Egy véres mese egy olasz eredetű, amerikai családról, akik Franciaországba kényszerülnek. Ebből vajon mi sül ki? A lényeg, hogy ne ragaszkodj vérmesen a sikermozihoz, mert akkor csalódni fogsz.
Mindig is szeretettem a ‘based on true storykat’. Több empátiát és figyelmet ébresztenek fel bennem, már a film legelején, mint a fikciók. E történet szerint egy túrázó fickó kis időre el akar szakadni a mindennapoktól és csapot-papot hátrahagyván elindul szeretett kanyonjához biciklizni és mászni. Szerencsétlen baleset éri, melynek eredményeképpen beszorul és indulhat a versenyfutás az idővel. Kitűnő megvalósítás, páratlan színészi teljesítménnyel.
A karakterek viszonyrendszere rendkívül mély és összetett. Szeretet, tisztelet, féltékenység, rivalizálás, hierarchikus emberi kapcsolatok, csalódás, atyáskodás egyaránt látható a képernyőn. Minden színész átlagon felüli teljesítménnyel rukkolt elő.
A színészek esetében Cumberbatch az igazi show, a többiek – már csak a szerepük miatt is – eltörpülnek a színészzseni mellett. Durván jól belebújt Turing karakterébe. Felfedezhetitek az arcrezdülésein, a beszédstílusán, a mozdulatain, a testtartásán. Ez az ember színészetre született.
A többiek pedig klasszul kiegészítették a főszereplő által betölthetetlen űrt. Különösen Keira Knightley precíz és Matthew Goode erőteljes játéka hagyott nyomott bennem.
A kosztümökre, a sminkekre és a díszekre semmiféle panaszunk sem lehet, sőt még a kor előrehaladta is érződik a megjelenítésükön. Piros pont Scorsese-nek, aki figyelt erre. Ezen is látszódik, hogy nem egy összecsapott mű ez. Természetesen a technikai részletekre is ugyanez a profi precizitás jellemző. Nagyszerű film!
Steve McQueen remekül érezte azt, hogy mire kell fókuszálni és mi az, ami már lejárt lemez. Az cselekmény szimplán csepereg. A rabszolgaság meg nem értettségét nem gondolja túl. Tehát az indíttatás háttérbe szorul és a cselekvés előtérbe kerül, ami eddig nem volt megszokott.
A király látogatása drámaként van meghatározva, de inkább vegyes kategóriájúnak tartanám. Egyrészt történelmi, politikai jellemvonásokkal, másrészt életrajzi részekkel is rendelkezik. Egyszer megnézhető, de súlytalan és kissé unalmas.
Nagyon jó ötlet volt elkészíteni ezt a filmet. Egy kirándulás Hitchcock szórakoztatóan furcsa világában. Nem egy grandiózus világszenzáció, de mindenképpen érdemes megnézni. A nagyszerű színészi alakítás(ok) mellett, nagyon eltalált, apró és néhol groteszk humorral is kecsegtet.
Páratlan alkotás. Viszont muszáj belekötnöm pár dologba…
- Az akciójelenetek többsége nem volt kiemelkedő, csupán pár jelenetsor volt kreatív és stílusos.
- A főgonosz vagy legalább az ellenséges oldal érdemelt volna még némi kidolgozottságot, de így nehezen hittem, hogy van végtelenül pusztító ellenpólus.
- A humor, amivel néha a saját farkába harapó kígyót mását kölcsönzi a film.
Viszonylag ritka az, amikor egy franchise második része jobb, mint az első. A Thor esetében viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a Sötét Világ jobban sikerült, mint elődje, ami nagyban köszönhető a rendezőnek.
A 2012-ben készült A csodálatos Pókember 2.-ben csak azon lepődtünk meg, hogy mennyire hajlékony ez az új Garfield gyerek és azon, hogy nem Mary Jane „a Nő”. Máson nem igazán. Nagyjából ugyanazt láttuk, amit már oly sokszor, oly sokféleképpen… Peter Parker Pókemberré változását.
Sokan hívják a Lenyűgöző teremtményeket egy újabb Twilight-klónnak, de akik így gondolják, azok bizony csak felszínt akarják vagy tudják meglátni. Nem tudom tökéletesen leírni, hogy miért tetszett, de megfogott.
A főszereplők 2×2-en voltak, mert mindegyiküknek volt egy földbéli megfelelője, azaz avatarja. Ryan Reynolds/James Hong és Jeff Bridges/Marisa Miller. Tökéletes választás volt mindkét páros. Szerethetően és élvezetesen alakítanak, ha eltekintünk minden mástól. A mellékszereplők közül senki sem alakít említésre méltót, mondjuk nem is csodálom. A film amúgy: Kiszámítható. Gagyi. Humoros(nak mondható).
A keleti hatás elérte a célját; a film nem akar nagyobbat harapni, mint amit tudna, ezek szimpatikusak, viszont egy biztos: nem fogunk rá sokáig emlékezni, egyszer nézhetős, süllyesztős film marad, viszont a következő rész borítékolható és nekünk már csak a remény maradt. Rajongók számára viszont kötelező.
Neill Blomkamp a Distric 9-al hozott valami újat a sci-fi műfaj szerelmeseinek. Igazán remek film volt. Aztán az Elysiummal már ezt nem mondhatta el, eléggé lapos filmre sikeredett. És most kapott egy újabb esélyt, hogy bizonyítson (igen, az új Alien filmet is Ő fogja rendezni, de az abban való támogatottságot és pénzt talán ez a film is fogja befolyásolni). Hogy ez sikerült-e, nos, nem igazán… pedig megvolt benne a potenciál.
A Jupiter felemelkedése egy hatalmas katyvasz. Olyan, mint amikor kísérleteznek a különféle gének összeolvasztásával, amelyekből azonban valahogy nem áll össze a kívánt eredmény. Bármilyen fájó is, a híres Wachowski testvérek igen csúfosan megbuktak, ha az volt a céljuk, hogy egy, a Mátrix trilógiához hasonló filmet alkossanak. Úgy tűnik, nem tudták megugrani az önmaguk által felállított csúcsot. Sőt, bőven leverték a lécet. Ennek ellenére egyszer nem csalódás megnézni.
Bud Spencernyi vállveregetés jár minden alkotónak és megálmodónak, aki részt vett abban, hogy egy ilyen ötlet megszülethessen. Autonóm robot(ikus) organizmusok (Autobotok) Ejha! Ezen kívül látványos, humoros, érdekes karakterekkel van teli.
80 22 Jump Street - A túlkoros osztag (2014)