Álló férfitehetség és női lábközillat Nem, nem fergeteges a film, valószínűleg már '87-ben sem volt az. Persze '87-ben még nem volt – most meg már nem – divat ilyen számban és töménységben mezítelen női melleket mutogatni a filmvásznon, miközben mindent megadtunk (volna), hogy végigülhessünk egy ilyen filmet. Illetve, hogy többször végigülhessük. Vagy hogy meglegyen VHS-en. Szóval értik...
A történet nem túl bonyolult, nem is kell annak lennie, hiszen nem ez a lényeg. A történetvezetés pedig valóban három és fél évtizeddel ezelőtti, mentségére legyen mondva, hogy nekem, az 50+-os boomernek ez nem probléma.
Nekem egyébként egy kicsit kevésbé volt francia a film, ahhoz képest, amennyire francia a téma. Sokkal inkább volt egy időtl... több»
Drágán add a halálos fegyvert Vannak filmek, amelyek annyira jól sikerülnek, hogy eleve borítékolható a folytatásuk. Aztán vannak filmek, amelyek folytatása annyira jól, vagy legalábbis elég jól sikerül ahhoz, hogy borítékolható a folytatásuk folytatása.
Ebben a fázisban azért már szoktak gondok lenni, főleg, ha közben elég idő telik el ahhoz, hogy a főhős kissé berozsdásodjon. Ez történt Riggsszel és Murtaugh-val is, mire odaértünk a Halálos fegyver 4. részéhez, de ott az alkotók egy huszáros poénnal megoldották az öregedés problémáját.
A védelmező alapötlete nem új, a Bosszúvágyban láthattuk Charles Bronsont (szintén nem egy alkalommal), A másik énben Jodie Fostert, és bár a védelmező-filmek középpontjában elsősorban é... több»
Két őrült és egy csipet szerencse Nagy rajongója vagyok a francia filmeknek – különösen a vígjátékoknak –, és bár az alapkonfliktus vígjátéki, a humorfaktor viszonylag alacsony szinten mozog ebben az alkotásban – de ennek ellenére nem lehet okunk panaszra.
Talán a főhősnő rajongása nincs kellően felvezetve, kihangsúlyozva, de az őt alakító Sandrine Kiberlain nagyon jól oldja meg a feladatát, és a Vincent Lacroix-t alakító Laurent Lafitte sem marad el mögötte. Miközben azt várjuk, vajon mikor omlik össze valamelyikük, és mikor nem bírja tovább a közös titoktartását, ha máskor nem, hát utólag rájöhetünk, hogy őket nem ebből a fából faragták. Ugyanis mindkettejük pszichopata a maga módján, de ezt rendkívül finoman tárják elénk.... több»
Hangyá... hagyd má'! Mindannyian tudtuk, hogy egyszer a Marvel-univerzum csillaga is elkezd leáldozni, bár én igazából azt sem értem, miért és hogyan áldozott fel.
Szóval várható volt, hogy a főszereplők számától és népszerűségétől függetlenül, egy idő után baromi unalmas lesz a világ megmentése sztori, és ebben nyilvánvalóan benne van az is, hogy a Marvel puszta számításból túl nagy létszámúra növelte az univerzumát, és túl gyakran jött ki a következő történettel.
Nos, az eredmény látványosan nyilvánul meg ebben a vizuális pamfletben: a sztori lapos, a poénok haloványak, és mi sem mutatja jobban azt, hogy az ötlet elfogyott, mint hogy az alkotásban keveredik a Star Wars, az Avatar, az Indiana Jones, meg még néh... több»
A sokadik, de valószínűleg nem a legutolsó bőr Vajon 2023-ban lehet-e még bármi újat mondani Poirot-témában (vagy Agatha Christie-témában (tulajdonképpen mindegy is)?
Rövid leszek: nem. Akkor sem, ha valaki még nem találkozott egy-egy történettel vagy annak adaptációjával.
Egyesek számára nyilván izgalmas lehet értékelni az eddigi Poirot-kat, karikírozva egyes megformálásokat, vagy dicsőítve másikakat.
De igazából az a helyzet, hogy annak, aki a David Suchet-féle Poirot-n nőtt fel, valószínűleg nem kell Kenneth Branagh, és igazából senki más sem.
Filmnézés közben végig azon gondolkodtam, hogy ez az adaptáció vajon miben más, vajon mit tesz hozzá az eddigiekhez? És azt kell mondjam, hogy (nekem) semmiben és (nekem) semmit.
Persze a sztori... több»
Búcsúnak sem jó Előre szólok, hogy a filmre úgy fogok tekinteni mint Bruce Willis mentális betegségét, romlását figyelembe vevő búcsúelőadásra. Ha nem így tennék, kénytelen lennék rossznak, sőt nézhetetlennek értékelni az alkotást.
Pedig az előfeltételek adottak egy igazi ZS kategóriás igazságosztó/bosszúálló filmhez. Van egy családi dráma, amiből hirtelen kettő lesz, így adott a sötét múlt, a főhős leminősítése, véletlen belekeveredése a rosszfiúk üzelmeibe. Van egy visszatérő családtag, akinek rendőr apuci mindent (khm) megtanított, ami a túléléshez kellhet, és akinek a cselekményvezetés miatt szüksége is van erre a tudásra. Szóval látszólag minden rendben van.
Az első gyanús jel, hogy a főhőst kinyírni h... több»
A folytatás folytatásának a folytatása a végéhez ért A hétvégén három filmet néztem meg: Indiana Jones és a sors tárcsája, Mission Impossible – Leszámolás, 1. rész és A védelmező 3.
A folytatásokban – akkor is, ha nem tényleges folytatások, csak ugyanannak a brandnek a következő darabjai – az a jó, hogy az ember tudja, mire számíthat. A filmkészítők szempontjából meg az a jó, hogy a néző úgyis megnézi a következő epizódot, mert egyrészt tudja, mire számíthat, másrészt leellenőrizheti, hogy jól tudta-e, mire számíthat.
Nos, az utolsó (???) Indiana Jones-film készítői nem bíztak semmit a véletlenre: a régi kliséket vették elő, írtak egy sztorit, ami a náci időkből ered, de pár évtizeddel később is van kihatása, megvan a főgonosz, akit le kell gy... több»
Bazi nagy nosztalgia Az eléggé nem imádható első rész után megszületett folytatás még mindig jócskán szerethető volt, de annak stáblistája után sokan érezhettük azt, hogy erről a sztoriból már nem érdemes több bőrt lenyúzni.
Mivel azonban azt már régóta tudjuk, hogy az önmérséklet szobrát nem a filmcsinálókról fogják megformázni, igazán nagy meglepetés nem ért, amikor megtudtam, hogy jön a harmadik rész. Persze, azt a műfajt is ismerjük, amikor egy film tiszteleg az elhunyt korábbi szereplők előtt, és az ilyeneket megemlékezéseket a magam részéről szeretem is.
És akkor jöjjön a lényeg: határozott véleményem, hogy ugyanezzel a történettel lehetett volna egy elég jó filmet forgatni, ez valamiért mégsem történt meg... több»
A mami egy kicsit pipa Linda Hamilton, Demi Moore, Geena Davis, Angelina Jolie és társaik után miért éppen JLónak ne járt volna egy tisztes akciófilm? Persze, a sztoriban nem sok új van, azt leszámítva, hogy két főgonoszt is meg kell ölni, valamint, hogy egy 12 éves lány pikkpakk kiképzett katona lesz – de hát mindig kell valami „soha nem látott” csavart tenni az ezerszer látott történetekbe. Olvasgatva az eddigi véleményeket, az járt a fejemben, hogy vajon mióta vannak filmművészeti elvárásaink a csihipuhi filmekkel szemben – mert szerintem ezt a műfajt nem kell túlgondolni. Alapvetően jól van összerakva a történet, bár lehetne egy kicsit pörgősebb, de mostanában divat a „norvég minta” – lassú cselekmény, havas t... több»
Emancipációs tabló Azt, hogy 2020-ban, a Me Too mozgalom lecsengése után mi visz rá valakit arra, hogy Európában emancipációs filmet készítsen, nehéz megmondani. Fáziskésés, nehezen jött össze a pénz, Juliette Binoche egy zombifilm miatt nem tudta korábban vállalni a szerepet, mind lehet(né)nek valós indokok.
Ám hogy egy ütős forgatókönyv helyett miért az első megbeszélés skicceit kellet filmre vinni, az megmagyarázhatatlan. Mi egy léha, nyári, Balaton-parti szombaton, dél körül szoktunk ilyen alapossággal történetet összerakni: „Főzzek valamit? Vagy együnk egy lángost? Mit szólnál egy halászléhez? Egy hamburger esetleg?”. Viszont a javarészt sütőipari adalékanyagokból készített, „felfújt” zsemlében is több a... több»
Éjjeli sorozatnézés Oké, kezdjük a dolog kritikai részével: igen, láttunk már hasonló filmet, igen, tele van kötelező elemekkel és karakterekkel - a múlt eseményein rágódó főszereplő(k), az elnököt védő, meglőtt ügynök, a korrupt politikus, a gonosz üzeletember, stb. - vannak benne lukak, fölösleges részek - például a bérgyilkospár nyűglődése, melynek során az alkotók próbálnak valamilyenfajta jellemábrázolással élni, de minek? -, vannak benne kitalálható elemek, és a főszereplők színészi eszköztára sem túl széles (itt azért szükséges megjegyezni, hogy Steven Seagal vagy Dolph Lundgren sem a shakespeare-i értelemben vett drámai színészek...). Egyes sztorielemek egyébként bosszantóan slendriánok - pl. a főszerep... több»
1 férfi néző és egy csalódás Minden stimmel a leírással, leszámítva, hogy az alkotás nem krimi és nem vígjáték. Különösen fájdalmas az önreklámban Agatha Christie-t, de még a Tőrbe ejtvé-t is olvasni. Színdarabként sok évvel ezelőtt láttam az alaptörténetet, nem mondom, hogy kár volt a pénz a színházjegyért, ugyanis egyszer közepesen szórakoztató végignézni a sztorit, de hogy ezt 2021-ben miért kellett leforgatni újra, az számomra örök rejtély marad. Az alakítások közepesek, az egész feldolgozás kínosan humortalan, szóval ez a darab nem tesz hozzá semmit az eddigi élményeimhez, ellenben sokat elvesz belőlük. Nem mellesleg, lassan tényként tudom kezelni, hogy a Netflix képes bármit elrontani. Ez is egyfajta tehetség.
La famiglia è guidata dal denaro Alapvetően rendben van a film: minden klasszikus vígjátéki kelléket tartalmaz, és bár a kivitelezés nem fergeteges, nem lehet rá panaszunk. Az alakítások sem kimagaslóak, de megfelelnek a történetnek. A párbeszédek is rendben vannak, van egy-két egész helyén lévő poén, bár fergeteges röhögést egyik sem vált ki. Nagy előnye viszont a filmnek, hogy a társadalmi mondanivalót a szórakoztatásnak rendeli alá, és nem nyomja didaktikusan a képünkbe, hogy a pénznél fontosabb a szeretet és az összetart(oz)ás. Ellentétben a francia vígjátékokkal, a filmből hiányzik a „helyi”, az adott nemzet karakterisztikájára utaló kikacsintás, e nélkül igazából nem volt olasz a történet, a világon bárhol játszódhato... több»
Joe Blackre várva Van az úgy, hogy az ember távirányítókattogtatás közben beleszalad egy-egy olyan filmbe, amit kábé ezer éve látott, nem is feltétlenül akar megnézni újra, de aztán úgy alakul, hogy akár háttérzajként, akár unaloműzőként, akár véletlenül ott ragad az adott csatornán. A Ha eljön Joe Black értékelése amúgy elég egyszerű lenne: ez egy igazán rossz film, büntetésből nézetném meg először a készítőkkel, aztán gyakorlatilag bárkivel, akinek fizikai fájdalmat kívánnék okozni (nem kívánok fizikai fájdalmat okozni senkinek, ez csak költői túlzás volt). A sztori alapból nem lenne gyenge, sőt, de a kivitelezés rendkívül bágyadtra sikerült. Beleértve a „szépember” szereplők színészi kvalitásait is. Claire... több»
Valakinek az átka, talán a múmiáé Gondolom, mindent elmond a filmről, hogy 48 perc után ki kellett kapcsolnom. Pedig igyekeztem, esküszöm. De tényleg: „a fáraó – vagy majdnem fáraó vagy fáraina vagy teljesen mindegy kicsoda, a lényeg, hogy egykoron Egyiptomban élt – feltámad, majd elkezdi kiszívni az élőkből az erőt, hogy a jelenben életre keljen és bosszút álljon az őt évezredekkel ezelőtt ért sérelmekért” kaliberű sztoriban mi új van? És ha már ugyanazt zenésítjük meg, amit sok évvel korábban mások, sokkal jobban, akkor miért nem próbálunk meg valami pluszt hozzáadni, ahelyett, hogy elvennénk belőle? Szóval Tom Cruise ide, Russel Crowe oda, egy jó nagy semmit sikerült alkotniuk a készítőknek. De legalább spóroltam magamnak... több»
Két gyogyós meg egy kicsi Nem, nem és nem. Attól, hogy egy film címe mögé odabiggyesztjük a 2-es számot, és ugyanazokkal a főszereplőkkel leforgatunk egy az eredetire bizonyos szinten emlékeztető történetet, még nem alkotunk. A készítők nyilvánvalóan azt gondolták, hogy munka nélkül keresnek egy kis pénzt, és egy pillanatig sem rejtik véka alá, milyen szinten unták az első perctől az utolsóig az egészet. Még a két főszereplő sem menti meg a produktumot, Aniston fáradt és agyonbotoxolt, Sandler pedig vagy másnapos, vagy beteg volt a forgatáson. A számtalan rossz poén mellett kétségtelenül van egy-két egész tűrhető is, talán egy kis időre beengedtek egy-két lelkes kezdőt is az alkotás folyamatába. Igazából egyetlen poz... több»
Acélkék szemek Vajon mire gondolhatott a költő? – morfondíroztam magamban, miközben az utolsó epizód stáblistája villódzott a képernyőn. Ugyanis az első rész alapján még úgy tűnt, a méltán világhírű dán humor ünnepét láthatjuk. Oké, a vígjátéki alaphelyzet – ti. hogy egy doktornő részegen anyagot lop a spermabankból, amivel aztán megtermékenyíti saját magát – bűncselekmény, de kétségtelenül hordoz magában némi helyzetkomikumot (félve merném leírni, hogy vicces). Az a poén pedig, hogy a főszereplő permanensen tiltott helyre parkolja le a kerékpárját, annyira fontos, hogy háromszor vagy négyszer is kihangsúlyozzák az alkotók – mit mondjak, szakadtam a röhögéstől. De aztán gyorsan kiürül a humorbonbonos doboz... több»
Hvala vam Szerethető és végig élvezhető történet, annak ellenére, hogy ismert sztori remake-jéről van szó. Jót tesz a filmnek az európai környezet, a csodás horvát tengerpart, az ismeretlen és életük közepén járó színészek. A konfliktusok nincsenek túlélezve, ráadásul egy részüket humorral átszőve mesélik el az alkotók. Semmi fakszni, csak felhőtlen szórakozás, megnyugtató végkifejlettel. Persze az átlagosnál nem tud sokkal többet a film, ám a környezet, a tájképek miatt jár a 4 csillag. De hogy negatívumot is mondjak: az az elem, hogy a főhős lánya nembináris, abszolút fölösleges – viszont az ilyenért már eszembe sem jutna rossza pontot adni, majd egyszer ez is kikopik a filmművészetből. Talán.
Máté, Márk, Luther, John, Tango és Cash "Jó ez, Sanyikám, csak sz@r" - mondta egy haverom külső konzulense, úgy harminc éve, a szakdolgozata első változatára. A filmipar persze sosem bír magával, jó filmből rossz sorozatot, jó sorozatból rossz filmet kell csinálnia, a kombinatorika hívei mindezt tovább variálhatják. A sorozat zseniális volt, imádtam, remek hangulattal, fájdalmat hordozó, de okos és vakmerő, a szabályokat nem mindig tisztelő, ráadásul sármos zsaruval, rémisztő, de hihető elmebetegekkel, jó megoldásokkal. Ehhez képest kellett volna valamit villantania, valami pluszt adnia a filmnek - nos, ez nem jött össze. Nyilván már az is nehéz volt, hogy egy jó alaptörténetet fabrikáljanak egy "egész estés" mozihoz. Nagy nehezen... több»
Nem metoográszok játszmája (Mindig) aktuális témát mutat be a film, ráadásul megtörtént eseten keresztül, ami még akkor is hátborzongatóbb egy kitalált sztorinál, ha közben tudjuk, hogy Hollywood azért nyilván elnyomott néhány gúnyos mosolyt, mert mindez a republikánusok fellegvárában, a Fox Newsnál történt. Persze a másik hátborzongató dolog az a rengeteg botox, ami a szereplők arcába és más testrészeibe lett befecskendezve – mindenesetre azzal nyugtattam magam, hogy ez csak egy metafora a művi Amerikáról, a megjátszott konzervativizmusról. Jó volt látni John Lithgow-t, és nyúlfarknyi szerepében Holland Taylor is nagyot alakít. Nicole Kidman egész megjelenése továbbra is rémisztő, Charlize Theron és Margot Robbie jól... több»
46 Vágyrajárók (1987)
Nem, nem fergeteges a film, valószínűleg már '87-ben sem volt az. Persze '87-ben még nem volt – most meg már nem – divat ilyen számban és töménységben mezítelen női melleket mutogatni a filmvásznon, miközben mindent megadtunk (volna), hogy végigülhessünk egy ilyen filmet. Illetve, hogy többször végigülhessük. Vagy hogy meglegyen VHS-en. Szóval értik... A történet nem túl bonyolult, nem is kell annak lennie, hiszen nem ez a lényeg. A történetvezetés pedig valóban három és fél évtizeddel ezelőtti, mentségére legyen mondva, hogy nekem, az 50+-os boomernek ez nem probléma. Nekem egyébként egy kicsit kevésbé volt francia a film, ahhoz képest, amennyire francia a téma. Sokkal inkább volt egy időtl... több»