Kirana80

Ez a fajta humor vagy nagyon bejön valakinek, vagy rühelli. Mi esetünkben az is-is. Az abszurdumokat nem nélkülöző történet, úgy gondolom igazán csak rajongóknak!

Jópofa valami amerika szagú amerikás vígjáték magyarul. A szereplőink hozzák ami szükséges, de egész végig az járt a fejemben, még a romantikus jeleneteknél is , hogy ez jött valahonnan, ennyire üdítőt magunktól, mint igencsak búbánatos népségtől, nem találnánk ki. Mindenesetre jól sikerült a fentiekkel együtt is.

A Hannah és nővérei számomra a szórakoztató Woody Allen filmek közé tartozik. A rendezőnél kiemelném a csodálatos zenei ízlést, ami végigkíséri a filmet. Emberek életének darabkája, botlásainak kálváriája, de mindig őszintesége kíséri végig a filmet. A szeretni,vagy nem szeretnivaló nebich figurát Allen hozza ezúttal is. Ahogy jobb esetben az életben itt is minden a helyére kerül a végén. Csodálatos képekkel, versekkel megáldott film.

A film után, sőt közben is, állunkat tartva ültünk a mozi nézőterén. Egyszerűen döbbenetes volt, amit láthattunk. Rögtön az elejétől érződött a rendező lenyomata. Külön nem szükséges kiemelni a színészi alakításokat, mert kiválóak voltak. Olyan variációt találtak, ami nagyon is életszerűnek, újnak tűnhet. Újra, és újra megnéztük. Az érzelmek és a tudomány keveredése erős egyveleget képezett a filmből.

A szó elszáll, az érzés megmarad. Méghozzá erősen. Csodálatra méltó hangulatot teremtettek ezzel a mesével, mintha te magad is elhinnéd, hihetsz a csodákban, abban is amit nem látsz. Az attól még létezhet. Robert Redford a maga nagyszerű egyszerűségével alakítja a mesélőt, a lányát játszó Dallas kisasszony is hiteles az erős nő, de gyengéd anya szerepében. Színészi játékok ide, vagy oda, az összjáték ami a lényeg: a film nagyon megható. Könnyekig. Nem is egyszer...

Teljesen elvarázsolt Habó és Sophie története. A modern technika összes eleme elképesztő módon vitte filmvászonra ezt a szívmelengető mesét. Az én olvasatom szerint, ha mersz nyersz, és a kiállunk azért akit szeretünk, valamint ha nem látjuk többé is velünk marad hármas egyszerűsége sokkal többet jelent, mint egy egyszerű mesedélután. Annak is 100%-ig tökéletes. Nem fordul giccsbe, csupán csodálatot kelt. Meghat. Varázsol. Azt, hogy ez utóbbi is létezik még. Képzeljük csak el. Hiszen ha "hallom a világ összes titkos suttogását" , akkor nincs lehetetlen. Amíg egy barátságos óriással és egy bátor Sophie-val vagyunk, addig biztos nem.

A minap sikerült végre látni a filmet. Meg kell, hogy mondjam regényadaptációként fantasztikus, ami filmeknél nem könnyű. A főszereplők hitelesek, s úgymond mintha ilyennek képzelte volna az ember a helyszíneket is, és szinte minden apró részletét a filmnek. Szívfacsaró történet, abszolút romantikus, melyben mégis az élet éltetése hámozódik ki, az élet tagadásával szemben, egy olyan élettel, ami már nem élhető a sérült kiszolgáltatott ember számára. A Sountrack-je és a film is Csodálatos volt.

A film első harmadánál nem lehetett tudni mi lesz a filmből. Fokozatosan bontakozott ki a történet. A feszültséget azonban tényleg végig sikerült fenntartani. A színészvezetés nagyon a helyén volt, és természetesen a színészek, nameg a rendező. Mégis semmi olyat nem mutatott amit ne láttunk volna már. Ennek ellenére úgy gondolom, a téma boncolgatása szükséges újra és újra, hiszen ebben a világban élünk. 10/7.

Régóta vártam ezt a filmet, és nem csalódtam, sőt!! Úgy érzem még jobbat sikerült alkotni, mint amit valaha is vártam. Nemcsak az elragadó színészi játék amire építhetett a film, és a csodás környezet, de maga a történet szövése is, kibontakoztatása is profi volt, mértéktartó, mégis tökéletes. A megválaszolatlan kérdéseket pedig kifejezetten érdekesnek tartom, sőt izgalmasnak, nem kell mindig mindennek kereknek lennie, elég a sejtetés, majd a finom csattanás. A film minden pillanatában érezhető a feszültség, Harry tényleg nagyon Harry, Paul az ellenpólus, aki visszafogottnak tűnik, Dakota a kissé Lolita figura, nagyon jó! és Tilda Swinton, aki szintén tökéletes! A Medence ezek után már csak... több»

Jó nagy fekete komédia, ami arról szól, hogyan, mely pontokon csúszhat el két ember kapcsolata. A férj aki csak a munkamániájával törődik, és igazán nem figyel a feleségére, az asszony aki eleinte háttérként mindent megtesz egy szép otthon megteremtéséért ideális kiindulópont lehetne. A filmben kiderülnek a személyiségbeli különbségek is, elég humoros köntösbe ágyazva. Tanulságos, vicces elrettentő probléma lehet a válni vágyóknak, akik valaha is látják ezt a filmet. Szomorú vég, de ahogy Danny De Vito is kimondta a filmben, itt csak veszíteni lehet ebben a formában.

Nem sok minden maradt meg számomra a filmből, ami komolyabb emléket hagyott volna. Rendkívül rossz időzítésnek tartom, hogy a Csillagok között utáni évben máris jött a Mentőexpedíció, ami mind elgondolásban, mind történet, mind színészi játékban sem közelítette meg az előzőt. Nagy csalódás volt a film. Finom humorral csomagolták a monológokat, és egyszer csak vége lett a krumpliültetős akció ellenére is a filmnek. Erre a filmre mondják, hogy hollywood-i nagyon.

A most már trilógia első, második részéért, különösen a másodikért egyenesen rajongtam. A mostani ahogy mondani divatos "túl lett tolva", közben pedig mégis olyan semmilyen. Nem lehetett már erről a nagy parókák ellenére sem több bőrt lenyúzni, a kort hiába parodizálták hitelesen, amibe hőseink belecsöppentek. Unalmas, érdektelen lett, valamint a trailer-ből is érezhető volt, ami sajnos így is lett, hogy a maradék két-három Jacques Foche poén el is lett lőve, amiket aztán előszeretettel ismételgettek a filmben. Szóval színes nagy piperckődők összevisszasága, de leginkább egy oltári nagy idétlenkedés lett az egészből. Lealázták alaposan az első két részt.

Egyéni hangulattal rendelkező film, amiben két zseniális színész találkozása látható. Sokszor hasonlítják össze az Életrevalókkal, én ezzel nem értek egyet. Rusztikus a Matthias által megformált karakter, picit törékenyebb Marion, érdekes egyveleget alkotnak a filmben. Szép történet, és kicsit megterhelő is, de minden rossz történésből valami jó következik. C'est la vie! :-D

Meseszerű, romantikus történet, ami elgondolkoztatja az embert a legfontosabbról, az időről, ami az emberi életet illeti. Kellemes történetszövéssel indul, csodás képekkel a film, egészen tetszetős a kicsit régimódi Adaline. Elvont véget ér a film, kicsit sok a végére a 'tudományos' magyarázat, de egy pillanatra elhisszük. Meg a nem futhatsz örökké a múltad elől örök érvénye is.

Elfogadásról, vívódásról szól, két férfi szerelméről, és hogy mennyire merik ezt felvállalni. A történet idején sem volt könnyű a homoszexualitás elfogadása, de itt filmként, inkább szép ábrázolásról beszélnék, ami nem megbotránkoztató. Szerelmesekként tudtam tekinteni rájuk, csak úgy, mintha férfi-nő lennének és nem egyneműek. Számomra elérte a célját, elgondolkoztató volt, egyszersmint pedig elfogadó, és elfogadást sugalló.