A szív bajnokai egy igazán szórakoztató, szívmelengető és tanulságos életrajzi dráma, amit – mint tudjuk – nehéz jól elkészíteni. Esetünkben sem tökéletes, viszont egy kellemes és erős alkotásról beszélhetünk.
Lassú égésű film a mélylélektanra koncentrál, profi színészettel és egy erős befejezéssel, ennek ellenére hiányzik belőle valamiféle titkos összetevő, ami páratlan alkotássá avanzsálná.
Briliáns. Szenzációs. Rendkívüli. Hihetetlen. Ilyen jelzőket használnak a kritikusok, amely részben igaz csak. Elismerem a Birdman művészi értékét. Elismerem a zsenialitását, miképpen a pszichés utazás, a látványos szórakoztatás és a társadalomkritika több válfaja triumvirátusként tölti ki a filmet, de nem kárpótol annyira, hogy az első 45 perces unalma, ebből adódóan a film indokolatlan hosszúságát és a szükségtelenül gyerekes végső lezárást el tudjam nézni.
Szerintem sokkal több figyelmet kellene szentelni a sorozatnak és ezeknek a színészeknek, tudnak ők ennél többet is. Ahogy az első szériában is látszik, csak hely kell nekik és lehetőség a kibontakozásra. Alapvetően pedig igényes és drámai darab, ami még fejlődni fog.
Filmes ünnepélyhez méltó művel nyitott A Titanic Filmfesztivál. A Kálvária rendkívül mély, sőt merész gondolatokkal hat a nézőre, és komorsága ellenére még a (fekete és/vagy fanyar) humort sem nélkülözi. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor egy szokatlanul jó krimiként is lehet rá tekinteni. Ja, és Brendan Gleeson Oscar-jelölést érő (élete?) alakításáról még egy szót sem ejtettem.
David Fincher nagyszerű thrillert tett le az asztalra, amihez Gillian Flynn, író volt legfőbb segítségére. A Holtodiglan nézése közben többször ütni vagy eskü még ölni is tudtam volna, de nem tehettem, viszont ezalatt mégis remekül szórakoztam. Azért ezt nem könnyű elérni. A film tehát kétségtelenül az idei esztendő legjobbjai között szerepel.
Közepesnél jobb színészek révén jól átjött az érzelmi vonulat, de a majd 2 órás filmből 1.5 óra tömör nyáladzás volt és önsajnálat, majdhogynem eseménytelen, ismétlés, és 600x átrágják az addig lecsengett pár fontosabb infót. Aztán jön 10 perc tényleg érdekes rész, végre megmozdul a film, már várjuk a fejleményt... mikor kapunk pár befejező snittet, hogy ez az élet, cső!
Ez a film egy modern mestermű, egy újabb egyedülálló gyöngyszem 2014 termékeny palettájából. Bizarr, fokozódó feszültséggel teli görbe tükör a társadalmunkról, nagyszerű színészi teljesítménnyel megfűszerezve.
Egy igazi párkapcsolat nem egyszerű dolog. Van lángolása, kellemes nyugodtsága, fordulatai, szenvedése és vége. Így, vagy úgy, de ez majdnem minden szerelemre igaz. Ezt megfilmesíteni valószínűleg sosem lesz divatjamúlt dolog. Ha pedig ez a téma keveredik egy olyan élet hordozta kegyetlenséggel, mint egy rákos kisgyermek szenvedése, akkor válik igazán nehéz műfajjá a filmkészítés. Az Alabama & Monroe letisztultan mutatja be az előbb leírtak minden báját és búját. Kissé hatásvadász módon inkább az utóbbira koncentrál, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Clint Eastwood, mint Morgó a hét törpéből! Ha a Gran Torino filmre gondolok, akkor egyből eszembe jut párhuzamot vonni a főszereplő és kocsija, elnézést autókölteménye között. A film is ilyen, mint ők ketten!
A kezelés éppen megfelelő mennyiségű drámai elemet tartalmaz, megfűszerezve több, szellemes humorizálással, tehát valamelyest – 20 %-ban – vígjátékról is beszélhetünk, de hiba lenne akként kezelni.
Nagyon fontos filmet pótoltam be a napokban. Az Aviátor nagyszerű táptalaja egy lehengerlő színészi alakításnak, hiszen egy (túlságosan is) hosszú és eseménydús életrajzot kelt újból életre a filmvásznon. Leo szobrot érő alakítása lehengerlő.
Nicholas Cage és Liam Neeson után Kevin Costnernek is eszébe jutott, hogy jó lenne 50 éves kor felett akciófilmet forgatni. Nem szólt neki senki, hogy ez egy nem túl jó ötlet, ezért kaptunk egy 3. kliséfilmet a Taken (2008) és a Stolen (2012) után, amelyben egy titkos ügynöknek a családi problémái mellett a rossz fiúkkal is meg kell küzdenie.
Sok rosszat hallottam erről a filmről, ezért egészen sokáig nem nagyon fűlött hozzá a fogam, hogy megnézzem. Pedig nem is volt rossz. Jó, nem volt az 2014-es év filmje, de nem bántam, hogy egy estét rászántam belőle az életemből. Volt benne pár érdekes gondolat, és még egy-két csavar is.
Egy okosan megrendezett viccesen szomorú filozófiai dráma, amit mindenképpen érdemes megnézni. Kulcsszavak: Muzikális. Melankolikus. Vicces. Cohen fiverék forever!
Összességében elmondható, hogy egy technikailag precíz, izgalmas akciójeleneteket tartalmazó film, mely részek reálisabbak a megszokottnál. Kedvenc jelenetem: Kyle gyógyszere elgurul a kerti partin… (Az ilyen szituációkból kellett volna több.)
A film technikai háttere odaver, jól felkészültek voltak. Nagyon jó muzikális összeállítás van az egész sorozat alatt, alternatív, elektro, odaillő és valóban minőségi zenéket válogattak bele. De sajnos ennyi. Az alapvetően érdekes sorozatnak több hibája is van. A kevés jó dolog inkább eltörpül a több rossz dolog mellett.
Az Amnézia az egyszer megnézhető filmek tipikus esete. Persze ezzel nem azt mondom, hogy hagyjátok ki, egyszer érdemes megnézni, de ennyi alkalom elég is hozzá. Izgalmas, fordulatos, meglepő, de ennél nem nagyon van benne több.
87 A szív bajnokai (2009)