Nekem alapvetően tetszett, itt-ott giccses volt az érzelmes jeleneteknél, s tán a 126 perc is hosszú. Én megvágtam volna pörgősebbre. Sok volt a lassú, melankolikus rész. Erős közepes film.
A film lassú és melankolikus, de egyben feszült is. Végig várunk valami drámai fordulatot, de a happy end sosem jön el. A színészi játék mind remek, főleg Sutherland, és jó támogatást nyújt Clancy Brown is, aki a gonosz börtönőrt játszotta a legendás „Shawshank Redemption”-ben. A befejezés atmoszférája szintén jól felépített, erőteljes és feszült.
Ehhez a történethez sok a 2 óra. A végét lehetett volna drámaibbra csinálni, sőt a közepe táján is lehetett volna kemény fordulat. Így átlagos, inkább szürke a megvalósítás.
A film lassú, furcsa benne a profán női beszéd. Bár nem lep meg, mert volt indiai nő ismerősöm, s az is így beszélt. A történet valahogy kidolgozatlan, kitalálható, hogy a nő fiúja lemond a csajról. A befejezés lapos, fordulatmentes, mint az egész film. A drámainak szánt jelenetek sem sikeresek, s ez nem pénz kérdés, ez gyenge rendezés, ami elmondható az egész filmről. Kevés konfliktus, nincs igazán, ami odaragassza a nézőt a vászon elé. Kell hozzá sok sajtos nacho meg popcorn, ami lekötheti az embert.
Nekem nem tetszett. Ez a "ne hívjuk a rendőrséget, mert engedelmeskednünk kell" már lerágott csont. Nem beszélve arról, hogy a valóságban azonnal hívjuk a rendőrséget. Szóval ha irreális egy szitu, innentől kezdve már csak a zavaró lihegések maradtak, s tök mindegy, miféle színpadias megoldás jutott a végére.
Ez egy pszicho-triller, szellemi horror. Elég beteges. Sosem értettem azokat az írókat, rendezőket, sőt befektetőket, akik fantáziát látnak egy elég vékony piaci szegmens meghódításában. Mindenesetre a stúdió bánhatja a választást, nagy anyagi bukta lett a film. Nekem a tartalom nulla, a színészi játékot lehet egyedül jutalmazni.
A film időutazás volt a Great Depression utáni időkbe. Korhű kosztümök, hozzá a déli akcentus, elvitt 1934-be. A film tempója tökéletes volt, egy percig sem unatkoztam.
Westernben nagyon újat nem lehet nyújtani. Már minden megvolt, ami ehhez a meséhez kell. Inkább a megoldást néztem, ami ugyan szokványos, de volt benne dráma. Aki szereti ezt a zsánert, az úgysem fogja megunni. Jól összerakott mozinak tartom.
A film azért is érdekes, mert a sok Rambo és Bosszúállók filmek után bemutatja a háború sötét oldalát. A háború nem holmi buli. Hiába van az ember felfegyverezve, semmire sincs garancia. Mikor a melletted álló feje szétloccsan, s te is tocsogsz a vértől, a dolgok átrendeződnek.
Valahogy úgy lehetett: "haver, írj valami akciósat, amit még el tudok játszani!" Ilyet össze lehet csapni 2 hét alatt, finomítgatni pár napig, rárészelni Neesonra s ennyi. Kellettek még morci és sírós szereplők, meg egy nagyon szimpla mese, menjünk az úton a mexikói határtól Chicagóba, az útról letérni nem lehet, mert az leszakítaná a sztorit. Mégis van benne egy nagyon bamba jelenet. Főhősünk házát leégették, előtte fél év jelzálog terhelte. No mit csinál? Hát a nála levő több százezret elégeti a kisfiúval, s jót nevetnek rajta. Tehát a film üzenete, ha csóró vagy, maradj is az, nagyon vicces így az élet.
Egy tipikus börtönfilm, annak minden erőszakával együtt. Speciális közönséget kíván, mert miért is nézne valaki fiatalkorú bűnözőket. Itt nincs se szökési kísérlet, se börtönlázadás. Csak a mindennapi élet súrlódásokkal és egy gyilkossággal. Nagyon nem dobja fel az embert.
Nehéz véleményt írni emberi sorsokról. Mind egyedi. Nyilván voltak zsidók, akik megértették, túl kell lépni a múlton, s nem lehet egy egész nemzetet a vádlottak padjára ültetni. Itt egy megszállott főhőst látunk, aki szembe ment a múlttal, s nem tudta lezárni azt, inkább hagyta veszni a nejét is elvakultságában. Karkötőről beszél, folytonos igazságtételről, közben elidegenedett a neje, s magára maradt. Főhősünk folyton önző módon csak magára gondolt, a karrierjére, s észre sem vette, a környezetét beáldozta önös céljai érdekében. Ebből a szempontból beállítva jól teljesített a mozi, aki mást várt, az nyilván csalódott. Így lett megírva, ez a szemszög, s nem más. Én értékelem mindezt.
62 Zsaruvér (1996)