Tarantino és Guy Ritchie Zs kategóriás koppintása Már egy ideje gondolkozom azon, hogy az értékelésem címében leírtakon túl vajon tudok-e bármi érdemlegeset elmondani a filmről. Egészen egyszerűen semmi olyan nincs ebben az alkotásban, amit korábban mástól, sokkal jobb kivitelben ne láttunk volna már. Brad Pitt karakterében sincs nóvum, és úgy általában: a viccesnek szánt figurák és a viccesnek szánt jelenetek is inkább kínosak, mint mulatságosak (de most tényleg: az egy jó vicc, hogy egy kamu pénzes táska véletlenül kinyílik, és bugyik röpködnek belőle!?). Ez esetben még csak azzal sem lehet érvelni, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, hiszen túl közeliek, túl ismertek és túl népszerűek az „előzményfilmek”. Most megyek, és meg is nézem a... több»
Anyák, lányok, fiúk Nyilvánvaló, hogy minden művészeti alkotás értékelésénél figyelembe kell venni a kort, amelyben készült, az akkori társadalmi közeget, valamint a kor technológiai színvonalát és történetmesélési szokásait. A filmmel nem az a baj, hogy mai szemmel nézve lassú. Nincs baj a sztorival sem, a fiú férfivá érése, a szépasszony csábítása még érdekes is lehetne. Ám ahogy ezt a történetet elmesélik az alkotók, az eléggé szegényes. Én nem tudtam beleélni magamat a főszereplő bőrébe, és nem ragadott magával a történt. Abból a székből, amelyből én néztem, ez a sztori csupán magukkal kezdeni mit sem tudó jómódú amerikaiak nyűglődése volt. A drámai részek, illetve fordulópontok is összecsapottak, igazából ... több»
Kell a francia gógyi Ha ugyanezt a filmet Amerikában vagy Olaszországban forgatják le, akkor maximum egy átlagos családi dráma lenne, elpufogtatott hétköznapi üzenetekkel. A franciák azonban ezt a sztorit is fel tudták dobni, és már-már zseniálissá formálni a történetet és annak elmesélését. Műfajilag így sem aggatnám rá száz százalékosan a vígjáték címkét, mert bár vannak történetelemek, amelyekkel egyértelműen a komédia irányába billentik az alkotók a produkciót, több olyan (mély) kérdést is feszeget is a film, amit el lehetne ugyan viccelni, de nem feltétlenül lenne érdemes. E kettősség miatt nem jár csupán az öt csillag, annak ellenére sem, hogy kiváló zenék szólnak a filmben, és külön pont jár azért, ahogya... több»
Vótmá Ahogyan a kollégák is írják előttem, eléggé elcsépelt a testcsere téma. De akkor jön a francia finesz, és csavar egyet a dolgon. Ez a csavarás pedig az, hogy nem ketten cserélnek testet, hanem egy egész család, sőt, aztán meg bárki, aki a család fizikai közelségébe kerül. A legkisebb lány anyaként szereplése kifejezetten zseniális. Persze van a sztoriban félrelépés, és az abból fakadó konfliktus, de hát nem lenne francia a film, ha ez kimaradna. Ráadásul a végkifejlet is szokatlan, így aztán megérdemli a jó minősítést a produkció. (Spoiler: a cigiző láma prájszlesz!)
Happy endre várva Habár a történet egy svédországi sztori francia adaptációja, bizonyos értelemben – például az állami bürokrácia vonatkozásában – sikerült azért valamennyire franciává tenni.
Kicsit nehezen indul be a történetmesélés, ami talán annak is köszönhető, hogy nincsenek igazán markáns karakterek a filmben. Miközben másodlagos közlésekből megtudjuk, hogy az elítéltek közül többen is súlyos bűncselekményeket követtek el, maguk a szereplők ilyen szempontból túl sterilek.
Így értelemszerűen a katarzisok is alacsonyabb hőfokon következnek be, ami oda vezet, hogy egy nézhető, de korántsem kimagasló alkotást kapunk.
Szerintem érdemes lett volna egy kicsit ripacsabbra venni az alaphangulatot, sokat dobott v... több»
Hibátlan sorozat Minden sorozatnál el kell telnie egy kis időnek, mire a néző ráhangolódik a sztorira, a szereplőkre, a filmfolyam hangulatára. A Modern család esetében ez nekem szinte egy pillanat volt. Egészen elképesztő, hogy ilyen hosszú időn keresztül sikerül fenntartani az érdeklődést, a humort és az, hogy egy pillanatra sem unalmas a cselekmény vagy éppen a szereplők csetlése-botlása. Az alakítások fergetegesek, a ripacskodók is úgy súrolják csupán a ripacskodás határát, hogy az nem zavaró. Talán Claire karaktere sok egy kicsit néha, Philt viszont annak ellenére sem lehet megunni, hogy az ő karaktere aztán tényleg idegesítően bénára lett megírva – mégis imádnivaló. De a többiek is remekül és hibátlanu... több»
Maggie Smith jutalomjátéka Már néztem egy ideje, amikor rájöttem, hogy évekkel korábban egyszer már volt alkalmam megtekinteni a filmet. Tipikus angol drámát és vígjátékot raktak össze az alkotók: a történet lassan hömpölyög, a humor kifinomult, a dráma alapját jelentő, mélyben meghúzódó esemény kellően titokzatos és jó időzítéssel derül ki, és a maga módján a végkifejlet is szép és megnyugtató. Mondjuk, a mennybéli zárójelenet teljesen fölösleges, de hát emberek vagyunk, hibázhatunk. Nem mellesleg ez, mármint az emberi hiba a történet alapja, egy múltbéli rossz döntés indítja el főhősünket a lejtőn, és teszi mogorva hajléktalanná. Illetve hát nem hajléktalan, hiszen van egy furgonja, ami számára nemcsak az otthont, h... több»
Finom kis darab Jól, gyakorlatilag hiba nélkül összerakott vígjáték. A sztori nem túl bonyolult, de megvan benne a történethez mérten megfelelő komolyságú és mélységű dráma, ill. konfliktus, a jellemfejlődés, a szerelem és a happy end is. A főszereplők szerethetők, a gonosz nem is annyira gonosz, viszont a végén megkapja méltó büntetését. A történetvezetés nem annyira francia, mint amennyire a helyszín és a kor esetleg megkövetelné, de az ételek középpontba állítása ezt jótékonyan eltakarja. Üdítő szórakozást nyújt a film, érdemes megnézni.
Egydimenziós kabaré Nem vagyok rá büszke, de meg kellett néznem két és fél évadot ahhoz, hogy rájöjjek: itt bizony egy kib*szott (bocs, de ez a jelző kiválóan illeszkedik a film nyelvezetéhez) paródiáról van szó, annak ellenére, hogy végig lehetett érezni: az alkotók komolyan gondolták ezt a sorozatot. A legfeltűnőbb és legárulkodóbb jel az, hogy minden, értsd: MINDEN szereplő egydimenziós, nincsenek jók és rosszak, nincsen szerethető karakter, itt csak érzelmi roncsok és/vagy tehetségtelen, számító nyaloncok vannak. Egyedül a főhős – Logan – tehetséges, de ő meg utál és lenéz mindenkit, szóval ő sem különb a többieknél. JELLEMFEJLŐDÉS nincs a filmben, mindenki ugyanolyan pontszerű marad végig. A negyedik évadb... több»
Szép színes tabló Kezdem a lényeggel: ez egy átlagos film, csupán a látványvilága teszi valamivel jobbá (mássá), igaz, az első részhez képest abban sem látunk lényegi változást. Miközben az első rész a gyengécske történet – a Farkasokkal táncoló kitalált bolygóra tett, animált változata – ellenére nagyot durrant, pont a vizuális megoldások miatt, ott és akkor le kellett volna zárni az egész projektet. Persze mindenki tudta, hogy nem ez fog történni, a sok pénznél jobb a több, mégis: nem győzöm leírni, hogy az emberiség kulturális örökségének rendkívül jót tenne, ha bármilyen önmérséklet működne a filmiparban. A műalkotást nézve két film járt a fejemben: az egyik a Star Wars „sorozat”, amelyben az alkotók képt... több»
Ez nem csodás Azért az nem ártott volna, ha az alkotók még a forgatás megkezdése előtt eldöntik, hogy vígjátékot vagy művészfilmet akarnak forgatni. Ez a film ugyanis vígjátéknak túl művészfilmes, művészfilmnek meg túl vígjátéki. Nem mellesleg mind a két verzióból ki lehetett volna hozni többet, ezért is kár, hogy ilyen gyengécskére sikerült a produkció. Pedig az indulás tényleg franciás, néhány megmosolyogtató poén is került a filmbe, de aztán elfogyott a szusz. És amikor elfogy az ötlet, óhatatlanul is jönnek a megúszós vagy épp a valóságtól elrugaszkodó megoldások – itt az utóbbival operáltak a film készítői. Pedig a fő üzenetet enélkül is el lehetett volna mondani. Így viszont a vége egy kicsit túl eg... több»
Majdnem monodráma Nem szokványos formátumú ez a minimalista stílusban forgatott film, amelyben nemcsak az egyszerű díszletek, de a mellékszereplők is csupán statikus háttérként szolgálnak egy szakítás történetéhez. Semmiképpen nem sodró lendületű az alkotás, inkább hömpölyög, és vígjátékként sem fergeteges, sokkal inkább finom humorokkal dolgozik. A főszereplő jól játszik, és hibái ellenére is szerethető, dilemmái vergődései pedig hétköznapiak és átélhetők. Röviden szólva: jó film született az alkotók kezei alatt, amit időről időre elő lehet venni, és egy nyugisabb estén el lehet rötyörögni rajta.
Csináljatok valamit, de ne legyen se túl hosszú, se túl drága... ...mondhatta az illetékes főnök, amikor elé tárták a film ötletét. Ennek megfelelően jó kis megúszós 9 perc lett, kevés fantáziával. Persze, ma már részben a Disney is másban utazik, sőt: nem kizárt, hogy a mostani üzletpolitikát nem annyira szolgálják a régi filmek, projektek. Ők is letudták, én is letudtam, talán maradjunk ennyiben.
A francia filmvígjátékok forró szívű szerelmeseként és lánglelkű védelmezőjeként csak annyit mondhatok: ez rendkívül gyenge lett. Írom ezt úgy, hogy kifejezetten dafke nézem meg például azokat a műfajba tartozó filmeket, amelyek IMDb-s értékelés 5 alatti. Sajnálatos módon, ez az alkotás szinte semmit – a kivételről majd később – sem hoz a „francia” elemek közül. A poénok kiszámíthatók és gyengék – Benny Hill megnyalná a forgatókönyvírók mind a tíz ujját –, ráadásul a szereplők is kedvetlenek és enerváltak. Az üdítő elem a franciák önkritikája: ez a film a „kolonizáló” franciák tuskóságát állítja pellengérre – korántsem tökéletesen, de legalább ezt szórakoztató módon teszi. Summa summarum: a ... több»
Megúszni nem csak a tengerben lehet Ha valaki, hát Cousteau kapitány mindenképpen megérdemli, hogy az emberiség életrajzi filmben állítson neki emléket. Gyermekként az ő természetfilmjeit bámultam, csodáltam az öreget, és nyilván fogalmam sem volt arról, amit a film többé-kevésbé bemutat: nevezetesen azt, hogy ő is csak egy gyarló ember volt, még ha a szabadabb és álmodozóbb fajtából is. A filmkészítők azonban részben nem tudták eldönteni, mit akarnak elmondani erről a sok elemű életműről, másrészt amit elmondtak, azt is megúszósan tették. Értem én, hogy Cousteau munkássága óta a tengeri élővilág nagy része elpusztult, ezért nem lehet az óceánok – ő idejében még megvolt – gazdagságát bemutatni. Azt is értem, hogy a világ keres... több»
Trumbóé a számolás joga Kezdem a lényeggel: ez egy átlagos film. Jó értékelést csak azért kaphatott volna tőlem, mert egy újszülöttnek minden vicc új. Ugyanakkor az elmúlt években jött ki a Trumbo és A számolás joga, így azt, amit az Oppenheimer el akar mondani, nem olyan régen már elmondták mások. Jobban. Érzékletesebben. Hatásosabban. Izgalmasabban.
Persze a filmnek van más üzenete is: a tudós ráeszmélése arra, hogy az általa felfedezett dolgot a politika rosszra fogja használni. Főszereplőnknek ez a dilemmája, ez a gyötrődése viszont nem jelenik meg átütő erővel a filmben. Megjegyzem, nagyon ügyesnek kellett volna lenni ahhoz, hogy ennek az üzenetnek a megformálása a reveláció erejével hasson, mert hát 2023-at í... több»
A nevem Gond. Ethan Gond. Az elejére teszem a végét: igen, a Mission: Impossible-filmek elbírják ezt a következő (két) részt is. Mert szeretjük. Mert azt kapjuk, amit megszoktunk.
Mondjuk, a leszámolás akár utalhatna arra is, hogy a készítők leszámolnak a nézőkkel vagy azok jóindulatával, de lássuk be: legalább beletették azokat az erőfeszítéseket, amelyek pl. a Star Wars harmadik három részéből, nem beszélve a záróepizódot, hiányoztak.
Azt persze meg kell jegyeznem, hogy az AI-ellenes filmekkel ugyanaz a probléma, mint az időutazásosokkal: nevezetesen, hogy fogalmunk sincs a technológia működéséről, így értelmes megoldást sem tudunk adni a problémákra 2023-ban.
Nem mellesleg, itt van a film leggyengébb pontja: néha ... több»
80 A konyhafőnök (2022)