nagynesze

A remek Transformers 1. után nagy volt az elvárás a második résszel szemben, de a film stábja sajnos egyáltalán nem jól értelmezte a jó folytatás receptjét és megroppantak a teljesítés terhének súlya alatt. Biztos hiányoztak a filozófia kurzus “A kevesebb néha több” c. egyetemi előadásáról.

Hiába magyaráztak el mindent, egy csomó olyan dolog volt, amiről szinte semmit sem mutattak. A technológia ellenes csoportot épphogy csak megismertük, de kicsit sem vont a bűvkörükbe, és kicsit sem kezdtünk el együtt érezni velük. Ráadásul kissé kiszámíthatóak is, ami egy terrorista hálózat esetében nem túl kifizetődő.

Az Amerika kapitány 1. egy igazi pénzcsináló propagandafilm. Mielőtt a mozikba került volna, már az volt, erre a címe és a főhős ábrázolásmódja igazán szembeszökően utalt. Manapság igen keserkés szájízzel vesszük az érzelgős, hatásvadász és legyőzhetetlen hazafiasság eszméjét a filmekben, de elnézzük, ha ez a téma kap egy jó forgatókönyvet, rendezést és színészeket. Az első bosszúálló nem kapta meg ezeket, de mégsem beszélhetünk kudarcról.

Szót sem érdemel... esetleg annyit, hogy egy picit dicsérjek: a képi világ – itt a tájról készült ún. totálképekre gondolok – lenyűgöző, de ennek szükségességének felismeréséhez nem kell agytrösztnek lenni. Most viszont jöjjön a szűkszavú értékelésem. Kulcsszavak: Unalmas. Sablonos. Csöpögős.

A női szereposztásban csalódtam, szinte bosszantóan középszerű, amit az amúgy tehetséges Cotillard – Kunis – Saldana trió produkált. A történetet ismerjük, nem egyszer szólt már bűnügyi dráma, illetve krimi egy visszaeső gengszterről és családi problémáiról. Hiányzik belőle a friss, az új, a meglepő fordulat…, sajnos tele van klisékkel. Kár érte.

Számomra Chris Pine jó színész, de „töketlen” erre a szerepre… főleg, ha összehasonlítom az előző Jack Ryanekkel (Ben Affleck, Harrison Ford, Alec Baldwin). Egy könnyű, de halvány akció-thriller, amit egyszer érdemes megnézni, de sokáig nem fogunk emlékezni rá.

A film egy buja szexualitással, tánccal és kétértelműségekkel tarkított lenyűgöző alkotás. Jellemzők: Művészi. Igéző. Gyönyörű. Kedvenc jelenetem: a végső tánc.

Zaklatás egy rendkívül fordulatos film, ami alatt egyáltalán nem unatkozunk. Nehéz elkapcsolni, sőt, egyenesen lehetetlen. Méghozzá azért, mert rettentően kíváncsivá tesz, és úgy érezzük közben, hogy mindenképpen látnunk kell a végét. Egyszerűen ki kell derülnie minden “poénnak”. Csak így aludhatunk nyugodtan.

Az Amnézia arra nyújtott kitűnő lehetőséget, hogy Nicole Kidman kibontakoztathassa színészi képességeit. Olyan érzelemviharok dúlnak az arcán minden egyes percben, hogy ha mástól nem is, ettől garantáltan hihetővé válnak azok a megpróbáltatások, amiken keresztülmegy. Colin Firth se semmi! Az egyik pillanatban aggódó, szerető férjnek tűnik, a másikban viszont egy mindenre képes pszichopatának. Elég jó kis alakítás, pláne úgy, hogy tőle inkább drámai és vígjátéki karaktereket szoktunk meg.

Akit nem érdekel a kor társadalmi problémája, az nem valószínű, hogy jól fog szórakozni, hiszen a legerősebb pillanatok a drámai részekben, nem pedig a nyomozósdiban leledzenek. A végére pedig egy jó tanács: úgy hallottam, hogy érdemes a szinkronos verziót választani, mert a színészek orosz akcentusa rendkívül hamisra sikeredett.

Bár lehetne jobb is, egyedi pszichopatája miatt biztosan emlékezetes film marad számunkra. Szóval, ha egy igazán beteg, morbid és szürreális mozira vágysz, akkor ez a te partid, de tudd, hogy csak akkor élvezhető igazán, ha te is hasonló hangulatban vagy, ellenben inkább kötözködni fogsz a nem hétköznapi dolgokat látván. Összességében tehát nem az a vígjáték, amin röhögsz, és nem az a dráma, ami csontig hatol, de mégis egy működik.

Az egyik kedvenc filmem Brad Pitt-től. A sportfilmek között kultusznak örvendő okos, céltudatos mű végig érdekes és szórakoztat, annak ellenére, hogy maga az alaptéma nem a legizgalmasabb dolog.

A mű egyik fő erőssége a már-már provokatív és tudatos mélysége. Ritkán tudok ennyire elmerülni egy filmben, mint ahogy tettem ezalatt. Beszippantott maga a hangulat is, de leginkább a dialógusok és annak háttérelmélete vettek meg kilóra. A mondanivalót az érettség, az értelmesség, a realizmus jellemezte és emellett nem szűkölködött a rendkívül szellemes iróniában sem. Ó, és a szarkazmust nem is említettem. A humor forrása tehát a különös karakterek és szájukba adott remek szövegkönyv volt. Megkockáztatom, hogy komédiát és komolyságot együtt, ilyen jól csak az igazán nagy művészek képesek vászonra vinni.

Színészekről nem igazán lehet beszélni animációs filmekben, csak megformálásról a rendező szempontjából, ami igazából nem hozott semmi újat. A karakterek jók – egyszerűek, de elvannak a bőrükben. A CGI remek lett, és ezt a már említett koncepció tette magasra. Megvannak a látványos töltöttségek, és a vidám poénos részek is, amik jól összegyúrtak. Ahol komoly, ott magával ragadó, ahol poénos, ott az általános koncepció, de nem hemzsegnek hála égnek.

Vannak logikai hibák, nem is egy. Pl.: a rendőrség viselkedései az autós üldözés után, vagy az, hogy Lucy a szer hatására egyből lebegni kezd, pedig akkor még a 10 %-ot sem éri el az agya, illetve az elméjével irányítja az embereket, de egy rendőrszázadost kér meg arra, hogy feltartson egy bandát, élén a drogbáróval, stb. De egyszerűen nincs kedvem foglalkozni velük, mert nagyszerűen szórakoztam. Tény, hogy egy jobban átgondolt forgatókönyvvel a tökéletes film is elkészülhetett volna, de az én olvasatomban így sincs távol perfekt műtől, mert ilyen hatás mellett eltörpülnek a hibák.

A film abszolút legerősebb és legkiemelkedőbb pontja a szereplőgárda. Bruce Dern elképesztően nagyot alakított. Egy gyengébb mezőnyben simán megérdemelné az Oscar-t, de sajnos idén voltak nála jobbak. A fiát alakító Will Forte eddig csak gagyi vígjátékokban tűnt fel, de most ő is bizonyította, hogy tudna színészkedni, ha akarna. Bob Odenkirk-nek nem volt nagy szerepe, de azt jól megoldotta. June Squibb karaktere zseniális volt talán rajta nevettem a legtöbbet. Az ő Oscar jelölése sem véletlen. Stacy Keach-t jó volt újra látni, mert bizony rég találkoztam vele ilyen nívós filmben és nagyon jól hozta a negatív figurát.

Zseniális társadalomkritika. Hasracsapósan vicces karakterek és szövegek. Tökéletes mese, ami garantált szórakozást nyújt. Minden szupi-szuper, remélem a folytatás is az lesz.

Az Így neveld a sárkányodat szinte minden ízében remek. A karakterek tündérédesek, és annyira jól ki vannak dolgozva, hogy csak ámulunk. Az emberi figurák egyáltalán nem sablonosak; mindenki egyéniség, mindenki pótolhatatlan jellem. A sárkányok kutyaszerű ábrázolása pedig egyszerűen imádni való!