Értékelések (1690)

71 Szahara  (2005)

2018. 07. 18.
A romantikus, kincskereső kalandfilmek megerőszakolása. Gyenge, erőltetett és unalmas.
Az egyik kedvenc animációs-kalandfilmem, ami sajnos az idő múltával inkább mellőzött darab lett, pedig a maga kalózos témájában igazán egyedülálló, főleg annak tekintetében, hogy a természetfeletti kalózok és tengeri szörnyek még csak évekkel később bukkantak fel a mozikban a Karib-tenger kalózai franchise jóvoltából. Amit külön sajnálok az pedig az, hogy a be ígért folytatás sosem készült.

64 Annabelle  (2014)

2018. 07. 18.
Nem tartom kiemelkedő horrornak, annak fényében, hogy a Démonok között folytatása, de alapjában véve egy jó film, aminek egy-két jelenete valóban ijesztőre sikerült.
2018. 07. 18.
A zárójelenetet leszámítva annyira valósághű és igazi volt, hogy a mai napig borsódzik a hátam , ha az ágyból kirángatós jelenetre gondolok. Egy igazán jó horrorhoz elég egy jó ötlet és ötletes megvalósítás. Itt sikerült

89 Rocky  (1976)

2018. 07. 18.
Ahogyan Rocky kitört a nyomor és az életvitele miatt korlátolt béklyóiból, úgy robbant be a köztudatba Stallone is. Egy realisztikus film a küzdeni akarásról. Ez volt az a rész, amely nem magáról a boxról szólt, hanem a kisemberben rejlő lehetőségekről.

83 Széttörve  (2016)

2018. 07. 18.
James brutálisan jól játssza az összes megjelenő személyiségét és a film is sikeresen adagolja a feszültséget, de kicsit mélyebb gondolatmenetű filmet vártam el. Nem mondom azt, hogy csalódott vagyok, de nem tudok 5* adni a filmre.
2018. 07. 18.
Egyszerű és zseniális. Nem kellenek több százmilliós gázsik, effektek és világra szóló büdzsé ahhoz, hogy egy film élvezhető és sikeres legyen. Nagyon eredeti film. Vicces, izgalmas, érzelmes és megható.

63 A múmia  (2017)

2018. 07. 18.
Ezt most miért ????? Hogy adhatta ehhez a nevét Tom Cruise és Russel Crowe? A sztori, az erőltetett univerzum építés és a koncepció egyenlő a nullával. Borzalmas.

86 A múmia  (1999)

2018. 07. 18.
A családi kalandfilmek üde színfoltja. Kiváló és nem túl bonyolított film. A mai napig megnézem ha Tv elé kerülök.

62 Ben-Hur  (2016)

2018. 07. 18.
Nézhetetlen
Még paródiának is gyenge....egyszerűen minősíthetetlen. Egy klasszikus feldolgozása egyébként is halálra van ítélve, ilyen megvalósításban pedig jobb lett volna ha el sem készül. Nem értem, hogy gondolták, hogy ez a film sikeres lesz.
2018. 07. 18.
Igazi Tarantino-s kamaradráma tökéletesen megírt párbeszédekkel, valóban aljas karakterekkel és szokás szerint kellő mennyiségű művérrel.

73 Farkas  (2013)

2018. 07. 18.
Szépen össze lett rakva, viszont a feldolgozott képregényhez képest több ambíció is lehetett volna benne. Ettől függetlenül egy jó és élvezhető film.
Az "új" korszak legkiemelkedőbb darabja. Eltúlzott lóerők és képi világ, izomszag és Vin Diesel Dodge Chargere. Mélyen szántó gondolatokat ne várjunk a filmtől, hiszen nem azért készült. Amiért készült azt pedig tökéletesen megadja a nézőnek.
2018. 07. 18.
Részben az első rész újraértelmezésének gondolom, de ennek ellenére mégis megáll a lábán, nem unalmas. Megint megvannak a szokásos karakterek (a dinóbolond kisgyerek és annak kamaszodó testvére, a mindenkit megmentő kalandor és annak női társa) és azok szerethető jellemvonásaik. A kötelező T-Rex jelenet pedig kifejezetten tetszett.
Mielőtt megnéztem egy bőrlehúzásnak gondoltam az egész filmet, de kellemesen csalódnom kellett. Az alapötlet kiváló, a kiégett zsaru még mindig menő a sablonok ellenére is.
A jó és gonosz harca a tetőpontjára hágott a filmben. A gyerekként megismert karakterek immár halált megvető bátorsággal küzdő varázslók/boszorkányok lettek, akik szembe szálltak a Varázslóvilágot hosszú ideje rettegésben tartó Sötét nagyúrral. Így kell lezárni egy igazi eposzt.
2018. 07. 18.
Igazán élveztem az első X- Menek bemutatását, Magneto például hihetetlenül megfogott. Több filmet is szívesen megnéztem volna ebből az idővonalból.
2018. 07. 18.
Mindenki megöregszik. Még Wolverine is. Kőkemény és méltó lezárása Logan történetének. A legjobb X- Men Universe film, amit eddig összeraktak.
2018. 07. 18.
Sokak által gyűlölt és megvetett film, de felesleges összehasonlítani egy 40 évvel ezelőtt megvalósított remekműhöz, ami azóta igazi kultusszá vált. Az új karakterek érdekesek és izgalmasak, a sztori erősen hajaz az Új Reményre, de nem tudod eldönteni, hogy ez az ötlettelenség vagy nosztalgiájának kielégítése okán alakult így.
2018. 07. 18.
Legendás alkotás az azóta élő legendává vált Jackie Chan mestertől. A harci jelenetek ötletesek, viccesek és részletesen meg vannak koreográfolva, amit az idő inkább csak megszépített. A kínai humor, a kung fu és Jackie Chan tökéletes egyveleget alkotnak.