Minden ízében jelen van, hogy az eredeti történetet Tarantino írta. Így lesz ez, egy pörgős, csúcsra járatott urban thriller, egyedi karakterekkel, remek dumákkal és nem kevés erőszakkal.
A 80-as évek számos Star Wars koppintást termelt ki, de az Utolsó csillagharcos valami olyan gyermeki bájjal rendelkezik, ami kiemeli az átlagból. Igazi gyerekkori kedvenc.
A "gothic dark" mint zsáner egyik legnagyobb csúcsteljesítménye, igazi 90-es évekbeli kultuszfilm. Sötét, borongós, erőszakos, de emellett olyan hangulata van, ami még ennyi év után is megérint, ha újra nézem.
Gyönyörű látványvilágú, epikus történetű távol-keleti történelmi tabló, olyan mestermű, amit csak a kínai/hong-kongi filmes mesterek képesek letenni az asztalra.
A korai ezredfordulós paranoiára ügyesen rájátszó, a jövőt okosan előjelző cyberpunk alapokon nyugvó sci-fi. Egyszerre társadalom és technológia kritika.
Kevés olyan rendező létezik a filmtörténelemben, aki gyakorlatilag nem tudott hibázni és alkotott bármilyen zsánerben, azok szinte mind mesterművek lettek. Kubrick ilyen volt. A dicsőség ösvényei, a háború értelmetlenségéről, a normális emberi gondolkodás számára felfoghatatlan értelmetlenségéről, a kiadott parancs megkerülhetetlenségéről mesél. Kubrick=zseni.
A világirodalom egyik legfantasztikusabb "feel-good" művének elemi erejű feldolgozása, mely Branagh Shakespeare sztenderdjeihez nem csak méltó, de egyenesen az egyik legjobb. Igazi jókedv megalapozó alkotás.
A Metropolis megelőzte korát és zsenialitásával minden tudományos fantasztikus filmre, disztopiára, társadalomkritikára hatással volt, ami utána következett. Ha létezik olyan, hogy "filmtörténeti mérföldkő", akkor ez az. A mai napig, csontig hatoló, csodálatos filmélmény.
Romantikus filmekhez képest szokatlanul sötét hangulatú, de remek történetű és fantasztikus színészeket felvonultató, ízig-vérig amerikai film, csodálatos operatőri munkával és rendezéssel.
A romantikus filmek tengeréből az a báj emeli ki, ami az egymáshoz hol szűkebben, hol szorosabban kapcsolódó történeteinek hősein keresztül tárul a néző elé. Egyszerűen nem lehet nem imádni.
Alex Proyas a 90-es évek egyik legjelentősebb kultrendezője. A Dark City mellett a Holló-t is Ő jegyzi. Sötét látásmódja és a valóságtól néha nagyon elrugaszkodott világai csodálatos, de egyben ijesztő látképet festenek korunk társadalmáról. Az elvárosiasodott, erőszakos környezet, a komor és lehúzó díszletek mind emelik filmjei színvonalát. Felejthetetlen képei hosszú időre ott maradnak a nézővel
Az egyik legjobb disztópia egy olyan jövőről, ami a mai viszonyok, a fejlett géntechnológia, az elitesedés korában tökéletesen elképzelhető és fenyegető jövőként jelentkezhet. Hideg, de végletekig pontos rajz egy ijesztő társadalomról.
Sean Penn rendezőként is bizonyítja, hogy nagymester. Filmje tökéletesen mutat rá a modern társadalmak kiüresedésére, a fogyasztói társadalom csődjére, a civilizációból való kivonulás több évszázados vágyálmának modern kori megtestesülésére. Kiváló film, remek történettel, színészekkel és egy fantasztikus rendezővel.
A magyar film egyik legzseniálisabb csúcsteljesítménye, elképesztő dumákkal, hamisítatlan karakterekkel a történelmi vidéki világból. Egyszerű, mint a bot, de megkerülhetetlen kultuszfilm.
A filmtörténelem egyik legzseniálisabb alkotása, az emberi lét nagy kérdéseiről, küzdelemről, múltunkkal és jelenünkkel történő szembenézésről. Bergman kortalan mesterműve.
A kosztümös filmek egyik királynője, csábításról, átverésről, az ember legbelsőbb ösztöneinek felszínre töréséről mesélő filmtörténeti gyöngyszem. Hibátlan színészek, metszően pontos rendezés.
72 Tiszta románc (1993)