Engem a cím egy kicsit megtévesztett, más jellegű filmre számítottam. A „hétköznapi”, azaz gyakori, megszokott, egyszerű, átlagos, jelentéktelen, unalmas, szimpla stb. jelző egyáltalán nem illik a történetre. A három külön személyes drámát sem tartom igazán mindennapinak, de pláne nem a teljes kerek egészet. (Hacsak nem szándékos a paradoxon?) Nagyon is érdekes, különleges a téma. Különleges, magával ragadó, és szinte művészfilmbe illő a képi világa is. A „kudarc”-ok, vagyis a sikertelenség, szégyen, veszteség, bánat, félelem, vagy akár a teljes megsemmisülés zsigereinkig ható érzékeltetése ellenére ez egy rendkívül szép film.
Jó ötletnek tartom, ha egy dokumentumfilmben játékfilmszerű, megrendezett jeleneteket is látunk. Ezt a megoldást itt is alkalmazták az egyik történeti szál illusztrálására. Izgalmasabbá tette az amúgy is érdekes eseményeket. Magához a történethez nagyon nehéz hozzászólni, keresem a megfelelő szavakat. Az a legkevesebb, hogy "megdöbbentő". Nem könnyű feldolgozni a látottakat, ennek ellenére nagyon ajánlom. Érdemes megnézni.
Bizonyára bennem van a hiba, de sokszori nekifutásra (úgy 20 és 45 éves korom között) csak egyszer sikerült végignéznem az Annie Hallt, aztán azóta is hiába próbálkozom a repetával, nem megy. Agyonfilozofált nyavalygás, nyűglődés az egész. Nem köt le a feszegetett téma, humorosnak sem találom. Inkább sajnálatra méltó. A Woody Allen-rajongók most talán megköveznek, bevallom, én nem bírom őt. Íróként, rendezőként talán rendben van, de a filmvásznon eléggé idegesítő figura. Bocs, ez van.
Krízishelyzetekben nagyon furcsa dolgokat produkálunk. Legyen az egy hosszan tartó áramszünet, egy munkahely elvesztése, egy világjárvány, vagy akár egy kirobbanó forradalom. Bármi, amitől minden a feje tetejére áll, és pánik uralkodik el rajtunk. Mindenki megzavarodik, fél, kapkod ide-oda, furákat mond és meggondolatlanul cselekszik. És "apa hazudós" lesz. Ez a film 1956 kapcsán szólít meg, de számomra nem csupán 1956-ról szól. Zseniális tragikomédia. Egy pszichológiai tanulmány, ami néhol naturálisan őszinte, máshol félmondatokba rejt féligazságokat, de mindenképpen nagyon-nagyon-nagyon emberi.
Engem is a nagyszerű szereposztás csalogatott a képernyő elé. Ami az ő jelenlétüket, játékukat illeti, az tényleg mesteri. Már ezért érdemes volt megnézni. Összességében a filmet én sem tartom átlagosnál jobbnak, valóban kicsit lassúbb, mélázósabb a szokottnál, de "na bumm". Ez egy ilyen krimi. Nem rágtam le a körmöm izgalmamban, de azért minden megvan benne, ami egy jó bűnügyi történethez kell.
A "tökéletes gyilkosság" fogalmával sokan foglalkoztak már regényekben, színpadon és filmvásznon egyaránt. Szerintem ez a film ún. gyöngyszeme a témának. Csak gratulálni lehet az alkotóknak. És igen, Anthony Hopkins nekem is nagy kedvencem.
Úgy érzékelem a véleményekből, hogy eléggé vegyes az ítélet. Én azok táborát szeretném erősíteni, akik elismerően szóltak hozzá. Dehogyis untatott, sőt...! Szép lassan megismertük a konfliktusokat (nem egy volt), majd apránként nőtt, duzzadt a feszültség (minden téren), és a végén jött a frappáns "bumm". Meghökkentő volt a feloldás, fejbe kólintó, de a legoptimálisabb megoldást jelentette. Szokatlan történet elgondolkodtató lélektani érdekességekkel, és szerintem színvonalas színészi alakításokkal.
Belátom, hogy a film története nem eget rengető nagy durranás, de a hangulata és a humora szerintem nagyon jó. Tom Hanks és a kutyus kettőse "király"! Egyébként nálunk, otthon a családban szállóigévé vált a mondat: "Hooch, ez itt nem a te szobád". Sok-sok éve rendszeresen használjuk, ha nem értünk egyet valamivel. Van, hogy viccelődve, de van, amikor nagyon is komolyan tesszük, tiltakozásunk súlyától függően. Nekem plusz érték, hogy olyankor felidéződik bennem Kozák András kedves, nyugodt, határozott hangja. Nagyon szerethető szinkronhang számomra.
Izgalmas, hogy az alapötletet John Lennon levele adta, melyet a címzett, Steve Tilston folkénekes csak kb. 40 év múlva kapott kézhez. Mit érezhetett Tilston?! Felkavaró! Már önmagában ez a kiindulási alap érdekessé tette számomra a történetet, aztán percről percre magával sodort, és egy pillanatra sem lankadt a figyelmem. A komoly tartalom ellenére könnyed, kedves, szórakoztató ez a film. Örülök, hogy megnéztem.
Vadregényes tájak, aranyos állatok, kedves főszereplő lány és a szép klasszikus muzsika, így együtt izgalmas összjáték. S ha igaz, megtörtént események alapján készült a film. Engem elvarázsolt.
Itt a háromcsillagos, átlagos kategóriába soroltam, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett a film. Sőt, kifejezetten érdekes számomra, ahogy Csehov világát (XIX. század vége) adaptálták a nagyjából 100 évvel későbbi magyarországi rendszerváltás időszakára. Kicsit emészteni kell, de jó ötlet. Hát persze, bibliai értelemben "nincs új a nap alatt".
Gondolom, abban sokan egyetértünk, hogy jó lenne háborúk nélkül élni. De sajnos ez lehetetlen. Aki belekeveredik, annak magánemberként a legfontosabb cél a túlélés, fizikai és mentális értelemben egyaránt. Azt hiszem, a M.A.S.H. példát mutat arra, hogyan lehet valahogy átvészelni ezt a rettenetet. Igazán remek filmnek tartom.
Nagyszerű szatíra, és persze kicsit túlzó. De majdnem ilyen volt a valóság itt, Közép-Kelet-Európában néhány évtizeden keresztül. Szeretem a cseh és csehszlovák filmeket, mert azt hiszem, hogy rokon lelkek vagyunk. (Tán még sokan vérségi rokonok is a Monarchia kapcsán.)
Kétszer néztem meg a filmet, mert néhány apróbb részletet pontosítani akartam. Egy-egy mondat, egy-egy mozdulat, egy-egy kép fontos volt a történet megértéséhez. Nem mintha túl bonyolult lett volna, csak mivel "járkáltunk" múlt és jelen között, néha elkalandoztam. Megható, sőt megrázó a sztori. Bevallom, mindkétszer megkönnyeztem.
Michelle Dockery, Maggie Smith, Hugh Bonneville, Jim Carter, Penelope Wilton, Elizabeth McGovern… És még lehetne tovább sorolni a nagyszerű színészeket. Mindenki remek, és hitelesen hozza a figuráját. Pazar épített helyszínek, pazar természeti környezet. Érdekes családtörténet, a háttérben valódi történelmi eseményekkel. Hát kell ennél több egy jó filmsorozathoz?
Minden korszaknak, minden generációnak megvannak a maga gondjai, harcai. (Globálisan nézve pláne színes a kép, de most csak a magyar viszonyokra gondolok.) Én olykor hajlamos vagyok sopánkodni és elkeseredni jelen életünk nehézségei miatt, de ezt a filmet látva kicsit elszégyelltem magam. Amit nagyszüleink és szüleink kaptak a sorstól, az bizony elég kemény kiképzés volt. Szóval restelkedve néztem, de nagyon tetszett. Szép film.
Végre megint egy olyan sci-fi, ahol nem egy idegen civilizációval való háború a téma. Egyáltalán nem valamiféle ellenség, illetve veszedelem borzolja az idegeket. A történet persze kicsit meseszerű, hiszen nincs sok esély az életben maradásra olyan körülmények között, amit látunk, de jó elfantáziálni róla. Izgalmas kaland egy kis filozofálgatással és némi humorral. Matt Damonnak jól állt a szerep, nagyot domborított.
88 Hétköznapi kudarcok (2022)