Értékelések (502)

49 Ovizsaru 2  (2016)

2016. 05. 27.
Uhh! A Hull a pelyhes 2 után itt van Schwarzenegger újabb sikeres vígjátékának meggyalázása. Dolph Lundgren és a film címe együtt, már sugallja a film minőségét. Ha nagyon pozitívan próbálok hozzá állni, akkor azt mondom nem nézhetetlen, csak abszolút fölösleges és erőltetett. Ami poén működik, az az első részből van, a többi meg borzasztó gyenge színvonal. Ezt sejtettem mikor elkezdtem, csak a kíváncsiság hajtott, hova lehet tetőzni egy Ovizsaru 2-t...
2016. 05. 27.
Sajnos belefutottam abba, amitől én mindig tartok egy vígjátéknál, hogy az előzetes a lehető összes poént lelőtte, és mint utólag kiderült, spoilert is tartalmaz. Ez a film ennek ellenére még mindig működött, de be kellett érni a krimi részével. Ugyan is a film a krimit meg a vígjátékot mesterien ötvözi, hiába halál eset, hiába a komoly ügy, mindig a legjobb helyzetben ,,bohóckodják el" - így kialakul a filmnek egy hangulata. A páros hozza azt a szintet ami tőlük elvárható, mondhatni remekelnek. A 70-es évek végén játszódó környezet pedig külön jót tett. Nincs kétség arról, hogy kiemelkedő film, csak sajnos az előbb említett előzetesek miatt, nem azt kaptam amit vártam. Ha a trailer(ek) megt... több»
2016. 05. 26.
Semmi közöm a Warcraft tèmához, a játèkot sem játszottam, és a könyveket sem olvastam. Egy-kèt képkockát láttam a játékmenetről, mikor ismerősök játszották. Abból kiindulva hozta azt amit kellett. Az a világ kiválóan filmre lett víve, ès ezt főleg a felülnézetes jelenetek erősítik meg. A film lassan halad, ès ahogy a cím is utal rá, ez nagyon a kezdetek. Nem tudom hány részt terveznek, de elèg jól bevezettèk a törtènetet. Sajnos pár gyerekes beszólás jutott a filmbe, ami cikis jelenetet eredményez, de mèg megbocsátható. A dráma viszont több helyen működik. Az orkok jól kivannak dolgozva, a közeli képeken látszanak a legapróbb részletetek is. (Gondolok itt az izmokra, ès testszőrzetre). Sok m... több»
Nagyon kellett a történethez ez a rész. Jó ötlet volt egy előzményfilmet készíteni. Teljesen átértékelődik az ember nézőpontja az eddig látott sztoriról. A látvány most már kifejezetten jó, és a film utolsó jelenete találó, így tényleg nagyon szépen összekapcsolta az első két résszel. (Ha időrendi sorrendbe néztem volna, és ezzel kezdem, teljesen máshogy látom a két fél közti viszályt, így szerintem célszerű ezzel kezdeni.)
2016. 05. 25.
Egyszerű, de mégis szórakoztató vígjáték, amiben Sandler-féle alpári humor nem nagyon jelentkezik. Hozza a megszokott romantikus vígjátékok sablonját, tehát fordulat, vagy egyéb maradandó momentum nem látható, marad a jól bevált receptnél. Családnak jó kikapcsolódást nyújthat, kár lenne kihagyni. Talán a játékidő miatt, a vége fele elhúzódik a romantika, és sokan unalmasnak találhatják de abszolút élvezhető az egész. Többnyire megmentik valami apróbb poénnal a laposodó részeket, kisebb-nagyobb sikerrel.

72 Holtpont  (2015)

2016. 05. 21.
Szerintem ez az egész film jó élményt nyújtott volna, ha nem ezt a címet viseli, és nem harangozták volna be, Holtpont feldolgozásként. Hogy őszinte legyek, mikor a főszereplő gyerek a levegőbe lőve felidézi a klasszikusnak számított jelenetet a 91'-es filmből, a fejemhez kaptam... Rém ciki volt. A látvány világ csúcs, gyönyörű a film 3D-s élménye is. Ritka az olyan mozi film, amin ennyit tud dobni a 3D-s hatás. Az extrém sportos jeleneteknél a filmzene rá ad egy lapáttal, teljesen lebilincselt az adott jelenet, de körülbelül a film pozitívuma itt le is van tudva. Egyszer mindenképpen meg kell nézni, mert rossznak nem rossz, csak a cím miatt muszáj összehasonlítani az eredeti filmhez, akkor ... több»
2016. 05. 21.
Folytatásnak abszolút de megállja a helyét, nem lett rosszabb - de jobb se. A sztori onnan folytatódik ahol az első abba hagyta, és látványilag ez még jobbra sikerült. (Gondolom többet is költöttek rá). Ezzel a történet még jobban kiteljesedett, kíváncsian nézem tovább a többi részt.

78 Underworld  (2003)

2016. 05. 19.
Eddig kimaradtak az életemből ezek az Underworld filmek, most igyekszem behozni a lemaradást. Távol áll tőlem a vámpír téma, még az előtt se voltam otthon benne, mielőtt az Alkonyat elindította a lavinát, és nevetségessé tette az egész vámpír-férkarkas vonalat. Úgy gondolom, amennyit tudni illik a ,,vámpír univerzumról" ez a film remekül tükrözi, jól bemutatja. Az akció jelenetek látványosak - hála az azóta jól bevált lassításoknak. A vérfarkasos csatáknál azért visszaüt, hogy közel 15 éves filmről beszélünk, mert elég kezdetleges a mozgásuk és átalakulásuk egyaránt.
2016. 05. 19.
Nagyon jó, hogy Bryan Singer csinálta ezt a részt is, mert kevés negatívum volt az ő által készült X-men filmekben. Ez is elsöprő, benne van a látvány, néhol a dráma, és a poén is egyaránt. Farkas rajongókra is gondoltak, mert hiába harangozták be, hogy nélküle készül el az Apokalipszis, csak kapott egy 2-3 perces kis szerepet, hogy teljes legyen a kép! Néhol az idősíkkal vannak kis logikai bukfencek, de ebbe csak a kemény x-men rajongók köthetnek bele. Az eljövendő múlt napjai magasra tette a lécet, mert az tökéletesre sikerült, ez a rész sajnos nem éri utol. Néhol a csatákat és annak helyszínét túl műnek találtam, és soknak. Lehet sok volt a CGI, nem tudom. Az X-men történetnek közel sin... több»
2016. 05. 19.
Fordulatos thriller, ami hagy meglepetést a történetben, és remek a lezárás is. De a film rém unalmas, és semmi nem történik benne, szépen elnyújtják 1ó10p-ig. Utána jön az a szituáció ami a jó irányba tereli a filmet - csak sok embernél lehet már későn - és pörög az utolsó fél óra, a megszokott horror/thriller módon. Vegyes érzelmekkel fejezi be az ember, de attól megmenti, hogy teljesen leírjuk.
2016. 05. 19.
Az első része után, nem tudtam elképzelni, hogy elkészül a folytatás, és mi mindent tudnak bele erőltetni, egy egyszerű történetből. Kb. ott vagyunk mint a Másnaposok 2 -nél, más köntösbe, ugyan az a sztori. Mégis ez sokkal szórakoztatóbb volt. Lehet mondani tanult a hibáiból, és egy pörgősebb, viccesebb, és poénosabb filmet kreáltak a folytatásra.Seth Rogen szinkronhangja óriásit dob az egészen, és kövezzenek meg, de Zack Efron vígjáték szerepei egyre jobban szórakoztatnak. Lehet ha itthon, egyedül nézném meg, nem röhögtem volna ilyen jókat, de moziba - nagy közönséggel, nagyon megnyerő, és hangulatos vígjáték. 1-2 jelenetet kihagyhattak volna, mert a poén helyett alpári és undorítóra sike... több»
2016. 05. 19.
Az előzetes alapján azért egy jobb, és pörgősebb filmre gondoltam. Így egy megszokott romantikus vígjáték - kevés akcióval, ami arra volt elég, hogy felsorakozzon a Kémes hármas, Exférj újratölve, Szingli fejvadász féle sorba . Számítottam erre, de a trailer alapján azt hittem, kicsit jobb arányba keverik össze a műfajokat. A páros közötti játék tényleg működik, ezekben nem volt hiba, de jó szívvel is csak egy középszerű butácska vígjátéknak tartom.

87 Fargo  (2014)

2016. 05. 13.
Van a sorozatnak egy egyedisége, ami nagyon jól működik. A karakterek néhol buták, a helyzetek abszurdak, de a rendezés és a krimi szálak nagyon jól működnek. A két évad teljesen különböző történet, és mindkettőbe benne vannak az előbb leírtak. A havas tájak, a hideg környezet a maga fekete humorával tökéletes. Az első évadban, Billy Bob Thornon óriási alakítása a kitűnő. A történetet, és a karaktereket a 97'-es filmek ihlették, így sokban hasonlít rá. A második évad már kicsit komplikáltabb, több szálon megy a krimi szál, ami a végén össze ér. A 10 részből 8 részig remek a sorozat menete, de az utolsó 2 az csalódás. Ott már történtek nagyon idétlen dolgok is, ami nem kellett volna, így egy... több»

82 Mélyütés  (2015)

2016. 05. 13.
Nem tűnik ki, de szépen felsorakozott a jól működő sportdrámákhoz. A film drámai oldala tökéletesen működik, és ez Jake Gyllenhaal-nak köszönhető főleg. Lebilincselő, amit alakít. Jobban átgondolva ez tereli a szebb vizekre a filmet, ugyanis a box, a családi dráma miatt eltörpül. A történet a megszokott sablon, tehát egyáltalán nem okoz meglepetést a menete. Az utolsó összecsapásnál, a ringben több háttérzenét használhattak volna (ami fokozza az izgalmakat), mert így unalmassá vált egy idő után. Rocky részekben sokkal pörgősebb, és - ha tudom is mi lesz a vége - izgalmasabbak a mérkőzések.
2016. 05. 11.
Nem hibátlan, de még így is egy jó fajta akciófilmről, krimiről van szó. Nagyon jól bemutaott bankrablással kezdődik, majd a közepén annyi szálat -meg új dolgot akarnak beleerőltetni, hogy néhol kusza lesz a történet, majd egy darabig le is ül. A vége ismét egy fordulatos, izgalmas befejezéshez vezet, ami megmenti a filmet. A szereplőgárda káprázatos. Szinte már túl sokan vannak. Talán nekik köszönhető, hogy egy közepes filmnél jobb legyen. Aaron Paul drogos karaktere, és Casey Afleck lazasága nagyon jó. Talán Cate Winslet giccses szerepe nem jött be, de ő keveset tűnt fel. Összességében, mindenképp érdemes megnézni, annak ellenére, hogy sok jelenet ismerős lehet egy régebbi nagy filmből, ki... több»
2016. 05. 11.
Tucatfilm. Az Amerikai pite óta kb. 1000 ilyen film van. A B kategória sem jellemzi azt amit láthattunk. A történetből többet ki lehetett volna hozni, így a másfél óra alatt is eléri, hogy unalomba fulladjon a film. Kb 2-3 beszóláson lehet röhögni, az meg finoman szólva is gyenge egy vígjátéktól. A főszereplők idegesítően erőltetettek, és sajnos az alpári poénok sem maradhattak el. Hulla fáradtan, egy könnyed esti szórakozásnak talán megteszi, de az értékelések és tartalom alapján, tudjuk mire számítsunk.
2016. 05. 11.
A második rész miatt megnéztem ezt a filmet, mert többen dicsérték, és még nem láttam. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért vannak elájulva tőle az emberek. Lehet már idejét múlta a film 2002 óta, de annyira egy síkon megy egy egyszerű történet, hogy én semmi érdekeset nem találtam benne. A magyar szinkron sem segített a filmen. A görög akcentus nevetségesen jön át magyarul. Már csak azért kíváncsi vagyok a második részre, hogy ugyan, milyen módszerrel lehet még egy bőrt lehúzni egy ennyire egyszerű és ÁTLAGOS filmről...

70 Az esemény  (2008)

2016. 05. 09.
Maga a történet megfogott. Érdekes és félelmetes volt egyben, de borzasztó buta párbeszédek nevetségessé teszik a filmet. Szerencsére a játék idő rövid, és a történet az érdeklődést ez idő alatt fent tartja. Köpködni nem kell a film után, de egy jobb rendező, vagy kicsit jobb forgatókönyv egészen maradandó alkotást tudott volna kihozni, így viszont egy tucatfilm marad, ami ,,egynek elmegy".
Alaposan felkèszültem. A mozi elött egy hèttel elkezdtük megnèzni időrendben a Bosszùállós filmeket (Vasember, Thor, Hangya, Amerika kapitány, Bosszùállók) hogy teljesen kèpbe legyünk. Az egèsz annyira szuperül összetett, mint egy csokor virág, ès egyik szálába sem lehet belekötni. Ez az èvek során nem tűnt ennyire fel. Amerika kapitány 2 a kedvencem. Ott volt eddig a csúcs. Az egy komolyabb hangvètelű szuperhősfilm, aminek sikerült kizökkenteni a jobb irányba a Bosszùállókos sztorit. Erre itt van a 3. rèsz, ami hasonló kèppen tökèletes, drámai, látványos, izgalmas, ès kellőkèppen vicces. Remek arányban. Kiderült, hogy fölöslegesen fèltem a Fekete párduc karakterètől, utólag az egyik legf... több»

55 Zoolander 2  (2016)

2016. 05. 09.
Az első rèsze sem volt kiemelkedő, de mèg abba az agyament vígjátèkok sorába tartozik, hogy ha vèletlen a tv-n keresztül oda tèvedek, akkor nem kapcsolom el hanem elmosolyogva (kicsit lesokkolva) elszórakozok rajta. Na ez a második rèszèről nem mondható el. A kevesebb nèha több. Nagyon erőltetett, ès a poènnak szánt jelenetek átlèpik messze a hátárt. Ennek köszönhetően a filmhez nem elèg a jó hangulat, egy orbitális nagy baromság lesz belőle. Fèlre èrtès ne essèk èrtem èn, hogy Ben Stiller mit akart, erre is számitottam a folytatás hallatán, de ez már sok(k).