Kihagyott ziccer A Chaos Walkinget tanítani lehetne filmes iskolákban. No nem azért, mert annyira jó lenne, sokkal inkább, mert hatalmas kihagyott lehetőség. A filmet megtekintve végig az járt az eszemben, hogy milyen csodálatos, gazdag alapanyaggal dolgozhattak a készítők és, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni ezzel. Számos kérdés merülhet fel a nézőben, amire még szinte utalás szintjén sem kapunk semmilyen választ, pedig izgalmasok azok a kérdések. Közben pedig olyan dolgokkal megy a cselekmény, ami nem egy esetben érdektelen, vagy csak időhúzásra ad okot. Olyan alkotás ez, ami sokkal jobban mutatott volna egy minisorozatként, ahol van idő felépíteni a karaktereket, be lehet mutatni a cselekmény hátterét... több»
Miért kellett ez? Nem is tudom őszintén, hogy nehéz vagy könnyű bármit is mondani erről a "filmről". Ha ez nem Bruce Willis vagy Frank Grillo valamelyik középiskolás korú rokonának hobbi filmje, akkor nincs mentség. (Persze ez nem így van, de a rendező-író Edward Drake-ről nehéz azt hinni, hogy komoly filmes, bár Willisnek már nem ez az első filmje tőle, ő írta a 2020-as Breach-et is, gondolom, az is rendkívül faxa lehet.) Ugyanis itt a hagyományos filmes értékekből semmit sem találunk meg. Nincs tényleges forgatókönyv, csak zavaros események laza láncolata, nincs színészi teljesítmény, csak buta egysoros párbeszédek, nincs rendezés, csak ösztönszerű improvizálás. A látvány filléres, a sztorinak szánt blőds... több»
Háború Irakban, némiképp más szemszögből A "Moszul ostroma" több szempontból is zseniális film, és bár nem tudja minden elemében megugorni a klasszikussá válás mércéjét, közel van hozzá. De ezekről később.
A film a közelmúlt egyik legtragikusabb háborúját, az Iszlám Állam elleni küzdelmet mutatja be, és az általában megszokottaktól eltérően szerencsére ezúttal nem amerikai szemszögből, hanem az Irakban a saját földjükért, az otthonukért, városukért, és mindenek előtt családjukért harcoló irakiak, kurdok szemszögéből. Ez a perspektíva alapjaiban meghatározza a film hangvételét, és nagyon jót tesz neki.
A briliáns színészi játékkal életre keltett karakterek ezáltal sokkal közelebb kerülnek a nézőhöz, aki így életszagúbb, realisztik... több»
Film a 21. századnak Christopher Nolen kivívta magának eddigi pályafutásával, hogy az egyik legeredetibb és egyben legkülöncebb kortárs rendezőnek hívhassuk. Készített már képregény-, történelmi témájú-, thriller-, sci-fi- vagy akciómesterművet. Könnyen kijelenthető, hogy bármihez is nyúlt eddig, arannyá vált, nem nagyon tudott hibázni. Legújabb alkotása, a Tenet sok szempontból eddigi pályája "LEG"-je lett. Kár, hogy nem a legjobb. Ellenben összetettségben, bonyolultságban, a nézőket megosztó mivoltában mindenképpen viszi a prímet.
A Tenet ízig-vérig 21. századi filmes produkció, és ebben benne van minden dicsérete és kritikája. Ami a film elsődleges jegyeit illeti, azok bombasztikusak. Az operatőri munka, a k... több»
Ez a gyémánt nem lesz mindenki barátja... A "Csiszolatlan gyémánt" már úgy érkezett meg a magyarországi bemutatójára, hogy egyfajta Oscaros hype és elégedetlenség előzte meg. Sokan vitatták és kérték számon a főszereplő, Adam Sandler jelölésének elmulasztását, és dörgölték az Akadémia orra alá, hogy kettős mércét alkalmaz az alkotókkal szemben. Sandlernek pl. nem tudják megbocsátani karrierje korábbi gyenge és/vagy bugyuta vígjátékait, ezért egy minőségi darab esetén sem kaphat jelölést.
Nem szeretném minősíteni a fenti állítást, ezért csak a saját véleményemet fogalmaznám meg, miszerint Sandler alakítása – ahogy a film egészének érzelmi megítélése is – rendkívül ambivalens. Kétségtelen, hogy az általa alakított karakter megformálás... több»
Út az emberi lélek mélyére A teljes latin mondás így szól: Per Aspera Ad Astra, vagyis "Göröngyös úton a csillagokba". Az igazán nagy cselekedetek véghezviteléhez csak komoly nehézségek árán juthatunk el. Találó cím, pont annyira szimbólumszerű, mint a film maga.
James Gray, rendező már a Z, az elveszett város című előző filmjével is kísérletet tett a zsánerek közötti határok elmosására. Aki egy kalandfilmre számított, csalódnia kellett, ahogy vélhetően azoknak is, akik most egy ízig-vérig sci-fire aspiráltak az "Ad Astra" esetén. Gray számára az út az emberi lelken keresztül vezet, a külsőségek pedig maximum a mondanivaló megerősítésére, alátámasztására szolgálnak. A fókusz a főszereplő belső utazásán van, amit felf... több»
...és megdobban a szív, ha azt hallja, VHS Azt mondják, hogy a kor önmagában nem érdem, és a történelem szemlélőjeként, hogy megértünk bizonyos eseményeket, még nem tesz minket "valakivé." Engem mégis rendkívüli örömmel és megelégedéssel tölt el az a tény, hogy aktív tanúja és megélője lehettem annak korszaknak, amiről ez a bűbájos dokumentumfilm szól. Rendkívül hálás vagyok Cheese-nek és az alkotói gárdának a nosztalgiavonatért, amire felülhettem, hogy másfél óráig – kilépve a mai digitális korból – újra gyerek lehessek, és az "analóg" világ egyik legnagyobb csodájának, a videókazettának múltjába révedhessek.
Mindenki szeret nosztalgiázni, így azokat az alkotásokat, melyek tudatosan ezeket az érzelmi húrokat pengetik meg, különösen... több»
Sajnos csak egy rossz vicc... A 2. részt nézve végig az volt az érzésem, mintha az alkotók akarva-akaratlanul azon nyomás alatt készítették volna el a filmet, ami rendre felmerül a folytatások esetén. Mindenben felül kell múlni, túl kell szárnyalni az előzményt. Ez sokszor sikerül is, láttunk erre számtalan remek példát a filmtörténelemben, az "Az" folytatása nem ilyen.
Az első fejezet nyomasztó hangulata mellett óriási szívvel-lélekkel bírt, képes volt elszakadni a horror zsáner unottá koptatott kliséitől, és még fajsúlyos mondanivalóra is futotta. A "2" ezzel szemben kínosan szenved, telepakolva rettenetes CGI ijesztgetésekkel, melyek azonban annyira nívótlanok, hogy a 80-as években, a stílus aranykorában is cikik let... több»
Óda a gengszterfilmekhez Martin Scorsese minden rendezése az egyetemes filmtörténelem ünnepe. Azon kevés alkotók egyike, akik fajsúlyos mesterműveikkel egy-egy műfaj alapértelmezésének letéteményeseivé váltak az évtizedek során. Kétség sem férhet hozzá, hogy ő a gengszterfilm, a crime-drama egyik legnagobb művésze.
"Az Ír" régóta dédelgetett filmterve volt, ami végül egy 3 és fél órás, epikus filmben, elsősorban nem is a mozivásznakra, hanem a Netflixre készült formátumban valósult meg. Fontos ezt kihangsúlyozni, mert általánosságban azt szokták mondani, hogy egy ilyen film csak a vásznon mutathat jól, tv-s megtekintése elvehet az összképből. Őszinte szerelmese vagyok a nagyvászonnak és a fenti állítást magam is val... több»
Az élet csodálatos és fájdalmas körforgása "Az élet maga" nem kevesebbre vállalkozik, mintsem bemutatni az emberi élet érzelmi hullámvasútját, a minket érő számtalan hatást, örömöt, bánatot, csodákat és tragédiákat. Több idősík, több helyszín, de a sors furcsa rendezőelve mégis összekapcsolja ezeket az elsőre összeilleszthetetlennek tűnő történetszálakat. Ha van igazi hollywoodi hatásvadászat, akkor az erre a filmre tökéletesen ráillik.
Az egymásba csúszó események rendezőelvéről ordít, hogy egyértelműen a néző érzelmi húrjainak minél erőteljesebb megpengetése okán alakult így, és könnyen rá lehetne húzni, hogy ez így már maga a klasszikus giccs, de valamiért mégis működik. Mert a történet, ha atomjaira szedjük, vagy akár, ha egészé... több»
Egy ikonikus gonosz előtörténete "Rossz napom volt." – mondja egy ponton a film eseményeinek tragikus elszenvedője. Arthur Flecknek többé-kevésbé minden napja ilyen, egészen a film kb. háromnegyedénél történő felismerésig, ami aztán teljes mértékben felszabadítja, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Joker a DC képregényes univerzum egyik legikonikusabb "gonoszának" egyfajta előtörténete. Láttunk már korábban párat a képregények lapjain, rajzfilmekben, mozifilmekben egyaránt. Ahogy peregnek a film kockái, a nézőben nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem szokványos képregényfilmet néz, itt most sokkal többről, valami egészen másról van szó. Nem újdonság önmagában, hogy a műfajt az alkotók társadalomkritikai eszközként has... több»
Az ázsiai fekete humortól a gyomrossal felérő társadalomkritikáig Cannes-ban Arany Pálmát nyerni nem kis fegyvertény. Dél-koreai filmként egészen unikális bravúr. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy elemeiben fekete komédiáról beszélünk, már-már történelmi. Az Élősködők annyiban vígjáték, hogy vannak benne olyan jelenetek, melyek megnevettetik a nézőt. Hol harsányan, hol kínunkban nevetünk, mosolygunk, de ez senkit se tévesszen meg, mert alapvetően itt kőkemény drámáról és társadalomkritikáról van szó elsősorban.
Bong Joon-ho filmje a társadalom két végletén élő osztályok közötti kapcsolatoknak, az elképesztő szakadéknak, a közös nevezők megtalálási lehetetlenségeinek állít itt egyben mementót és görbe tükröt. A Kim család szegény, egy kicsi, az utcafront szi... több»
Az unga-bunga partik királya Silvio Berlusconiról filmet készíteni egyszerre lehet hálás és hálátlan feladat. Az olasz üzletember, politikus élete rendkívül gazdag és számtalan aspektust, megközelítési módot kínál feldolgozásra. Gondoljunk a fiatal évek szerencsevadász, ügyeskedő és karrierépítő korszakára, a labdarúgás világában az AC Milannal elért elképesztő sikerekre, a milliárdosként megkaparintott politikai hatalomra és annak hullámvasútjára, a háttérben zajló botrányokra, vélt, vagy valós jogsértésekre, perekre, vagy akár a médiában oly kedvelt nőügyekre, partikra, exhibicionizmusra, különcségre! Bulvár szempontból az utóbbi a leghálásabb és Paolo Sorrentino legújabb filmje is erre koncentrál.
A teljesség igénye... több»
Óda a szerelem halhatatlanságához Vigyázat: A leírás cselekmény-ismertetést tartalmaz. SPOILER!
Barry Jenkins a kortárs filmművészet egyik igazi lírikusa. Már az Oscar-díjas Moonlighttal bebizonyította, hogy rendkívüli érzéke van a gyönyörű képi eszközökkel megtámogatott, már-már éteri finomhangolással szőtt, keserédes szerelmi történetek megalkotásához. Jenkins ráérősen mesél hőseiről, akik egyben egyfajta antihősök is, a körülmények, a korszellem, vagy valamilyen egyéb fatalitás áldozatai. Olyan emberek ők, akik mindennapos, egyszerű, de tisztességes életet szeretnének maguknak, de számukra még ez sem feltétlenül válhat valóra, mert olyan világban élnek, mely nem támogatja az egyszerű, tiszta szerelmet ilyen, vagy olyan ok... több»
Mi van a lélek tükre mögött? Jordan Peele már első rendezésével, a Get Outtal bebizonyította, hogy egészen egyedi filmes látásmóddal rendelkezik, olyan unikálitással, amire a jelen (amerikai) filmiparának óriási szüksége van. Amikor a mozikban egymást érik a remakek, folytatások, a jobb-rosszabb látványfilmek, franchise darabok, égető szükség van az ilyen egyedi hangokra (nem volt véletlen a Get Out-ért elnyert Oscar sem, ezt a látásmódot, különlegességet az Akadémia sem hagyhatta díj nélkül). Ha másért nem, már ezért „Isten áldja Mr. Peele”.
Ha az alkotónak ki is jár a fenti áldás, a filmjeiben ő már nem vélekedik ennyire pozitívan a mi világunkról, azon belül is Amerikáról, ugyanis legújabb filmje, a „Mi” az elődhöz ... több»
Western, sci-fi köntösbe csomagolva In medias res felütéssel kezdődik ez a kis költségvetésű, független sci-fi. Konkrétan szinte semmit nem tudunk meg a világról, amiben játszódik, de ez alapvetően nem is baj. A lényeg a karaktereken és az egymáshoz fűződő viszonyaikon van. Hogy mennyire nem számít a körítés, a film alaptörténetét tekintve simán játszódhatna a 19. sz. 2 felének vadnyugatán, az aranyláz idején. Csak itt nem aranyat keresnek, hanem valami nagyon egzotikus és veszélyes módszerrel kinyerhető organikus drágakövet, amiért még azt a veszélyt is érdemes a "kincskeresőknek" vállalniuk, hogy egy külsőre teljesen átlagos, a levegőjét tekintve mégis halálos bolygóra szálljanak le érte.
A történet középpontjában egy apa (... több»
Egyedi darabokra fogékonyaknak Gaspar Noé az egyik legegyedibb kortárs filmes alkotó. A hagyományos, lineáris narratívát gyakran felrúgó szerkezet, forradalmi kamerahasználat, vibráló színek, effektek, valamint a néző befogadóképességének határait súroló, vagy helyenként azon is túllépő képi- és hangzásvilág jellemzik. Noéra könnyen rá lehetne sütni, hogy öncélú. Korábbi filmjeire is jellemző volt, hogy a mondanivaló aláhúzására egy hangsúlyos jelenetet a végtelenségig túltolt. Ez véleményem szerint nézői befogadás kérdése. Az "Eksztázis" során is biztosan lesznek, akik számára a film már a "túl sok" kategóriába esik és olyanok is, mint pl. én, akik, ismerve a rendező eddigi munkáit, sejtik mire számítsanak, és a végeredm... több»
Valami véget ért... Gyermekkorom óta rajongok a képregényekért. Akkoriban Pókember volt a kedvencem, az ő történetei vezettek be a Marvel univerzumába. 2008-ban a Vasemberrel elkezdődött valami, amiről akkor kevesen sejthették, hogy a filmtörténelem legnagyszabásúbb vállalkozása lesz. Az Infinity Sagaval az alkotók az évek során számtalan új hőst és gonosztevőt, újabbnál újabb és izgalmasabbnál izgalmasabb kalandot mutattak be, hogy ez a szép ívű történetmesélés végül a Végtelen háborúban és a Végjátékban érjen a csúcsára, és egyben a végéhez is. Nem tisztem itt most az egész sorozatról ítéletet mondani, aki szereti a műfajt, úgyis tisztában van az értékével. Egy dolog biztos, le a kalappal a Kevin Feige köré é... több»
Retró kapitány a Házban! A film egy pontján elhangzik egy játékos vita az egyik szereplő nevével kapcsolatban, hogy azt vajon Marvel-nek, vagy Mar-Vell-nek kell-e ejteni. Kissé kiforgatott analógia alapján nekem is az járt a film kapcsán az eszemben a vége főcím után, hogy vajon a film inkább félig teli, vagy félig üres pohár? Mivel az elmúlt bő 10 évben a Marvel már számos képregény-mozit küldött a széles vásznakra, nagy meglepetésben nem lehet részünk ezúttal sem. Az alapvető építőkockák, melyek egy új karakter eredettörténetének elmesélése során kötelezően meg kell, hogy jelenjenek, most is itt vannak.
Carol Danvers vagyis Marvel Kapitány (Brie Larsont mintha erre a szerepre teremtették volna, nagyon szépen muta... több»
Tupac örök! Nem könnyű vállalkozás, amikor egy művész a társadalmi igazságtalanságok, a felszínen és a felszín alatt megbújó gyűlölet ellen próbál állásfoglalást tenni aktuális művében. A film azonban remek alapanyag erre és ez még akkor is igaz, ha valóban egészen könnyű ellentmondásokba ütközni ilyenkor. A "The Hate You Give" nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy igazságot próbáljon keresni és egyúttal szolgáltatni az amerikai feketék számára. Már a film címe beszédes. A thug, thug-life a 90-es években, elsősorban Tupac Shakur rapper által meghonosított kifejezés egyfajta fekete életmódról, amiben megannyi lázadás, rendszerellenesség és dacos szembenállás volt a feketéket még mindig számtalan esetben ... több»
69 A fejedbe látok (2021)
A Chaos Walkinget tanítani lehetne filmes iskolákban. No nem azért, mert annyira jó lenne, sokkal inkább, mert hatalmas kihagyott lehetőség. A filmet megtekintve végig az járt az eszemben, hogy milyen csodálatos, gazdag alapanyaggal dolgozhattak a készítők és, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni ezzel. Számos kérdés merülhet fel a nézőben, amire még szinte utalás szintjén sem kapunk semmilyen választ, pedig izgalmasok azok a kérdések. Közben pedig olyan dolgokkal megy a cselekmény, ami nem egy esetben érdektelen, vagy csak időhúzásra ad okot. Olyan alkotás ez, ami sokkal jobban mutatott volna egy minisorozatként, ahol van idő felépíteni a karaktereket, be lehet mutatni a cselekmény hátterét... több»