a film csak azért nem nézhetetlen, mert... ja, egyébként a film gyakorlatilag nézhetetlen, Ryan Gosling ide, Emily Blunt oda. Jason Momoa amoda. Igaz, ami igaz, a közelmúltban estem át egy (újabb) Covidon, és a Covidról tudjuk, hogy képes elvenni különböző képességeket, így arra is gondoltam, hogy esetleg elvitte a humorérzékemet. De aztán leteszteltem más platformon, és nincs vele baj. – De hát 7-es az MDb-n! – mondta a kekeckedő énem a kevésbé kekeckedő énemnek, de a kevésbé kekeckedő énem azt mondta, hogy attól ... több»
Vérrel, verejtékkel Vannak (ikonikus) filmszériák, amelyek méltán vonultak be a popkultúrába, ilyen a Rambo-sorozat (franchise?) is. Ám ahogy a Die Hard 5. sem egy Die Hard-film, úgy a Rambo 5. is szépen kilóg az elődei által megalkotott inerciarendszerből. Persze Stallone okos fiú, és jó üzletember: A feláldozhatók létrehozása például egy zseniális ötlet volt, de ugyanígy a Szupercella is felkeltette a korosztályom figyelmét és érdeklődését – istenkém, a nosztalgia negédes dolog. Szóval jó meglátás volt, hogy a Rambo-buli is folytatódhat (az éjjel soha nem érhet véget...), csak hát van egy apró probléma: Vietnám már a barátunk, Ázsiát amúgy is kipipáltuk már rambóilag, Amerika most épp az Oroszország a barátun... több»
Nem ezt érdemelte Bruce Egy minden ízében pocsék, nézhetetlen filmről beszélünk, amit akkor sem lehet rossznál jobbra értékelni, ha imádjuk Bruce Willist. Márpedig, ha valaki, akkor én imádom.
Egészen egyszerűen nem hiszem el, hogy nem volt senkinek annyi esze a filmesek közül, hogy egy afáziával küzdő ikonnak kitaláljon egy olyan sztorit, ami üt.
Nem, nem kellett volna Az utolsó cserkész vagy a Die Hard-filmek színvonalán megcsinálni, egy tisztes iparosmunka bőven megtette volna.
A legszomorúbb az egészben, hogy egy komplett stáb asszisztált ehhez a – bocsánat, de nincs rá más szó – sz*rhoz.
A történet széteső, logikátlan, a karakterek rosszak, a főhős alapkonfliktusának leírása és előadása pocsék, nem folytatom.
... több»
Megfizettem az árát Vegyes érzésekkel álltam fel a 3. évad és az egész sorozat befejező epizódja után. Egy jó ötletből nem rosszul, de mégis számtalan hibával összerakott sorozatról beszélünk.
Adva van itt minden, amit megszoktunk a hasonló művekből: egy zseni főhős, akinek a (szakmai) múltjában van egy sötét folt, egy zseniális, de pszichopata ellenfél, egyre keményedő sztorik, szerelmi szál, dráma, bűnbe esés, talán csak Hawaii, DJ és napszemüveg nincs a sorozatban.
Az első hiba rögtön az, hogy bár az első évad elején megtudhatunk valamennyit a pszichopata gonoszról, és van egy kis titokzatosság az egyik szereplő körül, az évad utolsó epizódjáig aztán még csak nem is hallunk a negatív főhősről, hogy aztán az... több»
Az igazság kiderülése Átlagos szombat esti távirányító-csattogtatás közben állt meg a feleségem az éppen kezdődő filmnél, megkérdezve, hogy „tudjuk, mi ez?”. „Valami Marvel-sz@r”, válaszoltam, és mielőtt még sikerülne bevonódnom a Marvel vs. DC hitvitába, hadd mondjam el, hogy számomra a képregény-univerzum megfilmesítése úgy kábé a kukoricagrízt tartalmazó sörök szintjén mozog. Ami annyit tesz, hogy bár hivatalosan sörnek nevezhetjük, sőt, nyilván sokan veszik, hiszen olcsóbb, de azért tudjuk, hogy a minősége... khm... kívánnivalókat hagy maga után. Na szóval: ez az alkotás egy nagy nulla. Nézhetetlennek csak abbéli jóindulatomban nem nevezem, mert elfogult vagyok Gal Gadot szépsége iránt. A mélypont nyilvánvaló... több»
Igénytelenség a Rhonán át Már a film közben is sokat gondolkoztam azon, vajon mi lehetett a koncepció, de nem jutottam annál tovább, minthogy „lopkodjunk össze egy filmet, és adjuk el a valóban dögös Rhona Mitra arcával”. Jó harminc évvel ezelőtt, amikor ismerkedtünk a kapitalizmussal, hamar kiderült, hogy az „univerzális” jelzővel ellátott termékek valójában nem jók semmire. És ugyanígy: a közepesen madmaxes, kicsit trónokharcás, de a vírusos alapokon álló katyvasz gyakorlatilag értékelhetetlen. Mondjuk, maga a sztori alapötlete is olyan, amiből közepesnél jobb filmet nem lehetett összerakni, de ez nem mentség erre az egész izére. Különös módon egyébként, számomra a mélypont már az alkotás első felében eljött. A nar... több»
Néha a színvonalcsökkenésben sincs határ Épp a minap dicsértem meg Luc Bessont a DogMan miatt, erre most azon kell gondolkoznom, hogy mi volt az a balsors vagy átok, ami rávitte, hogy ilyen pocsék harmadik évadot hozzon össze. Mert félreértés ne essék – és mondom ezt a francia filmek és humor nagy rajongójaként, valamint Luc Besson elismerőjeként –, miközben az első évad egy pörgős, humoros, fantáziadús történetcunamit zúdított a nézőre, és a második évadra sem lehetett panasz, a harmadikban teljesen szétesett, pontosabban: eltűnt a koncepció. A sármos, de sok helyzetben csetlő-botló és abszolút szerethető Vincent helyett kapunk egy idegrángásos, gyógyszerfüggő főszereplőt, no és az apját. Aki, bár némileg emlékeztet a Feketelista ... több»
Innovation is in the air Nekem, boomernek nagyon rendben volt a film. A '80-as évek hangulatának megidézése tökéletesen sikerült: a zenék, a ruhák, a frizurák, a technikai eszközök, az autók – minden a helyén volt. Oké, az időszak nem volt olyan régen, hogy ne lehessen a szükséges kellékeket maradéktalanul fellelni, de ez akkor is pazar munka volt. Bár a történet a sport, az üzlet és a marketing – és így az emberiség – szempontjából historikus (jelentőségű), de azért egy európai nem sportrajongónak mégsem feltétlenül átütő és átélhető. Ráadásul a sztori kimenetele ismert, így ahhoz, hogy ezt a filmet ezen a színvonalon meg lehessen csinálni, kellettek a nagy nevek, különösen a felhizlalt Matt Damon és a pazar alakít... több»
Nem ment le kutyába A film legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy Luc Besson akkor is tud jó és nézhető filmet készíteni, ha maga a történet nem feltétlenül erős. A film egy kicsit lassan indul be, sőt: úgy általában nem nagyon pörög, de ez nem baj, mert a sztori így is érdekes, élvezhető, némely pontokon pedig kifejezetten izgalmas is. Plusz pont jár azért, hogy a főhős nem szent, viszont nem is akar globálisan bosszút állni az őt ért „isteni” igazságtalanságokért. Viszont amikor kell, megvéd(et)i magát, akkor is, ha a védelem mértéke finoman fogalmazva is aránytalan. A főhős alakítása remek, én nem találtam benne hibát. A történetelemek közül jó néhány ismerős lehet, de összeadva azért egy jó kis nézhető... több»
80 Az asztronauta (2022)