Nem voltam túlságosan elragadtatva. Rá lehet fogni, hogy vicces, de semmi több. A karakterek megrajzolása pedig inkább idegesítőre és feleslegesen elnagyoltra sikerült.
Úgy gondolom, hogy méltatlanul mellőzött darabja ez a Disney univerzumának, hiszen egy kiváló sci-fi/steampunk rajzfilmet kaptunk egy klasszikus kalandregény átdolgozása által.
Talán a legelső film volt, amit moziban láttam, de a nosztalgikus élményektől függetlenül is 5*ot érdemelne. A legjobb Tarzan feldolgozás (a klasszikus mellett persze), a legutóbbi film a nyomába sem léphet.
Ennél többször valószínűleg csak a Robin Hood-ot, Arthur királyt vagy a Három testőrt filmesítették meg. Azt sem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben ismét megpróbálkozzanak vele. Az örök gyerek Pán Péter megannyi filmest, írót és rendezőt megihlettek már, hogy a karakterek száma kevés lenne a megnevezésükhöz.
Kedves emlékek fűznek hozzá, milliószor negtekintettem VHS-en. Talán az állatvilág, talán a rajzolása, ma sem tudom mi, de valami nagyon megfogott benne. Örök klasszikus.
Minden tekintetben klasszikus. Nem kifejezetten volt a kedvencem gyerekkoromban, de a rajzolása a mai napig lebilincsel és sokkal többre tudom tartani, mint bármilyen CGI animációt. (Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb az animációs filmektől)
Azt a sok borzalmat amit a zsidók ellen követtek el, csak érzékeltetni lehet, de még ez is szívfacsaró és súlyos. Bármennyi év is teljen el.
A filmről magáról nem különösebben szeretnék írni. Hiszen kötelező darab. A náci Németország legemberségesebb és minden bizonnyal a legbátrabb emberének tettéről szól.
A főszereplő és a fő negatív karakter egymás iránti kölcsönös tisztelete és barátsága lebilincselőre sikerült. Persze nem utolsósorban két kiváló színészről és a világ legismertebb rendezőjéről beszélünk.
Az utolsó összeroppanós jelenet nálam mindent vitt, mondhatni együtt sírtam Schindlerrel.
Nagyon realisztikus és emberközeli, a legjobb zsarufilm ami eddig nálam terítékre került. Nincs benne hatalmas drogszállítmány vagy világmentő akció és pontosan ez adja a lényegét. Két srác akik nem éppen a legjobb szakmát választották, próbálják túlélni és belenyúlni valami olyanba ami nekik magas.
Vontatott és sokáig "néma" film, de véletlenül sem unalmas vagy szájbarágós. A főhősök robot létükre is aranyos és szerethetőek, az alapötlet pedig egyedi.
Talán a kisebb gyermekek nem lesznek úgy elragadtatva tőle, mint azt várnánk, de a filmhez kell némi érettség, hogy egy gyerek is tudja értékelni. Nekem felnőttként sikerült és élveztem.
Na ez az igazi Ghost in the Shell! A mesterséges intelligencia érdekes és elmés boncolgatása, gyönyörű grafika, fergetes akciók és jobbnál jobb karakterek.
A kora ellenére nem fakult, kiváló módon és nem szájbarágósan tárja elénk a mesterséges intelligencia és az emberi értelem között eltűnő vékony határvonalat.
Mindenképpen szomorú alkotás, azt pedig mindenki döntse el szíve szerint, hogy a főhős csak "ragaszkodott" az anyjához vagy tényleg valós érzelmei voltak.
54 Csodacsibe (2005)