Értékelések (100)

2016. 11. 25.
A Bazi nagy görög lagzi 2. része még gyengébbre sikerült, mint az első film. A poénok egyáltalán nem viccesek, sőt inkább zavarbaejtően suták és a végtelenségig unalommá ismételtek.
2016. 11. 25.
Állati jó film lett a Cloverfield Lane 10. Az első pillanattól az utolsóig feszült film és ez a feszültség egyre inkább csak fokozódik, ahogy telik az idő. A néző egy idő után már nem tudja mit gondoljon, kinek higgyen.
2016. 11. 25.
Egy katasztrófafilm és egy szívbemarkoló dráma elegye az, amit A harminchármak a nézője elé tár. A történet meglehetősen meghökkentő, viszont sajnos maga a film nem jobb egy erős átlagosnál.
2016. 11. 25.
A filmben alkalmazott CGI technikát rossz szó nem érheti, ez ugyanis messzemenően szuper, hibátlan. Elsősorban az állatok megformálását emelném ki, melyek olyan káprázatosan élethűre sikerültek, amilyenre még nem nagyon volt példa a filmtörténetben.
2016. 11. 25.
Kicsit gondban vagyok a Dínó tesóval, ugyanis a kalandos történet hátterében egy meglehetősen szívfacsaró dráma bújik meg. Mélysége ennek nincsen, viszont éppen eléggé keserű. A felnőttek számára már az unalomig lerágott csontnak tűnhet, míg a gyerekeknek túlontúl nyers.

64 Krampusz  (2015)

2016. 11. 25.
Elég gyengére sikerült a Krampusz. Azt gondoltam, hogy remegve nézem majd végig a filmet, ehhez képest hatalmas csalódás volt. Egyáltalán nem volt félelmetes, nagyon gyengére sikerült.
2016. 11. 25.
Egy karácsony sem telhet el anélkül, hogy ne jöjjön ki egy olyan film a mozikban, amely egy olyan család karácsonyi készülődését mutatja be, akik utálva szeretik és imádva utálják egymást. Ilyen film a Káosz karácsonyra is. Egyszer nézhető.
2016. 11. 25.
Kissé zavaros a film, de ami biztos, hogy igen feszült alkotásról van szó, a feszültség ugyanis már az első másodperctől kezdve jelen van a filmben és kitart a utolsó kockákig. Vallási dogmák, misztikusság és a realitás keveréke a film.
2016. 11. 25.
A film központi eleme a címben is szereplő vihar, amely egyúttal jelenti és szimbolizálja a történet szereplőinek belső világát is. Megnézésre érdemes katasztrófafilm, amely remekül össze lett rakva.
2016. 11. 25.
A Tiszta Szívvel című film tökéletesen megállja a helyét a filmek sokaságában, remek magyar alkotás, melyre méltán lehetünk büszkék. Különösen jó volt benne a színészi játék, (itt kiemelném az amatőr színészek teljesítményét) és az operatőri munka.

74 Hurok  (2016)

2016. 11. 25.
Nagyon erőteljes, magával ragadó magyar film a Hurok, melyet érdemes megnéznie mindenkinek, aki szereti a sok-sok idősíkot egy filmen belül. Többször is érdemes megtekinteni, elsőre ugyanis kicsit sok lehet a hurok.

72 Holtpont  (2015)

2016. 11. 25.
Amit külön kiemelnék ezzel a filmmel kapcsolatban az nem más, mint a helyszínek, az akciójelenetek és a koreográfia. Ezek egészen elképesztőre sikerültek. Érdemes megnézni, izgalmas film.
2016. 11. 25.
Az eredeti Szemekbe zárt titok után a remake csupán gyenge utánzata, árnyéka elődjének. Nem bezsélve arról, hogy az amerikai verzióban a történet befejezését is megváltoztatták némiképp.
2016. 11. 25.
Kiemelkedően jó alkotás a Szemekbe zárt titok. A film olyan kérdést vet fel, melyre nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen helyes választ adni, képtelenség pálcát törni, ítéletet mondani.

85 A kolónia  (2015)

2016. 11. 25.
Sokkal több egy hagományos értelemben vett thrillernél, ugyanis ez egy szívbemarkoló történet az emberi fanatizmus és elvakultság határtalan, könyörtelen voltáról. Emma Watson tündökölt a szerepében.
2016. 11. 25.
Annak ellenére, hogy a Risen egy kicsit lassúra sikerült egy igazán remek film, melyet érdemes megnézni. Különösen azoknak ajánlott, akiket érdekel a bibliai téma. Meglehetősen hű a Bibliához, amely mindneki számára érdekes filmélményt nyújt.

73 A fiú  (2016)

2016. 11. 25.
A fiú egy nagyon király horror film, amely a műfaj már megszokott elemeit ötvözi valami egészen újjal. Tetszett a megközelítés, az alapötlet. Az egész film hangulata zseniális volt.

49 Ovizsaru 2  (2016)

2016. 11. 25.
Millió gondolat kering a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan is tudnám szépen megfogalmazni azt, hogy ez a film mennyire felesleges volt, mennyire nem hiányzott a világnak. Sajnos nayon gagyi lett.
2016. 11. 25.
Az animációs filmek elsősorban a gyerekek számára készülnek, de mivel a gyerekeket a felnőttek kísérik el a moziba, ezért nem árt ha a film egy kicsit nekik is szól, őket is szórakoztatja. Sajnos ez aNorm-ról nem mondható el, a film célközönsége kizárólag a gyerekek.

71 A homár  (2015)

2016. 11. 25.
Számítottam rá, hogy a film egy meglehetősen csattanós végkifejlettel ér véget, ez azonban elmaradt, sőt a bennem film közben felmerülő kérdések is megválaszolatlanul maradtak. érdekes, különös film.