Nagyon szerettem és szeretem ezt a sorozatot is, viszont volt benne pár "anyaszomorító" is – hogy szépen fogalmazzak –, akik játszották a szépfiút. Na de véleményem szerint ők is kellenek, és mellesleg voltak jó és nagyon jó szereplők a sorozatban. Például itt is főszerepben látható Song Kang is (akit páran lehet, ismertek a Love alarmból, ugyanis Song Kang játszotta Hwang Sun Oh-t a sorozatban). A személyes kedvenceim az ikrek és természetesen Hyun-su volt. *JLNFLN amikor "szörnnyé" vált – vagy minek hívják –, az a jelenet lenyűgöző és szuper "beteg" volt. Annak a jelenetnek imádtam minden percét.*⚠️ Mondjuk az eleje egy kicsit lassan indult, de megérte kivárni, ugyanis a harmadik rész az s... több»
今際の国のアリス (Imawa no Kuni no Alice) A sorozat 'Haro Aso - Imawa no Kuni no Alice' mangasorozata alapján készült. Betegesen király ez a sorozat. Nagyon imádom. A címe magáért beszél. !!!!FIGYELEM!!!!⚠️ Ha nem bírod a vért és a gyilkos jeleneteket, akkor ne nézd meg, csak saját felelősségre! Most komolyan. Ha mégis megnézed, én szóltam. :3 A szereplők és a jelenetek, valamint a karakterek is zseniálisak voltak, szinte már annyira, hogy az agyam eldobtam tőle. A kijelölt színészekhez a rájuk kijelölt karakterek tökéletesen passzoltak. Persze a helyszínek miatt sem lehet panaszra okunk, hisz azok is pazarok voltak. A zene teljesen lenyűgöző volt, és meghatóbbá, érzelmesebbé és lélegzetelállítóvá tette a sorozatot, a jelenetek atmo... több»
Aggódtam miatta, hogy nem lesz a "fogamra való", viszont nem volt olyan rossz, mint amit vártam. Igaz, nem szeretem az ilyen zombis filmeket, de ez kivételesen tetszett. A sztori ugyanolyan volt, mint bármelyik átlagos zombifilm, viszont az tetszett benne, hogy ez a film meg volt szórva egy kis csipetnyi romantikával, valamint néhány tanulságot is tárt elénk. Például, hogy hogyan kell valakivel egy csapatban dolgozni stb. Valamint láttam néhány metaforikus utalást a manapság zajló COVID-19-ről is (persze nem ez a fő témája a filmnek). A zombik itt egy kicsivel ijesztőbbek voltak, mint más filmekben, persze csak az én számomra. De természetesen ami a legjobban tetszett ebben a filmben, az a h... több»
Egyszerűen zseniális, imádtam mindkét évadot. 2 és fél nap alatt kivégeztem mindkét évadot. Nem bírja letenni az ember, ha elkezdi. Ahogyan befejezték a második évadot, az zseniális, viszont egy harmadik évadért kiált a sorozat. Mindenkinek tudom ajánlani a sorozatot.
Imádom! Ez a film egy örökzöld darab, sose lehet megunni. Akárhányszor megnézem, ugyanolyan izgatottan nézem és énekelem a dalokat, mint régen. Olyan, mintha még csak ma jelent volna meg, persze már ezer éves, de még mindig nem öregedett ki. Imádom! Bárkinek ajánlanám, aki imádja a zenés filmeket, és aki nagy rajongója Meryl Streepnek. Ugyanis ez a színésznő az egyik kiemelkedő alakja ennek a filmnek, egyben az egyik főszereplője is. Ha nyári szezonban nézitek, ne felejtsétek el a koktélokat és a naptejet. ;)
A+++ Najóóóó! Most egy eléggé kellemes csalódásban volt részem ennek a sorozatnak a részéről. Alig bírtam letenni, egyszerűen hihetetlen jó lett az egész. 1 nap alatt kivégeztem. A grafika, a film látványvilága és persze a szereplők is nagyon fantasztikusak voltak. Valamint a sorozat témája egy nem mindennapi történetbe vezet bele minket, ami nagyon tetszik, és a többi hasonló sorozattól nagyon is eltér. Még a film atmoszférája is teljesen más. Nagyon remélem, hogy az alkotók terveznek második évadot, mert ez a befejezés, úristen, ez a befejezés folytatásért kiált. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a sorozatot, teljes szívemből. Az újranézés esélye hatalmas ennél a sorozatnál. (ノ◕ヮ◕)ノ)
Nagyon, de nagyon tetszett A film szereplői a kedvenceim egyikei, imádom őket, volt persze pár új is, akit nem ismertem, de őket is megszerettem a film alatt. Ez a film nagyon lekötött, olyan, mintha egy színházi musicalt nézne az ember, amit előre felvettek brutális jó minőségben. Az egész film egy hatalmas szerelmes musicalnek néz ki, az LGBTQ közösségre hangolódva. Amivel sok üzenetet ad át a mai generációnak, mindazok környezetének. A film szerelemmel, könnyekkel, boldog érzelmekkel, nevetéssel és persze egy kis csalódással, valamint azzal az üzenettel van feltöltve, hogy fogadjuk el önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, és álljunk ki magunkért. Valamint, hogy ne tagadjuk le magunkat, és legyünk önmagunk, még ha nem is k... több»
Imádom!! Ezt a részét is képes vagyok századjára is végignézni, mint legelőször. A karaktereket imádtam az első rész óta, most viszont még jobban. A jelenetek úgyszint itt is remekművek,a forgatási helyszínek meseszépek. A filmzenék pedig úgyszintén lenyűgözőek számomra. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet. (ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧
Századjára is képes vagyok ugyanúgy végignézni ezt a filmet, mint amikor először megjelent, legelőször néztem meg. A karaktereket imádom, a jelenetek remekművek, és a filmzenék is lenyűgözők számomra. Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a vámpíros filmeket, és még akkor is, ha nem.(ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧
Őszintének kell lennem, nem az én műfajom annyira ez a film, de érdemes volt megnézni. A film már az elején meg tudja fogni nagyon a nézőt. Az egyik főszerepben láthatjuk az EXO nevű koreai fiúcsapat egyik énekesét is, Luhant, aki Jiang Yangot alakítja ebben a filmben. Részben Luhan miatt is kezdtem bele a filmbe, és persze nem csalódtam. :) Netflixen magyar és angol felirattal egyaránt elérhető, így bátran tudom ajánlani mindenkinek. (ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧
86 Sweet Home (2020)