krisztike18

Van lendület, van életszag, vannak poénok és működik a kémia is, de aztán a film félúton átmegy romantikus drámába, ahol egy betegséggel és annak utóhatásaival foglalkozunk. Túl nagy a stílustörés ahhoz, hogy a néző gyomra csak úgy bevegye az egészet, és ettől a Szerelem és más drogok emlékezetes moziélmény helyett inkább csak annak az ígérete marad.

Semmis kis történetek, amelyek valamit mégiscsak elkapnak, és érzékeny kézzel vágva, az egészet egy anyagként kezelve egymásba folynak, egyszerre egységes és sokszínű filmet hozva létre.Így a New York, I Love You nemcsak hangulatos moziélménynek, de intelligens randifilmnek is ideális.

Zavaró, félreérthető, kényelmetlen, drámai, nyomasztó, teljesen mindegy, a lényeg, hogy ha a közönség tagjai a vászon felé szeretnének nyúlni, ujjaik valami szilárdhoz érjenek, valós élményt kapjanak. A Fekete hattyú is ilyen: félelmetes, torz és fenséges, egy zavarba ejtő filmes költemény. A groteszk talán sosem volt még ennyire szép.

A filmben kevés a szó, a képek beszélnek, mégsem unatkozunk egy pillanatra sem, sőt borzasztóan erős moziélményre számíthat, aki befizet erre a filmre. Engem teljesen megfogott.

Kellékfeleség melyben Sandler ezúttal egy fiatal bögyösre hajt, ám be kell, hogy érje Jennifer Anistonnal. Láttunk már jobbat és rosszabbat is, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket azért nem okoz.

Az alkotók megtalálták az arany középutat: a film úgy horror-vígjáték, hogy mindkét vonal működik benne, de egyik sem a másik kárára. Ráadásul sokkal jobb, mint a mára jócskán elavult eredeti mozi, amit nagyon kevés remake mondhat el magáról.

Ha romantikát és realizmust akarnánk Alkonyat és Fűrész helyett illusztrálni a tinédzser korosztálynak, akkor erre most ez az ideális film, mert a székhez ragaszt. Charlotte Brontë talán nem is sejtette, de ő már azt is tudta, milyen feszültséget tud teremteni az, amikor a romantikus drámába még egy kis thriller is keveredik.

Bravó a forgatókönyvírónak, aki úgy álmodta meg ezeket a szereplõket, hogy a legkevésbé se hasonlítsanak a mindennapi emberekhez. Vagy úgy csavarta meg a történetet, hogy a kezdeti, újdonsággal kecsegtetõ, ötletes montázs feledésbe merüljön és csak várjuk türelmetlenül, hogy milyen is lesz majd a végszó. Annyit elárulok, legfeljebb az okozott meglepetést , hogy hollywoodban ennyire ostobának nézik a közönséget.

Nem a legizmosabb Marvel szuperhős mozi, olyan egyszer nézhető agylazító. Elég gyakran elkapták a fásultság fonalát, néha már-már a giccs határát súrolták, de egyszeri megtekintésre mindenképpen ajánlott.

A legújabb Jack Ryan mozi szórakoztató akcióthriller, nem különösebben kiemelkedő, de vállalható darab. A forgatókönyvre még rágyúrhattak volna egy picit , főleg a film vége építkezik sablonpanelekből, s így szomjazik az eredetiségért. Közel sem a legjobb, de nem is a legrosszabb Ryan filmhez lesz szerencsénk, ha megtekintjük a filmet.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az Avatar óta nem volt még ehhez fogható film, ami a legmesszebbmenőkig kihasználta volna a 3D-ben rejlő előnyöket.A Gravitáció valóban megéri a 3D-s és az IMAX felárt, mert az élményt, amit nyújt, nem fogod visszakapni semmilyen más formátumban.

A Riddick túl hosszú és önismétlő produkció lett, s nem tudja megteremteni azt az atmoszférát, amiért hajdanán a Pitch Black kultstátuszba került. Az irány jó, amerre elindultak az alkotók, de kreálhattak volna sokkal eredetibb történetet, s itt nem csili-vili sztorira vagy hatalmas csavarokra gondolok. Mindenesetre egyszer nézhetős produkció.