Egy helyszínes drámának nem feltétlen állja meg a helyét, és a sci-fi műfajában sem alkot újat vagy maradandót, mégis, már csak a színészek miatt is érdemes megnézni. Bár a vége kiszámítható, az utolsó pár perc vágása figyelemreméltó.
Bár némely jelenet eléggé elnyújtott, és a történet kissé túl van magyarázva, az alapkoncepció elgondolkodtató. Se az angol, se a magyar cím nem segít, hogy ne derüljön ki már az első percekben a lényeg, ettől függetlenül számomra kellemes meglepetés volt. A színészek kihozták a legtöbbet abból, amit a forgatókönyv és a karaktereik jellemrajza engedett, de a 18-as karikát erős túlzásnak érzem.
Wes Anderson eddigi pályája garancia a minőségre, és ez most sem történt másként. Stop-motion készíteni energia és időigényes, ő és stábja azonban a legapróbb részletekig, mimikáig, jellegzetes mozgásokig tökéletesen reprezentáltak mindent. Ehhez jön a rendező egyedi, pasztellszínű, szimmetrikus álomvilága mély társadalomkritikával vegyítve.
Próbálták csavarossá varázsolni a végkifejletet, de annak fényében, hogy előtte a történet dinamikája eléggé hektikus volt, nem éreztem nyugtalanságot, és nem is érdekel, ki ússza meg, vagy ki nem. Jennifer Lawrence tehetséges színésznő, de nem kellene mindent elvállalnia.
Kétségtelenül megkapó az atmoszférája, de csak akkor gyakorol ránk hatást a csend és a zörejek váltakozása, ha el tudunk tekinteni azoktól a rettenetes blődségektől, amik a film cselekményét jellemzik. Egy sci-fi kapcsán elengedhetetlen, hogy elrugaszkodjunk némileg a valóságtól, és elfogadjunk olyan létformákat, technológiákat stb., amik nem léteznek, de ha a saját világán belül sem következetes, akkor már baj van.
Bár nem mozgok otthon különösebbek a geek kultúrában, rengeteg easter eggre lettem figyelmes. Amellett, hogy a történet átgondolt és a látvány egyszerűen pazar, ezek a kis részletek adják meg igazán azt az egyedi hangulatot, ahol keveredik a modern technika a nosztalgiával.
Igazán egyedi történettel és kiváló alakításokkal rendelkező dráma, engem a hangulata mégsem kapott el. Megértek minden érvet, ami miatt a legjobbak közt tartják számon, mégsem tudott beszippantani, így nem volt teljes az élmény.
Ez egy hosszú éveken át épített történet betetőzése, ezért úgy gondolom, önmagában nemigen lehet róla érdemben beszélni. Mégis mint önálló mozit, nem tartottam kiemelkedőnek, még így, hogy két részletben mesélik el a cselekményt is zsúfoltnak tartottam. Nem tudtam megélni egy-egy karakter távozását, pedig figyelemmel követtem minden eddigi darabot, mégsem érintett meg a haláluk.
Méltó folytatása az első résznek, szórakoztató, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a családi, de a személyes drámákra is. Minőségi, aprólékos kivitelezés.
Mélyen megrendítő, mennyi minden megváltoztatnak a szavak (such alliteráció), és hogy egy gyerekről nem feltételezi senki, hogy nem mond igazat. Mads Mikkelsen fantasztikus, a tetőpont pedig szívszorító.
Végtelenül lesújtó, jó pár éve láttam, de még sokáig nem lesz lélekjelenlétem újra belevágni. Se Leto-t, se Marlon Wayanst nem láttam azóta sem ilyen meggyőzőnek. Egészen tavalyig ez volt életem legmegrázóbb filmélménye, aztán jött az anyám!. Nem gondoltam, hogy túl lehet ezen tenni, de Aronofsky átugrotta a saját maga szintjét.
85 Éjjeli féreg (2014)