Próbáltam annak megfelelően hozzálátni ehhez a filmhez, amilyen, egy életrajztól nem feltétlen kell akciódús cselekményt várni. Kifejezetten érdekelt a téma, hiszen nem akármit tett le ez a férfi az asztalra, de rettenetesen unalmas volt a film.
Natalie Portmanen már itt látszott, hogy elképesztő tehetség. Imádom a filmet, számomra rendkívül szívhez szóló, Gary Oldman pedig itt vált az egyik kedvencemmé!
A vége mélyen elkeserített, és bár nem volt rossz a film, számomra semmi emlékezeteset nem nyújtott. Tudom, hogy a film nem Daniel Keyes könyvét dolgozta fel, csak alapul vette a tényt, miszerint Billy Milligannek 24 személyiség volt. Viszont a történetét olvasva, a végére kifejezetten megkedveltem és áldozatnak láttam, sajnáltam. Ezért dúlt fel a vége, mert keverték a misztikummal és egy előnytelenebb megvilágításba helyezték a személyét.
Még ma sem vagyok benne biztos, hány gyilkosság is történt. Elképesztő az ötlet, hogy a hét főbűnt vették alapul, rengeteg lehetőség volt benne mind tartalmilag, mind látványilag, és rendkívül kreatívan ki is aknázták ezeket. Kevin Spacey pedig brutális!
Tipikus Aronofsky, őrült és zseniális, mély tartalommal. Mila Kunis soha nem volt ilyen jó, Portman pedig egyértelműen megérdemelte érte az Oscar-díjat. Nagy kedvencem volt még benne Vincent Cassel.
Egyike azon filmeknek, amiket elfelejtenék, csakhogy újra megnézhessem! Persze így is volt hozzá szerencsém többször, és minden alkalommal egyedi élmény. Talán az első megtekintésnél is jobban szerettem, mikor másodjára ültem neki, és kerestem a jeleket, amiből következtetni lehet a trükkre. Mennyire figyelmetlennek éreztem magam akkor! Már a legelején el vannak rejtve a jelek. Parádés!
Kíméletlenül őszinte, ugyanakkor humoros coming-of-age, ahol a hangsúly a mindennapi élet nehézségein, és azon van, hogyan lépünk ezeken túl. Erős a szereplők közti érzelmi kötelék, ami hullámvasúthoz hasonlít leginkább. Végig jelen van a báj, a jó és rossz tapasztalatok váltakozásával járó hangulatváltozások, ez a disszonancia pedig nem csak Saoirse Ronan útkeresésére jellemző, hanem mindannyiunkéra, ettől olyan testközeli.
Meglepő volt Jeremy Rennert ilyen szerepben látni, de abszolút hihető volt. Ugyanígy a történet is, realista, őszinte és kegyetlen. Nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz.
Személy szerint jobbra számítottam a pozitív kritikák után, nekem sem adott többet egy egyszerű akció-kriminél. Tudom, hogy nem egy műfaj, de Nicolas Winding Refntől jobban kedveltem a Neon démont, a Bronson pedig egyszerűen zseniális volt.
87 Herkules (1997)